Impulzus-tenzor.
Newton, a tömeg fogalmát, tökéletesen megfogalmazta. Miközben a klasszikus, azaz abszolút értékű fizikának, a matematikai szintű kidolgozásán fáradozott. Így a tömeget, az anyagi testek objektív tehetetlen tulajdonságaként határozta meg. Amit az anyagi halmaz belső közegének a sűrűségi viszonyai stabilizálnak. Így tömegként értelmezhető, az anyagi testek közegének minden apró összetevője, amely stabil kiterjedést biztosít a testek számára. Így a tömeg, számomra már, egyszerűen a kiterjedés mértéke.
Ennél fogva szerintem, létezniük kell, az egységnyinek értékelhető oszthatatlan alaptömegeknek. Amelyeknek a teljes közege, az Univerzum mágneses alaphalmazát építi fel. Valamint, a belőle kialakuló, összetett elektromos anyagi részhalmazoknak. Amelyek, olyan elektromos anyagi halmazon belüli közegek, amelyek kívülről szemlélve egységes, különálló tömegértéket képviselnek. Így az anyagi szintű részhalmazokon belüli közegek sűrűsége határozza meg, az anyagi testek külső, viszonyítható teljes tömegértékeit.
Newton azonban, elkövetett egy hibát. Matematikai értéket biztosított a gravitáció, tömegvonzáson alapuló elképzelésének. Ami még az ókorban felállított elmélet volt. Csak értelmes magyarázatot, még nem nyert Newton koráig. Newton mentségére szolgáljon azonban az a tény, hogy ő, egy csodálatos matematikus volt. Aki a fizika jelenségeit lefordította, a matematika nyelvére. Ezért határozottan kijelentette azt, hogy a képletében szereplő arányossági tényező reális értéke nélkül, nem működőképes a gravitáció képlete.
Ezt az arányossági tényezőt, száz év múlva, Cavendish vélte felfedezni. Amit a tudomány azonnal el is fogadott készpénznek. Mert alig várták a gravitációs arányossági tényező létezési jogosultságát. Így a tömegvonzáson alapuló gravitáció elmélete, elkezdte uralni a tudományos fejlődést azzal, hogy alapja lett a kozmikus szintű gondolkodásmódunknak. Ezért a gravitáció elmélete, ma is a tudományos gondolkodás egyik alappillére.
A mai kor embere azonban, a klasszikus fizika ismeretében, már a relatív fizika szabályai szerint gondolkodik. Amit a relativitáselméletek és a kvantumelmélet sugall. Amely a fénysebességhez közeli sebességértékeken mozgó tömegek állapotváltozásaival foglalkoznak. Bár azt, ezek a modern relatív elméletek is elismerik, hogy a kis sebességértékek esetében, a relativisztikus dinamika, a klasszikus dinamikába megy át. Mert a tömeg tehetetlenségi mérőszáma, megegyezik a nyugalmi tömeg mérőszámával.
Na, már most, a fény sebességéhez egyre jobban közeledve, a tehetetlen-tömeg, a relativisztikus tömegnövekedés jelenségét produkálja. Ezt állítja a modern relatív fizika. Vagyis, mereven ragaszkodnak a tömeg kétféle, még a klasszikus fizika hibás meghatározásához. A súlyos-tömeg fogalmát és a tehetetlen-tömeg fogalmát használják.
Pedig, szerintem, mindkettő abszurd fizikai fogalom. Mert a „súlyos-tömeg” fogalma azt jelenti, hogy a tömeg, amely a testek passzív tehetetlen tulajdonsága, aktív erővel rendelkezik. Mégpedig súlyerővel. Ez persze, nem igaz. Mert nem rendelkezik az erővel, csupán tehetetlen módon közvetíti az erőt, más tömegértékkel bíró testek felé. A „tehetetlen-tömeg” fogalma pedig, azért abszurd, mert a testek kiterjedését biztosító tömeg, eleve a tehetetlenség mértéke a fizikában. Így tehetetlennek minősíteni már értelmetlen dolog. Attól ugyanis, nem lesz még tehetetlenebb.
Ehhez kapcsolódik még az a hasznos információ, amely szerint, Eötvös Lóránd kísérletei alapján, ez a kétféle tömeg, egymással teljesen azonos értéket képvisel. Vagyis, csak magáról a tömegről beszélhetünk, amely a kiterjedéssel rendelkező testek tehetetlen tulajdonsága, továbbra is. A súlyos és a tehetetlen megkülönböztető jelzőik nélkül. Mert ezek, csak a gravitációs képletből származó téves fogalmak, a testek tömegére nézve. A „súlyos-tömeg”, és a „tehetetlen-tömeg” Eötvös szerint megállapított egyenlősége tehát, éppen abban nyilvánul meg, hogy értelmét veszítik, a tömeghez csatolt „súlyos” és „tehetetlen” jelzőik. Mert, amint a kétféle tömeg magában marad, önmagával nyilvánvaló módon egyenlő.
Ráadásul, ehhez társul még az a tény, hogy a fizikában, még mindig nincsen egyértelműen meghatározva a tér, az idő, az energia, és az információ fogalma. Így a modern fizika, ezeket az alapvető fizikai fogalmakat, az ő konkrét meghatározásuk nélkül, általános értelemben használja. Vagyis, pongyola módon. Ezért az állításaik, erőszakos módon önkényesek, diktatórikusak. Ilyen módon, csak a bizonytalan, a labilis, azaz a relatív fizika tudománya tartható fenn.
A tér és az idő fogalmának az ismerete nélkül, téridőt határoznak meg, és a matematikai képleteik segítségével, úgy görbítgetik azt, ahogyan csak a kedvük tartja. A Minkovski-transzformáció elméletére hagyatkozva. Hogy az idő görbíti a teret, vagy a tér az időt, azt nem tudnám megmondani pontosan, de szerintem, szinte teljesen mindegy. Fő az, hogy a tömeg jelenlétében, meghajlik a téridő, és íves pályára kényszeríti, a benne szabadon eső anyagi testeket. Miközben a bonyolult matematikai képletek miatt, olyan fogalmakkal határozzák meg a kvantumelmélet tömegértékeit, amelyek teljesen elidegenítik azokat, a klasszikus fizika közérthető értelmezésétől.
Így a tömeg, a modern fizikában már nem más, mint a négyes-impulzus vektor abszolút-értéke. Így az energia-impulzus tenzora határozza meg a tömeget. Remélem, ez eddig tiszta. Mert számomra egyáltalán nem. Néhány fogalmat nem értettem kristálytisztán. Na, jó, egyet sem, bevallom. De szerintem, nagyon komoly veszélyt jelent az, ha az átlagemberek, átveszik a modern fizika által „meghatározott” új kifejezéseket, azok természettudományos módon átgondolt értelmezése nélkül. Majd különösebb értelem nélkül használják azokat. Csak azért, mert divatosak lettek. Értelmetlenné téve ez által, a modern fizika valós mondanivalóját. Miközben a relativitás és a kvantumelméletek, valójában egymáshoz sem passzolnak a fizikában.
De ezt ma már, bárki megteheti. Mert a fizika konkrét értelmezése nélkül az alapfogalmakat, bárki csak általános értelemben, azaz konyhanyelven használhatja. Sajnos, még a fizikusok is. Így ezen a téren, ők is, egyszerű átlagembereknek minősülnek. Bármilyen okosat mondjanak is.
Ezért szerintem, a relatív fizika, azért tért el oly nagyon a klasszikus fizikától, mert átvette annak hibás gravitációs következtetéseit, majd természetesen, tovább bonyolította azokat. De hiába a precíz matematikán alapuló helyes gondolkodásmód, ha azzal, egy eleve hibás alapelméletet kívánunk kifejezésre juttatni. Annak erőltetett végeredménye, semmiképpen sem lehet tökéletes.
Ezen a hibás, tömegvonzáson alapuló gravitációs elméleten lovagol ma, a kristálytiszta matematikával kifejezhető tudomány. Megpróbálja „betörni” azt a „vadlovat”, amelyik nincs is alatta. Mert észre sem veszi azt, hogy csak egy „hintalóval” játszik. Az elért „részeredményeiket” pedig, úgy oktatják az iskolákban, mintha az szentírás lenne. A fiatalok pedig, ha nem tudják ezt a teljesen felesleges, és olykor értelmetlen tananyagot, sajnos elbuknak a tanulmányaikban.
A tömeg tehát, az energia négyes-impulzus vektor tenzora. Ez a meghatározás, kiterjedést biztosít az időnek. Így az idő, az egymásra merőleges háromirányú térdimenzióhoz viszonyítottan, mint dimenzionált negyedik irány jelenik meg. Ez a négyes-vektor fogalmának az alapja.
Holott az idő, a klasszikus fizika értelmezése alapján, az erő állapotváltoztató képességének a mértéke. Így szellemi szintű viszonytényező csupán. Amely konkrét módon utal arra, hogy az objektív munkavégzés állapotváltoztató hatása, az erőhatással szemben tehetetlenséget mutató testtömegekre fejti ki a hatását. Ugyanilyen módon, ezt teszi a kiterjedések tehetetlenségét kifejezni képes tömegértékekkel, az energia is. Mint a mágneses alaphalmaz rezgési részerőinek, a mágneses hullámok frekvenciái által közvetített, szubjektív munkavégző képessége.
Így az idő, a hatások által végzett munka állapotváltozásának a mértéke. Úgy is fogalmazhatnám, hogy a tehetetlenség legyőzésének a mértéke. Amely utal, a hatások és a tehetetlenséget kifejezésre juttató tömegértékek viszonyára. Ezért a munkával, mindig a háromdimenziós testek tömegértékeinek az állapotait képes megváltoztatni valamelyik alaphatás. Az erő, vagy az erőhalmazt közvetítő energia. Mégpedig, a háromdimenziósként elfogadható térben. Amely esemény, valamennyi ideig tart. Így az idő, semmiképpen sem lehet kiterjedéssel rendelkező negyedik dimenzió, amit irány vektorral lehetne ábrázolni. A négyes-vektort, a Minkowski-féle koordináta-rendszer határozza meg.
Az ősi eredetű magyar nyelvünk, segít megérteni az idő mibenlétét. Mart arra az eseményre, ami éppen most zajlik, azt mondja, hogy „van”. Amelyik elmúlt, arra azt, hogy „volt”. Ami pedig, csak elkövetkezhet, arra azt, hogy „lesz”. Így ami „volt” vagy „lesz”, nincsen meg a jelenünkben. Mert a lelki alapokon nyugvó értelmes emberi élet, kétféle időben zajlik. Egyfajta lelki jelenlétben, amikor a lelki érzéseink mentális életerő impulzusait aktivizálhatjuk a jelenben. Valamint, a szellemi szintű mentális időérzetünkben. Amely a múltunkban és a jövőnkben zajlik. Azaz, a megélt és az elvárt emlékeink szerinti pillanatainkban. Ahová, nem tudunk életerő impulzusokat irányítani a jelenből.
Ráadásul, a múltunk emlékeit meghatározó időpillanataink a memóriánkban, magukban hordozzák a jövőnk elvárható időpillanatait is. Mert az elvárható jövőnket is, a múltban terveztük el, és raktároztuk el reményekkel telt emlékekként. Így számunkra az elvárható jövőnk is, a múltunkat tartalmazza. Ezért, amíg a múltunk mentális adatbázisának az emlékei között válogat a szellemiségünk, addig elvonatkoztatja az elménket a lelki jelenlétünktől. Amikor pozitív lelki érzéseken alapuló, mentális erőhatásokat aktivizálhatna.
A fizikában, alapvetően kétféle mennyiséget határoztak meg. Skaláris és vektoriális mennyiségeket. A skaláris fizikai mennyiség, olyan tulajdonságú, hogy egy mérőszámmal és egy mértékegységgel adható meg. Ilyen például, a hosszúság, a terület, a térfogat, a tömeg, a hőmérséklet, és minden egyéb, stabilnak mondható, nem változó tényező. Ezzel szemben, a változó jelenségek leírásához, a vektorokat használják. Amelyek ennél fogva, olyan fizikai mennyiségek, melyeknek a mérőszámán kívül, terjedési irányát is megadják.
Hogy a skaláris mennyiségekkel végezhető matematikai műveletek alapján lehessen a vektorokat is számolni, ezért minden vektornak van egy saját abszolút-értéke. Ami azt jelenti, hogy a fizikai események folyamatából, amely a térben valamennyi ideig tart, valamennyi részidőhöz köthető részletet kiragadnak, kimerevítenek, így az már stabil, abszolút értékkel jellemezhető. Mert már nem a folyamatos mozgásról van szó, hanem annak, a matematika által kezelhető stabil részletéről csupán. Majd a sok egymás után következő pillanatok részleteit is, hasonló módon kimerevítve és így abszolutizálva, minden egyes részletét az esemény folyamatának, ki lehet számolni és ábrázolni egy adott koordináta rendszeren.
Ebből kifolyólag, létezik egy bizonyos helyvektor is. Amit csak a koordináta-rendszer adott pontjaihoz képest lehetséges meghatározni. Mégpedig, éppen abban a koordináta-rendszerben, amelyben a viszonyított esemény zajlik. Ezért a vektorokat, iránymennyiségeknek is nevezik a fizikában. Ilyenek például, a sebesség, a gyorsulás, az erő, vagy az energia vektorok. Mert, vagy változásról szólnak azok, vagy pedig, változást idéznek elő.
A sebesség vektorának abszolút-értékű megadása esetén, megadják az adott esemény adott pillanatáig megtett út hosszát. A gyorsulás vektor abszolút-értékének a megadása során pedig, az éppen kiválasztott pillanathoz tartozó, addig elért sebességértéket adják meg. Az erő és az energia vektorainak abszolút-értékének megadása során, éppen azt a viszonyított részteljesítményt határozzák meg, amely az adott részpillanatig elvégzett munka reálértékét képezi.
Így működnek a számítógépes szimulációk is. A számítógép monitorja által képzett kétdimenziós koordináta rendszerben, olyan részletes pillanatnyi állapotokat idéznek elő, gyorsan egymás után vetítve, amelyek e miatt, valamilyen szimulációs folyamatokat produkálnak számunkra. Mint például, az olyan népszerű számítógépes játékok.
A kvantumelmélet, bonyolult matematikai képleteken alapszik. Ezért, csak nagyon kevesen értik meg azt. Akik a matematikában éppúgy jártasak, mint a fizikában. De a matematikai képletek fogalmait e miatt, rávetítik a fizikai jelenségekre és fogalmakra is, hogy a képleteikben rejlő folyamatokat, megfelelő módon értelmezni tudják. Így vált a tömeg a kvantumelméletben, az energia négyes-impulzus vektor tenzorává.
Azt azonban, határozottan ki kell jelentenünk, hogy a tömeg ettől függetlenül, még mindig a kiterjedés mértéke a fizikában. Az anyagi testek objektív tehetetlenségére utalva. Amely az erő hatásával szemben mutat tehetetlen tulajdonságot. Az energia hatásával szemben, testek közegállapota produkál tehetetlenséget. Mint a testek szubjektív tehetetlen tulajdonsága. A kétféle tehetetlen tulajdonság azonban, egymással teljesen azonos matematikai mennyiséget jelent. Mert ugyanannak a halmazsűrűségi tényezőnek, kétféle tehetetlen kifejezői.
Matécz Zoltán
2016.06.06.
