Képzelőerő.
A képzelet, a lehető legemberibb dolog az elménkben, mert már, kora gyermekkorunk óta, ahogy az értelmünk elkezdett kibontakozni, használtuk is. Az elménkben, olyan szellemi gondolatok tudatosodnak, amelyek képi formát öltve, képesek megeleveníteni számunkra bármit. Ez a mentális kép olyan reális, mintha nyitott szemmel néznénk, valamilyen valós, már létező anyagi eseményt. A szellemi gondolataink azonban, csak informatív értékkel bírnak. Ezért, csak a kívánt mentális formát határozhatják meg. Mitől lesz akkor erős ez a képzelet, az elménkben?
Amennyiben ugyanis, a „képzelőerő” fogalma, csak arra utalna, hogy ki milyen módon képes képzeletet alkotni az elméjében, akkor felesleges lenne a „képzelethez”, az „erő” toldalék. Hiszen, szinte minden komolyabb erőfeszítés nélkül is, képesek vagyunk a képzeletalkotásra. Bőven elég az, ha elmélázunk egy pillanatra, és máris egy képzeletbeli valóságból tudunk csak felocsúdni. Ha azonban, valamilyen probléma reális megoldását szeretnénk elképzelni, akkor ahhoz sem kell semmiféle erő, hanem a memóriánkban tárolt emlékeink képeznek, a valósághoz igazodni képes informatív alapot.
Aki például, látott már kerékpárt, könnyen el tudja képzelni akkor is, ha az, éppen nem látható. Mert az emlékeiben szerepel már információ a kerékpárról. Ha most a kedves olvasó becsukja a szemét, és tartósan figyel, látszólag önmaga elé, akkor egy világos, üres monitort fog látni maga előtt. Ebbe a mentális monitorba, most képzeljünk el egy kerékpárt. Az, szép lassan kirajzolódik az elménk monitorján. Vagyis, a memóriánkból előhívott informatív értéket képviselő emlék, kialakítja a kerékpár mentális képi formáját. Ezzel a kerékpárról alkotott képpel most már, azt teszünk, amit csak akarunk.
Képzeljük el különböző színekkel. Ha más színnel képzeljük el, akkor képzeletben, máris átfestettük. Majd képzeljük el, minden alkatrészét más, és más színnel. Egy teljesen tarka kerékpárt kapunk. Most képzeljük el a kerekein a gumikat széles, mély barázdás futófelülettel. A fényes küllőkön, színes küllőtisztító műanyaggolyókat. Amelyek le föl járnak, ahogy éppen forog a kerék. Még enyhén kattognak is, amikor a küllők végein megállnak. Majd képzeljük el a pedálokat, a láncot, és a láncvédőt. A sárhányókat is képzeljük el bátran. Majd a vázat, az ülést, és a kormányt. A kormányon a fékeket, a kellemes hangú csengőt, és a lámpát. Majd képzeljük el, hogy elől és hátul is, csomagtartó van felszerelve. Így bárki, bármilyen formát, színt, és alkatrészt képzelhet, a képzeletbeli kerékpárjára. Mert nincsenek megkötések. Még önmagát is odaképzelheti az ember, ahogyan kerékpározva kipróbálja azt, amit már elképzelt. Ez a képzelet azonban, még mindig nem képes erőt biztosítani számunkra, csupán egy mentális látványt. Ami azonnal feledésbe merül, amint nem fordítunk rá különösebben figyelmet az elménkkel. Mint az elmélázás esetében. Mit jelent hát ez a figyelem?
Egészen más a helyzet, amikor egy olyan dolgot vagy eseményt képzelünk el hasonló részletességgel, amire eleve vágytunk. Mert a vágyunk, lelki minőség. Minél reálisabb képet alkotunk a vágyunkról, annál valószerűbbé válik az számunkra. Így a lelkünkből kellemes, pozitív érzések szabadulnak fel, és teljesen kitöltik ezt a mentális képi formánkat. Mintegy, megelevenítik azt. Ezért, éppen a lelkünk az, ami figyelni fog, az elménkben kialakuló elképzelt képi formáinkra. Így a lelkünk által biztosított életenergiánkból, gyakorlatilag képzelőerő lesz. Azaz szellemi szinten tudatosan célzott lelki erőhatás, amelynek kétféle valóságalkotó tulajdonsága lehetséges. Az egyik tulajdonsága az, amikor bennünket motivál, és olyan tettekre sarkall, amelyeknek során, mi magunk valósítjuk meg a vágyott dolgot vagy eseményt. A másik tulajdonsága pedig az, amikor mi magunk, csupán egy jól kifejtett imaként, kivetítjük az elménkből ezt a mentális módon valósággá formált vágyat, és az Univerzum teremtő ereje, megvalósítja azt számunkra.
Teljesen mindegy az, hogy mi magunk készítjük el intelligens módon, vagy az Univerzumra bízzuk az intelligens megvalósítást. Az ilyen módon kialakított mentális tervünk, mindenképpen a megvalósulása felé fog törekedni. Mivel mi magunk is, a világmindenség részei vagyunk, ezért mindkét esetben, az Univerzum energiája végzi el a megvalósítást. Még általunk is. Rajtunk keresztül azonban, tetterőként érvényesül az életenergia. Csupán más intelligens nézőpontból tekintve lép működésbe. Ezért állítják az ezoterikus tanok azt, hogy a reális képzelet, Isten teremtő műhelyének a tervasztala bennünk.
Amikor a szellemi szintű képzeletünkbe ágyazott lelki érzelmeink, hitként felszabadulnak az elménkből, és kivetülnek a mágneses alapú Univerzumba, akkor fogják Isten angyalai, induktív módon megvalósítani számunkra, azt az elektromos alapú anyagi eseményt, amit valósnak képzeltünk el. Mert a hit nem más, mint egy fennálló probléma lehetséges megoldásának a tisztán látása, az elménkben. Mivel, amiben nem hiszünk, az teljesen elképzelhetetlen számunkra, ennél fogva, amiben hiszünk, azt el kell tudnunk képzelni magunknak. Mégpedig, a lehető legtökéletesebb részletességgel. Ahogy a kerékpárt is elképzeltük az elején. A hitnek, ez a fajta mentális leképezése, az igazi ima. Így az ima által, a vágyainkban rejlő lelki érzéseinknek biztosítsunk, olyan részletes szellemi szintű elképzeléseket, amelyek képesek azokat, tökéletes módon kifejezésre juttatni.
A pusztán szellemi képzelet, könnyen feledésbe merül. Legfeljebb valamilyen vallást eredményez, amiről okoskodva beszélgethetünk. Míg a lelki erőkkel átitatott képzelet képes, teremtésre alkalmas hitet formál az elménkben. Amit már valóságnak látunk és érzünk, megtapasztalható valósággá válik számunkra, mert a kialakult hitünket képezi.
Ahogyan a sima víztükör, tökéletesen visszatükrözi számunkra, az emberi arcot, úgy a víz alapú anyagi minőségünk is, folyamatosan visszatükrözi számunkra, a lelkünk által bennünk élő Isteni minőségünket. Pontosan annak arányában, ahogy a szellemi szinten irányított szabad akaratunkkal, mennyire befolyásoljuk Őt, az elménkben. Ha nem nyomjuk Őt el az elménkben, a torz szellemi gondolatainkkal. A zavaros szellemi gondolataink ugyanis, felfodrozzák, zavarossá teszik a víz alapú elektromos anyagi minőségünket, és akkor már, egyre torzul az a kép is, ami az Isteni minőségünkről, az anyagi világba vetül rólunk. Mint a mi sajátságos külső megjelenési formánk. A világmindenség anyagi megnyilvánulásai, magunkat is beleértve, azért lettek megteremtve, hogy Isten, rajtunk keresztül tudjon tapasztalatot szerezni, a saját szellemi szintű intelligens elgondolásairól. Isten, a mágneses alaphalmazából, mint teremtőképesség, induktív módon uralja, az elektromos anyagi minőségeket. Még bennünk is. Így a mi intelligenciánkon keresztül is, gyönyörködik a saját művében. Ezért a reális képzelet, intelligens gyönyörködés, a teremtőképesség elvi lehetőségében.
Ahhoz, hogy a szellemi problémáink jelentéktelenné váljanak számunkra, a lehetséges megoldásokat kell a képzeletünkben felnagyítani. Amíg a problémáinkat fokozzuk azzal, hogy sokat foglalkozunk velük szellemi szinten, addig nem a megoldásra koncentrálunk. Addig az Isteni minőségünk lelki erővel rendelkező teremtői képességét, teljesen elnyomjuk önmagunkban. Amint a teremtőképes Isteni minőségünk jelenlétének komolyságát, tudatosan felnagyítjuk az elménkben, Ő máris tökéletes testet és szellemiséget biztosít számunkra. Így a szellemi szintű problémáink, ténylegesen összezsugorodnak. Amikor felmagasztaljuk az Isteni minőségünket az elménkben, akkor lehetőséget biztosítunk számára ahhoz, hogy Ura legyen az elménknek, és tökéletes megoldásokat hozzon az életünkbe. Ahhoz, hogy a problémáink összezsugorodjanak, a megoldásokat kell felnagyítani az elménkben. Mégpedig, a megoldások reális elképzelése által.
Az elménk egy olyan mérleghez hasonlítható, amely a szellemi és a lelki adottságaink súlyának mértékében, polarizálja a teremtőképes lelki energiát, és így az, hol értünk, hol pedig, ellenünk fejt ki hatását. Ha túlteng a szellemi okoskodásunk, akkor többnyire ellenünk hat. Amennyiben pedig, a lelki adottságunk a domináns, akkor a mi érdekünkben munkálkodik. Mivel a lelki érzéseinket, a szellemi gondolataink képesek polarizálni az elménkben, ezért a szellemiségünkben, az Istenismeretet és Istentudatot kell erősítenünk. Mégpedig, az Istennel való tökéletes azonosságunk szintjén. Ezt jelenti a spirituális változás. Mert a lélek maga, az állandó. Csak a szellemiségünknek kell változnia ahhoz, hogy megszelídüljön, és a lelkünk érdekeit szolgálja. Ahogy szellemi szinten egyre jobban megvilágosodunk, annak arányában, egyre több lehetőséghez jutnak a lelki adottságaink. Azzal persze, a saját teremtőképes Isteni mivoltunk.
Ezért, az egyetlen bűn az, amikor a lelkünk által bennünk élő Isteni minőségünk helyett, az észlelt problémákat nagyítjuk fel az elménkben az által, hogy állandóan azokon rágódunk szellemi szinten. Olyankor ugyanis, a felnagyított szellemi probléma, beárnyékolja az elménkben, a lelki alapú Isteni minőségünket. Így a büntetés is a miénk lesz, mert az elménk hátterébe szorult Isteni minőségünk, nem képes segíteni rajtunk. Nem képes pozitív életerőt biztosítani az elgondolásainkhoz. Bármilyen reálisak legyenek is azok. A szellemi szintű bizonytalanság, kisebbrendűségi érzést generál bennünk, míg a magabiztos lelki érzések, stabil önértékeléssel járnak. Ez röviden azt jelenti, hogy a hibás szellemi gondolataink, képesek polarizálni a lelki érzéseink erőhatásait. Így, éppen ellenünk fordítják azokat. Negatív erőhatássá alakítva.
A lélek által, Isteni minőség éltet bennünket. Ezért az elménkkel, mindig lássuk tisztán ezt a tökéletes teremtőképességet, önmaga teljes dicsőségében. Akkor az Isteni mivoltunk kerül az elménk központjába, és a dicsőségével, teljesen beragyog minden lehetséges szellemi problémánkat. Így a lelki indíttatású teremtőképességünk biztos tudatában, a szellemi gondolatainkat csak arra használjuk, hogy értelmes célként határozzák meg, a problémáink lehetséges megoldásait. Mert a sorsunk alakulása ott dől el, az elménkben. Mivel az elménk egy oltár, ahol felmagasztalhatjuk a lelki indíttatású Isteni minőségünket, mint minden bajunknak a tökéletes megoldását, vagy a szellemi szintű problémáinkat. De csak, az egyik uralhatja az elménket egy időben. Nem szolgál az elménk, egyszerre két Urat.
A hit, végrehajtásra váró program az elmében, amit az igazi ima segítségével vagyunk képesek, a tudatos teremtés hatáskörébe rendelni. Míg az alvás, öntudatlan meditációként fogható fel, addig a meditáció, tudatos alvásnak minősül. Ezért a hit formálását képező elképzeléseink, és a hozzájuk csatlakozó életerő impulzusaink, éppen azért képesek az elménkben társulni a közös cél érdekében, mert közben, egyfajta tudatos meditatív állapot jellemzi az elménket. Ezért a magyar ember, találóan úgy is fejezi ki magát, amikor kérdezik tőle, hogy min agyal, vagy éppen min gondolkozik annyira, hogy azt mondja, „Azon meditálok, hogy...”.
A vallás, egy emberen kívüli álló Isteni entitástól várja a problémák lehetséges megoldásait, míg az igazi hívőember, Istenként megteremti azokat. A vallásos ember Istennek szenteli az életét, míg az igazi hívő ember, Istenként él. A vallásosság által, a hívők megpróbálnak valami számukra hasznosat kicsalni, a rajtuk kívül elképzelt Isteni minőségből. Ezzel szemben, a valóságos Istenhitben, az Istennel való tökéletes azonosság a mérvadó. Gyakorlatilag, a teremtéstudattal rendelkező Isteni minőségként kell élni. A testünk arra hivatott, hogy objektív szinten elégítse ki a lelkünket, míg a szellemiségünk feladata éppen az, hogy szubjektív szinten szolgálja azt.
A problémáink felmagasztalása az elménkben azt jelenti, hogy szellemi szinten, állandóan azzal foglalkozunk, hogy miért jutottunk, az adott problémás helyzetekbe. Ameddig azon rágódunk, addig nem Istent, a saját teremtői minőségünket magasztaljuk. Valójában, amíg egy problémán rágódunk az elménkben, addig éppen azt magasztaljuk, mégpedig a saját Isteni minőségünk ellen. Hiszen erőt biztosítunk számára, negatív lelki erőt. Így a bennünk élő Isteni minőségünk teremtő erejét, gyakorlatilag önmagunk ellen használjuk. Mert Istenként élni annyit jelent, mint a saját Isteni minőségünket, az értelmes lelkünk vágyaiban megjelenő szavát követni, a reális szellemi szintű elképzeléseink alapján.
Ahogy a szellemi síkon túlértékelt problémáink felnagyításával, beárnyékoljuk a saját lelki szintű intelligens Isteni minőségünket, úgy az Isteni minőségünk tudatos felmagasztalásával az elménkben, teljesen beárnyékoljuk a szellemi problémáinkat. Az emberi elme olyan, mint egy pohár víz. Bármi képes átszínezni, amire a figyelme irányul. Így ami átszínezi a tiszta elménket, az uralja is egyben azt, és ezért, az azonnal meghatározza, a teremtő energiánk hatásának az irányát is. Vagyis, az elme pillanatnyi tudatossága határozza meg, a teremtés erejének a polaritását. Ezért az elménket kitisztítani az eltorzult szellemi gondolatainktól, csak a bennünk élő Isteni minőségünk szeretettel teljes teremtőképességére koncentrálva lehet.
Az intelligenciánknál fogva, mi vagyunk az élet koronája, mert a lélek által Isteni minőség éltet bennünket, ezért tökéletesen egészségesek lehetünk. Egészség, megértés, és jólét jellemezheti az életünket. Akkor vagyunk áldottak az emberek között, ha mi magunk is, áldások vagyunk mások számára. Ez a boldogságunk alapja. A boldog ember hálás, mert minden vágya teljesül, és a hálás ember pedig, mindig boldog. Csak olyan ember lehet vágyak nélküli, aki az elméjében, Ura az anyagi minőségeknek. Így ami vágya lehet, az folyamatosan meg is valósul. Ezért a vágy, nem terheli sokáig az elméjét, és főképpen, nem hal el benne, az ellentétes értelmű szellemi gondolatok támadásai által. Amelyek szellemi sugalmazásokként és kísértésekként, éppen a lelki teremtőképességünket hatástalanítják az elménkben.
Számunkra az lehet a természetes, ha a lelki vágyat, olyan ima követi, amelyik tökéletes szellemi elképzeléseken alapszik, és teremtésre képes lelki erőhatásokkal telítődik, az érzelmeink által. Így a teremtés nem marad el, és hála töltheti be a szívünket. Az állandóan hálás szív pedig, boldogságban tartja az embert. Ekkor valósul meg Isten országa bennünk. Ennek alapja, a reális képzelőerő, amely a szellemi képi formáinkat, lelki erőhatásokkal képes feltölteni. A pozitív érzelmeink által. Így a megfelelően használt reális képzelet, hit által kifejezés juttatva, erőt képvisel a lelkünk érzelmeinek köszönhetően, mégpedig teremtőerőt. Így a képzelőerő fogalma, gyakorlatilag a teremtőerővel azonosítható annál az embernél, aki spirituális módon fejlett. Vagyis, a szellemisége annyira művelt az Isteni minőségét illetően, hogy a lelki aktivitását már nem korlátozza, hanem éppen ellenkezőleg, céltudatosan segíti. Így a birtoklásra irányuló szellemi egoját, a teremtésre irányuló lelki egoja váltja fel. Amely az állandó teremtés sikerélményében, a boldogsága forrása.
Ahogyan az intelligencia forrása az Univerzumban Isten, úgy az emberi intelligenciát is, a lelkünk által bennünk élő Isteni minőségünk képviseli. Az elektromos anyagi megnyilvánulásokat, az Univerzum mágneses tere, önmagából hozta létre abszolút szeretettel. Így minden egyes anyagi megnyilvánulásra, jogos igényt tart. Ezért a mi saját személyes intelligenciánknak is, éppúgy az abszolút szeretetre kell irányulnia. Így az egoista birtoklási vágyunkat, lassan felváltja a teremtési vágy. Mint a lelki ego tökéletes megnyilvánulása. Erre utalnak az ezoterikus tanok az által, hogy a spirituális változás igényét plántálják belénk.
Mert Istennek élni, eleve egy kiszolgáltatott állapot. Ezért ellentmondásos minden vallás. Istenként élni pedig, öntudatos állapot. Egy olyan tudatos elmeállapot, amelyben a képzelőerő, értelmesen irányított közvetlen tetterővé alakul, vagy közvetett módon, teremtőerővé. Mert az Univerzum intelligens teremtő Istene, a lelkünk által bennünk élő intelligens Isteni minőségünk terveit, vágyait, hit által kifejezésre juttatott szabad akaratait kíséri figyelemmel, és azokat valósítja meg. Ehhez kell a szellemi szintű képzeletünkben, a lelki erő.
Matécz Zoltán
2014.01.26.
matecz.zoltan@gmail.com
