Jelenlét.
A szellemiségünk, az elménk mentális emléktárának, a memóriánknak a „raktárkezelője”, amely ennél fogva, mindig a múlttal foglalkozik. Mert a jövőnkről alkotott elképzeléseink is, a múltunkban lettek elraktározva, a memóriánkban. Ezért a jelenlét tudatossága, mindig lelki adottság az elménkben. Jelen lenni tehát, azokkal a szellemi gondolatainkkal tudunk csak, amelyek közvetlenül a lelki érzéseinket irányítják.
Relatív módon lehetünk tudatosak például, amikor meditálunk. Hiszen meditációban, a szellemi aktivitásunkat némileg lecsendesítjük, hogy folyamatosabban a lelki jelenlétben tartózkodhassunk. De a szellemi aktivitásunk, nehezen mérsékelhető. Ezért, csak részlegesen, relatív formában tudunk a lelki jelenlétben tartózkodni meditáció esetén is.
Vagy például, amikor éppen a jelenben zajló életeseményeinkre koncentráljuk a szellemi gondolatainkat. Mert mindig azokra a dolgokra vagy eseményekre vagyunk tudatosak a jelenben a szellemi gondolatainkkal, amelyekre a lelki érzéseinket irányítjuk. Ezért a lelki érzések nélkül, eleve nem is beszélhetünk, a jelenben való létezésünkről. Mert a létezésünk minden aspektusa, a lélek által éltetett tudatosságunkról szól.
Csakhogy, a folyton csapongó szellemi gondolataink, mindig a múltba vagy a jövőbe irányítják a lelki érzéseinket is. Mert a szellemi gondolataink, mindig a múlt tapasztalatai és a jövő elvárásai alapján alakulnak ki a memóriánkban. Ahol a szellemiségünk, az elménk mentális raktárkezelője. Így a belőle származó szellemi gondolataink, szinte minden esetben, elvonatkoztatnak bennünket, a lelki jelenlét pillanatától.
De a lelki érzéseink, az életenergiánkból származó olyan mentális erőhatásaink amelyek, csak a jelenben aktivizálhatóak. A szellemi gondolataink által a múltba vagy a jövőbe irányított lelki érzéseink, mind-mind célt tévesztenek. Elfecsérelt mentális erőhatásoknak minősülnek. Mert a valóságunkat formálni képes mentális erőhatásokként, csak a jelenben lehetnek hatásosak.
A lelki érzéseink által biztosított mentális erőhatásaink, éppen úgy működnek, mint az egyéb fizikai szintű erőhatások. Ahol például, a múltba vagy a jövőbe vetített pofon, sohasem fog elcsattanni. Mert a pofon létrejöttéhez, éppúgy jelen kell lennie annak a személynek, aki a pofont adja, mint annak, aki kapja azt. A tökéletes egyidejűség nélkül, nem jöhet létre a szóban forgó pofon. Ez a tökéletes egyidejűség nem más, mint a jelenlét. Amikor a lelki érzések indulatai, és az őket irányító szellemi gondolatok, egy időben hozzák létre a kívánt eseményt. Történetesen, az említett pofont.
A képzeletalkotás képességével azonban az elménk, abszolút módon képes a jelenben tartani a szellemi gondolatainkat. Mert képzeletet alkotni az elménkben, csak itt és most tudunk, a lelki aktivitásunk pillanatában. Mivel a képzeletalkotás idejére, a múlt tapasztalatai és a jövőnk elvárásai alapján, folyamatosan a jelenre koncentrálhatjuk a szellemi gondolatainkat. Éppen azért, hogy a szellemi gondolataink, tudatosan irányítsák, a képzeletünkbe ágyazható lelki érzéseinket. Ez a tudatos teremtés lényege.
De Istennek, ezt a csodálatos adományát sajnos, csak elég ritkán használjuk szándékosan. Akkor is főképpen, ostoba módon, a negatív hiteink elképzelésére. Mert negatív hitrendszerben élve, a számunkra rossznak minősíthető dolgokat és eseményeket, nagyon jól el tudjuk képzelni. Akár többféle aspektusban is. Majd, amikor megtörténik velünk a negatívnak ítélhető dolog vagy esemény, akkor már nem is gondolunk arra, hogy ahhoz, éppen mi magunk járultunk hozzá. A kellemetlen szellemi gondolatok által formált negatív hiteink elképzelésével. Amelyekhez, csak negatív lelki érzéseket csatolhatott az elménk.
Pedig, ha a számunkra pozitív dolgokra és eseményekre áldoznánk annyi mentális pozitív lelki erőt, akkor a valóságunkat sokkal szebbre és jobbra képzelhetnénk. Mert ez a reális képzelet, a tudatos valóságformálás, azaz a teremtés alapja.
De teremteni, csak Isten, a teremtő képes. Mégpedig, a lélek által bennünket éltető Isten. Aki a mágneses alapú pozitív életérzéseivel, megalkotta az objektív anyagi világunk valóságát. Viszont, azok a teremtésre képes pozitív lelki érzések, csak a teremtésre méltó, abszolút módon kellemes szellemi gondolataira aktivizálódtak.
Így van ez, a mi relatív elméinkben is. A kellemes szellemi gondolatainkkal, pozitív teremtőérzéseket tudunk aktivizálni, a jelen pillanatában. A kellemetlen szellemi gondolatainkhoz negatív, romboló hatású lelki érzéseket csatol az elménk. Amelyeknek az ártalmas hatásai, kizárólag a mi személyes sorsunkat formálva juthatnak csak érvényre. Mert ártó hatású negatív lelki érzéseket, nem vetíthetünk ki az elménkből, a más embereket éltető Isteni minőségek felé. Mert ez már, a kozmikus eredetű abszolút szeretet alapszabálya.
Mivel az Isteni eredetű életenergiánkból származtatható lelki érzéseinket, nem vehetünk igénybe arra, hogy a más embereket éltető Isten ellen fordítsuk azokat. Ha mégis megtesszük, akkor az olyan mértékű kozmikus ellenállásba ütközik, hogy csak bennünk képesek aktivizálódni. Mert a mentális módon irányított erő, mindig elvégzi a szellemi szinten reá bízott feladatát. Hatásos munkát végez a sorsunkban. Negatív hitünkbe ágyazódva pedig, romboló hatású munkát végez bennünk.
Ilyen negatív módon, éppen a bennünket éltető Isteni minőségű lelkünk munkáját korlátozzuk. Mert olyankor, röviden értelmezve, éppen saját magunknak ártunk. Mivel pszichoszomatikus eredetű elváltozásokat, torzulásokat idéznek elő bennünk, az elménkben aktivizált negatív lelki érzéseink.
A kórházak, tele vannak olyan betegekkel, akik az elméjüket rosszul használva, negatív lelki érzéseket aktivizáltak, és súlyos egészségkárosodás lett a vége. Pszichoszomatikus eredetű betegségekkel terhelték magukat. Mert a „pszichoszomatikus” jelző azt jelenti, hogy az elménket képviselő pszichénket rosszul használtuk, ezért szomatikus, azaz testi elváltozásokat idézett elő bennünk.
De hogyan lehetséges az elménket rosszul használni. Hát ennek, csak egyetlen módja van. Ha a kellemetlen szellemi gondolataink irányítása alatt, negatív lelki érzéseknek biztosítunk, valóságformálásra képes mentális erőhatásokat. Mert szervezetet építeni, vagy a sorsot hasznosan alakítani, csak a kellemes szellemi gondolataink által irányított, pozitív lelki érzéseinkkel tudunk.
Tulajdonképpen az ember, mindig jelen van. Ezt a lelki jelenlétét próbálja megosztani az által, hogy a szellemi gondolataival, több dologra koncentrál egy időben. Így a szellemi gondolataink segítségével, akár több eseményre is koncentrálhatunk egyszerre. De a jelenlétünket biztosítani képes lelki érzéseinket, nem vagyunk képesek megosztani. Ezért kell a lelki érzéseink alapján kapkodnunk, idegeskednünk, amikor az elménkben kialakított és megosztott szellemi szintű rendünk felborul. Akármilyen oknál fogva. Olyankor, a szellemi szintű rendünket felborító eseményre koncentrálunk. A lelki érzéseinket hirtelen oda irányítjuk, akár a többi, szimultán módon történő eseményünk rovására is.
Így a tudós szakemberek megállapították azt, hogy az átlagemberek, akár három-négy dologgal is képesek foglalkozni egy időben. A szellemi foglalkozású emberek pedig, akár hat-nyolcfelé is képesek az elméjük figyelmét fordítani. A szellemi gondolataik, harmonikus rendben történő megosztásával. Így az elménkben megosztott figyelem, csak a szellemi aktivitásunkra vonatkozik.
De az elménk, Istentől rendelt alapfeladata éppen az, hogy alapvetően, csak két dologra legyen mindig figyelmes. Mégpedig, a szellemi gondolatainkra, és a lelki érzéseinkre. Így a szellemi gondolataink, lelki érzéseket generálnak az elménkben, míg a lelki érzéseink, a szellemi gondolataikkal fejezhetők csak ki ideális módon. Éppen azért figyel az elménk, a szellemi gondolatainkra és a lelki érzéseinkre, hogy tudatosan összekapcsolja őket egységes, mentális eredetű hitekké. Mégpedig lehetőleg, a sorsunk formálására méltó, pozitív lelki érzéseken alapuló hitekké.
Mert a memóriánkban tárolt hiteink összességét szemlélve képes a szellemiségünk, új gondolatokat ébreszteni az elménkben. Így a múltunk tapasztalatai alapján, olyan jellemet biztosít a szellemiségünk, amelyik a jövőnk elvárásait tükrözi a gondolatainkban, szavainkban, és a tetteinkben. Ez a jellem, alkalmas arra, hogy meghatározza azt, hogy milyen módon igazodjuk, a sorsunkat formálni képes életeseményeinkhez.
Hogy az emberi minőségű karakterünk, azaz a jellemünk milyen minőségű, az a memóriánkban tárolt hiteink határozzák meg. Akinek sok negatív vagy egyéb szkeptikus hite van, gyengébb karakterrel rendelkezik. Amelyben a jelleme „silányabb”. A pozitív hitekkel azonban határozottabb, erősebb karakter alakul ki. Amely a jellemünket tökéletesen határozott formában juttatja érvényre. Amely nyilvánvaló módon tükrözi azt, hogy az értelmes ember, milyen szinten vesz részt a szeretetben.
Mert a relatív szeretet, a bűn melegágya. Hiszen amit nem szeretek kellőképpen, azt is Isten abszolút létezésében nem szeretem. Ezért a nem szeretett dolgokkal és eseményekkel szemben, bűnt követek el. Mert megvonom tőlük azt a szeretetet, amivel Isten abszolút létezésében tartozok feléjük. Mert Isten abszolút szeretetében, amelyben én magam is létezek, nincs helye a szelektált, az önös érdekeket képviselő szeretetnek. Mert az ilyen relatív szeretet, szembe helyezi az értelmes embereket egymással.
Ahogy a családon belül tesszük, meg kell tanulnunk egymásért élni. Ahol a jó szülők, mindent megtesznek a gyermekeikért és egymásért. A jó gyermekek pedig, mindig a szülői elvárások alapján viselkedve mutatják ki a szeretetüket, a szüleik felé. Miközben hagyják egymás természetes fejlődését kibontakozni, a harmonikus családi életben.
A társadalmi életünk is, egy nagymértékű „családot” biztosít számunkra. Ahol az alkotmányos rendszerünk biztosítja számunkra azt, hogy a családtagok jóléte és egyenjogúsága megmaradjon. A működő demokráciánknak, ezt az egyenjogúságot kellene biztosítania. Így szűkebb értelemben véve úgy hívjuk ezt a társadalmi léptékű családot, hogy magyarság. Tágabb értelemben véve pedig, emberiség a neve.
Mert a színünk és a neveltetésünk ellenére, egy vérből valók vagyunk. Mivel az Isteni szintű értelem, csak az emberben nyilvánult meg. Hiszen a növények és az állatok, csak szellemiség nélküli ösztönlények. Ezzel szemben mi emberek, a lélek által ösztönlények vagyunk ugyan, de a szellemiségünknek köszönhetően, az ok-okozati viszonyok intelligens felismerői és megértői is. Ezért van lehetőségünk a mentális fejlődés olyan szintjét elérni, amelynek alapján, önmagunk Isteni minősége szerint élhetünk. A tudatos teremtés képességével.
Az energia egy és oszthatatlan az Univerzumban. Mert sem teremteni, sem pedig, elpusztítani nem lehet. Erről szól az energia megmaradási törvénye. Mert ez az energia mágneses eredetű, és csupán közvetett módon, induktív viszonyban áll az elektromos anyagi valósággal. Ezért anyagi szinten befolyásolni nem lehet. Annak ellenére, hogy az induktivitás valójában, kétirányú folyamat.
De ez a két irány, csak a kozmikus eredetű mentális visszacsatolás miatt áll fenn. Így a kétirányú induktív viszonynak köszönhetően lehet Isten, a kozmikus öntudat, a minden összetett elektromos anyagi valóság eseményszerűségéről tudó, és a minden összetett elektromos anyagi valóság eseményszerűségére ható képesség. Az Ő sajátságos, mágneses alaphelyzetének köszönhetően.
Az összetett elektromos anyagi részhalmazokat, erősen „szivacsos” felépítésű rács és kristályrács szerkezetek jellemzik. Ezért az anyagi struktúrákat belül, éppúgy kitölti a mágneses alapközeg, mint ahogy körülöleli azokat. Ilyen módon mozgási, létezési teret biztosítva az anyagok számára. Ezért az anyagi minőségeket vizsgáló tudósok számára közösített, elektromágneses tulajdonságú egységekként mutatkoznak meg ezek az alapjelenségek. De attól az anyagok még, a mágneses alaphalmazban megnyilvánult, elektromos részhalmazok maradnak.
Ezért az értelmes ember is, sokkal több, mint az ő anyagi mennyisége. Hiszen belül az atomi, és atomok által biztosított rácsszerkezeteinket is, a mágneses alaphalmaz tölti ki. Amely alkalmas arra, hogy az Univerzum mágneses energiájának köszönhetően, a lélek által éltessen bennünket. Így a lélek nem más, mint az életünk energiája. A mi mágneses alapú Isteni minőségünk. Ezért kívánjuk egymásnak azt, hogy „Isten éltessen”.
Ez a bennünk elkülönült Isteni minőség, képes a tudatos teremtésre. Csak arra van szükségünk, hogy szellemi szinten, megértsük, a hozzá fűződő mentális viszonyunkat. Aki megértette és elfogadja, szellemi szinten szolgálni is akarja majd, a lelke által benne élő teremtőt. Aki a teremtésre méltó kellemes szellemi gondolatainkhoz, mindig teremtésre alkalmas pozitív lelki érzéseket biztosít az elménkben. Mert belülről belelát az elménkbe, és a vágyainkról készült reális elképzeléseinket szemléli ott.
Mivel a vágyaink, lelki eredetűek. Vagyis, Isten akaratát képviselik az elménkben. De azokat, csak a szellemi gondolataik informatív értékei alapján vagyunk képesek, mentális formába önteni az elménkben. Akár képi, akár filmszerű formát öltve. A szellemiségünknek, ezt az elménkben folytatott mentális munkáját szemléli Isten, a lelkünkön keresztül. Ha az általa küldött vágyat fedezi fel az elménkben kialakított mentális képzeletünkben, akkor pozitív lelki érzéseket biztosít hozzá. Ezek a lelki érzések, feltöltik élettel, tartalommal az elménkben formált mentális képzeletünket.
Majd amikor, a szellemi gondolataink által készített mentális képzeletünk, és a hozzá csatolható pozitív lelki érzéseink, együtt tudatosodnak az elménkben, akkor mondjuk ki azt, hogy ÁMEN. Azaz „LEGYEN”. Mert azt már, a bennünk élő Isteni minőségünk mondatja velünk. Mivel, tökéletesen egyetért azzal a csodálatos mentális képpel, amihez a pozitív lelki érzéseinket biztosította. Vagyis következésképpen, teremtésre méltónak értékelte az elképzelésünket. Mert az, tökéletesen szinkronban volt, az általa sugallt vágyunkkal. Ez a tudatos teremtés, általam javasolt mentális technikája.
Tulajdonképpen, minden imánknak, amelynek ÁMEN a vége, a tudatos teremtést kell szolgálnia. Így az ima, akkor hatásos igazán, ha reális módon elképzeljük a szellemi szintű mondanivalóját, és pozitív lelki érzésekkel támogatjuk azt. Csupán az a lényeg, hogy a reális elképzeléseinkkel, ne Istenhez fohászkodjunk, hanem Istenként határozzuk meg azt, hogy LEGYEN. Azaz ÁMEN.
Mert a múltunk tapasztalatai alapján, itt a saját jelenünk létezésében kell meghatároznunk azt, hogy milyen elvárásaink vannak, a megtapasztalható jövőnket illetően. Ezért szükséges az, hogy szinte mindig, csak egy dologra gondolva éljünk. Az a gondolat kellemes legyen, hogy pozitív lelki érzéseket tudjon aktivizálni az elménkben. Itt és most, a létezésünk jelen pillanatában.
A létezés, mindig a jelenben valósul meg. Bármilyen anyagi formát öltsön is. Ennél fogva a jelenlét, csak arra vonatkozik, amire a lelki érzéseink irányulnak. Teljesen mindegy az, hogy mire gondolunk szellemi szinten. Mert, szellemi szinten elvonatkoztathatunk ugyan a jelen pillanatától, de lelki szinten sohasem.
Ezért az értelmes emberi elme egyetlen alapfeladata az, hogy a vágyainkat fejezzük ki benne, a szellemi gondolataink segítségével. Mégpedig olyan módon, hogy azok pozitív, teremtésre méltó lelki érzéseket aktivizáljanak ott. Mert a jelenlét, mindig azokra a szellemi gondolatainkra utalhat csak, amelyek lelki érzéseket irányítanak. De, ha a múltba vagy a jövőbe irányulnak a szellemi gondolataink, akkor a lelki érzéseinket is oda vetítik. Ahol azok már, teljesen hatástalanok. Mert, csak a jelenre koncentrált szellemi gondolataink aktivizálhatnak, számunkra hasznos pozitív lelki érzéseket.
Matécz Zoltán
2017.05.16.
