Elménk működése.
Az elme, nem anyagi tényező. Ami gyakorlatilag azt jelenti, hogy ilyen szervünk nincs is. Akkor valójában, mi lehet az a relatív elme, amelyben tudatosak lehetünk?
Gyakorlatilag, arról van szó, hogy az agyunk, csupán elektromos anyagi hordozóként, megtapasztalja az elménk tudatosságát. Azt a mágneses alapú lelki egységünket, amely a szellemi gondolataink teljes elcsendesítése mellett is képes, tudatosságot biztosítani az elménk számára.
A mindenkori tudatosságunkat pedig, az elménk mentális háttértárolójában, a memóriánkban raktározott hiteink eredője formálja, alakítja. Ami sajátságos jellemként jut érvényre az életünkben. Amíg élünk, addig relatív elmével rendelkezve, mindig tudatosak lehetünk, az esetleges változásokra. Így a jellemünk, az életünk során, folyamatosan képes módosulni. Attól függően, hogy a memóriánkban, milyen minőségű hiteket tároltunk el éppen.
A hiteink tehát, az elménkben alakulnak ki. A hit tehát, olyan rögzült szellemi gondolatunk, amit a hozzá társuló lelki érzéseink stabilizálnak. Ezt állítja a tudomány. Majd rögzítés után kerülhetnek a memóriánkba. A lelki érzésekkel nem társuló szellemi gondolataink, hamar feledésbe merülnek. Mert nincsen olyan mentális tényező, amely rögzíthetné azokat az elménkben. Ilyen módon, a szellemi gondolataink informatív értékei, mindig a lelki érzéseinket próbálják értelmes módon kifejezésre juttatni.
Ennél fogva a tudat, a lélek funkciója. A tudatosságunk pedig, az elménkben jut érvényre. Így a tudatosságunk éppen arra utal, hogy pillanatnyilag, lelki jelenlétben vagyunk. Vagyis, mivel a lelkünk az életünk energiája, ezért ez a jelenlétünk azt jelenti, hogy mentális indíttatású életerőt aktivizálhatunk, itt és most. A jelenben. Amikor éppen tudatosak vagyunk az elménkben.
Tudatában lenni valaminek, éppen azt jelenti számunkra, hogy teljesen tisztában vagyunk azzal, hogy meg kell cselekednünk valamit. Csupán céltudatos módon, várunk a megfelelő pillanatra. Ahol a kitartásunk nem más, mint a cselekvésben meghatározható hitünk céltudata. Mert a szükségszerű cselekvés, mindig valamilyen akciópotenciál hatására jön létre. Vagyis, valamilyen motiváció indíttatásának a hatására. Ez a bennünket motiváló akciópotenciál pedig, már magában hordozza, az értelmes szellemi gondolataink által irányított lelki érzéseinket. Mint tudatos módon irányított mentális erőhatásainkat. A hiteinkbe ágyazódva.
Ha megértjük az élet mibenlétét, akkor tisztába kerülünk azzal is, hogy mi a lélek és a szellem. Szerintem, kezdet kezdetén, először a vírusok alakultak ki, az élettelen anyagokból. Mert a vírusok, ma is átmenetet képeznek, az élő és élettelen anyagi minőségek között. Mégpedig az által, hogy számukra megfelelő, élősködésre alkalmas élettér nélkül, kristályos állapotot vesznek fel, és akár évmilliókig is megtartják a virulens képességeiket. Még extrém fizikai körülmények között is. Folyékony alapú életérrel kapcsolatba kerülve azonban, azonnal feloldódnak, és a táplálékszerzési és feldolgozási rendszerük hiányában, kizárólag szaporodó jellegű, élősködő életformát élnek.
Majd a vírusok, egymás ellen folytatott küzdelme során, kialakultak az egysejtű bakteriális életformák. Amelyekben, a sejtmagba zárkózott vírusok, nagyobb biztonságban érezték magukat. Az ilyen módon kialakult kezdetleges anyagcsere folyamataiknak köszönhetően, megszületett a bakteriális élet. Amely baktériumoknak, éppen az őket támadó vírusok lettek a táplálékaik. Mivel a sejtplazmájuk anyagi minőségei, folyékony alapúak, így további vírustámadások szintereit képezik. A bioszféránk bármelyik pontját, nyílt bakteriális élet jellemzi. A tovább fokozható önvédelem alapján pedig, zárt baktériumtársadalmakat alakítottak ki maguknak. Amit a többsejtű életformák jelentenek.
Az egysejtű életformákat is, intelligens lélek aktivizálja. Vagyis, sejtbe zárt, sajátságos mágneses hullám. Ezért, intelligens módon szervezik a saját bakteriális társadalmaikat. Az összetett szerkezetű többsejtű életformákban pedig, ilyen sajátságos baktériumtársadalmak élnek, teljesen zártnak minősülő biológiai szintű élettérben. Így minden létező többsejtű életforma, sajátságos bakteriális társadalmaknak biztosít, jóval biztonságosabb életteret.
Ezért a többsejtű életformákban, az egyedi baktériumok intelligensnek mondható differenciált lelkei, kollektív módon egyesíthető, integrált lélekként valósítják meg, a zárt társadalmuk közös érdekeit. Így az egyenletes módon homogén, bakteriális szintű kollektív lélek, az aktuális érdekei szerint képes összpontosulni, integrálódni, a teljes bakteriális társadalomban. Aktív életerővel védelmezve, a zárt bakteriális társadalom veszélyeztetettnek érzékelt pontjait.
Hasonló a helyzet, az ember esetében is. Többsejtű életformaként, nagyon sokféle baktériumfaj él bennünk, természetes társadalmi életet. Az ő nyugodt, kiegyensúlyozott társadalmi életük biztosítja számunkra, a mi stabil, életerős létezésünket. Az immun-szerinti képességeinket.
De ez a sokféle bakteriális szintű kollektív lélek, tovább képes integrálódni a testünk zárt biológiai egységében. Így izgalom esetén, hol a gyomrunkban, hol a torkunkban, hol pedig, a szívünkben összpontosulnak, ezek a bakteriális szintű lelki integrációk. Izgalom nélkül azonban, teljesen megoszlanak az egész testünkben. Tökéletesen kiegyensúlyozott érzéseket biztosítva számunkra.
Az agyunk, elektromos anyagi szerkezet. Benne a tudatos elménk immateriális, azaz anyagtalan tényező. Vagyis, a mi belső, biológiai szintű mágneses adottságunk. Amit az EEG műszerek mérnek. Az elménk mágneses terecskéi, folyamatosan követik az agyunk elektronjainak a szükségszerű mozgásformáit. Azaz sajátságos, centrális mozgásformájú mágneses teret alkotnak.
Az agyunk neurális érzősejtjei között, felépülnek az összekötő szerepet biztosító idegszálak. A fehérjékből, sajátságos szinapszis hálózat alakul ki, az elménkben tudatosított emlékeink hatására. Úgy alakul ki a szinapszis-szálak körül, egy viszonylag stabil mágneses tér is az agyunkban. Ez a stabilnak mondható mágneses terünk képezi, a mi szellemiségünket. Amelyben az agyi, biológiai szintű mágneses hatások, minden lehetséges szinapszis-útvonalat állandóan bejárnak, és olyan esetleges emlékekre hívják fel a figyelmünket, amelyeket talán, még meg sem tapasztaltunk.
Ezek a virtuális emlékeink, a mi mentális szellemi gondolataink. Több ezer ilyen szellemi gondolat ébred bennünk naponta. Amelyekhez lelki érzéseket társítva az elménkben, hit alapú emlékekké formálhatunk, hogy beépülhessenek a memóriánkba. Tovább bővítve, az agysejtjeink között felépült pókháló szerű szinapszis-hálónkat. Amely teljesen átszövi, a több milliárd agyi érző idegsejtjeinket.
Ebben az egyre bonyolódó szinapszis hálózatunkban épülnek fel, a biológiai szintű algoritmusaink. Amelyek olyan véges számú megengedett lehetőségek, amelyek mindig valamilyen felmerült problémánk megoldására irányulnak. Így a sajátságos módon kialakult szinapszis hálózatunk algoritmusai determinálják, azaz meghatározzák azt, hogy egy adott problémát, milyen módon vagyunk képesek megoldani.
Az új emlékeink, a teljesen új szinapszis-hálójuk kialakításával, a régi emlékhálókra épülve, akár felül is írhatják azokat. Mert egészen új algoritmikus feltételeket teremtenek az agyunkban. Így a ritkábban használt emlékeink szinapszis hálóit pedig, akár hatástalaníthatják is az által, hogy az új szinapszis-hálók, teljesen behálózzák, áthálózzák, felülírják a régieket. Ilyen módon, az éppen aktív új emlékezés, gyakran módosíthatja a régebbi emlékeinket.
Ez a tény arra utal, hogy az emlékeink bizony, akár meg is csalhatnak bennünket. De valójában, nem ez a lényeg. Hanem az, hogy az emlékeink szinapszis alapú integrálódása biztosít lehetőséget arra, hogy új és logikus szellemi gondolatok ébredhessenek az elménkben. Olyan biológiai algoritmusok, amelyek problémamegoldó képessége, egyre pontosabb. Így a memóriánk anyagi részét, a neurális agyi érzősejtek között felépülő szinapszis hálózatunk képezi. Ezért a felejtés lényege éppen abban rejlik, hogy a számunkra már nem fontos emlékek szinapszis hálói, szép lassan feleslegessé válva lebomlanak.
Ilyen módon a szellemiségünk, a születésünk pillanatától kezd felépülni, majd az életünk során, a halálunk pillanatáig képes változni. A közben szerzett tapasztalataink és elképzeléseink alapján. Így az emberi szellem fejlődése, nem pusztán azon múlik, hogy mennyi tanult emlék által szőtt szinapszis-hálózatot formált saját magának, hanem főképpen attól, hogy szellemiségét képviselő szinapszis-hálózatában, mennyire tevékeny az ember. Azaz, a szabad gondolkodás algoritmikus képességét, milyen mértékben használja. Milyen mértékben végez a memóriájában, mentális munkát a szellemiségével.
Az értelmes elménkből irányított, gondolkodás által végzett mentális munka ugyanis, objektív tapasztalatok nélküli, szubjektív emlékeket formálhat az agyunk memóriájában. Az új elképzeléseink algoritmikus feltételei alapján. Új mentális lehetőségeket teremtve ez által, a még szabadabb gondolkodási képességünk számára. Ennek a mentális munkának, igen jó eszköze, a reális képzeletalkotás képessége az elménkben. Mert a képzeletben fotografikus módon, vizuális élménnyé válnak a szellemi szintű információink. Egy értelmes mentális képben vagy filmben összpontosulva, egyesülve, integrálódva.
A szellemi információink, mentális formációkat, alakzatokat alakítanak ki a képzeletünkben. Amelyeket a lelki érzéseink segítségével, tartalommal tölthetünk fel. Azaz, animálhatjuk, működtethetjük, éltethetjük az elképzeléseinket. Az ilyen módon hitté formált elképzeléseinket az elménk, új emlékekként képes kezelni. Amit az elménk, a mentális háttértárolójába, a memóriánkba irányíthat. A memóriánk számára, nincsen elkülönített hely az agyunkban, hanem aktívan használja az egész agyat. Ahol még, szabad neurális agyi érzősejtek vannak. Ilyen módon, új algoritmikus feltételek alapján alakulnak ki, a tudatosan elfogadott képzeletünk szinapszis hálói.
Mivel az elménkben formált képzeletünk, a vágyott valóságot tükrözi, ezért a memóriánk már, valóságos emlékként képes azokat kezelni. Ezért a memóriánkban, sok esetben összemosódik, összekeveredik a sok valós és képzelt emlékünk. Mert az új viszonyítások során, a memóriánkból előhívva, az elménk éppúgy valóságosként kezeli a képzeletbeli emlékeinket, mint a többi valós emlékünket.
Majd itt jelentkezik igazán, a szellemi gondolatainkat aktivizálni képes lelki érzéseink szerepe. Mert amikor, az elménkben tudatos szellemi gondolatainkat társítjuk a lelki érzéseinkkel, akkor kötjük meg azokat, a memóriánk részére. Mert fontosak azok számunkra. Agyi algoritmikus aktivitást eredményezve, a kialakult szinapszis hálózatunkban. Hiszen, emlékezni szeretnénk reájuk. Így a szellemi gondolataink informatív értékei, lelki érzéseken alapuló mentális erőhatásokat nyernek. Ezek a lelki erőhatásaink alakítják, formálják az anyagi szintű körülményeinket. Úgy a belső, testinek mondható anyagi körülményeinket, mint a külsőként értelmezhető, sorsszerű eseményeink életkörülményeit.
Azon agyaltam, hogy semmi sem történik feleslegesen. Akkor mi oka lehet annak, hogy a tudomány állítása szerint, a lelki érzéseink, szellemi szintű információkat képesek megkötni, a gondolataink formájában? Miközben hit alapú emlékeket alakítanak ki belőlük. Mert számomra, nem sok értelme van a dolognak akkor, ha az nem válik a hasznunkra. Így azon tűnődtem, hogy miért fontos a lelki érzéseink által képviselt mentális erőhatásaiknak az, hogy a szellemi szintű mentális információinkat megkössék?
Mert szerintem a dolog, éppen fordítva működik. Mégpedig olyan módon, hogy az értelmes szellemi gondolataink képesek arra, hogy lelki érzéseket kössenek meg. Vagyis, az ilyen módon formált hiteinkbe ágyazódva, szellemi szinten értelmes célokat határozzanak meg, a lelki érzéseinken alapuló mentális erőhatásaink számára. Ezért teremt számunkra valóságot a hitünk, mindig a szellemi szinten meghatározott és vágyott elvárásaink alapján.
Bár a mentális kötöttség módja, gyakorlatilag teljesen mindegy lenne, mert az egymáshoz csatolt szellemi gondolat és lelki érzés, mindenképpen hitet formál a mentális adottságainkból. De elvileg, mégis meghatározza azt, hogy a szellemi szintű intelligenciánk irányítja értelmes módon, a lelki érzéseinkben kódolt mentális erőhatásainkat. Vagyis, közvetlen módon, a szabad akaratunkra fordítja a figyelmet. Amely ilyen módon, felelőssé tesz bennünket a döntéseinket illetően. Mert az elménkben formált minden hitünk, egyfajta személyes döntésünk. A megtapasztalható sorsunk alakulását befolyásolva.
Az elménkben, folyamatos mentális visszacsatolás zajlik. Mert a szinapszis hálózatunk állandó változása, mindig új algoritmikus szintű feltételeket teremt. Ezért képes fejlődni a mindenkori tudatosságunk. De az elménk úgy is működik, mint egy mentális adó-vevő berendezés. Mert a mi relatív elméink, az Univerzum mágneses terét képező abszolút Elmében valósultak meg. Ennél fogva, a szellemi aktivitásunk hiányában, a szabaddá vált lelkünk, „beleláthat” az abszolút Elme mentális adatbázisába.
Így bármilyen információt képes onnan érzékelni. Vagyis, nem létezik olyan témakör, amelyre a kozmikus intelligencia ne tudná a választ. Csupán kérnünk kell, és a válasz megadatik, ha a lelki fogékonyságunkat arra aktivizáljuk. Még akkor is, ha az elménkkel, már egészen mással foglalkozunk. Amikor a kozmikus válasz mégis tudatosodik az elménkben, azt hívják heuréka-élménynek. Vagyis, olyan információnak, ami látszólag, csak úgy „bekattan” az elménkbe.
Ilyen módon, a kozmikus intelligencia, nem csupán a mágneses hullámok által induktív módon fenntartott, elektromos anyagi minőségekben nyilvánul meg, hanem mentális úton is hozzájuthatunk. Ezek megismerése és tudatosodása tesz bennünket, relatív módon intelligenssé. Az intelligencia tehát, nem velünk született adottságunk, hanem az egyéni tanulásunk és az élettapasztalatunk eredménye.
Meditatív tudati állapotban, amikor a szellemi aktivitásunk elcsitul, és a lelki jelenlétünk fokozódik, akkor a mi saját relatív elménken keresztül, az Univerzum abszolút Elméjébe tekinthetünk. Mert a mi relatív elménk szerves, elválaszthatatlan részét képezi az abszolút Elmének. Csak az egyre bonyolultabb szellemi aktivitásunk, teljesen elvonja az elménk figyelmét, a lelki jelenlétünkről. Mert az örökkévalóságot jelentő abszolút Elme, csak a lelki jelenlétünkben érhető el.
Mivel örökké, csak az örökkévalóságot jelentő jelen létezik. Az elménkben is alapvetően, mindig a jelenre vagyunk tudatosak. De a szellemi gondolataink alkalmasak arra, hogy az emlékeink és a terveink alapján, elvonatkoztassák az elménk figyelmét, a lelki jelenlétünktől. A megélt múltunkba és az eltervezett jövőnkbe irányítsák azt. Ami nyilvánvaló módon, nem létezik a jelenünkben. Csupán a mentális visszacsatolásunk lehetőségét szolgálják. Amelyben az elménk lelki tudatossága fejlődni képes.
Az elménk tehát, a tanulás és tapasztalatszerzés által, folyamatosan fejlődik, míg azok hiányában, folyamatosan lebomlik. Mert, ha nem építjük az agyunk szinapszis hálózatát folyamatosan, akkor azok fehérje alapú szerkezetei, szép lassan maguktól is lebomlanak, és egyre alkalmatlanabbá bálnak az algoritmikus jellegű feladatmegoldó gondolkodás részfeladataira. Ha pedig, nincs vagy korlátozott a feladatmegoldó képességünk, akkor sokkal kevesebb lelki érzést tudunk aktivizálni, az éppen tudatos elménkben. Vagyis, a megtapasztalható életminőségünk korcsosul.
Ezért, mindig tanulj. Mindig szerezz új ismereteket és tapasztalatokat. Majd, amikor éppen pihen az elméd, akkor használd ezeket az új ismereteidet. Valamilyen probléma lehetséges megoldására irányulva. Függetlenül attól, hogy az hasznos számodra, vagy csak egyszerű agytorna az egész. Mert az agytorna olyan, mint a keresztrejtvény. Új szinapszis hálót sző számodra az agyadban, amelyben új lehetőségek nyílnak ahhoz, hogy az algoritmikus szintű feladatmegoldó képességed megmaradjon és fokozódjon. Mert, az elméd, minden szellemi tevékenysége, ezen alapszik.
Matécz Zoltán
2017.12.26.
