Asztali áldás.
Az a tény, hogy a növények jogairól beszélhetünk, arra utal számomra, hogy azokat, valamiféle növényvédelmi törvény biztosítja. Amikor ugyanis törvény szabályozza a növények vetési lehetőségeit, és kötelező aratási, irtási feltételeit, akkor ugyanazon időn belül, törvényeknek kell ellátniuk, a növények reális érdekképviseleteit is.
Szinte az elsők között voltam, akik a parlagfű érdekében kiálltak az írásaikkal. Ma már ez, egy lerágott csontnak minősül, hiszen egyre nyilvánvalóbbá vált közben az, hogy a pollenérzékenység egyik legelemibb gyógyszere, éppen a parlagfű. Az ambrózia, amit az Istenek eledeleként is emlegetnek olykor. Így most, nem kívánom a parlagfű jogait elemezni, csupán megjegyzem azt, hogy a kötelező irtásáról szóló törvényt, továbbra is ellenzem. Szerencsére, az irtásáról szóló társadalmi kötelezettség, éppen az állami földterületeken nem megoldott. Ezt, egyfajta jogi visszacsatolásként értelmezem. Mint a parlagfű fricskáját.
A növények jogai, régi vitát oldanak fel a vegetáriánusok, és a nem vegetáriánusok között. Történetesen azt, hogy akik nem vegetáriánusok, azok az által, hogy húst fogyasztanak, legyilkolják az élőlények állati egyedeit. Illetve azok halálát okozzák. Hiszen azok ipari szinten előkészített tetemét fogyasztják. Erős túlzással kannibálok, akik hús alapú élőlényekként, szintén húst esznek.
Ilyen értelemben véve, a vegetáriánusok éppúgy gyilkosoknak minősülnek, hiszen a jog, az élő növényt éppúgy védi, mint az életlehetőségeiket biztosítani képes magvaikat. Mert a magokban, az élet csírája rejtőzik, így még brutálisabban hangzik az, hogy a mag-zatot fogyasztjuk, akár liszt alapú őrlemény formájában is. Méghozzá, tömeges mennyiségben. Egy-egy étkezésünk, egyszerűen tömegpusztításnak minősül. Még akkor is, ha húsételt nem fogyasztunk.
Természetesen, nem kívánom most a bigott vegetáriánusok érveit ellenük fordítani, mivel ők is olyan növényi élelmiszereket fogyasztanak, amit a mezőgazdaság, éppen erre a célra termesztett. Mi pedig, akik nem vagyunk vegetáriánusok, mi is azokat a húsételeket fogyasztjuk, amely állatokat, pont erre a feladatra tenyésztettek. Így a biológiai egyensúly fenntartható.
Ennél fogva, nem az a kérdés, hogy melyik a jogszerűbb táplálkozási forma. Csupán az, hogy melyik az egészségesebb. Valójában az ember mindenevő. Ez persze, nem jelenti azt, hogy bármit megehet. Ez a kijelentés csupán arra utal, hogy a szervezete éppúgy alkalmas a húsétel emésztésére, mint a növényi táplálékokéra. Csupán az arányok lehetnek mérvadóak. Így hozzávetőlegesen, egy adag húshoz, háromszor, négyszer annyi növényi körítést illik fogyasztani, hogy az emésztés egyensúlya ideális maradjon. Ráadásul, az ételek főzése helyett, legfeljebb a párolásuk javasolt. Amelynek keretében, csak olyan mértékű hőkezelés éri a táplálékainkat, amely nem jár azok sejtes alapú tápértékeinek drasztikus megváltoztatásával. Csupán az ízek harmóniájának ideálisabb behangolását célozzák meg.
Továbbá, éppen a mindenevő jellegünk utal arra, hogy aki nem eszik rendszeresen húsételeket, annak a szervezetéből olyan nyomelemek fognak hiányozni, amelyek csak a húskészítményekben találhatóak meg. Márpedig, a mi belső bakteriális lényünk, megkívánja azt is. Azt tudnunk kell, hogy a sejtjeink túlnyomó többsége baktérium. Mintegy nyolcvan-kilencven százalékban. Így többek között, az emésztés általi anyagelbomlási folyamatokat végzik el a szervezetünkben. Ha egy baktériumtörzsünk nem jut a megfelelő nyomelemeket biztosítani képes táplálékokhoz, a létszáma megcsappan. Ezt nevezzük immungyengeségnek. Mivel a lecsökkent létszámú baktériumtörzsünk, már nem képes a szervezetünk szükségszerű immunreakcióit végrehajtani. Mert a természetes immunitásunkért, a bakteriális egységeink a felelősek.
Van idegrendszerünk, van vérrendszerünk, van légzési rendszerünk, van emésztési rendszerünk, de immunrendszerünk, az nincsen. Illetve, az egészséges állományt képező bakteriális egységeink képesek a megfelelő immunválasz kialakítására. Akinek a szervezetében hiányosak ezek a bakteriális egységek, annak az immunreakciói legyengülnek vagy teljesen el is maradnak. Az ilyen ember immun-gyenge.
Amikor eszünk, akkor az abszolút létezés egy relatív részét esszük meg. Vagyis, Istent. Hiszen ami az anyagi létezést alkotja, az minden Isten részét képezi. Ennél fogva, az asztali áldás segítségével, engedélyt kérünk Istentől ahhoz, hogy őt fogyasszuk. Az Ő állati és növényi síkon megnyilvánult részeit. Így a mentális hozzájárulását kérjük.
A növényi ételek fogyasztása, éppúgy a növények megölésével jár, mint a húsételek fogyasztása az állatok elpusztításával. Ezért nem az a lényeg, hogy ki a nagyobb gyilkos, amikor éppen táplálkozik, hanem az, hogy az ételfogyasztás előtt, felszabadítsuk az ételeinkből, a szellemi és lelki minőségek visszamaradt káros hatásait. Azt pedig, az asztali áldás segítségével oldhatjuk fel.
Étkezés előtt:
„Drága Jézus, légy vendégünk, álld meg, amit adsz most nékünk. ÁMEN.”
Étkezés után:
„ Aki ételt, italt adott, annak neve legyen áldott. ÁMEN.”
Az Isten felé irányított hála, feloldja a táplálékaink káros szellemi és lelki szintű mentális hatásait. Mivel Jézus, Isten földi képviselője, így a hozzá intézett szavaink is Istennek szólnak.
Nagyon sokféle asztali áldást örökítettek meg a népi kultúráinkban, és a család étkezőasztala fölött díszítették azok a falat. Hogy ne felejtse el senki azt, hogy kinek kell hálát adni az ételért, és az italért. Annak ellenére, hogy azokért a táplálékokért, valójában mi magunk dolgoztunk meg. De erőt, Isten adott hozzá. Hiszen a lélek által, Isten éltet bennünket. A Magyarok Istene.
A mondás szerint, azzá leszel, amit eszel. Ez röviden azt jelenti, hogy Magyar ember, evés közben nem beszél. Mert az asztali áldás által, megtisztítottuk az ételt, minden szellemi és lelki terhétől. De ha evés közben beszélgetünk, akkor szellemi szinten, újra bemocskolhatjuk a táplálékainkat. Ezért, ha mégis beszélgetünk étkezés közben, akkor szigorúan szeretetteljes dolgokról essen szó.
A legnagyobb áldás az ember számára az, amikor Isten az embert, elválasztja az ő bűneitől. Az asztali áldás célja is éppen ez. Istent kérjük arra, hogy válasszon el bennünket attól a bűntől, hogy élőlényt öltünk, és szükségszerűen el akarjuk fogyasztani. Így a lelkünk által bennünk élő Isteni mivoltunk kér áldást, engedélyt arra, hogy jóízűen elfogyaszthassuk a táplálékunkat. Amit Isten, éppen erre a célra rendelt nekünk.
Az asztali áldás, az áldozat tiszteletét is jelenti egyben, amit elfogyasztunk. Így az áldásunk során, tiszteletet, együttérzést, megértést tanúsítunk az áldozattal szemben. Ezért az „áldásunk” fogalmát kifejezni képes szavunk, ugyanabból a szógyökből ered, mint az „áldozat” szavunk. Ennél fogva az áldásunk, rövidre zárja a felelősség kérdését, éppen az áldozattal szemben. Mert a nyilvánvaló okot hozza felszínre, a szükségszerű táplálkozási igényünket. Ezért Isten, felold bennünket az ölés felelősségének a terhe alól. Megtisztítja az ételeinket, minden mentális mocsoktól. Ha az asztali áldást, igaz szívből, a szellemi és lelki megtisztulás érdekében mondjuk el.
Matécz Zoltán
2015.02.20.
matecz.zoltan@gmail.com
