Kétely.
Descartes, (Dékárt) szlogenjét felidézve,- „Kételkedem, tehát gondolkodom, gondolkodom tehát vagyok, vagyok tehát Isten létezik.” „Legfőbb kívánságom mindig az volt, hogy megtanuljam az igazat megkülönböztetni a hamistól avégből, hogy tisztán lássak a cselekvéseimben és biztonsággal haladjak előre ebben az életben.” Értekezés a módszerről- című könyvéből való az idézet. De valójában, mi is az, amiben kételkedek? Mi az, ami miatt értelmes emberként, gondolkodnom kell?
Az emberi igazság relatív, mert tele van olyan logikus állításokkal, amelyeknek az igazságértékét beárnyékolják a tévedés lehetőségei. Ennél fogva, a kételkedésemmel, éppen azért ösztönzöm az elmémet új szellemi gondolatok befogadására, hogy azok által, valamely labilis állítás igazságértéke, stabilizálódjon bennem. Annak számomra elfogadható informatív értéke, közelebb kerüljön a már vitathatatlan, vagyis az abszolút igazsághoz. Ezért az igazság maga abszolút, pusztán a róla alkotott állításaink relatívak. Amelyek ennél fogva, az emberi okoskodásokból származó igazságokat is, relatív megvilágításba helyezik számunkra.
Az ember által meghatározott relatív igazságokat olyan módon fogadtatják el velünk, hogy azokat, tudományos vagy társadalmi törvények védik. Így a törvények, eleve megtiltják számunkra azt, hogy nyíltan kételkedni merjünk, a törvényesen védett állítások igazságértékeiben. Vagyis, a törvények úgy fogadtatják el velünk igaznak azokat az állításokat, amelyeket éppen védenek, hogy azoknak a tévedésekre irányuló elvi lehetőségeit, jogi úton eleve kizárják. Tehát, a törvények, dogmát készítenek a jogi szinten védett emberi állításokból. Nem abszolút értékű igazsággá formálják azokat, hanem csupán abszolutizált igazságokká. Amely a tévedés lehetősége miatt, még mindig nagyon távol áll, az abszolút igazságtól. Legfeljebb csak azt mondhatjuk rájuk, hogy van bennük némi igazság.
Csakhogy, ez a logikus felismerés, automatikusan kiváltja belőlünk az abszolút igazság felé irányuló egészséges törekvéseinket. Vagyis, a kételyeinket. Hiszen, ha nem tudjuk megtalálni azonnal a legtökéletesebb igazságot, akkor a pillanatnyilag legvalószínűbbet kell követnünk. Így a gondolkodásunkban a logika, éppen arra szorítkozik bennünk, hogy a dogmák féligazságait felismerve, továbbra is az abszolút igazság feltárására törekedjünk. Mindaddig, ameddig a logikánkat befolyásolni képes kételyeink, teljesen fel nem oszlanak bennünk.
Ilyenek például, a fizikában Newton törvényei, amelyek csupán az erőhatásokon alapuló objektív kölcsönhatásokon alapulnak. Az energiára visszavezethető szubjektív kölcsönhatások lehetőségeit teljesen mellőzik. Ezért, csak féligazságok. Erre utal, a hatás-ellenhatás törvénye, ahol egy erőhatásnak, energiahatás is lehet az ellenhatása. Vagy a társadalmi törvényeink közül például, a holokauszt tagadását tiltó törvény. Az értelmes ember számára ugyanis, teljesen logikus, hogy tiszteletben tartja a holokauszt emlékét. Hiszen olyan történelmi eseményre utal, amelyet nem szeretnénk, ha még egyszer is megismétlődhetne valaha. A törvényes védelem tudata azonban, automatikusan megkérdőjelezi az egészet.
Mert, miért kell védeni azt, ami nyilvánvaló? Mivel azonban, törvény által dogmatizálták, joggal merül fel az emberben a kétely. Mert ma már tudjuk, hogy sok ellentmondás övezi az egészet. Tulajdonképpen nem azzal szemben kételkedik az ember, hogy megtörtént-e egyáltalán, hanem éppen azzal a természetes igénnyel, hogy az utókor megtudja végre, hogy valóban úgy történt minden, ahogy azt ma állítják, és törvényesen védik? Vagyis, a teljes, az abszolút igazság igényével. Azt szeretnénk tudni, hogy a holokauszt tagadását tiltó törvény által, milyen társadalmi érdekeket védenek. Mert a törvényeink, mindig valamilyen szintű érdekvédelmet látnak el.
Ezek után, jogosan merül fel a kérdés, amely alapján, ha a relatív igazságok, az emberi állítások okoskodásait takarják, akkor miért törekszünk mégis ösztönösen, az abszolút igazság megismerése felé? Ráadásul, akkor ki birtokolja az abszolút igazságot, amelynek a megismerése olyan fontos számunkra? Továbbá, ez a joggal feltételezhető abszolút igazság, egyáltalán megismerhető, a relatív szellemiségünk által irányított elménkkel?
A megismerés tényszerűsége, olyan tudatosságot képvisel az elménkben, amely képes felülbírálni bennünk, a dogmaként érvényre jutó relatív igazságokat. Ez a kételkedéseink jutalma. Ezt többnyire, örömérzésekkel igazoltan, gyakorlatilag megérzi az ember. De mi megszoktuk azt, hogy a lelki érzelmeink, nem szellemi szintű értelmi adottságaink. Akkor meg, miért hallgat az érzelmeire mégis, szívesen az elménk?
Az elménk, alapvetően két dologra fordít figyelmet. A szellemi gondolatainkra, és a lelki érzéseinkre. Így az elménkben megvalósuló tudatosságunk alapja éppen az, hogy a szellemi gondolataink informatív értékei, és a lelki érzéseink szinkronba kerüljenek, társuljanak. Ez az intelligenciánk alapja. Amennyiben ugyanis, a társulásuk nem történik meg az elménkben, akkor csupán olyan mentális akciókat képviselnek az életünkben, amelyek nem kerülhetnek a memóriánkba, és hamar feledésbe merülnek.
Ezt az állítást, bárki azonnal ellenőrizheti, aki a memóriájából előhív egy régebbi emléket. Ahogy az emléke újra tudatosodik az elméjében, úgy jön elő a szellemi gondolat informatív értékével párhuzamosan, az a lelki érzés is, amely emlékké formálta valaha. Az elménkben megvalósuló tudatossági változások pedig, állandóan módosítják az agyunk elektromos rezgési szintjét. Olyankor az agyunk, az elektromos rezgésmódosulások arányában, módosult mágneses hullámok kialakítására válik képessé. Így az agyunk, mindig az aktuális elektromos rezgésmódosulásunk alapján modulál, azaz alakít át elektromos információt, mágneses hullámokban terjedő információkká. Éppen azért, hogy a szellemi gondolataink által formált elektromos információk, könnyen illeszkedjen, az Univerzum anyagtól mentes mágneses terének a közegébe is.
Így az információ, mindig uralja az Univerzum teljes terét. Hiszen az, a mágneses információt kialakító alapközeg. Ezért, a mágneses hullámok hullámhossza képviseli az információt, míg a frekvenciájuk, az energiát közvetíti. Hiszen az Univerzum mágneses alaphalmaza az a közeg, amelyben kialakul, tárolódik és közlődik a mágneses információ, az elektromos anyagi minőségek felé. A mágneses alaphalmazban megnyilvánult összetett elektromos anyagi halmazok pedig, csupán induktív módon rezonálnak a mágneses információkra. Ezért tárgyal a kvantumpszichológia, intelligens Univerzumról. Amelyben az anyagi minőségek, csupán induktív módon, leképezik a mágneses intelligenciát. Vagyis, az anyag, mindig intelligenciát tükröz. Ezért az anyagi minőségek, olyan objektív elektromos valóságként jelennek meg számunkra, amelyek az Univerzum mágneses intelligenciáját tükrözik vissza. E miatt, az Univerzum mágneses alaphalmazát, amelyben az összetett elektromos anyagi minőségek kialakultak és eseményszinten működnek, abszolút Elmeként foghatjuk fel.
Ebben az abszolút Elmében, nincsen tévedés. Mert csak olyan információ található meg benne, amely az összetett elektromos anyagi halmazok állapotváltozásairól adhatnak hírt. Azok induktív kialakulásairól és az aktuális működéseiről. Ezek a mágneses információk tehát, tökéletesen mentesek a tévedésektől, és hiánytalanok. Továbbá, a mágneses rezgések hullámhossz által meghatározható részelemeként, tökéletesen uralják az egész Univerzum terét, vagyis az abszolút Elmét. Mert a mágneses információk, az Univerzum intelligens tudatosságát képezik.
Az Univerzum tehát, ahol az összetett szerkezetű objektív elektromos anyagi létezések mozgási terét, az éternek nevezhető mágneses alaphalmaz teljes közege biztosítja induktív módon, egyben minden lehetséges információ birtokosa. Mégpedig, a mágneses hullámok által. Így az Univerzum, mágneses szempontból tekintve, zárt energetikai rendszernek minősül. Míg a benne megnyilvánult összetett elektromos anyagi halmazok, nyílt energetikai rendszerek. Hiszen ugyanaz a mágneses alaphalmaz tölti ki az anyagi atomok belsejét is, mint amelyik körülveszi őket. Ezért közöttük, az állandóan fennálló induktív viszony biztosítja, az energia terjedési lehetőségét. Mégpedig, a mágneses információk intelligens utasításai alapján.
Mivel az információ, exponenciális módon szaporodik, ezért az Univerzum mágneses alaphalmazában, annyira telítetté váltak a mágneses hullámok rezgései, hogy ennek a tényszerűsége, kikényszerítette az objektívvé vált összetett anyagi halmazok megnyilvánulásait. Így ma már, a viszonyítást végző értelmes ember előtt, az anyagi minőségekben, a viszonyítható adataik együttesen képviselik azt a mágneses információt, amely az adott elektromos anyagi megnyilvánulást létrehozta, és viszonyítható állapotban tartja.
Ezért, az éppen viszonyított adatok alapján, informálódhatunk valamilyen szinten egy adott anyagi halmaz felől, de a róla alkotható vélemény, csak viszonylagos, részleges, azaz relatív lehet. Mert a teljes mágneses információ, nem olvasható ki még belőle. Mivel a sok objektív adattal párhuzamosan, rengeteg szubjektív, azaz belső adat is képviseli a mágneses információt, az anyagi megnyilvánulásban. Azok éppen ugyanolyan módon, a mágneses információra utalnak. Így a teljes mágneses alapú igazság, csak az összes lehetséges adat birtokában válik nyilvánvalóvá számunkra. Ezért a folyton fejlődő tudományos mérési technikákkal, mindig egyre közelebb kerül az emberi tudás, az anyagi minőségeket szabályzó abszolút igazság megértéséhez.
Az abszolút igazság felé azonban, ezoterikus úton is el lehet jutni. Spirituális fejlődésre van szükségünk. Amely lehetővé teszi számunkra, a harmadik szemmel megvalósuló energialátást. Aki képes a harmadik szemével szemlélni az anyagi valóságot, annak számára, a megszokott látásérzékelés mellé, az aurát érzékelő energialátás is megvalósul. Élőlényeknél, a változó lelki érzések, különböző élénk színeként jelennek meg. Továbbá, a spirituálisan fejlett ember, betekintést nyer a mágneses alaphalmaz abszolút értéket képviselő információs adatbázisába, az akasába. Ahonnan az Univerzum mágneses tere, intelligens módon irányítja és fenntartja az összetett elektromos anyagi létezések eseményszerűségeit. Mert az abszolút Elmével azonos mentális minőséggé válik, a spirituális módon fejlett ember elméje. Erről nem írok most többet, mert az eddigi írásaimban már kifejtettem a spirituális fejlődés mibenlétét. Csupán utaltam arra, hogy az objektív megismeréssel párhuzamosan, létezik a szubjektív megismerés lehetősége is.
Ahogy a régi mondás szerint, minden út Rómába vezet, úgy szerintem, minden megismerés Istenhez vezet. Az abszolút igazság természetes forrásához. Gyakorlatilag, a megismerés lehetősége révén, a lelkünk által bennünk élő Isteni minőségünk próbál önmagára találni, a relatív szellemiségünk segítségével. Éppen a tudatos elménken keresztül. De a mi agyagi minőségben funkcionáló elménk is, gyakorlatilag az abszolút Elme része. Ezért arra van szükségünk, hogy tudatosan eggyé váljunk az abszolút elmével. Mert csak az Isteni önazonosságunk teljes tudata szabadíthat meg bennünket a kételyeinktől, amelyek a megismerésen keresztül, az abszolút igazság felé vezetnek bennünket, azaz az Isteni szintű öntudatunkhoz.
Matécz Zoltán
2014.03.01.
matecz.zoltan@gmail.com
