Racionalitás.
A hit, irracionális dolog. Ezt állítják, a materiális tudomány képviselői. Ezért a szlogenjük így hangzik, „Hinni, a templomban kell.”. Mert számukra, a tudományos értékű „tökéletes” bizonyosság a mérvadó. Így, ami attól a tökéletes bizonyosságuktól eltér, az csupán jóval alsóbbrendű, hit alapú dolog lehet.
Miközben a tudomány művelőinek az elméje sem találkozik közvetlen módon az objektív valósággal. Csupán a korlátozott szintű, csalóka érzékszerveikre, vagy azok kiterjesztését megvalósítani képes műszereikre hagyatkozva jut, az ő elméjük is olyan közvetett információk birtokába, amelyek mentális összegzésével, bármilyen tudományos állítást kifejezésre juttathatnak. Kizárólag szubjektív módon. Ezért a tudományos állítások sem mások, mint a tudós szakemberek, kollektív módon racionalizált hitei.
Mivel az emberi elme közvetlen bizonyosságáról szó sem lehet, ezért a racionalitás tulajdonképpen nem más, mint az a mentális folyamat, amelyben a szellemiségünk, a rendelkezésére álló érzéki információk alapján, kifejezésre juttatja számunkra, az ő szubjektív véleményét. Vagyis, az objektív valóságról alkotható, legideálisabbnak látszó elképzelését. Amelyre az elménk tudatossá válik az észlelés során.
Az elménk, ilyen módon formál hitet, a számára külsőnek minősülő, objektív valóságról. Gyakorlatilag úgy is mondhatnám, hogy a hitünk által kifejtett igazságaink képviselik számunkra, az egyetlen ésszerűként értelmezhető racionalitást. Mivel a kifejezésre juttatott hiteink biztosítják, azokat a szellemi értékű szubjektív gondolatainkat, amelyek az érzékszerveink által észlelt valóságunkról informálhatnak bennünket.
A materialista és idealista ellentét, amely a hitről kialakult, abból hiányosságból fakad, hogy a hit fogalmi jelentése, nincsen kellőképpen meghatározva. Mert a hit alapvetően, szerintem nem más, mint olyan tudatos cselekedetvezérlő szellemi gondolat az elménkben, amelyhez az elménk, a lelki érzéseinket is hozzáadta. Mert mindig a lelki érzéseink motiválnak bennünket. Azok késztetnek bennünket a cselekedetek végrehajtására. Mivel a szellemi gondolataink informatív értékei mellett, a lelki érzéseinknek, mentális életerő impulzus értékeik vannak.
A hit, úgy működik az életünkben, hogy amiben nem hiszünk, az elképzelhetetlen számunkra. Így azt nyilvánvalóan, nem is tudjuk megcselekedni. Ennél fogva, amiben hiszünk, azt el kell tudnunk képzelni valóságosnak. Éppen azért, hogy az esetleges cselekedeteink aktív része lehessen. Így ezek az elképzeléseink, racionalizálják vagyis, mentális módon értelmesen összegzik, az aktív cselekedetekhez szükséges szellemi gondolatainkon alapuló mentális információinkat. Azokat, amelyeket az érzékszerveink biztosítottak számunkra, és azokat is, amelyek a közben kialakult szellemi gondolatunk a dologról. Így azok már, együtt tudatosodnak az elménkben. Mint racionalizált vagyis, ésszerűsített mentális, szellemi szintű gondolati összegzések.
Így a hiteinkben tehát, mindig a pillanatnyi ésszerűségünk, a racionalitásunk csúcsosodik ki. Amely maghatározza, az anyagi szintű valósághoz igazodni képes, objektív cselekedeteinket. Ezért, a szellemi gondolatainkhoz csatolt lelki érzéseink motiválnak bennünket az aktív cselekedetekre. Ezt bárki azonnal beláthatja, aki megtapasztalta azt a kellemetlen dolgot, amikor szellemi szinten tudta azt, hogy valamit meg kell cselekednie, de nem volt hozzá elegendő lelki ereje.
Nem kivétel ez alól, az Istenbe vetett hitünk sem. Mert az Istenhívő ember, a racionális cselekedeteit, az Istenhez köthető szeretet jegyében hajtja végre. Mivel ilyen módon, az Isteni szeretetben motivált. Isten azonban, látszólag megossza az embereket, idealista és materialista módon gondolkodókra. Miközben a materialista tudomány, már nyíltan intelligens Univerzumról beszél. A kvantumpszichológiáról szóló tanításában. Ennek az Univerzumnak az intelligenciáját nevezik az idealista filozófusok Istennek. Már több ezer éve.
Az energia megmaradási tétele alapján, az energia nem vész el. Sem teremteni, sem pedig, elpusztítani nem lehetséges. Így az energia tulajdonképpen, egy és oszthatatlan. Ez az energia működteti intelligens módon, az Univerzum elektromos tulajdonságokkal jellemezhető anyagi szerkezeteit. A szellemi szinten értelmes emberrel együtt. Így az embert gyakorlatilag, ugyanaz az intelligens energia élteti a lélek által, mint amelyik a csillagokat és a holdakat tartja állandóan harmonikus egyensúlyon alapuló rezgésben.
A hit, minden ember számára, másképpen nyilvánul meg. Ezt alapvetően, az egyének szellemi tartalmai határozzák meg. Az a mentális szintű szellemi tudás, amit felhalmoznak az életük során. Így az azonos szinten gondolkodó emberek, hittestvérekké válnak. Akiknek a racionális gondolkodása hasonlít egymáshoz. Az ilyen emberek, egyesületekbe, szervezetekbe, gyülekezetekbe tömörülve, erősítik egymás hiteit az által, hogy megértik egymást, és közösen művelik tovább a kialakult hiteiket.
A hit, az emberiség kezdetében, úgy alakulhatott ki, hogy az intelligencia lehetőségét hordozó értelmes ember, a valóságról alkotott lelki érzéseit fejezte ki, a szellemi gondolatai segítségével. Így racionális értelmet biztosítva, az érzékszervek által kiváltott lelki érzéseik számára. Épp olyan módon, mint ahogy ma is cselekszünk a hirtelen, váratlan fordulataink esetében. Amikor nincsen időnk szellemi szinten átgondolni, az éppen szükséges teendőinket. Olyankor spontán módon, a lelki érzéseinkre hagyatkozva cselekszünk. Gyakorlatilag ösztönösen. Lelki indíttatásból.
Ezért, az emberi kultúra fejlődésének a záloga éppen az, hogy mennyire vagyunk képesek a lelki érzéseinkre hagyatkozva, racionális hiteket formálni az elménkben. Az éppen aktuális szellemi gondolataink segítségével. Így az emberi szellem fejlődése, nyilvánvaló módon addig tart, amíg az emberiség kollektív hitében tükröződő, racionalitásán alapuló tudatossága, azonos hullámhosszúságban nem rezeg, Isten abszolút intelligenciáját képviselő szeretetrezgéseivel.
Azért biztosítja számunkra a szellemi fejlődés lehetőségét Isten, mert a lélek által, olyan intelligens energiával éltet bennünket, amely az Univerzum abszolút intelligenciájának a hordozója. Ennél fogva, mi értelmes emberek, szellemi szintű relatív intelligenciával rendelkezünk mindaddig, amíg az Isteni szintű szeretetrezgésre nem vagyunk tudatosak. Vagyis, szellemben kell fejlődnünk, a lelkünk által bennünket éltető Isteni eredetű intelligenciához. Amíg szellemben fejlődünk, addig a racionalitásunk, csak relatív intelligenciát képes biztosítani számunkra.
A mentális fejlődésünk végén, amikor már azonos szinten rezeg szellemiségünk a lelki intelligenciánkkal, akkor a racionalitásunk már feleslegessé válik. Mert a tökéletes bizonyosságot tapasztaljuk meg. Az Istennel való tökéletes mentális önazonosságot. Mivel az elménkben, a lelki szintű abszolút szeretetrezgésekre leszünk tudatosak. Úgy szellemi szinten, mint lelki vonatkozásban.
Ezért nem pusztán nekem, mint Isten egyetlen „sejtjének” kell fejlődnöm szellemben, hanem általam, az egész emberiségnek. Kollektív módon. Mert az új, a kor szellemiségének megfelelő racionalitás, olyan hiteket képes formálni, amelyek képesek arra, hogy felváltsák az emberiségben közben irracionálissá váló régi, elavult hiteket. Ez az emberiség, kollektív szellemiségében rejlő mentális fejlődésének a lényege.
A hit tehát, nem más, mint a racionalitásunk intelligens megnyilvánulása. Ezért a hit, mindig relatív intelligenciát tükröz. Abszolút intelligenciát valóban, csak a bizonyosság biztosíthat számunkra. De tökéletes bizonyosságunk, csak akkor lehet, ha a szellemi szintű rezgéseink, már a lelki rezgéseinkre is tudatosak az elménkben.
Ezt a bizonyosságot érzi néha, egy-egy nagyon elszánt ember, aki valamilyen témakőrrel kapcsolatban nagyon sokat gondolkodik szellemben, miközben a lelke mélyén érzi azt, hogy van a dolognak Isteni szintű tökéletes megoldása. Majd amikor, a tökéletes megoldás tudatosodik az elméjében, abban a pillanatban rezeg egy hullámhosszon a szellemisége, a lelki minőségével. Így abban a pillanatban az elméje, sokkal magasabb tudatossági szintet képvisel.
Tudósok, művészek, és az átlagemberek közül azok is, akik sokat agyalnak valamilyen újszerű megoldásokon. Ők érzik ezt a fajta bizonyosságot olykor, az elméjükben. Ők tudatosak magasabb szinten olykor. De, ha a szellemi szintű képességünk megfelelő mentális szintre fokozódik, akkor tartós módon is átalakul a tudatosságunk. Akkor már, bármilyen témakőrrel kapcsolatban az abszolút bizonyosság tudatosságával rendelkezhetünk. Mert akkor leszünk képesek arra, hogy ne a korlátozott képességű érzékszerveinkkel tájékozódjunk, hanem közvetlenül a lelkünkkel.
Míg a szellemiségünk, a mi elektromos jellegű mentális intelligenciánkat biztosítja számunkra, addig a lelkünk, az Univerzum mágneses intelligenciájának a része bennünk. Így, amikor a lelkünkkel tájékozódunk, makkor gyakorlatilag, a mágneses alapú lelkünkkel „tekintünk” bele abba a mágneses valóságba, amely Isten létezési birodalmát képezi.
Egy egészen másfajta valóságot észlelhetünk meg. Mert ebben az elektromos tulajdonságú objektív anyagi valóságban, csak a korlátozott érzékszerveink segítségével tudunk megfelelő tájékozódni. De a mágneses hatások, könnyedén áthatolnak az elektromos anyagi minőségeken.
Így amikor már, a mágneses alapú lelkünk tudatosságával szemléljük a valóságot, akkor egyszerre tapasztalhatjuk meg, mind az öt érzetünkön túl, egyfajta komplexebb érzékeléssel, az objektív valóságot, és az ő létezését fenntartani képes szubjektív mágneses valóságot is. Mert a valóság, objektív és szubjektív egy időben. De a valóság szubjektív része, rejtve van a racionális módon gondolkodó emberek előtt.
Mert a hiteik által biztosítható tudatosságuk rezgései, még túl alacsonyak ahhoz, hogy az elméjük felfogja és megértse, a szubjektív valóság információs áradatát. Ami gyakorlatilag azt jelenti, hogy csak az elektromos rezgéseken alapuló anyagi valóságra vagyunk érzékenyek, miközben a mágneses rezgések érzékelési lehetőségével is bír az elménk. De csak akkor, ha a szellemi szintű szeretetrezgéseink, elérik az Univerzum abszolút értékű és mágneses alapú szeretetrezgéseit.
Bárki mondhatná azt, hogy mi ez az ostobaság? De erre utalnak, az ezoterikus tanításokban követett különböző meditációs gyakorlatok is. Amelyekben a szellemi gondolatok teljes elcsendesítésével, a meditáló ember lelke, szabadon rácsodálkozhat, a mágneses alaphalmazban jelenlévő abszolút intelligenciára. Vagyis, átvitt értelemben véve, Istenre. A mindenre ható képesség, és a mindent tudás birtokosára.
Azért képes az ember, meditatív módon a mágneses valóságba tekinteni a lelkével, mert a lélek által, Isteni minőség éltet bennünket. Így a jól végrehajtott meditációban, Isten rajtunk keresztül szemléli önmagát. Éppen olyan módon, mintha tükörbe nézne. Ezért írja a Biblia azt, az ember teremtésével kapcsolatban, hogy az Isten hasonlatosságára lettünk teremtve.
Mert Isten, mindent összetett elektromos anyagi vonatkozást, önmaga mágneses valóságából teremtett. Ezért minden teremtményére úgy tekint, mintha önmagát szemlélné. Miközben szemlél bennünket, egyfajta mentális „tükröt” tart maga előtt. Ami nem más, a mi racionális elménk. Amelynek a rezgési hullámhosszúságai, különböző tudatossági szinteket képviselnek.
Ma még, egyfajta görbe tükrök vagyunk Isten számára. Mert valós mentális tükörnek, csak akkor érzékelheti Isten az elméinket, amikor már azonos hullámhosszúságú tudatossággal rezeg az agyunk. Így ma még, elég hamis képet lát rólunk. Ezt a valóságtorzulást, mi úgy éljük meg, hogy számunkra rossz a világ, amiben létezünk.
Mert minél távolabb rezeg az agyunk, az Isteni eredetű abszolút szeretetrezgéstől, annál jobban eltorzítjuk az önös érdekeket képviselő relatív szeretetünkkel, az elménknek azt a tudatossági szintjét, amelyben Isten önmagát láthatná bennünk. Így Isten, nem a valóságot, azaz önmaga tiszta mivoltát látja, hanem annak, csak egy virtuális részét szemlélheti. Amelynek a zavaros látványából, egyáltalán nem észleli azt, hogy az értelmes emberek itt szenvednek. Mégpedig, a relatív szeretet „iszapjába” süppedve.
Itt dagonyázunk, a relatív szeretetet gyakorolva, távol az abszolút szeretet rezgési szintjétől. Távol az Isteni eredetű szeretetrezgéstől. Mert még, nem látjuk Istent, a többi embertársunkban. Mert még, nem vagyunk igazán tisztában azzal, hogy a lélek által, Isten éltet bennünket. Ezért, egy Istentelen valóságban élünk. Ami tele van számunkra kihívásokkal, megpróbáltatásokkal, viszontagságokkal, és a hozzájuk rendelhető gyötrelmekkel. Kinek-kinek, az ő relatív szeretete alapján. Számomra, ez így racionális.
Matécz Zoltán
2016.12.23.
