Igazság.
A logikus megismerés, értelmes törekvés, a félreértelmezett relatív igazság felől, a tévedhetetlen abszolút igazság felé. Mert a relatív emberi igazság, mindig magában foglalja, a tévedés lehetőségét.
Az abszolút igazság, egyetemes törvényeket biztosít arra nézve, hogy az általa közölt információk, mindig az ő intelligenciáját képviseljék az észlelés során. Ezért ma már, intelligens Univerzumról beszél a fizika. Így az abszolút igazság, a mágneses hullámok informatív értékeinek köszönhetően, személyessé vált. Viszont, az általunk megismert viszonyított igazságokat, a kijelentett ítéleteink fejezik ki, relatív módon. Amelyek e miatt, vagy igazak, vagy hamisak. Így a tudomány tételei is olyan kijelentett ítéletek, amelyek igaz mivolta, csupán bizonyítottnak tűnik.
Mivel azonban, az emberi tudás igazságérzete folyton változó tényező, éppen a folyamatos megismerés függvényében, ezért az általa kijelentett ítéleteink, mint tudományos tételek sem lehetnek abszolút értékűek. Ezért állandó felülvizsgálatra szorulnak, mert magukban hordozzák a tévedés lehetőségét is. Ezért hallani oly sok esetben azt, hogy „az igazsághoz hozzátartozik még az is, hogy...”.
Az abszolút igazságot kifejezni képes örök törvények, a megtapasztalható anyagi jelenségek által fejeződnek ki konkrét módon. Így a viszonyítható anyagi jelenségek, az abszolút igazság törvényszerű megnyilvánulásai, ezért jelentés értékű taralommal bírnak. Ezért, az anyagi világ valóságában megnyilvánult elektromos jelenségek, olyan mágneses információs halmaz alapján alakultak ki induktív módon, amelyek mindegyike információs értékű jelzés értékkel bír. Így az indukció hatására kialakult mágneses jelek informatív összessége, együttesen biztosítja számunkra, a viszonyítás során értékelhető és megérthető elektromos anyagi jelenségeket.
Ezért az általános értékűnek értékelhető elektromos anyagi jelenségekben fellelhető konkrét jelek, egy-egy olyan különálló információ igazságértékét tartalmazzák, amelyek mindegyike, az abszolút igazságra utal. Ezért a jelenségek megértése és értékelése már, analitikus folyamat. Vagyis, a jelenségek különböző részleteire utalnak. E miatt, sohasem a viszonyított jelenségek a tévesek, hanem legfeljebb a róluk alkotott ítéletünk. Ahol a tévedés, éppen azt jelenti, hogy az észlelt jelenségből, nem jól értettük meg a jelzéseket, vagy teljesen félreértettük azokat.
Így a személyessé vált abszolút igazság, a mágneses információk által, olyan konkrét jeleket alakít ki számunkra az elektromos anyagi valóságban, amelyeket együttesen észlelve, egy teljesen elvonatkoztatott esemény jelensége válik megtapasztalhatóvá. E miatt, az abszolút igazságot kifejezésre juttatni képes örök törvények, éppen az okozataik, vagyis az észlelhető anyagi jelenségeik kifejeződései. Ezért az anyagi szintű elektromos megnyilvánulások jelenségei által, az intelligens Univerzum kommunikál velünk szubjektív, személyes intelligenciával rendelkező értelmes észlelőkkel.
A kommunikáció, az intelligencia gyakorlati megnyilvánulása. Mert az igazság közzétételére, közlésére szorítkozik. Ezért a kommunikáció, azt a közvetlen érintkezésből fakadó közlést, jelzést jelenti, amelynek hatására, a személyes „ÉN” igazságról alkotott ítélete, megnyilatkozik másokban. Kérdés az, hogy a kommunikáció során, ki lehet az „ÉN”, és kik azok a mások, akikben a megértés kialakul? Mert két vagy több relatív igazság birtokában élő értelmes ember között, teljesen természetesnek ismertük meg a kommunikáció lehetőségét. De a teljes igazságot képviselő intelligens Univerzum abszolút Elméje, és az ember relatív elméje között, ez még egyáltalán nem tisztázott dolog.
Szerintem, a teljes létezés, objektív és szubjektív valóságra bontható az Univerzumban. A mágneses alapú szubjektív valóság lehetősége, informatív módon feltételezi, a létezés igazságértékét. Míg az elektromos alapú objektív valóság, már tapasztalati módon igazolja is azt. Így a szubjektív alapú reális képzelet, lehetőséget biztosít az objektív valóság megnyilvánulása számára. Ezzel szemben, a megtapasztalható objektív valóság, éppen a reális képzelet visszaigazolása. Így a reális képzelet, gyakorlatilag determinálja, meghatározza, az objektív anyagi létezés elemi feltételeit.
A fantáziálgatáson alapuló „irreális” képzelet, olyan lehetőségeket biztosít a megtapasztalható objektív valóság megnyilvánulásai számára, amelyek még egyáltalán nem léteznek abban. Ezek a merész szellemi gondolatainkon alapuló elképzeléseink, mégis mentális modellként jutnak érvényre. Ezért, az értelmes emberi fejlődésnek, elemi eszköze a reális képzelet. Még akkor is, ha az még egyenlőre irreálisnak látszik. Amely, a még nem létező dolgok mentális terveinek is, a reális módon kialakított képi forma által, lehetőséget biztosít az objektív valóságban történő esetleges megnyilvánulásának, az elektromos agyagi szintű létezéséhez.
Így a reális módon elképzelt vágyaink, olyan valós létezési feltételeket biztosíthatnak a mentális képi formáinknak, amelyek konkrét objektív formába rendezik, a képzeletünk tárgyait. Éppen azért, hogy azok reális valóságáról, tapasztalati szintű visszaigazolást nyerhessünk. Így a már létező anyagi események létezése és változása, olyan univerzális szubsztanciára utal, amely képzeletben már, elemi feltételekhez kötötte, a valós objektív létezés szubjektív elvi lehetőségeit. Ezért a képzeletet alkotni képes szubjektív szubsztancia, vagyis a mágneses alapú lényegiség, látszólag ellentétben áll, az általa formált objektív valósággal. E helyett, a létezés teljes valósága, az elektromos anyagi minőség és az ő mágneses szubsztanciája együttesen. Hiszen állandó, elválaszthatatlan induktív viszonyban állnak egymással.
Így ebben a valóságban jöhet létre a viszonyíthatóság, ami a szubjektív lehetőségek gyakorlati megvalósulását képes ellenőrizni és megérteni. Mint intelligens emberi értelem. A szubsztancia, olyan szubjektív lényeg az Univerzumban, amely képes arra, hogy a valóság szubjektív lehetőségeinek az objektív feltételrendszereit meghatározza és megvalósítsa. Ezért az értelmes emberben, az Univerzum szubsztanciája valósult meg. Így képes az emberi agy, a szubjektív szellemi gondolatok informatív értékei alapján, a sajátságos képzeletalkotás képességével, elvi lehetőséget biztosítani, a megtapasztalni szándékozó anyagi valóság létezésére és változásaira.
Mert valóságnak nevez a filozófia, minden olyan anyagi objektumot, tárgyat, állapotot, helyzetet, folyamatot, vagy jelenséget, amely valamilyen szubjektív lehetőség objektív megnyilvánulásaként, már viszonyítható módon létezik. Ezt állítja a lexikon.
Leibniz szerint, az objektív valóságot monászok alkotják. „az anyag nem lehet szubsztancia, minthogy kiterjedése van, s ebből következően osztható, márpedig a szubsztancia csak az abszolút egyszerű lehet. A világmindenség végtelen számú, önálló, oszthatatlan monászból, eszmei szubsztanciákból tevődik össze, amelyek mindegyike rendelkezik érzékelő képességgel és törekvéssel. Leibniz szerint az érzékelő képesség, és a törekvés biztosítja a szubsztancia aktivitását, mozgékonyságát, tevékeny jellegét.”
Szerintem Leibniz ott tévedett, hogy nem az Univerzum objektívnek megismert elektromos anyagi valóságát alkotják a monászok, hanem a szubjektív mágneses valóságát, mint az oszthatatlan alaptömegek teljes halmazát. Teljes közeget alkotva, a mágneses tulajdonságokkal jellemezhető szubjektív alaphalmazt építik fel. Mint elemi szubsztanciát. Vagyis, olyan mágneses alapú lényegiséget, amely induktív módon befolyásolja az elektromos anyagi létezések eseményszerűségeit. Az elektromos anyagi létezések, olyan összetett szerkezetű struktúrái a szubsztanciának, amelyek belül, az atomjaik belsejében is, a monászok vagyis, az oszthatatlan alaptömegek töltenek ki. Amelyek a mágneses alaphalmaz alkotóelemeiként, érzékelő képességgel és törekvéssel bírnak. Erre utalnak, a szubjektív alaphalmazban kialakult mágneses hullámok. Amelyek hullámhosszai, informatív értékeket képviselve, érzékelő képességgel rendelkeznek. A frekvenciájuknak köszönhetően pedig, olyan törekvések birtokában vannak, amit az egy irányba terjedni képes energiának nevezünk.
Az ember, anyagi szintű elektromos megnyilvánulás. Az atomjain belül azonban, a szubjektív alaphalmaz monászai, azaz oszthatatlan alaptömegei töltik ki a helyet. Belső mágneses teret biztosítva, az elektromos anyagi létezésünk számára. Ebben a belső mágneses térben valósul meg a lelki és a szellemi mivoltunk, sajátságos módon. Mint egyénivé vált szubsztancia. Amely a lelkünknek és a szellemünknek, az elménkben kialakuló társas viszonyában jelentkezik. Ami az elménkben kialakult hiteinket képviseli. Ezeknek a személyes hiteinknek a megvalósulásai adnak lehetőséget, a reális képzeletalkotásra.
Az anyagi jelenségek viszonyítása során, a logikus következtetés célja éppen az, hogy a jelenségek analitikus megismerése közben, az elvont gondolkodási képességeink szintjén, felmérjük a viszonyított esemény teljes igazságtartalmát, annak különböző fellelhető információs fokozatai alapján. Amelyek az adott jelenség objektív létezésének, a szubjektív előfeltételeit alkotják. Mint az intelligens szubsztancia, bennünk személyessé vált anyagi megnyilvánulásai, ilyen módon érthetjük meg, az intelligens Univerzum mágneses módon kódolt üzeneteit.
Így az emberi fejlődés reális célja nem más, mint a sajátságos szubsztanciális, azaz szubjektív valóságunk ráeszmélése arra, hogy az Univerzum mágneses egységén belül, a teljes szubsztancia részei vagyunk magunk is. Mert amelyik összetett testek, a szubsztancia mágneses valóságából, annak tervszerű reális elképzelése által megnyilvánultak az objektív anyagi valóságában, azok az alaphalmaznak továbbra is elválaszthatatlan részei maradtak. Még akkor is, ha azt, a mi személyessé vált intelligens szubjektív egyéni szubsztanciáinkkal, különbözőképpen értelmezzük is, egyenlőre.
Így az abszolút igazság, csak olyan módon ismerhető meg, ha a mi személyes szubsztanciánk, tökéletesen képes azonosulni, azt Univerzum szubsztanciájával. Ha a belőlük áradó értelmes intelligencia, egyé olvad végre, az Univerzum intelligenciájával. Mégpedig a szeretet jegyében. Amely minden lehetséges probléma észlelése során, a reális megoldásra fókuszálja az elménk figyelmét. Mégpedig a valósághoz jól illeszkedni képes, reális elképzeléseink alapján. Amelyekhez, pozitív lelki érzéseink csatlakozhatnak csak. Így az intelligens ember, gyakorlatilag úgy ismeri meg az igazságot, hogy a tudatos teremtés által, saját maga is, éppen abban jár. Így a spirituális teremtésre képes ember, önmaga is, az igazság részévé válik. Mert intelligens módon alkalmazkodik, az Univerzum intelligenciájához.
Ezért, minden ezoterikus tanításnak, olyan spirituális törekvése van, amely éppen arra utal, hogy ez a kozmikus program, egyéni módon megvalósítható. Ahol az ezoterikus tanítás, csupán egy szellemi szintű gondolkodási irányt határoz meg, míg a spirituális része, éppen a lelki erőhatásaink tudatos irányíthatóságára utal. Ezért a tudatos elménkben, a szellemi gondolataink informatív értékei által irányíthatjuk, a lelki erőhatásokkal rendelkező érzéseinket. Csupán arra kell figyelnünk, hogy ne a problémákra koncentráljuk a szellemi gondolatainkat, hanem a lehetséges megoldásokra.
Amíg az elménk figyelmét, a problémákra szorítkozó kellemetlen szellemi gondolataink kötik le,addig azokhoz, csak negatív lelki érzések csatlakozhatnak. Így, amíg valaki a problémáival foglalkozik az elméjében, az olyan, mintha az iszapban vergődne. Egyre mélyebben és reménytelenebb módon, belesüllyed abba. A mentális tehetetlensége abban nyilvánul meg, hogy szeretet nélküli negatív lelki érzéseket invesztál olyan szellemi gondolatokhoz, amelyek a probléma okaira, felelőseire, és a lehetséges kihatásaira szorítkoznak. Fel sem mérve annak a veszélyét, hogy a negatív érzéseink azért veszélyesek, mert ellenünk fejtik ki a hatásukat. A helyett, hogy a megoldásra koncentrálódnánk.
Amint egy lehetséges megoldásra koncentrálunk, kikerülünk a mentális ingoványból. Nem süllyedünk bele tovább, mert bármilyen megoldás olyan helyzetet képes teremteni, amely megszünteti a probléma, reánk nézve kellemetlen hatását. Ennél fogva, amint a reális megoldás szellemi lehetőségével foglalkozik az elménk, már csak olyan lelki érzések ébredhetnek bennünk, amelyek pozitív módon, éppen értünk végeznek mentális munkát. Úgy bennünk, mármint a testünkben, mint a bennünket érintő egyéb anyagi körülményeinkben.
Mert az erő, munkavégző képesség. Még akkor is, ha az, mentális módon irányított lelki erő. Így a mentális munkáját, éppúgy elvégzi bennünk, a testünkben, mint rajtunk kívül, a megtapasztalható életkörülményeinkben. Ezen alapszik a tudatos teremtés lényege.
Amikor a tudatos teremtés elvi lehetőségét, intelligens módon gyakorolja az ember, akkor válik az igazság szerves részévé. Olyankor, a lelkünk által bennünk élő Isteni minőségünk, éppen azt teszi, amire hivatott. Amire teremtett bennünket az Isten. Mert a születésünknek, ez az egyetlen reális célja és életprogramja létezik. Az Isten igazságával való tökéletes önazonosságunk gyakorlati megélése. Mégpedig, az abszolút szeretetre alapozva, intelligens módon.
Az abszolút szeretet azt jelenti, hogy mindig gyakorolnunk kell a teremtés képességét, ha bármilyen problémát észlelünk. Személyválogatás nélkül. Gyakorlatilag, szebbé és jobbá kell képzelnünk azt a valóságot, amelyben a problémák jelentkeznek. Annak számára, aki a tudatos teremtés képességét aktívan tudja alkalmazni, megadatott a lehetőség arra, hogy a tökéletes igazságban járjon. Vagyis, Istenben.
Mert számunkra, Isten országa, csak ilyen módon valósulhat meg. Ha az Isteni minőségünket intelligens módon aktivizálva, Istenekké válunk, már a jelen életünkben. Azt pedig, csak a szeretettel teljes tudatos teremtés képessége segítségével érhetjük el. Amelynek a megtapasztalása, boldoggá tehet bennünket. Mert bennünk, Isten kíván önmagáról gyakorlati tapasztalatot szerezni. A saját teremtőképes mivoltáról. Ezért teremtette az embert, a saját képére és hasonlatosságára, intelligens élőlénynek. Ez az igazság.
Matécz Zoltán
2014.07.22.
matecz.zoltan@gmail.com
