Szeretetből gyűlölet.
Ha két vagy több értelmes ember, a szellemi szintű megértésük alapján, lelki közösséget tudnak vállalni egymással szemben, abból barátságok és szerelmek születnek. Ez a kölcsönös megértésen alapuló társas viszony mindaddig fennáll, amíg a bizalom légköre jellemzi. Nincsen tehát más dogunk, mint állandó jelleggel úgy viselkedni egymással szemben, hogy abban a pozitív hozzáállásunkban, a folytonos megértésünk, megbecsülésünk, megbocsátó képességünk, és ezek által, a toleráns segítőkészségünk jusson érvényre. Nagy türelemmel.
Tulajdonképpen arról van szó, hogy mindig azért szeretünk másokat, hogy bennünket is viszontszeressenek. Vagyis, egyszerű egoista hozzáállásból. Alapvetően ugyanis, minden szellemi szinten irányított elméjű értelmes ember egoista. Vagyis, én-központú. Szeretetre vágyik. A barátság vagy a szerelem kialakulásakor, ez az én-központúság alakul át, mi-központúsággá. Amelyben a másik fél érdeke, éppolyan fontossá válik számunkra, mint a sajátunk. Majd a szerelem révén, amikor már egy vagy több gyermek is születik, család-központúvá, család-centrikussá válik az ember. Ahol a családtagjaink érdekei, szintén éppolyan fontosakká válnak számunkra, mint a sajátunk.
Mivel önmagunk számára nem kívánunk rosszat, ezért a barátságban, a szerelemben, vagy a már kialakul családi viszonyban, mindenkinek jót szeretnénk. Akivel a közös szellemi döntéseink alapján, lelki közösségben élünk. Ennek a lelki közösségnek, a szeretet az alapja. Az ilyen, szeretetet sugározni képes ember, toleráns érzésekkel van mások iránt is. Így az emberi társadalmában, bárki szeretetét el tudja fogadni, segítve és megértve mások problémás helyzetét. Így alakult ki a társadalmi szintű erkölcs. Amit az egyszerűség kedvéért, alkotmányos szintű személyiségi jogok is biztosítanak. Ezek a jogok, alapvetően köteleznek bennünket arra is, hogy ne sértsük meg más emberek alkotmányos alapjogait.
Nagyon sokan élnek azonban olyan társadalmi életet, hogy nem kapnak szeretetet senkitől. Mert nem élnek lelki közösségben senkivel. Csupán elfogadják a szeretetre méltó emberek pozitív lelki hozzáállásait. Mivel félnek a kudarctól, amit a szeretet áramlásának az egyirányú jellege hozhat felszínre. Amikor ugyanis, egy lelki közösségben, csak az egyik fél szeret, akkor megszakad a bizalom légköre. Ami a lelki közösségen alapuló érzelmi kapcsolat végét jelenti.
Csakhogy, ez nem megy mindig simán. Hiszen a lelki közösségben élők érzelmi viszonya, nem szakad meg olyan könnyen, mint ahogyan azt, a szellemi szintű értelmi hozzáállásunk diktálná. Így a lelki közösség, továbbra is fennmarad, akár egyoldalúan is. Ilyenkor azonban, a lelki társról alkotott kellemetlen szellemi gondolatokhoz, már nem csupán pozitív lelki érzések kapcsolódnak, hanem negatívak is. Mert szorongató, kínzó, kellemetlen szellemi gondolatokat ébreszt az emléke. Ezért a szellemi szinten irányított alapvető érdekviszony megváltozott. Ez a mentális változás, polarizálja a lelki érzéseinket. A nemesnek mondható pozitív lelki érzéseinkből silány, negatív érzéseket formál. Így a pozitív lelki érzéseken alapuló szeretetet, negatív érzésekre támaszkodó nehezteléssé, haraggá, gyűlöletté képes alakítani. Akár a barátság, akár a szerelem megszakadásáról, akár családi konfliktusról legyen is szó.
Az ilyen kellemetlen életesemények azért történhetnek meg, mert az ember elfordul az aktív szeretetteljes lelki élet lehetőségétől. Szellemi szinten olyan kellemetlen gondolatokat enged az elméjébe amelyekhez, csak negatív lelki érzések társulhatnak. Mert a szellemi gondolataival, újra elkezd önös érdekeket szolgálni. A mi-érdekviszonyunk helyett. Vagyis, szellemi szintű érdekben, szembehelyezkedik azzal a szeretett személlyel, akivel eddig, lelki közösségben élt. A szellemi szinten irányított érdekek közös jellege felbomlik, és a magánérdekek létjogosultsága kristályosodik ki újra. Akár egymás ellen fordítva azokat, akik amúgy, eddig nagyon szerették egymást.
Mert nem képesek a lelki és a szellemi életüket megfelelő módon összehangolni. Hiszen, hiányzik a tolarencia az életükből. Mert már egymás életét kívánták élni a helyett, hogy egymásért éltek volna. A lelki ember, másokért él. A szellemi ember pedig, szinte kizárólag önmagáért. A tolarencia tehát, azt jelenti, hogy a szellemi gondolatainkat mindig úgy válogatjuk meg tudatosan, hogy azok, mindig a szeretett társunk érdekeit is képesek legyenek szolgálni. Akkor a lelki életünket, problémák nélkül folytathatjuk.
A lelkünk olyan, mint egy csupor. Az Univerzum energiájából, annyi életerőt meríthetünk vele magunknak, amennyire csak szükségünk lehet. Csupán azt kell tudnunk, hogy ezeket, a lelki indíttatású életerőinket, a szellemi gondolataink képesek polarizálni. Vagyis, megváltoztatni a hatásuk irányát. Így a negatív formában használt életerő impulzusaink, ellenünk fejtik ki a mentális hatásukat. Rövidebb ideig, feszültségeket, ideges vagy mérges állapotot, illetve haragot és gyűlöletet szítva bennünk. Tartós esetben pedig, pszichoszomatikus betegségeket okozva, saját magunknak. Csak a pozitív módon használt lelki érzéseink képesek értünk dolgozni. Kellemes közérzetet biztosítani számunkra.
A pozitív lelki érzésekhez pedig, éppen arra van szükségünk, hogy tudatos formában is urak legyünk az elménkben. Vagyis, csak olyan szellemi gondolatokkal terheljük az elménk figyelmét, amelyek nem a problémákat boncolgatják, hanem a lehetséges megoldásokra szorítkoznak. A problémákat, csak tudomásul kell vennünk. Különösebb érzelmi kitörések nélkül. Mert, csak negatív érzéseket tudnánk hozzájuk csatolni az elménkben. Ezért inkább, a lehetséges megoldásukra érdemes fókuszálni az elménk figyelmét. Ami közben, éppen a lelki vágyunk lett. Mégpedig olyan módon, hogy a lehetséges megoldást, elképzeljük tökéletesen valóságosnak. Az a mentális kép ugyanis, már örömérzéseket képes csatolni, a szellemi szinten meghatározott céljainkhoz. Hiszen ez a cél, azt a vágyunkat fejezi ki, amelyik örömöt okozna számunkra. Mert az éppen aktuális problémáink megoldásairól szólnak.
Társas viszonyokban élve is, állandóan ilyen problémák elé állít bennünket az élet. Amelyek közös megoldásra várnak. A mi személyes felelősségünk pedig, éppen az, hogy mindig meghozzuk az elménkben, a megfelelő felelős döntéseket. Amíg a másik érdekét is szem előtt tartva, a szeretet jegyében hozunk felelős döntéseket, addig a lelki közösségünket biztosítani képes lelki viszony, stabil marad. Amikor pedig, felelőtlen módon, olyan szellemi döntéseket hozunk meg, amelyek nem képviselik a szeretett személy érdekeit, akkor az által, mindig a lelki közösségünk sorsát pecsételjük meg. Mert a szellemi szinten irányított felelősségünk, a lelki szintű szeretetünket szolgálja. Míg az esetleges felelőtlenségünk, éppen az ellen munkálkodik.
A lelki érzéseinket tehát, a szellemi gondolataink irányítják. Ettől spirituális minden értelmes ember. Továbbá, ebben rejlik minden felelősségünk is. Hiszen a kellemetlen szellemi gondolatok, negatív értéket biztosítanak a lelki érzéseinknek. Míg a kellemes szellemi gondolataink, pozitív értékkel ruházzák fel azokat. Ezért, a tudatos módon is spirituális szinten élő intelligens ember mindig, csak olyan szellemi gondolatokat enged az elméjébe, amelyekhez pozitív lelki érzések társulhatnak. A kellemetlen szellemi gondolatokhoz pedig, nem társít lelki érzéseket. Azokat csak, tudomásul veszi. Mint olyan problémákat, amelyek még megoldásra várnak. A lehetséges megoldásokat pedig, valóságosnak elképzelve, olyan sorssal ajándékozza meg magát és a szeretteit, amelyikben az örömérzések már természetesek.
Így felelősségtudattal, gondosan vigyáz az értelmes ember arra, hogy a szeretetéből, sohase legyen neheztelés, harag, vagy éppen gyűlölet. Ezt mindaddig megteheti, amíg uralni tudja az elméjét. Vagyis, amíg tudatosan, a kellemes szellemi gondolatokat választja. Hogy a pozitív lelki érzések folytonosságát fenntartva, boldogságban éljen. Egy ilyen szinten spirituális életet élő intelligens embernek, nem ellenségei az életében jelentkező problémái, hanem a segítőtársai. Hiszen lehetőséget biztosítanak számára, a tudatos teremtésre.
Ha pedig, mégis megszűnik egy lelki közösségen alapuló békés kapcsolat, a már kialakult békétlenség következtében, akkor ne a hibákra gondoljunk. Hiszen a kényszeres együttélés, csak további problémákat és konfliktusokat eredményezne. Mondjunk hálát, az együtt töltött szép emlékekért, és engedjük el azt, akit igazán szeretünk. Senkit sem zárhatunk, a mi saját csökönyös akaratunk börtönébe. Hiszen lehet, hogy éppen ettől a bezártsági érzéstől menekül el tőlünk. Mivel, amikor az akaratunkat ráerőltetjük a másikra, akkor már azt várjuk el tőle, hogy a mi életünket élje. Mert mi hozunk döntéseket helyette. Azaz nem hagyjuk őt élni. A helyett, hogy hagynánk, hogy ugyanaz a csodálatos egyéniség maradjon számunkra, mint akit megszerettünk.
Akit szeret az ember, azzal szemben nem harcol semmilyen szinten. Hanem éppen ő érte folytat harcot, ha az szükséges. Mert a szeretet, a megértésen, a megbecsülésen, és a megbocsátó készségen alapuló türelmünkön edződik. Türelemmel pedig, nem lehet harcot folytatni. A harchoz türelmetlenség társul. Amely annál ingerültebb formát ölt, amilyen mértékben felülkerekedett benne, a meg nem értés, a meg nem becsülés, és a meg nem bocsátás mértéke.
Akit szeretsz, nem kényszeríted, és nem zárod be. Mindig hagyod, hogy önmaga legyen. A saját döntései alapján. A szereteted az a mentális „lánc”, ami elszakíthatatlanul hozzád köti őt. Akit igazán szeretsz, nem hagy el. Aki pedig, mégis elhagy, azt nem szeretted igazán. Annak mennie is kell tőled, akármennyire fáj is neked. Mert másik, tartósabb „láncot” keres magának, egy másik ember szeretetéből. A te szereteten alapuló „láncodat” pedig, megint valaki más fogja megfonni számodra, az ő saját csodálatos szeretetéből. Ha hagyod.
Ha pedig, igazán szeretted azt, aki mégis elhagyott, akkor ő nem szeretett téged úgy, hogy maradandó legyen a lelki közösségetek. De az igaz szeretetedet, mégsem igazolhatja semmiféle neheztelés, harag, vagy gyűlölet. Csak a szép emlékek. Amelyek arra jók igazán, hogy olyan emberrel is megéld őket, aki már téged is képes igazán szeretni. Tiszta szívből szeret, és elszakíthatatlan mentális „láncot” fon neked, az ő csodálatos lelki érzéseiből. Amelyeket, a te csodálatra méltó szereteted hozott ki belőle.
Csak a szellemi szinten irányított elméjű emberek életében alakulhat át a szeretet gyűlöletté. Mert a szellemi gondolatok, válogatás nélkül kerülnek az elméjükbe. Ahol azonnal polarizálják, a hozzájuk kapcsolódni képes lelki érzéseiket. Ezért, ahol gyűlölet van, ott a szeretet is megtalálható. Hiszen a gyűlölet nem más, mint polarizált szeretet. Vagyis, a szellemi szinten irányított szeretet tehetetlen formája. Ezért vak a gyűlölet. Hiszen, amíg a szeretet szolgálta az aktuális lelki érzés, tudatos érdekképviseletet látott el. Mégpedig a szeretett személlyel szemben. Most pedig, a lelki közösség megszakadása után, a szeretett személy, felelőssé vált. Nem mindig azért, mert ő volt a válás oka, hanem általában a miatt, hogy a saját felelősségünk enyhébbnek mutatkozzon.
Pedig, a saját felelősségünk éppen abban mutatkozott meg, hogy nem úgy szerettük a lelki társunkat, mint ahogyan neki, arra szüksége lett volna. Mert szellemi szinten szerettük csupán, amelyhez olykor, pozitív lelki érzések is kapcsolódtak. Így a lelki szeretetünk folytonosságot szenvedett. Ez okozta a lelki közösség végét. Ezért vágyik olyan szeretetre, amelyik a miénknél sokkal folytonosabb. Aki ezt belátja, annak az életében, nem alakul át a szeretet, sohasem gyűlöletté.
Matécz Zoltán
2014.09.01.
matecz.zoltan@gmail.com
