Elveszett idő.
A múlt és a jövő, teljesen alkalmatlan arra most, itt a jelenben, hogy lelki erőhatásokat aktivizáljunk feléjük az elménkben. A múltba és a jövőbe vetett lelki érzéseink ezért, teljesen hatástalanok az életünkben. Úgy is mondhatjuk, hogy célt tévesztenek.
Egyidejűségnek kell megtörténni ahhoz, hogy a lelkünk életerői által végezhető mentális munkák, létrehozzák azt a tervezett feladatot, amire irányulnak. Mégpedig, az esemény és a tér egyidejűségének kell fennállnia. Ami, csak a jelenben jöhet létre. A lelki jelenlétünkben. Mert lelki erőhatásokat, csak most, a jelenben tudunk aktivizálni. Így a múlt hibáinak ismeretében, itt a jelen pillanatában kell megterveznünk szellemi szinten, és lelki eredetű életerő impulzusokat biztosítanunk azokhoz az eseményekhez és dolgokhoz, amelyeknek a valóságát meg szeretnénk tapasztalni az életünkben.
Ezért a képzeletalkotás mentális képességével, valóságos képet készítheünk az elménkben arról a dologról vagy eseményről, amelynek a valóságát szeretnénk megtapasztalni. Amíg a képzeletünket formáljuk az elménkben, a szellemi gondolataink informatív értékei által, addig a lelkünkből felszabaduló pozitív érzéseink, mint mentális erőhatásaink, feltöltik ezt a mentális formát aktivizálható tartalommal.
A képzeletalkotásunk öröme, megelőlegezi számunkra azt az örömélményt, amit akkor fogunk érezni, amikor már a vágyunk valóságát tapasztalhatjuk meg. Így a képzeletalkotásunk örömérzésével egy időben, nekünk kell meghatároznunk azt, hogy „Így legyen” , vagy másképpen szólva, „Így akarom”. Esetleg, az „ÁMEN” kifejezést is használhatjuk, ami tulajdonképpen, ugyanazt fejezi ki. Kifejezi azt a tényt, hogy a képzeletalkotásban realizált mentális folyamatunk, a mi személyes szabad akaratunkat fejezi ki valamint, szellemi és lelki szinten is egyetértünk a dologgal. Ez a valóságos ima lényege.
Szabadidejében, mindenki szeretne úgy élni, hogy jól érezze magát. Nagyon szerencsésnek mondható az olyan ember, aki a munkáját is szívesen, jó lelki érzésekkel tudja végezni. Ezek az állítások azt jelentik számomra, hogy az Isteni minőséget képviselő intelligens lelkünk él rajtunk keresztül.
Így az elménkben tudatosodó lelki érzéseink polaritásai, éppen azt jelzik vissza számunkra, hogy a szellemi szinten meghozott döntéseink által végrehajtott cselekedeteink, milyen befolyást fejtenek ki a lelkünk érzéseire az elménkben. Ezért a kellemes szellemi gondolatainkhoz, pozitív lelki érzéseket csatol az elménk, a vele járó örömélményeink érzetével. Olyankor állapíthatjuk meg a dologról vagy eseményről azt, hogy „szeretjük”.
A kellemetlen szellemi gondolatainkhoz pedig, negatív lelki érzéseket társít az elménk. Olyankor nem örülünk, és csak azt tudjuk megállapításként meghatározni, hogy „nem szeretjük” az adott dolgot vagy eseményt. Ezért a lelkünk érzéseit, az elménkben tudatosodott szellemi gondolataink polarizálják számunkra, hogy azok minőségeihez igazodva jussanak érvényre az életünkben, mint pozitív vagy negatív életerő impulzusok.
Ezért, sohasem az adott dolog vagy esemény a hibás, hanem az, ahogyan mi magunk gondolkodunk róla az elménkben. Mert az elménk, mindig a szellemi gondolataink minőségeihez igazítja a lelki érzéseink polaritásait. Ezért célszerű minden életeseményt elfogadni zúgolódás nélkül. Mert ezek, valójában lehetőségeket jelentenek arra nézve, hogy a közben kialakuló vágyaink alapján, tudatosan is részt vehessünk a sorsunk teremtési folyamataiban.
Így célszerűnek látszik az a logikus elképzelés, amely szerint, a kényszeres cselekedeteinkről szóló szellemi gondolataink között is, kell legyen olyan, ami kellemes. Amelyik képes arra, hogy pozitív lelki érzéseket aktivizáljon az elménkben. Éppen azért, hogy minden vállalt életeseményünkben is, a szereteten alapuló összhang működését fedezhessük fel. Hogy a lelkünk, békességben tudjon maradni és ne háborogjon, az elménkben negatívvá vált érzésekkel.
Mert a testünk, mindig olyan módon fejezi ki a lelkünk által bennünk élő Isteni minőségünket, amilyen módon hagyjuk az Ő intelligenciáját érvényesülni a szellemi gondolatainkkal. Mert minden szellemi gondolatunkkal, amelyekkel nem a lelki vágyainkat fejezzük ki értelmes módon, éppen az bennünket animálni képes Isteni minőségünk lelki érzéseit korlátozzuk és polarizáljuk ellentétes, azaz negatív irányba. Ezek lesznek a mi negatív hiteink, amelyek nem okozhatnak számunkra örömöt.
Mert, az Isteni minőséget képviselő lelkünk, nem képes örülni azoknak szellemi gondolatainknak, szavainknak, és cselekedeteinknek, amelyek nem az abszolút szeretet érdekeit szolgálják. Mivel, csak a pozitív lelki érzéseink alkalmasak a tudatos teremtésre. A kellemetlen szellemi gondolataink hatására negatívvá vált lelki érzéseinknek, csak romboló hatása van az életünkben.
Ezeket hívhatjuk „Sátáni” erőknek. Amelyek éppen ellentétes irányúak, a lelkünk által bennünk élő Isteni minőségünk pozitív teremtő erőivel. Mert éppúgy a lelkünk életenergiájából származó életerők azok is, csak éppen ellenünk fejtik ki az ő mentális hatásukat. Lerombolva, tönkre téve mindazt, amit szép lassan, szeretettel felépítettünk önmagunkban és az életkörülményeinkben. Mert éppúgy bennünk és az életkörülményeinkben munkálkodnak a negatív lelki érzéseink is, mint a pozitív értéket képviselő teremtő jellegű életerőink.
Ahogy a betegségeinket, pszichoszomatikus módon állítjuk elő magunknak, úgy az életkörülményeinket is mi magunk befolyásoljuk. Így a beteges életkörülményeink, amelyek nem okoznak számunkra örömöt, éppen a mi negatív lelki érzéseink aktivitásainak az eredménye folytán jönnek létre az életünkben. Ezért, a negatív lelki érzéseink, az életünk minden területét egészségtelenné, beteggé formálják számunkra. Mert kellemetlen, beteges gondolatminták irányítják azokat az elménkben.
Így a sorsunk alakulásáért, kizárólag mi magunk vagyunk a felelősek. Éppen a felelőtlen módon, az elménkben tudatosodó kellemetlen szellemi gondolataink azok, amelyek miatt felelősek vagyunk. Mert azok képesek csak elnyomni vagy polarizálni, az alapjában véve pozitív lelki érzéseinket. Így a sorsunk alakulásáért a felelősség, bennünket terhel. Nincs kivétel.
Teljesen mindegy az, hogy a hátsó gondolataink hatására, vagy mások sugalmazásai miatt térünk el a vágyaink reális elképzelésétől. A lényeg az, hogy a pozitív lelki érzéseinket garantálni képes elképzeléseinket megváltoztatjuk, és ilyen módon, negatív lelki érzéseknek biztosítunk lehetőséget az elménkben arra, hogy a valóságunkat formálják. Erről szól a felelősségünk kérdése. Mert a véleményüket, saját akaratunkból változtatjuk meg. A torz, beteges szellemi gondolataink hatására. Amelyek már nem a vágyunkat fejezik ki értelmes módon, hanem éppen azok ellen irányulnak.
Ennél fogva, minden időpillanat elvesztegetett időnek minősül, amelyik nem a tudatos teremtést szolgálja az életünkben. Amelyik képes eltéríteni bennünket a pozitív lelki érzéseink aktivizálásától. Vagy amelyik szellemi gondolatunk, a múltba vagy a jövőbe vetíti, a jelenben aktivizálható pozitív lelki érzéseinket.
Persze, nem vesznek el valójában, csak éppen haszontalanok lesznek azok számunkra. Így valójában, csak a hasznuk veszik el számunkra. Maga az idő megmarad, és mindig egy kicsit öregebbé tesz bennünket. Mert mentális súlyként terhel bennünket minden olyan életpillanatunk, amelyikben tudatosak voltunk, de nem a szeretet teremtő erejével szolgáltuk a vágyaink megvalósulásait. Amikor eltérünk a vágyaink megvalósulási lehetőségeitől, akkor azonnal öregszünk.
Bőven elég, ha figyelmen kívül hagyjuk a vágyainkat. Ha a szellemi gondolataink által irányított „józan eszünkre” hagyatkozva, mellőzük a vágyaink teljesülési lehetőségeit. Mert a szellemi gondolataink, csak arra valók igazából, hogy a vágyainkat fejezzék ki értelmes módon. Amíg ezt teszik, addig mindig a lelkünk érdekeit szolgálják.
A szellemiségünk olyan, mint a politika. Amikor egy politikus, a nép szolgálatára jelentkezik, a választások időszakában, de a többi párttal szemben hatalomra kerülve, a megszerzett politikai hatalmát, az egész nép felett gyakorolja. Hát, ilyen a szellemiségünk is. Isten arra teremtette, hogy a lelkünk jelenben érzett vágyait fejezze ki az értelmes gondolataival most. De a szellemiségünk, a múltra és a jövőre fókuszáló gondolataival, nagyon sokszor eltér attól a sikeres gyakorlattól, amire felesküdött. Amit szolgálnia kellene. Így a teremtés helyett, a rombolást valósítja meg. Mert a negatív lelki érzéseink, csak arra alkalmasak.
Ezért, nincsen elveszett idő. Csak haszontalan idő létezik. Amelyik időpillanatot, nem a vágyaink tudatos teremtésére használjuk, haszontalan lesz számunkra, és megöregít bennünket. Viszont, ennek az ellenkezője is igaz.
Ha mindig a lelki vágyainkat fejezzük ki az értelmes szellemi gondolatainkkal, és azokhoz pozitív lelki érzéseket társítunk az elménkben, akkor azok a teremtési pillanataink fiatalon, egészségesen, és sikeresen tartanak bennünket, ebben a megtapasztalható anyagi életünkben. Ezért, soha ne hagyjuk elveszni a teremtési lehetőségeinket biztosító időpillanatainkat. A jelen pillanatát, itt és most.
Aki állandóan a jelen pillanatában tartózkodik, lelki életet él. Ami azt jelenti, hogy a szellemi gondolataival, a folyton jelentkező lelki vágyait fejezi ki értelmes módon. Így a lélek és a szellem, állandóan egy közös akaraton van. Ez a tény biztosítja, az egység érzését bennünk. Az Istennel való egységünk érzését. Mert a lélek által, Isten mindig bennünk van, amíg élünk. Csak egységben, közös akaraton kell élnünk vele. Azt pedig, úgy tudjuk megtenni, ha a szellemi gondolatainkat nem hagyjuk állandóan a múltban és a jövőben kalandozni, hanem mindig a jelenben fejezik ki a vágyainkat. Itt és most. Mert az erő, így a lelki erő is, csak a jelenben aktivizálható.
Matécz Zoltán
2015.08.21.
matecz.zoltan@gmail.com
