Miért engedi?
Nincs Isten. Állítják határozottan az ateisták. Mert, ha Isten létezne, nem hagyná azt, hogy ennyi bűn és gonoszság töltse be az életünk eseményeit. Mert, ha az Isten létezik, és jó is, akkor nem tűrheti ezt az alapvető igazságtalanságot. Átvitt értelemben véve persze, valahol igazuk is van. Mert Isten szándékos választása nélkül, valóban egy Istentelen világra kárhoztatjuk magunkat.
Erre az Isten nélküli valóságra az a jellemző, hogy mindenki megy a saját feje után. Történetesen arról van szó, hogy a szellemi gondolataink minőségei határozzák meg azt, hogy az életenergiánkból származtatható lelki érzéseinknek, milyen polaritással biztosítunk az elménkben, valóságformáló lehetőséget. Hiszen a kellemes szellemi gondolatainkhoz pozitív, míg a kellemetlenekhez, negatív érzéseket csatol az elménk.
Lelki érzéseket, amelyek az életünk energiájából származó életerő impulzusaink. Amelyek mentális módon, szellemi szinten irányítható erőhatások. Így a megélhető sorsunk, ezeknek a lelki érzéseinknek az eredménye.
Mert a sorsunk, nincsen előre megírva. Így, mi magunk vagyunk a felelősek azért, hogy a sorsunk elkerülhetetlen részeseményeiben, milyen módon veszünk részt. Mégpedig, a megtapasztalt eseményekről alkotott szellemi gondolatainkhoz rendelt lelki érzéseinkkel. Így az örömeink és a bánataink forrása, az elménk mindenkori tudatosságában rejlik. Abban az alapvető mentalitásunkban, ahogyan az elménket használjuk. Ahhoz, hogy ezt bárki megértse és belássa, nem szükséges feltétlenül Istenhívőnek lennie.
Ezért, az Istenhívők nagy százaléka is így él szellemi szintű életet. Az ateista átlagemberek módjára. Mert a hétköznapi tetteiket, éppúgy a szellemi gondolataik irányítják. Hiszen így vagyunk kondicionálva, tanítva, gyermekkorunk óta. Ezért a saját felelősségünk az, hogy az elménket, milyen polaritású lelki indulatok aktivizálására tesszük alkalmassá, a folyton váltakozó minőségű szellemi gondolataink által. Ettől széles az, az „út”, ami a „pokolba” vagyis, a boldogtalanságba vezet.
Félreértés ne essék, az ateista, vagy az önmagát Istenhívőnek tartó ember szellemi gondolata által irányított tudatos cselekedet is lehet jó, és a boldogság felé vezető „út”. Különben az értelmes emberi élet, egyszerűen csődöt mondana. De lássuk be bátran, az ateista emberek, és a világi életet élő Istenhívő emberek többnyire, csak kergetik a „boldogság kék madarát”. Tele reményekkel. Bizonytalannak tűnő hiú ábrándokkal. Amelyek a legtöbb esetben, csak teljesen feleslegesen elképzelt álmok maradnak. Sok csalódást és keserűséget hagyva maguk után.
Mert az ilyen emberek, lelki érzések nélkül élnek. Illetve a lelki érzéseiket, önmaguk ellen használják, negatív polaritást öltve. Mivel senki sem tanította meg nekik azt, hogy a lelki érzéseik, az életük energiájából származtatható mentális erőhatásaik. Amelyek ennél fogva, mentális munkavégző lehetőséggel rendelkeznek. Gyakorlatilag, valóságformáló képességgel bírnak. Vagy másképpen fogalmazva, teremtőképességük van. Ahogy tetszik. Mert mindegyik meghatározás, éppen ugyanazt jelenti.
Nekem történetesen, a teremtőképesség kifejezés a legszimpatikusabb. Mert tudomásul veszem azt, hogy a lelkem, mint az életem energiája, ugyanannak az energiának az elválaszthatatlan része, amelyik a megismerhető anyagi világot működteti. Így arra is tudatossá válok azonnal, hogy a teremtőképesség azért van meg bennem, mert az anyagi szintű világmindenséget, éppen az energia működteti velem együtt, induktív módon. A mágneses hullámok frekvenciái által.
Így a teremtőképesség nem azért van meg bennem, mert olyan pompás fickó vagyok. Ami persze, attól még igaz. Hanem azért, mert energetikai szempontból véve, az abszolút Intelligenciával rendelkező Univerzumnak, relatív intelligenciával bíró része vagyok magam is. Ami számomra azt jelenti, hogy az életenergiámból nyerhető életerő impulzusaimat, mint lelki érzéseimet, az Univerzumtól kapom.
Az Univerzum, alapvetően két részre osztható. Van az időt és formát nélkülöző mágneses alaphalmaz, amely a folyton rezgő oszthatatlan alaptömegekből épül fel. Ez az alapközeg biztosít stabil állapotot és állapotváltozási lehetőséget, a belőle megnyilvánuló és így benne mozgó, összetett elektromos anyagi részhalmazok számára. Ilyen összetett elektromos anyagi részhalmaz az Univerzumban, a szellemi értelemmel rendelkező ember is.
Az összetett elektromos anyagi részhalmazokat, az atomos rács és kristályrács szerkezeteiken belül, ugyanaz a mágneses alaphalmaz tölti ki, mint amelyik körülöleli őket kívülről. Így a mágneses alaphalmaz számára olyanok, mint a víz számára a szivacsok. Ilyen módon az emberi létezés is, alapvetően hármas felépítésű. Anyagi test, mentális szellem, és a mágneses energiából származó lélek jellemzi.
De én például, nem pusztán az a test vagyok, aki a tükörben látszik. Nem csupán az a lélek vagyok, amelyik ezt az anyagi testet működteti. Valamint nem, csak az a szellemiség vagyok, amelyik ennek a személyes életenergia felhasználásnak értelmet kölcsönöz a testem működtetése közben. Hanem az én önazonosságom, mindhárom alaptulajdonságom egyidejű tudatossága az elmémben. Így a saját öntudatom, tisztában van mindhárom adottságommal. Mivel ezek, az én személyes adottságaim, ezért nyilvánvaló dolog az, hogy kaptam valahonnan. Amit előbb vagy utóbb, vissza kell majd szolgáltatnom.
Ahogy az én öntudatos egyéniségemet, az én adottságaim biztosítják, úgy az Univerzum öntudatát is, az ő tiszta lelki és szellemi tulajdonságai határozzák meg. Ami a mágneses hullámokban van kódolva. Így szerintem, az Univerzum mágneses hullámainak a hullámhosszai, informatív értékekkel rendelkeznek. Míg a frekvenciái által, az összetett elektromos anyagi valóságot, induktív módon formálni képes energia terjed.
A mágneses alaphalmaz pedig, mert benne alakulnak ki, tárolódnak el, és közlődnek az összetett elektromos anyagi megnyilvánulások felé a mágneses tulajdonságok, ezért az Univerzum abszolút Elméjeként fogható fel. Mint egy tévedhetetlen mágneses adathordozó. Amelyik mindennemű anyagi változásról tud, és minden anyagi változásra hatóképességgel bír, induktív módon.
Így nem a mágneses energia, és nem is a mágneses információ, hanem azok teljessége biztosítja a kozmikus tudatosságot. Amely, a kozmológiai állandók fenntartásával oldja meg induktív módon, az összetett elektromos részhalmazok működtetését. Az Univerzum öntudatát, ezt a kozmikus tudatosságot nevezi az idealista filozófia Istennek. Miközben a tudomány pedig, már nyíltan intelligens Univerzumról beszél. A kvantumpszichológia tárgykörében.
Isten tehát, nem fikció többé. Hanem az Univerzum idő és forma nélküli mágneses valóságú alaphalmazának az öntudata. Abszolút értékű mentális személye. Aki induktív módon, folyamatosan fenntartja, az időhöz és az összetett elektromos anyagi formavilágunkhoz rendelt létezési jogosultságunkat. Ezért Istent, nem tagadni célszerű, hanem megérteni.
Isten a teremtőnk. Ezért az aktív Istenhívő ember, nem csupán elfogadja Isten létezését, hanem minden lehetséges életeseményébe, be is vonja őt. Mert a szabad akarat képességével felruházott értelmes ember, mindig maga döntheti el azt, hogy szellemi szinten kíván határozni a saját sorsát formálni képes események felől, vagy lelki életet élve, Isten hozzájárulásával oldja meg azt.
De, hogy lehet Isten hozzájárulását megszerezni? Ez a nyilvánvaló kérdés. Amit sajnos, a legtöbb önmagát hívőnek valló ember sem ismer teljesen. Így csupán, a lelki érzések nélkül elmormolt imáikat használják arra, hogy Istennel kommunikáljanak. Mert nem tanította meg nekik tisztességesen senki azt, hogy Isten, a lelki aktivitásunkra fordítja a hangsúlyt. Így Istentudattal élnek, Isten nélküli életet. Elég morbid helyzet. Ezért van a hívők között, annyi szegény és beteg ember. Akiknek az Istenhite, egy folyamatosan zajló mentális csalódásként fogható fel.
A lélek által, intelligens Isteni minőség éltet bennünket. Aki a lelki vágyaink által, mindig kommunikál velünk. Bármilyen probléma érjen is bennünket, Ő mindig elküldi nekünk, a problémánktól megváltani képes vágyat. Mert ha a lélek, a mi Isteni minőségünk, akkor a lelki vágyaink, Isten akaratát képviselik az elménkben tudatosodva. Ennél fogva, aki a vágyait mindig figyelemmel kíséri, gondot fordít a lelke által benne élő Isteni minőségének az akaratára.
Mi pedig, olyan módon kommunikálhatunk, a lelkünk által bennünk élő Isteni minőségünkkel, hogy az elménkben, a múltunk tapasztalatai és a jövőnk elvárásai alapján, reális elképzeléseket formálunk a kellemes szellemi gondolatainkkal, a lelki vágyainkról. Ezt a mentális képet vagy filmet, az Isteni minőségű lelkünk „látja”, érzékeli az elménkben.
Ő az egyszemélyes belső nézőközönségünk. Így amikor felismeri azt, hogy az általa közölt vágy, valósághű képi formát öltött az elménkben, a szellemi gondolataink hatására, akkor minden esetben pozitív örömérzéseket biztosít számunkra hozzá. Amikor már érezzük, az elképzelésünk során fokozódó Isteni eredetű örömöt, akkor kell azt mondanunk, hogy LEGYEN. Azaz ÁMEN.
Ezt tulajdonképpen, Isten mondatja velünk. Aki az elménkben formált elképzelésünk szemlélője és értékelője. Ő biztosítja hozzá, a teremtésre alkalmas pozitív lelki érzéseket. Ha tetszik neki az a mentális kép vagy film, amit az elménkben lát a vágyunkról. Az ÁMEN kijelentéssel pedig, éppen arra utal, hogy az elképzeléseinkhez biztosított pozitív lelki érzéseinkkel, a valóságban is meg kívánja tapasztalni az elménkben látottakat. Így járul hozzá, a vágyunk megvalósításához.
Ilyen módon hozhatjuk szinkronba, a vágy által kifejezett Isteni akaratot, a mi személyes szellemi gondolataikkal. A reális képzelet segítségével. Mert a múltban és a jövőben kalandozó szellemi gondolataink, csak a képzeletalkotás idejére tartható stabilan a jelenben. Abban a jelenlétben, amelyben a lelki érzéseink is aktivizálhatóak. Mert a lelki érzéseinket a múltba vagy a jövőbe vetíteni, meddő próbálkozás. Mivel azok, csak a jelenben lehetnek aktívak. A lelki jelenlétünkben. A múltba vagy a jövőbe vetített lelki érzéseink, rendre hatástalanok maradnak. Sok megélt mentális kudarcot hagyva maguk után.
Kérdésként merül fel még az is, hogy mikor érdemes Istent, ilyen módon behívnunk az életünk eseményeibe? Hát tulajdonképpen, minden esetben. Mert Istent is szabad akaratból kell választanunk. Minél több életeseményünkhöz választjuk Őt partnernek, annál több esetben tapasztalhatjuk meg, a feltétel nélküli gondviselését. Sőt, mi több, ha az életünk minden lehetséges eseményébe meghívjuk Istent, akkor gyakorlatilag azt vehetjük észre, hogy mint egy jó barát, már Ő él rajtunk keresztül.
Amelyik életeseményeinkbe ilyen módon behívjuk Istent, azokban Ő jár előttünk és egyengeti az utunkat. Éppen azért, hogy mi, azokat a pozitív lelki érzéseket tapasztaljuk meg, amelyeket éppen Ő biztosított számunkra, a vágyaink elképzelésének a pillanatában. Így mindent megtesz azért, hogy a reális elképzeléseink, élmény szintű realitásokká váljanak, az életünk megtapasztalható eseményeiben.
Hívjuk Őt, az örömökkel teljes életeseményeinkhez éppen úgy, mint a problémásakhoz. Mert Ő, a mi leghűségesebb mentális jó barátunk. Aki mindenben osztozik velünk. Így a születéshez éppúgy hívhatjuk, mint a halálhoz. Valamint, minden életeseményhez, ami a két véglet között eleve felmerülhet. Minden eseményhez, ami elképzelhető. Képzeljük el bátran, és ha közben jelentkeznek az örömérzések, akkor abból tudhatjuk, hogy Istenre biztosan számíthatunk.
Az ilyen értelmes ember, lelki életet él. Mert minden kellemes szellemi gondolatát, állandóan a teremtésre képes pozitív lelki érzéseinek szenteli. Vagyis, Isten szolgálatába állítja. Isten nélkül, nem is hoz semmiféle döntést. Erre mondja a magyar ember azt, hogy mielőtt döntenél, aludj rá egyet. Vagy legalább, számolj el tízig. Indulatból ne hozz döntést, mert az, Isten nélkül való.
Ezek után, már bárki számára érthető lehet az, hogy az Istentelen élet, egy lelketlen élet, amelyből éppen a mentális életerőink pozitív hatásai hiányoznak. Amennyi életerő mégis aktivizálódik, a folyton változó minőségű szellemi gondolataink hatására, azok mentális ellenerőkként, többnyire hatástalanítják egymást. Kioltják egymás hatását. Így a szellemi szinten irányított élet, egy Istentelen életformát valósít meg. Amelyben minden felelősséget, egyedül kell vállalnunk.
Ezért, mindenki maga döntheti el szabadon azt, hogy széles szellemi utat választja-e a természetes életvitelében, vagy a nagyon keskeny lelki utat. Mert a keskeny út, az üdvösségre visz. Míg a széles, nyilvánvaló módon, a kárhozatra vezet. Teljesen függetlenül attól, hogy magát hívőnek valló ember halad rajta, vagy Istennel szemben hitetlen.
Miért engedi Isten azt, hogy a széles utat válasszuk mégis. Hát azért, mert a teremtőnket is szabad akaratból kell választanunk. Mint egy nélkülözhetetlen jó barátot. Aki egy, ma még keskeny úton ugyan, de az üdvösségre vezet bennünket. Minél több értelmes ember érti meg, ezt a mentális szimbiózison nyugvó lelki viszonyunkat Istennel, annál szélesebbé válik az üdvösségre vezető utunk. Annál kevesebb ember téved, a szellemi szinten irányított önkényes útra. Ami Isten nélkül, tévút lehet csupán.
Az életeseményeink, mind olyan helyzetek, amelyekben valamilyen módon cselekednünk kell. Az Isteni ige is cselekvésről, történésről, és létezésről szól. Gyakorlatilag arról, hogy Istenben létezni, csak akkor vagyunk képesek, ha az életesemények elkerülhetetlen történéseiben, Istennel együttműködve cselekszünk. Így a kellemes szellemi gondolatainkat, mindig célszerű alárendelnünk, a lelki vágyainkban jelentkező Isteni akaratnak. Gyakorlatilag, erre lett teremtve, a szellemi képességekkel megáldott értelmes ember.
Folyamatosan kell Isten lelki érdekeit szolgálnunk, a szellemi képességeinkkel azért, hogy boldogok lehessünk. Mert Isten, mindig szeretettel teremt. Mivel önmagából teremt, önmaga számára. Éppen azért, hogy az idő és forma nélküli létezésként, általunk tapasztalja meg az anyagi szintű formavilágot. Mert az abszolút értékű ismereteit, csak ilyen módon formálhatja tapasztalati tudássá. Az időhöz és formához rendelt, összetett elektromos anyagi valóságunkban.
A mi intelligens személyes közvetítésünk segítségével. Mert ebben a mentális viszonyban, mindig az intelligencia tükröződik vissza. Isten, az Ő abszolút Intelligenciáját, az anyagi minőségekre vetíti. Amíg mi, a sajátságos relatív intelligenciáinkat, Isten felé irányítjuk. Így az induktív viszony, az intelligenciák tükrözését teszi lehetővé az Univerzumban. Amelyben, a kozmikus információcsere lehetősége rejlik. A teremtő, és az Isteni eredetű lélek által éltetett ember között.
Matécz Zoltán
2017.02.12.
