Tömegsűrűség.
Szerintem a fizikában, a tömegsűrűség fogalma, egy irreális meghatározást takar. Mert összetett szóként, a tömeg és a sűrűség ellentétes értelmű testtulajdonságait vonja össze. Holott azok, Newton képlete alapján is, teljesen különböző módon utalnak a test anyagmennyiségére. Az persze igaz, hogy arányosak egymással. Ezt a fordított arányt fejezi ki Newton képlete.
Tömeg = m = ρ * V
ρ = RÓ = egységnyi sűrűség = Fajsűrűség ρ = m/V
Térfogat = V = m/ρ
Newton meghatározása alapján, a tömeg, az anyagi testek tehetetlen tulajdonságát kifejezésre juttatni képes objektív, azaz külső felületi kölcsönhatásokon alapuló passzív állapota. Ami röviden azt jelenti, hogy az anyagi testek, a tömegállapotuknál fogva állnak ellen, a reájuk ható erők állapotváltoztató hatásainak. Valamint, amikor az anyagi testek, tehetetlen módon erőhatást közvetítenek éppen, akkor az erőközvetítés viszonyítása idejére, a tömegértékük a meghatározó tényező a fizikai folyamatban.
Így a tömeg gyakorlatilag, objektív ellenálló képességet jelent. A testre gyakorolt erőhatásokkal szemben tanúsított ellenállást. A tömegérték tehát, éppen az erőhatásokkal szemben produkált tehetetlenségénél fogva, csupán egy objektív, azaz külső viszonyítási állapotot képvisel, az anyagi test létezésében.
A sűrűség, éppúgy az anyagi test sajátságos tulajdonsága, mint a tehetetlenségére utaló tömegállapota. Viszont, az anyagi test sűrűsége, éppen arra utal, hogy a test anyagi halmazán belül, van valamilyen belső, azaz szubjektív állapotot kifejezni képes tulajdonsága is a testeknek. Az pedig, nem más, mint az anyagi test belső közegének az állapota.
Ennél fogva, az anyagi test közegállapota, a test szubjektív, azaz benső tehetetlen viszonyaira utaló tulajdonság. A testközeg, azokat az apró tömegértékeket foglalja magába, amelyeket stabilnak mondható strukturális szerkezetekbe tömörít, a testek elektromos tulajdonsága. Így a szubjektív testközegek stabilizálódott jellege biztosítja, a fix testtömegek objektív viszonyíthatóságát. Ezért a testek közegállapota, a testre hatást gyakorló, térfogati jellegű kölcsönhatásokkal szemben mutat ellenállást. Mint a testek szubjektív, azaz belső tehetetlen tulajdonsága.
Mivel az anyagi testek tömeg és közegállapotait, ugyanaz az anyagi szintű halmazmennyiség fejezi ki, ezért a tömeg és a közeg matematikai értékei, egymással teljesen azonos mennyiségeket mutatnak. Így a matematikai képletekben, bármikor gond nélkül felcserélhetőek egymással. Mert teljesen azonos mennyiségű tehetetlenségi értéket képviselnek.
Tömeg = m = ρ * V = k = Közeg
Az anyagi halmazt alkotó közegrészecskék tehát, az anyagi minőségek alapján, különböző sűrűséget képviselnek. Ezek a részecskék persze, olyan fix tömegértékekkel rendelkeznek, amelyek maguk is stabil, strukturális szerkezetekbe tömörült, alacsonyabb szintű közegek. Ettől azonban, mint apró stabil tömegértékkel rendelkező részecskék, alkalmasak arra, hogy a testek részközegeit alkotva, magasabb szintű anyagi struktúrák felépítésében vegyenek részt. Az anyagi halmazokban felépült rács és kristályrács szerkezetek szögei, és azok révén formált alakzatai határozzák meg azt, hogy az anyagi struktúrákban, milyen közel vagy távol lehetnek egymáshoz, a testközeg atomi szintű alkotóelemei.
Így az Univerzum induktív mágneses alaphatásainak a befolyása alatt, olyan elektromos szerkezetekbe tömörülnek az anyagok, amelynek során, stabilan viszonyítható térfogatú határfelületeket biztosítanak, a viszonyítható anyagi testeknek. Amely által, a teljes közegük, egyetlen közös tömegértéket képvisel számunkra.
Így az anyagi halmazok, éppúgy rendelkeznek külső objektív tehetetlen tulajdonsággal, mint belsőnek értelmezhető, szubjektív tehetetlen tulajdonsággal. Azért szükséges ezt a kétféle tehetetlen tulajdonságot különválasztani, és logikai szinten értelmezni, mert a külső tömegtulajdonság, az erőhatásokkal szemben, míg a belső közegtulajdonság, az energiahatásokkal szemben mutat ellenálló képességet.
A természetben az erő, olyan mozgásállapot változtató hatás, amely az anyagi testek nyugalmának a megváltoztatására törekszik. Míg az energia ellentétes módon, éppen a nyugalom kialakítására. Így teremtette meg az Univerzum intelligens mágneses energiája, az elektromos anyagi világot. A csillagokat, a bolygókat, és a holdakat képviselő égitesteket. Amelyek egy közös egységet alkotva, tökéletes egyensúlyban harmonizálnak egymással.
Itt, a mi bioszféránkat képviselő földi viszonylatainkban, ahol a termikus körforgás uralkodik, az Univerzum által kialakított nyugalom felborult. A folyamatos változások lehetőségével, az egyensúlyra törekvő alapvető energiahatásokkal szemben, olyan természeti erők ébredtek, amelyek kialakították a földi életet. Benne az értelmes emberi életet is.
Ez az emberi értelem képes felfogni, ezt az univerzálisnak mondható ellentmondást. Amelyben az energia és az erők, ellenhatásokként funkcionálva, fenntartják a viszonyítható eseményszerűségeket. Amelyeket természeti jelenségeknek ismertünk meg. Ehhez járulnak még azok az erők és energiahatások, amit az élőlények aktív élete során képviselnek, miközben átalakítják a természet számunkra fontos részeit.
Szerintem, az Univerzum egy mágneses alaphalmazból áll, és a benne, és belőle kialakult, elektromos anyagi részhalmazokból. Így az Univerzum, mágneses szempontból tekintve végtelen. Mert, mint az anyagi részhalmazok mozgási tere, olyan alakzatot vett fel, amely végtelennek tekinthető. Mint például, a kétdimenziós kör vagy nyolcas alakzat, vagy a háromdimenziós tórusz. Míg benne az anyagi szintű elektromos részhalmazok természetesen már végesek. Így magát az Univerzumot, éppúgy jellemzi a végesnek mondható jelző, mint a végtelen.
Az energia, a végtelennek értelmezhető mágneses alaphalmazban terjed. Szerintem, a mágneses hullámok frekvenciái közvetítik. Míg a mágneses hullámhossz, a mágneses információt képviseli. Így a mágneses hullámokban, a mágneses hullámhossz informatív értéke határozza meg azt, hogy a mágneses frekvencia energiaértéke, milyen mértékű induktív munkát végezzen, az elektromos szerkezetű anyagi részhalmazokon.
A mágneses alaphalmazban, minden oszthatatlan alaptömeg rezgési részerő impulzusa, a mágneses hullámok működését szolgálja. Ezek az alapvető részerő impulzusok érvényesülnek energiaként, azaz folytonossá tett erőátadási lehetőségekként, az elektromos anyagi részhalmazokon. Miközben induktív munkát végeznek, azok belső strukturális szerkezetein. Vagyis, a közegükön. Így az energia, az anyagi minőségek belső, azaz szubjektív tehetetlen állapotaival foglalkozik. Ezért, térfogati jelleggel képes hatást gyakorolni, az anyagi sűrűséget képező testközegekre.
Az anyagi testek megszerzett mozgásállapotai azonban, eltérnek a mágneses hullámban kialakult, rezgéseken alapuló mozgásállapotoktól. Vagyis, a mágneses tér közegében, közegidegenné váltak. Ezért mozgásukkal a testek, olyan ellenhatásokat hordoznak, amelyek már, ellenerőkként jutnak érvényre az Univerzumban. Ezért érvényesülhet a világmindenségben a hatás és ellenhatás törvénye.
Mert az anyagi testek által közvetített erők, olyan mértékű ellenhatást váltanak ki az Univerzum mágneses alaphalmazában, ami ismét az ő nyugalmuk eléréséig fog tartani. Ezt matematikai szinten kifejezve, úgy lehet értelmezni, hogy ugyanannyi energia szükséges az anyagi test nyugalmának az eléréséhez, mint amennyi értékű erőhatás azt felborította. Így az erő és az energia, ellenhatásokként érvényesülő mozgásmennyiségi értékeket fejeznek ki. A hatás-ellenhatás Newton által felismert törvényszerűségét fenntartva. Csak egy kissé másképpen magyarázva.
Amikor az erő, megváltoztatja egy anyagi test mozgásállapotát, akkor az a folyamat, a testek közötti közvetlen felületi érintkezésen alapuló, objektív kölcsönhatáson alapszik. Amikor az energia visszarendezi az anyagi test nyugalmi állapotát, akkor az a folyamat már, az anyagi test belső közegét képező résztömegekre kifejtett energiahatás szubjektív eredménye. Így térfogati jellegű induktív alapú szubjektív kölcsönhatás képezi, az erő objektív ellenhatását.
Ezért az erő, olyan objektív munkavégző képesség, amely közvetlen külső felületi szintű állapotváltoztató hatást képvisel, az anyagi halmazok tömegértékei között. Amely a testtömegek közvetítésével, objektív módon változtatja meg a testek észlelhető állapotait. Közvetlen felületi kölcsönhatás által. Mindig a szubjektív tulajdonságú energia ellen fejti ki a hatását, és e miatt, egyensúlytalanságot idéz elő, az objektív anyagi világ viszonyítható valóságában.
Az energia ezzel szemben, olyan szubjektív munkavégző képesség, amely közvetettnek mondható belső, azaz szubjektív állapotváltoztató hatás. Amely az Univerzum mágneses hullámai által, fenntartja és szubjektív módon változtatja meg a testek létezési, azaz viszonyítható állapotait. Közvetettnek értelmezett, térfogati kölcsönhatás révén. Amelyben a testközegek állapotváltozásai valósulnak meg. Mindig a nyugalom kialakítására törekszik. Ezért az anyagi testek tömegei által közölt erőknek, szükségszerű ellenhatása.
Az erővel és az energiával, közvetlen módon nem találkozhatunk. Csak a testek tehetetlen tulajdonságaira kifejtett hatásaikat tudjuk felmérni. Mivel az erő objektív, és az energia szubjektív munkavégző képességet jelent, amelyben az anyagi testek állapotváltozásai valósulnak meg, ezért a munka reálértékének értelmezése során, egy képletsorban kifejezhető az erőnek és az energiának, a testre ható reális viszonya.
F * s = W = E / t = I*s / t = F * t * s / t = F * s
Objektív állapotváltozás = Munka = Szubjektív állapotváltozás
Ez a képletsor utal arra, hogy az objektív módon elvégzett erő munkaértéke, teljesen azonos matematikai mennyiséget takar, az energia által előidézett energikus részerők szubjektív munkaértékével. Amelyek a mágneses hullámok által végzett induktív munka során jutottak érvényre, az anyagi test állapotváltozása során.
A képletből jól látszik, hogy az energia értékét én másképpen értelmezem, mint ahogyan azt ma még tanítják. Mert az energia ma még, a munkával van azonosítva, hiszen teljesen azonos a mértékegységük. Az én képleteimben azonban, az energia szubjektív munkavégző képességet jelent. Ezért az elvégzett munka értékét, meg kell szorozni a munkavégzésre használt idővel, hogy ez által, megkapjuk a munkavégzésre felhasznált energia reálértékét. Így az energia mértékegysége is különbözni fog, az energia által elvégzett munka mértékegységétől.
Mértékegységek
P = F*v = F*(a*t) = (F*t)*a = I*(v/t) = I*a > J/s = W
P = F*v = (m*a)*v = (m*v)*a = L*a > J/s = W
W = F*(v*t) = (F*t)*v = I*v > J = W*s
W = F*(v*t) = (m*a)*(v*t) =(m*v)*(a*t) = L*v > J = W*s
E = F*(v*t)*t = I*(v*t) = I*s > J*s = W*s2
E = F*(v*t)*t = (m*v)*(a*t2) = L*s > J*s = W*s2
P*t = W = E/t
E = W*t E = P*t2
Visszatérve azonban az alaptémához, amit a tömegsűrűség téves fogalma jelent, meg kell említenem a tömegvonzás fogalmát is. Ami a gravitáció elméletének az alapja. Hasonló hibába esett ebben az esetben is a fizika tudománya. Két olyan fogalmat boronált össze, amelyek sajátságos módon, külön-külön fejezhetnek csak ki egy-egy ellentétes értelmű testtulajdonságot. Mégpedig a tehetetlenség fogalmát, a vonzás fogalmával csatolták össze.
A tömeg, a testek tehetetlenségét kifejezésre juttatni képes objektív tulajdonság. A vonzás képessége pedig, csak olyan tulajdonság lehet, ami a testre nézve szubjektív, azaz belső okokra visszavezethető jellegű. Így például, a mágneses eredetű vonzódást, vagy az elektromos okokra visszavezethető mágneses vonzódást, az anyagi testek belső elektromos közege képes produkálni. Valamilyen energiahatásra. Ami induktív jellegű. A testek külsőségét képező tömegállapota, az objektív tehetetlenség kifejezésén kívül, egyéb tulajdonságot produkálni képtelen. Ha képes lenne a vonzódás jelenségét produkálni, akkor már nem lenne alkalmas a tehetetlenség kifejezésére. De a tömeg, vagy a tömeghalmaz által felépített közeg, csak a test tehetetlenségének a kifejezésére alkalmas.
Ameddig tehát, a gravitáció jelenségét, a tömegvonzással magyarázza a fizika tudománya, addig az képtelenségnek minősül. Mert a tömeg jelentése, az objektív tehetetlenséget fejezi ki, míg a vonzás jelentése, éppen egyfajta szubjektív aktivitásra utal. Egyben leírva pedig, mint „tömegvonzás”, tehetetlen-aktivitást jelentene. Ami abszurd állítás. Bár szépen hangzik, az nem vitás.
Éppen ilyen módon, a tehetetlen-tömeg és a súlyos-tömeg fogalmai is értelmetlen fizikai állítások. Mert a tehetetlen-tömeg fogalma, „tehetetlen-tehetetlenséget” jelent. Ami abszurd állítás. Míg a súlyos-tömeg fogalma, súlyerővel rendelkező aktív tömegre utal, vagyis „aktív-tehetetlenségre”. Ami szintén egy abszurd állítás. Vagyis, valójában a fizika tudományának a mentális tehetetlenségére utalnak, ezek a nyilvánvalóan abszurd fogalmak.
A tömegsűrűség fogalma helyett tehát, a fajsűrűség kifejezést érdemes használni. Mert a testek tehetetlenségét kifejezni képes tömegértékek helyett, magukra a különböző anyagi minőségű testekre fekteti a hangsúlyt. Utalva ez által arra, hogy a testhalmazok közegeinek a sűrűségi különbözőségeiről van szó. Amely alapján, különbséget lehet tenni, az azonos térfogatú vagy tömegértékű anyagi testek között.
Matécz Zoltán
2016.04.09.
matecz.zoltan@gmail.com
