Lelki ingovány.
A kizárólag szellemi síkon irányított elméjű életvitel, olyan számunkra, mint az ingovány. Mert az egoista birtoklási vágy teljesülési igényei által, olyan dolgokhoz és eseményekhez ragaszkodunk, amelyek erősen megkötnek bennünket és az anyagi világ mélyébe húznak. A szellemi szinten irányított világi életünk sűrűjébe. Éppen a lelkünket köti gúzsba, minden szellemi gondolatunk. A szellemi szintű feltételeinkhez kötött relatív szeretetigényeink miatt.
A túlzott szellemi gondolatok aktivitása által elnyomott lelki érzéseink miatt, érzelmi válság jellemzi az életünket. Így a lelki érzéseink passzivitása miatt, egyfajta mentális erőtlenség jellemez bennünket. Amit ez a lelki tehetetlenségünk idéz elő. Amely feszültté, ingerültté, idegessé tesz bennünket a jelen pillanatában. Ezek a mentális tudati állapotok pedig, egyre mélyebbre süllyesztenek bennünket a lelki válságunkba. Amelynek az ártó hatása, az életünk minden területére kiterjed. Mint mentális módon generált kellemetlen depresszív ellenhatás.
Ezért a túlzottan szellemi gondolatok által vezérelt elméjű értelmes emberek érzelmi, azaz lelki válságban szenvednek. Éppen olyan módon, mint ahogyan egy tanulatlan, buta ember, szellemi szintű mentális válságban él. Ettől függetlenül, a túlzott szellemi műveltség ellenére, ha nincsen meg a megfelelő szintű érzelmi aktivitás, lelki válság alakul ki. Ezt a mentális szintű válságos állapotot nevezem én, lelki ingoványnak. Mert minél jobban küzdünk ellene szellemi szinten, annál mélyebben süllyedünk bele.
Az alulműveltebb szellemiségű átlagemberek is életképesek tudnak maradni, amíg a lelki szintű érzelmi életük rendben van. Miközben a túlműveltek is képesek belerokkanni a lelki válság mentális terheibe. Ezért a lelki élet áldásaival, éppúgy élhet a szellemi szinten művelt ember, mint a műveletlenebb. Csupán azt szükséges megértenie, hogy milyen módon érdemes jól használni az elménket. Mert ma még, körülbelül hétmilliárd ember van ezen a téren, mentális bizonytalanságban.
A szellemi gondolatainknak, alapvetően az a természetes feladata, hogy a pozitív lelki érzéseinket fejezzük ki általuk az elménkben, minél értelmesebb módon. Mi pedig, ma még, éppen fordítva használjuk az elménket. A folyton változó szellemi gondolataink alapján csatolunk az elménkben, lelki érzéseket a szellemi gondolatainkhoz. Hol pozitív lelki érzéseket, hol pedig, teljesen átpolarizált, negatív lelki érzéseket. Ahogy a véletlen hozza.
A relatív szellemi szintű feltételeink, bennünket is befolyásolnak, korlátoznak. Aki feltételekben gondolkodik, feltételek szerint is él. Mert a relatív feltételek, meghatározzák az életünket. Mivel a feltételeink nem csupán azt határozzák meg, hogy mit fogadhatunk el, hanem azt is, hogy miért, hogy mikor és, hogy meddig fogadhatunk el valamit. Vagyis, mentális korlátokat jelentenek számunkra. Ezek a feltételeink határozzák meg a szokásainkat, ezért azokhoz, szinte mindig ragaszkodunk.
A feltétlen, azaz a feltételek nélküli dolgaink korlátlanná, szabaddá tesznek bennünket. Mert nem terhelnek minket, a feltételek teljesülésére való várakozás és visszaigazolás kényszerével. Ezek azok a dolgok, amelyekre azt szoktuk mondani, hogy „nekem teljesen mindegy”. Az általunk meghatározott szellemi szintű viszonylagos feltételeink folyamatos ellenőrzési kényszerével nem járnak. Amelyekben az életeseményeink minden lehetséges fázisait, az előre meghatározott feltételeink alapján kell megítélnünk.
Az elfogadás, feltétel nélküliséget határoz meg. Ami feltételektől mentes, azt nem kell megítélnünk. Nem kell bírálnunk. Nem kell értékelnünk. Nem kell minősítenünk. Nem kell rangsorolnunk. Nem kell osztályoznunk. Mert nem tartozik a relatív szellemi feltételeink hatálya alá, amelyek alapján elfogadhatjuk azokat.
Életében Jézus, tanította a korabeli embertársait, és a tanításainak az egyik fő mottója az volt, hogy „ne ítélkezz”. Ezt, a Biblia tanulsága szerint, 365 alkalommal jegyezték le. Mert amit megítélünk, azt nem vagyunk képesek feltételek nélkül elfogadni. Amit megítélünk, annak a létezési jogosultságát fenntartjuk, mert a szellemi szintű ítéleteinkhez, valamilyen polaritású lelki érzéseket csatol az elménk. Ezek az érzések, vagy pozitív, vagy pedig, negatív életerő impulzusokkal terhelnek bennünket. Amit megítéltünk, azt pedig, polaritásoktól független életenergiával tölti fel. Mert az életerőként értelmezhető lelki érzéseink, csak bennünk munkálkodhatnak. Ezzel szemben, magát az életenergiát, ki tudja vetíteni az agyunk. Mint polaritásoktól teljesen független mágneses hatóképességet.
Mert az Univerzumban az energia, egy és oszthatatlan. Ezt sugallja számunkra, az energia megmaradási törvénye. Így a lélek, az Univerzum energiájának, a bennünk elkülönült része csupán. Amely az anyagi szintű testünkben, speciális feladatot lát el. Éltet bennünket. Ezért, ha az Univerzum intelligens energiáját Istenként értelmezzük, akkor a lélek által, Isteni minőség éltet bennünket is.
Isten bennünk az intelligens lelki tudatosság, amely még az elménkben zajló szellemi tevékenységeinket is, csupán elfogadja, megfigyeli. Feltételek nélkül. Legfeljebb, utólag üzeni meg az esetleges nemtetszését. A lelkiismeret-furdalás eltéveszthetetlen érzésével. Amely kényszerítő érzéseket biztosít arra nézve, hogy a szellemi szinten meghatározott és megcselekedett tetteink hibáit, mielőbb hozzuk rendbe. Mivel az Isteni minőségünk, a feltétel nélküli szeretet elveit követi, így fontos számára az, hogy bocsánatot nyerjünk. Hiszen bármit teszünk az embertársaink ellen, a bennük élő Isteni minőségek ellen cselekszünk. A lélek ezt, intelligens módon tudja.
A jelen életünk során, az abszolút lelki minőségű énünket, folyamatosan relatív viszonyba hozzuk az elménkben, a folyton változó szellemi gondolataink közvetítésével. Így az elménkben, ahol tudatosak lehetünk, nem az abszolút jelen értékét képviselő lelkünk az úr, hanem a múltban és a jövőben folyton csapongó, relatív gondolatainkkal foglalkozó szellemiségünk. Ott okoskodik, és arra késztet bennünket, hogy olyan cselekedeteket hajtsunk végre, amelyekhez nem csatolt az elménk pozitív lelki érzéseket.
Pedig, a szellemi gondolataink, csak informatív jellegű mentális értékeket képviselnek. Ezzel szemben, a lelki érzéseink, a mi mentális módon irányítható életerő impulzusaink. Mert az életenergiánkból származnak az érzéseink. Így lehet az okos ember is erőtlen, a lelki érzései nélkül.
Így a pozitív lelki érzéseink, amelyek az életenergiánkból származtatható életerő impulzusaink, parlagon hevernek az életvitelünk folyamatában. Viszont ezzel szemben, a negatív lelki érzéseink, folyamatosan hatást gyakorolnak az életünkben. Mert a kellemetlen szellemi gondolataink által, csak negatív lelki érzéseket tudunk, a valóságunk kialakítása érdekében aktivizálni az elménkben. Így az életeseményeink egyre bonyolultabbakká, egyre nehezebbekké, egyre kellemetlenebbekké válnak számunkra. Erősen felszaporítva a megoldásra váró problémáink számát.
A mentális csend, a szellemi gondolataink elcsitulását jelenti. Ahogy csitul a szellemi aktivitás az elménkben, annak arányában fokozódik a lelki érzéseink tudatosodása ott. Így a meditatív elmeállapotban, amikor a szellemi szintű mentális csend megvalósul, akkor teljesedhet ki a lelkünk aktivitása. Ami a kellemetlen szellemi gondolataink hiányában, kizárólag pozitív lelki érzésekkel tölti fel az elménket. Ennek hatására, teljesen felfrissül a szervezetünk, és vele az egész testünk. Akár tíz-tizenöt percnyi meditálással.
A szellemi síkon formált csend, természetellenes számunkra. Mert komoly nyugtalanságot előidéző mentális erőfeszítésekkel jár. Mivel a folyton tolakodó szellemi gondolatainkat kell hozzá az elménkben lecsendesíteni. Ezzel szemben, a lelki indíttatású csend természetes, erőfeszítés nélküli nyugalmat biztosít, mert képes arra, hogy a feleslegesség érzésével, távol tartsa a szellemi gondolatainkat az elménktől. Az igazi meditáció tehát, nem a szellemi gondolataink lecsendesítéséről szól, hanem a lelki érzéseinkre való tudatos odafigyelésről, odakoncentrálásról.
A lelkünk, az abszolút intelligenciát képviseli bennünk. Aki tehát, a lelki érzéseire képes koncentrálni az elméjével, a tökéletes tudatosságára fordít figyelmet. Ahol minden problémára talál olyan jó megoldást amelyhez, csak pozitív lelki érzések csatolhatók.
Meditáció nélkül, csak a megoldás-centrikus gondolkodásmód vezethet el bennünket, a pozitív lelki érzéseink aktivizálásának a lehetőségéhez. Mert amikor az elménkben, csak olyan szellemi gondolatokat hagyunk tudatosodni, amelyek a problémáink megoldásainak biztosítanak képi megjelenési formát, akkor azokhoz már, csak pozitív lelki érzések csatolhatók. Így a pozitív lelki érzéseink aktivizálása során, olyan valóság megtapasztalhatóságát tesszük lehetővé az életünkben, amely mindig örömöt képes okozni számunkra. Miközben másokat sem sért. Amíg az elménket így használjuk, egyfajta hétköznapi meditációt folytatunk. Amíg az ember elképzeli a dolgokat valóságosnak, akkor szokta mondani azt, hogy „azon meditálok, hogy ...”.
A lehetséges megoldások elképzelése alkalmával, nincsen szükségünk relatív ítéletekre. Pusztán azt látjuk az elménkben, ami jó lehet számunkra. Ezért nem tud az elménk, negatív lelki érzéseket csatolni, a vágyunkat kifejezni képes reális elképzeléseinkhez. Ez is egyfajta meditatív állapot, amelyben nem hagyjuk azt, hogy a szellemi gondolataink állandóan csapongjanak, hanem arra szorítkozunk, hogy kizárólag a számunkra megfelelő megoldás képi formáját alakítsák ki az elménkben.
Ilyen módon, megszüntethető a lelki ingovány, amelyben szellemi szintű életet élve szenvedünk. Mert így, minden szellemi gondolatunk, a lelki minőségünket szolgálja. Mivel a vágy, aminek a valóságát reális módon elképzelhetjük az elménkben, egy pozitív lelki érzés. Amivel az elménkben kialakított reális elképzeléseinket feltöltjük tartalommal, azok is pozitív lelki érzések. Így a lelki minőségünk él rajtunk keresztül. Vagyis, megvalósul az a régi alapimádság, amely szerint, „legyen meg a Te akaratod”.
Mert a problémáink észlelése során jelentkező lelki vágyunk, nem más, mint az a megváltó érzés, amely egy keskeny utat mutat számunkra, a problémamentes életvitelre. Ezért, ha ezt a megváltó lelki érzést, az elménkben kifejezésre juttatjuk, az értelmes szellemi gondolataink segítségével, akkor a bennünk élő Isteni minőségünk akaratát magasztaltuk fel. Amennyiben pedig, a hátsó szellemi gondolataink sugalmazásaira hallgatva, elállunk a vágyunk teljesülését biztosítani képes pozitív lelki érzéseink aktivizálásától, akkor ezt az Isteni küldöttet, ezt a vágyunkat jelentő megváltó érzést, keresztre feszítjük az elménkben. Ezért a vágyunkat jelentő megváltó érzéseink elhalása, „szenvedése”, pokollá teszi az életünket.
A depresszió, már a bennünk kialakult lelki ingoványnak a konkrét megnyilvánulása. Amely hű módon tükrözni képes, azt a mentális mélységet, amibe az érzelmi válságunk által kerültünk. Egy ilyen, egyre tökéletlenebb, egyre depressziósabb társadalomban élünk. Mert az emberek, egyre nagyobb számban kerülnek lelki válságba. Ahol az emberek már, csak flegmán, ingerülten tudnak egymással kommunikálni. Mert nincsen egymáshoz türelmük.
Sajnos, sok esetben, még családon belül is tapasztalható ez a jelenség. Ezekben a depresszív, ingerült szellemi állapotainkban, a lelki érzéseink, csak negatív értékeket vehetnek fel. A negatív lelki érzéseink pedig, minden esetben önmagunk ellen végzik el, az ő mentális munkájukat. Ennek a mentális munkának az eredménye pedig, éppúgy teremtés, mint a megoldás-centrikus gondolkodásmód által végrehajtott tudatos teremtés esetében. Azzal az alapvető különbséggel, hogy az ingerült depresszív teremtés, többnyire önkontroll nélküli mentális esemény. Azaz, nem előre jól megtervezett tudatos döntés. Így az ártó hatása, keserves tud lenni számunkra.
Ezért int bennünket a magyar közmondás arra, hogy „a harag, rossz tanácsadó”. Mert meggondolatlan, ingerült elmeállapotban, képtelenek vagyunk olyan szellemi döntéseket hozni, amelyekkel pozitív lelki érzéseket lehet aktivizálni. Mert akkor, kellemetlen szellemi gondolatok uralják a tudatos elménket. Amelyek azonnal átpolarizálják a lelki érzéseinket. Pozitív lelki érzések helyett, negatív lelki érzésekké formálja azokat az elménk. Hogy kompatibilisek legyen a lelki érzésünk, a szellemi szinten kialakult tudatos elmeállapotunkkal.
Óriás veszélye még, ezeknek az idegességből formált pillanatnyi döntéseinknek az, hogy utólag az ember már, képtelen eldönteni azt, hogy őt tényszerűen megbántották-e, vagy csupán az indulatok hevében kialakult negatív véleménye miatt lett olyan dühös és haragos. Mert az emlékeiben, már csak a haragos mentális állapot tényszerűsége marad meg. Hogy azt egy tény, vagy csak egy negatív ítéletünk váltotta-e ki, az már mellékessé válik.
Ilyen jól fejlett haragok, szinte minden családban előfordulnak. Vagy a társadalmi életünk egyéb területein is. Elválasztva a családtagokat, a barátokat, a munkatársakat egymástól, olykor örökre. Mert az elszenvedett sértéseket, megbocsáthatatlan bűnnek értékeljük. De utólag már nem is tisztázható az, hogy ki hibázott valójában. Hogy tényszerűen megbántottak bennünket, vagy csak a mi indulatos hozzáállásunk volt-e olyan sértő, mint hirtelen formált magánvélemény. Belátni a hibáinkat pedig, nagyon nehéz.
Ilyen vélt vagy valós sérelmek keresztjét sokan cipelik közülünk. Évekig, évtizedekig, vagy örökre. Pedig, ilyen keresztet, eleve fel sem kellene vennünk. Mert a pillanatnyi dühből kialakult harag, valóban rossz tanácsadónk. Aki ilyen terheket cipel, már nagyon közel van az érzelmi válságot jelentő lelki ingoványhoz. Hiszen az ilyen helyzetek, többnyire csak depresszív hangulatban alakulhatnak ki bennünk. Megszüntetni pedig, csak a feltétel nélküli megbocsátás képes. Mert a megbocsátás, a szeretet mentális eszköze bennünk.
Ahogy az elménk hibásnak mondható használata során, érzelmi válság által létrejött lelki ingoványba kerülhetünk, úgy a helyesnek minősülő, a vágyaink megoldásaira szorítkozó gondolkodásmódunkkal, mentális felemelkedés várható. Mert a mentális terheink eleve csökkennek. Mivel mindent tervszerűen, az Isteni minőségünk akaratát kifejező vágyainkat követve képzelünk el az elménkben, az értelmes szellemi gondolataink segítségével.
A lelki ingoványunk tehát, a mi saját mentális hibáink eredménye. Az a tény, hogy az elménkben, a kellemetlen szellemi gondolataink eredményeképpen átpolarizált negatív lelki érzések által formálunk magunknak, megtapasztalható anyagi szintű valóságot. Így az érzelmi válságot jelentő lelki ingoványból kiutat, csak a megoldás-centrikus gondolkodásmód biztosíthat számunkra.
Ha a tudatos teremtés technikája által, megoldás-centrikus módon használjuk az elménket, kikerülhetünk a lelki ingoványból. Ez, csak rajtunk múlik. A megoldás-centrikus gondolkodásmóddal pedig, eleve ítéletmentesen használhatjuk az elménket. Mert a lehetséges megoldásokra koncentrálva a szellemi gondolatainkkal, szükségtelenné válik minden ítélet. Mert a megoldás, már maga a lelki szintű ítélet, a jó döntés. Amire a legnagyobb szükségünk van állandóan.
Matécz Zoltán
2015.04.03.
matecz.zoltan@gmail.com
