Kettőskúp a térben.
A kettőskúp, olyan két egybevágó kúp együttese, amelyeket az alaplapjuknál fogva rögzítettek össze egymáshoz. Így, egy kétcsúcsos komplett egységet alkotnak. Mintha két tölcsért, egymás felé fordítva összeragasztanánk, a szájuknál fogva. Amennyiben egy ilyen kettőskúpot, egy speciális „V” alakú enyhe lejtőre helyezünk, azt tapasztaljuk, hogy az, gyakorlatilag felfelé kezd el gördülni. Amennyiben a mozgását, az asztal továbbra is vízszintesként beállított felületéhez viszonyítjuk.
A dolog igen látványos, és a fizikális magyarázata abban rejlik, hogy a lejtő és a kúp közös dőlésszögeit a kettőskúp, még az érdekesnek mondható emelkedés estében is, lejtőnek érzékeli. Mert ennek az érdekes jelenségnek az előfeltétele az, hogy a kettőskúp nyílásszögének a fele, nagyobb legyen, az alkalmazott lejtő hajlásszögénél. Felfelé gurulás közben is, a kettőskúp teljes súlypontja süllyed lefelé, mert a folyamatosan szélesedő ékpálya alakú lejtőn felfelé gördülve, a kettőskúp alátámasztási pontjai folyamatosan változnak, és egyre közelebb kerülnek a kettőskúp csúcsához. Ezért a kettőskúp, akkor kerül a valóságosan megtapasztalható legmélyebb állapotába, amikor a súlypontja, már a legmélyebben fog elhelyezkedni. Mert a gurulás irányát, mindig a súlypont elvesztésének a lehetősége határozza meg számára. Az pedig, a „V” betű alakját formáló lejtőn, felfelé irányul. Így a nyugalmi pontja, a lejtő tetején valósul meg.
Valójában, minden golyó képes arra, hogy egy ilyen kettőskúpot kiváltson, a „V” alakú lejtőn. Ugyanaz a látvány érhető el. Mivel a golyó, a kettőskúphoz hasonlóan, olyan felülettel rendelkezik, amelyik a „V” alakú ékpályával érintkezve, a golyó súlypontjának az elveszítési lehetőségét, felfelé irányítja. Az a súlypont persze, nem vész el, csupán mindig szélesebb felfekvési pontot biztosít, az ékpályán felfelé guruló golyó számára. Így a golyó nyugalmi helyzetét, a lejtő teteje fogja biztosítani, ahol a golyó felfekvési felülete, a lehető legszélesebb. Akkor kerül ugyanis, a golyó teljes súlypontja, a legmélyebb magassági szint állapotába. Mégpedig itt, a Földünk bioszferikus vonatkoztatási rendszerében, ahol az alapvető közegtörvények függőlegesen hatnak, és a súlyt képező nehézségi erő lefelé, a Föld középpontja felé irányul.
Ha pedig, most Newton nagyszerű tanítására gondolok, ami a tehetetlenséget értelmezi, akkor minden test megmard nyugalomban, vagy megtartja egyenes vonalú egyenletes mozgását, ha valamilyen erő nem kényszeríti változásra. Newton értelmezése alapján, az egyenes vonalú egyenletes mozgás is nyugalomnak minősül, mégpedig a gyorsulás hiánya miatt. Bár itt, a Föld bioszferikus vonatkoztatási rendszerében, nagyon ritka az egyenes vonalú egyenletes mozgás, de a bolygónk légkörén kívül, az Univerzum csillagközi térben, éppen az a legtermészetesebb mozgásforma. Hiszen az elektromos tulajdonságú anyagi égitestek, mindig ugyanabban a mágneses alapközegben esnek szabadon.
Ha most elképzelem, a bolygónkat szimbolizáló golyót olyan módon, hogy a mágneses térben esik szabadon, akkor a haladásához szükséges „ékpályát”, a homogén mágneses alapközeg biztosítja számára. A szabadon esése, egyenes vonalú egyenletes mozgást kölcsönöz számára. Az állandó perdülete pedig, helyettesíti az ékpályát. Nem azért, mert ék alakú a mágneses tér homogén szerkezete, hanem azért, mert az állandóan forgó golyó felülete, mindig másképpen érintkezik a haladási irányába eső tér, közeges ellenállást tanúsító felületével. Így a szabadon eső golyó, ha bolygóként tekintünk rá, a homogén mágneses térben, a perdületével ellentétes irányba tart, a szabadon esése közben. Ezért folyamatosan változik a haladási iránya. Így, mintha felfelé haladna az útvonalán. Newton szerint azonban, ha megváltozik a haladási irány, az már relatív gyorsulásnak minősül. Ennél fogva, a kialakult keringőmozgással, úgy halad a golyó egyenletes sebességgel a mágneses közegben, hogy közben, a folyamatos irányváltozás miatt, az állandó relatív gyorsulás állapotában marad.
A mágneses alaphalmazban, nem képes nyugalomra találni a bolygó, mert az alapközeg, mint az oszthatatlan alaptömegek által felépített közeg, egy állandó rezgésben lévő tökéletes mátrix rendszert alkot. Így közegidegen testként, a nyugalma csak relatív módon oldható meg. Azt pedig, az állandó sebességgel végrehajtott keringőmozgás megvalósulása fejezi ki. Ennél fogva, teljesen mindegy az, hogy egy bolygó milyen sebességgel száguld az űrben, ha gyorsulás nélküli keringőmozgást végez. Akkor az, csupán rezgésnek minősül. Mert a kör alapú keringőmozgásokban, az összetett anyagi test egyensúlyi helyzete, számottevően nem változik. Keringése közben ugyanis, egy körpályát ír le, amelynek bármelyik pontja lehet a kezdőpont. Valamint, ugyanaz a pont képviseli, a lehetséges végpontot is. Ezért a kezdő és végpontokon átbillenve, a rezgésük körpályát ír le.
Ezért a körpálya minden pontja kezdő és végpont egy időben. Kezdőpont, ahol a haladás impulzusa érvényesül, és végpont, amíg a haladás lendülete jut érvényre. Így körpályán rezegve, az égitest egyensúlyi helyzete folyamatosan átbillen, mert a haladási impulzusát képviselő erőhatás, a köríven folyamatossá vált lendületében mutatkozik meg. Így a keringő mozgás által, az égitest relatív egyensúlyán alapuló, számunkra nagy léptékű rezgése valósul meg. Ezért, ha felnézünk az égre, miközben tudjuk azt, hogy az égitestek nagy sebességgel haladnak, mégis egy végtelen együttrezgésen alapuló nyugalmat tapasztalunk. Mert a folyton rezgő égitestek, relatív egyensúlyban vannak, ami az ő harmóniájukkal azonosítható.
Ez az elektromos tulajdonságokkal jellemezhető összetett anyagi harmónia, a folyton rezgő mágneses alaphalmazban valósult meg, és az állandóan fennálló induktív viszony tartja fenn, mint folyamatot. Így az Univerzum mágneses alaphalmaza, az elektromos anyagi halmazokra gyakorolt induktív hatásával, egyfajta elektromotoros erőt tart fenn. Ez az elektromotoros erő, állandóan hat az égitestekre, így folyamatosan ugyanabban a kialakult rezgési állapotban tartja őket. Ezt könnyedén megteheti, hiszen a szabadon eső égitestek, gyakorlatilag teljesen súlytalanok, amíg ennek az együttrezgésnek a harmonikus állapotában vannak.
Ezt teszi a mi Földünk is. Akármilyen bioszferikus mozgásállapothoz viszonyított sebességgel száguld is az űrben, mégis állandóan nyugalomban van, mégpedig a többi égitesthez képest. Hiszen éppen azokkal végzi, az elektromotoros erőn alapuló, folytonos együttrezgését. Mi pedig, éppen azért nem értjük meg tökéletesen a működését, mert állandóan összekeverjük a vonatkoztatási irányokat. Azaz, a mi Földön megszokott relatív viszonyainkat, a csillagközi vonatkoztatási rendszerben uralkodó abszolút viszonyokkal.
Ahhoz, hogy megtaláljuk a helyünket, a folytonos változást mutató harmonikus Univerzumban, nem a Földön megszokott viszonylatokhoz mért sebességértékeket kell ráerőltetnünk az égitestekre, hanem éppen ellenkezőleg, az égitestek nyugalmát kell tudatosan felvállalnunk nekünk is. Az égitestek mozgásainak a megértéshez, tudatosan fel kell vállalnunk az a nyugalmi állapotot, amelyben ők rezegnek. Még akkor is, ha ez a folytonos rezgési folyamatuk, számunkra nagyon nagy sebességnek minősül. Amíg mentális versenyt futunk az égitestekkel, addig nem vesszük észre azt, hogy tulajdonképpen nyugalomban vannak. Erre a kozmikus ellentmondásra tanít bennünket, a kettőskúp, vagy a golyó fizikai kísérlete, amelyik felfelé irányuló gördülést biztosít a „V” alakú lejtőn.
Az ember viszonylatában, a mindenkori elmeállapotunk határozza meg a mozgás és a nyugalom mibenlétét. Amikor az elménk figyelme, az állandóan felszínre törő szellemi gondolatainkra irányul, amelyek a múltra vagy a jövőre utalnak, akkor egy olyan mentális eseményszerűségben veszünk részt, amely tökéletesen elvonatkoztat bennünket a lelki jelenlét állapotából. Amennyiben azonban, csak a jelenre figyelünk az elménkkel, akkor egyfajta meditatív állapotba kerül az elménk, amelyben a lelki érzéseink tudatosodhatnak. Mert az érzéseink, csak a jelenben aktivizálható életerő impulzusaink. Hiszen az életenergiánkból származnak, vagyis a lelkünkből.
Azért a jelenben megvalósult meditatív állapotunk, a saját univerzális energiaállapotunkat jellemzi. Mint önálló energetikai rendszer pedig, a testünk tökéletesen képes illeszkedni, a kozmikus egyensúlyt biztosító univerzális energetikai rendszerhez. Amelyben az égitestek relatív egyensúlyon alapuló nyugalma valósult meg. Ezért a meditáló ember elméje, mindaddig nyugalomban van, amíg a múltra és a jövőre irányuló szellemi gondolatai, el nem vonják a figyelmét a jelen lelki állapotáról. Ez a szellemi elvonatkoztatás mentális jelensége. Amikor az elménk figyelme van elvonva a lelki jelenlét értékes, energikus pillanatától. Amit a jelen biztosít.
Az elménk tehát, energetikai állapotba hozható. Amennyiben, a lelki elvonatkoztatás által, tudatosan elvonjuk az elménk figyelmét, a szellemiségünk múltba és jövőbe irányuló gondolatairól. Olyankor mentális szellemi szintű eseménytelenség alakul ki, ami azonos értelmű, a mentális lelki nyugalommal. Vagyis, az elménk meditatív állapotával, amelyben a lehető legnagyobb lelki aktivitás érhető el. Mégpedig olyan módon, hogy az elménkbe, olyan szellemi gondolatokat engedünk csak, amelyek kizárólag a jelenre vonatkoznak.
Mivel képzeletet alkotni, csak a jelenben tudunk, ezért az elménkben kialakuló képzeletben, a szellemi gondolat és a lelki érzés, képes egyesülni, és egy közös célt szolgálni. Mégpedig olyan módon, hogy a szellemi gondolataink határozzák meg a vágyott formát és célt. Míg a lelki érzéseink, mint életerő impulzusaink, a gyakorlati megvalósulásért felelősek. Így a múlt tapasztalatai, és a jövő elképzelései, csak olyan szellemi információk lehetnek az elménkben, amelyek tapasztalati segítségével, kialakíthatjuk a jelenben formálható valóságosnak látszó mentális elképzeléseinket.
Így a szellemi gondolataink, nem az elménk figyelmét vonják el a lelki jelenünktől, hanem éppen azt szolgálják a jelenben. Mert amíg reális képzeletet alkotunk, addig az elménk, képtelen elrugaszkodni a jelentől. A lelki jelenlét pillanatától. Amelyben a lelki erőimpulzusaink aktivizálhatóak. A reális képzelet segítségével pedig, céltudatosan használható minden életerő impulzusunk. Mert a szellemi szinten kialakított mentális formát, tökéletesen kitöltik a hozzá társuló lelki érzéseink. Csupán arra van még szükségünk, hogy az aktuális vágyunkat, a jelenben határozzuk meg. Így a tudatos teremtés képessége, a szellemi irányítás alatt kialakított, valóságos képzeletünkbe ágyazott lelki érzéseinktől függ. Mert az „ÁMEN” vagy az „ÚGY LEGYEN” kifejezések által, tudatosan is engedélyt adunk, a tökéletesen elképzelt esemény megvalósulására
Mégpedig az által, hogy egyedi relatív energetikai rendszerekként, tudatosan befolyásolhatjuk az Univerzum abszolút energetikai rendszerét. Mert a relatív, mindig része, azaz eleme az abszolútnak. Ezért képes az elménkből kivetített szabad akarat arra, hogy mágneses hullámként rezonáljon, és ez által, induktív teremtési folyamatra késztesse, az Univerzum nagyobb frekvenciájú, de ugyanolyan hullámhosszúságú mágneses hullámait. Így a szellemi módon irányított lelki érzéseinkkel, részt vállalhatunk, a világmindenség elektromotoros aktivitásában. Amelyben a relatív egyensúlyon alapuló harmónia, az Isteni tökéletességet és abszolút szeretetet szolgálja. Így a mi személyes teremtési utasításainknak is, ezt az univerzális tökéletességet kell szolgálnia, itt a Földön.
Ez egy olyan kozmológiai elmélet alapja, amelyikhez az értelmes spirituális ember, tökéletesen képes illeszkedni. Amelyből kiderül, hogy az emberi létezés, nem idegen a világmindenségtől, hanem szerves része annak. Oly annyira, hogy az értelmes ember, közös energetikai rendszert képes alkotni az Univerzummal. Hiszen az Univerzum abszolút intelligenciája, az értelmes emberben nyilvánult meg, relatív formát öltve.
Matécz Zoltán
2014.01.27.
matecz.zoltan@gmail.com
