Azon meditálok, ...
A mi csodálatos magyar nyelvünk, amelyik mindig a lényeg kifejezésére törekszik, ebben a szólásunkban is utal, az ember spirituális lényegiségére. Amikor ugyanis, olyan dologról gondolkozunk szellemi szinten, ami még nincsen meg az emlékeinket tárolni képes memóriánk mentális adatbázisában, akkor gyakorlatilag, csupán lelkileg érezzük egy problémánk lehetséges megoldási lehetőségét. Így a megoldásra szorítkozó lelki vágyunk, ott él bennünk. Az motivál bennünket arra, hogy a szellemi gondolataink segítségével, a lehetséges megoldás logikai összefüggéseivel foglalkozzunk, az elménkben.
Ilyen esetben, ha megkérdezik azt, hogy „most éppen mit csinálunk”, azt szoktuk válaszolni röviden, hogy „azon meditálok, ...”, hogy milyen módon lehet megoldani ezt, vagy azt a problémát. Vagyis, az elmémben, ahol tudatos vagyok, a megoldásra szorítkozó lelki vágyamat próbálom kifejezésre juttatni, a számomra logikus szellemi gondolataim segítségével. Tehát a szellemiségemet, megoldás-centrikus módon használom. Ami röviden azt jelenti, hogy a most érezhető vágyamat képező lelki érzésem szolgálatába állítom, a szellemi gondolataimat.
Ilyenkor a szellemiségem, mint jó „raktárkezelő”, nem a memóriám mentális adatbázisának a hibáit és hiányosságait szemléli, ami a múltamban és a jövőmben tartja az elmém figyelmét, hanem éppen a szükséges információk „kiadásával” foglalkozik, a jelenben. Itt és most, amikor a lelki vágyamnak, szüksége van a lehetséges megoldásra ahhoz, hogy az anyagi világ megtapasztalt valóságához, ideális módon tudjak alkalmazkodni.
Mindannyian hozunk, ilyen szellemi szinten meghatározott döntéseket. Ezek a döntéseink, mindig valamilyen érdeket szolgálnak. Személyes vagy közösségi érdekeket. Ahhoz, hogy ez a relatív érdekképviselet teljesülhessen, a döntésünk problémaként jelentkezhet olyan emberek életében, akiket éppen terhel. Akiknek el kell végezni azokat a feladatokat, amit mi meghatároztunk a döntéseinkben. Így a duális világunk valóságában, ritkán tudunk olyan határozatokat hozni, amelyek valaki érdekeit szolgálják, és jelentkező problémaként, nem terhelnek másokat.
Így a jelentkező problémáink, olyan életfeladataink, amelyeket nekünk kell megoldani azért, hogy az által, valaki érdeke teljesülhessen. A problémánk jelentkezése és megoldása során azonban, a legtöbb esetben, nem tudhatjuk azt végül is, hogy kinek az érdekeit szolgáljuk éppen. A mi társadalmi életünk, ilyen felépítésű. A hozzáértő társadalmi szakembereink, meghatározzák az állampolgárok kötelezettségeit, mi pedig, végrehajtjuk azokat.
Többnyire, ezek a társadalmi kötelezettségeink lesznek, a mi személyes problémáink. A problémák nem azért jelentkeznek az életünkben, hogy megkeserítsék azt, hanem azért, hogy megoldjuk őket. Amíg azonban, az ember szellemi szinten irányított elmével rendelkezik, mint ahogyan ma az emberiség kilencvenkilenc százaléka, addig a problémák, komoly teherként jutnak érvényre az életünkben. Mert az elménket, probléma-centrikus módon, a sokszor lehetetlennek látszó előfeltételekre koncentráljuk. Amelyeket, ha túl komolyan veszünk, eleve meghiúsítják a reális megoldás lehetőségét.
Ezzel szemben, a megoldás-centrikus gondolkodásmód, lehetőséget biztosít arra, hogy a vágyott megoldást, olyan módon lássuk előre az elménk képzeletében, hogy az, teljesen független legyen, a hozzá vezető feltételek terheitől. Így a mentális erőinket, amelyek a lelki érzéseinkből fakadnak, közvetlenül a megoldás megvalósulása érdekében hasznosíthatjuk. Amelyek a jó megoldásokra szorítkozva, mindig pozitív értéket vesznek fel az elménkben. Tehát, hasznosak számunkra.
Ellenben, a hibásnak minősülő probléma-centrikus gondolkodásmódunk lényege éppen az, hogy a lehetséges feltételekre fókuszálva az elménk figyelmét többnyire, csak negatív lelki érzések ébredhetnek bennünk. Ha csupán egyetlen egy előfeltételhez csatolódik negatív lelki érzésünk a sok közül, akkor is terhelni fog bennünket, mert az, az egyetlen negatív érzésünk, olyan mentális erőt képvisel, amely éppen ellenünk fejti ki az ártó hatását.
Tulajdonképpen, az elménk olyan mentális „fegyvernek” minősül, amelyet a szellemi gondolataink által tudunk célra irányítani, és a lelki érzéseink benne a hatásos „lövedékek”. A pozitív lelki érzéseink, mindig a mi érdekünkben teremtenek nekünk valóságot, míg a negatív lelki érzéseink, éppen ellenünk munkálkodnak. A lelki érzéseink polaritását pedig, mindig a szellemi gondolataink minősége határozza meg. Így a kellemes szellemi gondolatinkhoz, pozitív lelki érzések csatlakoznak az elménkben, míg a kellemetlen szellemi gondolatainkhoz, csak negatív lelki érzések társulhatnak.
Amikor tehát, negatív lelki érzéseknek biztosítunk valóságformáló lehetőséget az életünkben, mert kellemetlen szellemi gondolatokhoz csatoltuk azokat az elménkben, akkor az olyan, mintha a tükörbe lövöldöznénk. Mert a tükör, azonnal visszavetíti hozzánk, a mi negatív mentális „lőszerünket”. Így az bennünk, vagy az életünk eseményeiben fog olyan kínos hatásokat kiváltani, aminek nem tudunk majd örülni.
A megoldás-centrikus gondolkodásmóddal pedig, a lehető leggyengébbnek látszó megoldáshoz is, kizárólag pozitív lelki érzéseket tudunk társítani az elménkben. Mert minden lehetséges megoldással, kellemes szellemi gondolatokat dédelgetünk az elménkben amelyekhez, csak pozitív lelki érzések csatlakozhatnak. Mint számunkra hasznos mentális erőimpulzusok. Így a kellemes szellemi gondolatok segítségével, pozitív lelki érzéseknek biztosítunk megvalósulási lehetőséget az életünkben. Ami mindig a javunkat szolgálja.
Az ember, éppen attól spirituális lény, hogy a szellemi gondolatai által, lelki érzéseket képes irányítani tudatosan, valamilyen reális módon elképzelt cél megvalósulása érdekében. Az pedig, a mi személyes felelősségünk csupán, hogy az elménkben, éppen milyen polaritású lelki érzéseknek biztosítunk megvalósulási lehetőséget. Mert sajnos, a szellemi gondolataink, nem mindig kellemesek.
Ahogy az energia nem vész el, csak mindig új és megint újabb megjelenési formát ölt, a tömegértékkel jellemezhető anyagi világunk valóságában, úgy az életenergiánkból nyert életerő impulzusaink is, a megvalósulás felé törekednek. Mert megnyilvánulni, csak olyan módon képesek, hogy átalakítják a megtapasztalható valóságunkat. Mégpedig, éppen az alapján, ahogyan szellemi szinten gondolkoztunk felőle. Mert a szellemi gondolataink információ tartalma határozza meg azt, hogy az életerőnk által átformálható valóságunk, milyen új formációt, alakzatot, struktúrát vegyen fel. Mivel az életerő impulzusainkat képviselő lelki érzéseink, a mi életenergiánkból származnak. Ami az Univerzum energiájának, a bennünk elkülönült része.
Mivel azonban, az energia egy és oszthatatlan, amit a megmaradási törvénye jól igazol számunkra, ezért a mi életenergiánk is, ugyanazt az intelligens teremtőképességet képviseli bennünk, mint amelyik megvalósította az elektromos anyagi valóságot, az Univerzum mágneses terében. Ennél fogva, ha az Univerzum intelligens energiáját Istennek nevezzük, akkor a mi életenergiánk is, Isteni minőséget képvisel bennünk. Teremtőképes Isteni minőséget. Amit a megoldás-centrikus gondolkodásmód tudatos kialakításával, aktivizálni tudunk magunkban. Mégpedig olyan módon, hogy közben minden spirituális képességünket, kizárólag pozitív módon használjuk. A szeretet érdekeit szolgálva.
A lelki érzéseink, mint mentális életerő impulzusaink, azért törekednek a reális képzeletünk megvalósulásai felé, mert a lelkünkből, a mi életenergiánkból származnak. Mivel az erő, nem önmagában létező dolog, hanem az intelligens univerzális hatás olyan megnyilvánulása a tömegértékkel rendelkező anyagi testeken, amely által, a nyugalmuk megváltozása viszonyíthatóvá válik számunkra. Ez az univerzális hatás energiaként, éppen ellenkezőleg, a nyugalom kialakítása és fenntartása érdekében munkálkodik. Az én elméletem által kifejtett írásaimban az energia, szubjektív munkavégző képességet jelent. Vagyis, a halmazközegeken belül jut érvényre, mint hatás, és egyensúlyra törekszik. E = W * t Ezzel szemben, az erő, már objektív munkavégző képességet jelent. F = W / s Így az erő és az energia duális viszonyát, az általam kialakított munkaképletek fejezik ki a lehető legideálisabban.
W = F * s = W = E / t = I * s / t = (F * t) * s / t = F * s = W
P*t = W = E/t
F = P/v = E/t2 / s/t = E/t/s = W/s = F
Az elektromos tulajdonságú anyagi minőségek, éppen a tömegüknél fogva viselkednek tehetetlen módon a mágneses energia, rezgéseken alapuló induktív, szerkezetformáló hatásaival szemben. Az energia ugyanis, csak ilyen módon képes megnyilvánulni számunkra, induktív jelleggel. Az anyagi struktúrák kialakításai által, mindig új, és megint újabb megnyilvánulási formákat ölt. Ahhoz tehát, hogy a valóságunk, tudatos módon átalakuljon, számunkra mentális lehetőség nyílik az életünkben. Erről szól a spirituális fejlődésünk igénye.
Amikor tehát, valamilyen lelki vágya reális megoldásain morfondírozik az ember szellemi síkon, akkor tulajdonképpen, egyfajta meditatív állapotba kerül az elméje. Mivel az elméjében, a jelenre szorítkozó lelki vágyát szolgálja minden szellemi gondolata. Amely mentális összetevők, az elméjében képesek csak párosulni egy közösített, szabad akaratot kifejezni képes tudatos hitté. Olyankor, kizárólag, a jelenben funkcionál az elméje, valamint a szellemi és lelki összhangra fordítja minden figyelmét. Ettől meditatív, ez a morfondírozásra képes mentális tudati állapotunk.
Matécz Zoltán
2014.12.17.
matecz.zoltan@gmail.com
