Boldogság.
Ennek az alapvető fogalomnak a meghatározása, komoly gondot jelent a boldogságkutató tudományos szakemberek számára. Mert olyan mentális alapokon nyugszik, amely a tudósok előtt még rejtve van. Mivel a tudomány, még nem fogadja el a lélek és a szellem önállóságának a mibenlétét. Mert a lélekre és a szellemre vonatkozó mentális tényezőket, egyszerűen a tudatos elme produktumaként értelmezik.
Az én véleményem szerint azonban, a tudatos elménk, éppen a szellemi gondolataink informatív értékeire és a lelki érzéseink mentális erőhatásaira képes tudatos lenni. Mert szerintem, az elménknek éppen az a feladata, hogy amelyik szellemi gondolatunk fontos számunkra, azokhoz lelki érzéseket csatol. Mégpedig azért, hogy azok, ilyen módon értékelve, hitté alakuljanak az elménkben. Hogy egyesített mentális egységekként, átkerülhessenek a memóriánkba. Az elménk mentális háttértárolójába.
A hitünk tehát, olyan mentális szellemi gondolatunk, amelyhez lelki érzéseket társított az elménk. Ezért, lelki érzések nélkül, a legszebb gondolataink is hamar feledésbe merülnek. Mert lelki szinten, nem lettek fontosak számunkra. Így az elménket nem fogják terhelni tovább. Vagyis, eleve el sem jutnak a memóriánkig. Mert ott már, csak az elménkben kialakult hiteinket tudjuk tárolni.
Ennél fogva a szellemiségünk és a lelkiségünk, két teljesen különböző mentális adottságunk. Amelyek külön-külön is funkcionálhatnak. Így lehetnek szellemi gondolataink, lelki érzések nélkül is. Több ezer ilyen szellemi gondolat kavarog a fejünkben naponta. De csak néhányra emlékszünk estére. Amelyekhez lelki érzéseket csatoltunk. Vagy éppen fordítva. Lehetünk lelki érzésekkel teljesek, a tudatos szellemi gondolatink hiányában is. Teljesen megmagyarázhatatlan módon. Akár depresszív hangulatban bánatosak, vagy éppen, látszólagos ok nélkül boldogok is lehetünk.
De az elménk feladata valójában az, hogy a szellemi gondolatainkat és a lelki érzéseinket kapcsolja össze, egy közösített mentális egységű hitté. Így a szellemi gondolataink informatív értékei határozhatják meg azt, hogy a lelki érzéseink mentális erőhatásai, milyen mértékű munkát végezzenek, a valóságunk átalakításában. Vagyis, másképpen fogalmazva, mindig a hitünknek van valóságformáló képessége. Mégpedig, olyan módon, hogy a szellemi gondolataik informatív értékei irányítják, a lelki érzéseink mentális erőhatásait.
Így a hit, már eleve egy mentális vektormennyiség. Amelyben a szellemi gondolataink informatív értéke határozzák meg az erőhatás irányát, míg az elménkben hozzájuk csatolt lelki érzéseink a mentális erőértékeket. Ezért a valóságunk, mindig a hiteink szerint fog változni. Ez azt is jelenti egyben, hogy akinek nem tetszik az a valóság, amelyben éppen él, a hitében kell előbb megváltoznia. Mert, ahol a hit képes változni, ott megtapasztalható átalakulás történik a valóságban is.
Amikor az értelmes ember, mindig képes összhangba hozni az elméjében, a kellemes szellemi gondolatait és a pozitív lelki érzéseit, akkor boldogságban él. Mert a lelki érzéseit, állandóan pozitív polaritással aktivizálja. Amely lelki érzések, mindig örömöt okoznak számára. Így a boldogság, az örömélmények folytonos megtapasztalását jelenti.
Amikor a lelki érzéseink mentális erőhatásait, pozitív polaritással aktivizáljuk az elménkben, akkor konstruktív módon, azaz építő jelleggel hozzuk működésbe őket. Így a megtapasztalható valóságunkban, mint teremtőképes mentális erők juthatnak érvényre. Amelyek éppúgy formálják a személyes körülményeinket, mint a mi saját belső testi körülményeinket is.
Ezzel szemben, amikor a lelki érzéseinket, negatív polaritással hozzuk működésbe, a kellemetlen szellemi gondolataink hatására, akkor destruktív módon, azaz romboló jelleggel fognak azok részt venni, a megtapasztalható valóságunk formálásában. Amelyek ártó hatása, éppúgy kihat a személyes környezetünkre, mint a saját belső testi körülményeinkre.
Mert a szellemi gondolatainkkal irányítható lelki érzéseink, az életünk energiájából származnak. A lelkünkből. Amit úgy érdemes elképzelni, mint egy végtelenül hosszú mentális köldökzsinórt. Amellyel, az Univerzum mágneses energiájára vagyunk csatlakoztatva. Ilyen módon, annyi életerőt nyerhetünk belőle, amennyire csak szükségünk lehet. Sohasem fog elfogyni. Csak a halálunk pillanatában, amikor elszakad a lélekfonalunk.
Az Univerzumban az energia, egy és oszthatatlan. Mert sem teremteni, sem pedig, elpusztítani nem lehet azt. Erről szól, az energia megmaradási törvénye. Ennél fogva, ugyanaz az energia éltet bennünket is, mint amelyik, a világmindenség égitesteit működteti. Csak egészen más hullámhosszon és frekvencián „üzemeltetve” bennünket.
Szerintem, az Univerzum oszthatatlan alaptömegekből felépült mágneses alaphalmazában alakult ki, minden összetett szerkezetű elektromos anyagi részhalmaz. Amelyek, az atomok anyagi részegységeire vezethetők vissza. De szerintem, az atomok is, a mágneses alaphalmaz által telített egységek. Mert ha az atomokat felépítő anyagi részecskék tömegeit összeadjuk vagyis, a protonok, a neutronok, és az elektronok tömegértékeit, akkor azok együttes mennyisége, a teljes atomtérfogatnak, csupán az egy tízezred részét teszik ki. Vagyis, az atomok oroszlánrészét, továbbra is maguk a mágneses alaphalmaz oszthatatlan alaptömegei töltik ki. Ilyen módon, mágneses és elektromos tulajdonságokat produkálva számunkra.
De az induktivitás jelensége, egyértelműen utal arra, hogy ez a kétféle alapvető fizikai tulajdonság, egymástól teljes mértékben különbözik. Csupán közvetlen kényszerkapcsolatban vannak. A megfigyelő tudományos ember pedig, egynek értékelte a jelenséget, és elektromágneses tulajdonságként határozta meg. De attól az még, két teljesen különböző fizikai tulajdonság.
Erre utal például, a fény jelensége is. Amit elektromágneses hullámként tartanak nyilván. Amely anyagi közegekben, az aktuális anyagsűrűség függvényében, korlátozott mértékben terjed. De a légterünkből kikerülve, ahol már nincsenek anyagi sűrűséget biztosító alkotóelemek, ott a fény, teljes sebességgel képes terjedni. Mert semmiféle korlátozottsága nincsen, a mágneses alaphalmaz közegében. Mivel ez a fényterjedési sebesség, csupán a földi vonatkozásokban megszokott sebességértékekhez viszonyított sebesség. Valójában azonban, a kozmikussá vált fényhatás mágneses hullámának a hatássebessége.
A lélek tehát, a fényhez hasonló mágneses hullám frekvenciája, azaz energiája bennünk. Ami egy meghatározott mágneses hullámhossz kozmikus informatív értéke alapján képes terjedni, és fenntartani a mi létezésünket. De ez az informatív érték, csak a mi személyes létezésünket határozza meg. Mi magunk, csak az elménk meditatív állapotában juthatunk a kozmikus hullámhosszunk informatív értékének a tudatára. Akkor is csak úgy, hogy ezt a személyünkre szabott kozmikus mágneses hullámhosszt arra használjuk, hogy az Univerzum információs adatbázisába betekintést nyerjünk vele.
Mert ez az abszolút értékű adatbázis, minden információt magában tárol, kozmikus mágneses hullámok formájában. Ami az anyagi valóságról bármilyen hírt adhat. Méghozzá, tévedhetetlen módon. Ennél fogva, ez a mágneses alaphalmaz képviseli az Univerzum abszolút értékű Memóriáját. Amely ennél fogva, szintén abszolút értékű Intelligenciát tükröz, az összetett szerkezetű elektromos anyagi megnyilvánulások számára.
Ahhoz azonban, hogy ez a kozmikus szintű Memória, abszolút értékű Intelligenciával, kialakítsa és fenntartsa az összetett szerkezetű elektromos anyagi létezés alkotóelemeit, saját öntudattal kell rendelkeznie. Ezt a kozmikus szintű Öntudatot hívhatjuk Istennek. Amelynek az energiája, bennünket is működtet.
Így a lélek által, minden embert Isteni minőség éltet. Ezért alkalmasak a lelki érzéseink arra, hogy a megtapasztalható valóságunkat formálják. De a lelki érzéseink aktivizálásához, az értelmes szellemi gondolatainkra is szükségünk van. A lelki érzéseink azonban, alapból polaritás nélküliek. Mert az életünk energiájából származnak. Az energiának pedig, nincsen polaritása. Így a szellemi gondolataink minőségei határozzák meg azt, hogy milyen polaritást nyerhetnek az elménktől, a lelkünkből származó érzéseink.
Így a kellemes szellemi gondolatainkhoz, pozitív polaritást biztosít az elménk. Örömérzésekkel társítva azokat. Míg a kellemetlen szellemi gondolatainkhoz, negatív polaritású lelki érzéseket csatol az elménk. Bánat érzésével társítva azokat. Ezért az Univerzum energiájával szinkronban, csak a pozitív lelki érzéseinkkel lehetünk. Mert, csak a pozitív lelki érzéseink szolgálhatják, a kozmikus teremtés konstruktívnak értékelhető folyamatát.
Ennél fogva a boldogság záloga számunkra az, hogy a lelki érzéseinket, tudatosan alá kell rendelnünk a kozmikus akaratban folyton zajló konstruktív teremtési folyamatoknak. Azt pedig, csak a kellemes szellemi gondolataink irányításával tudjuk megtenni. Ha meg tudjuk tenni, akkor folytonosan örömélményekben lehet részünk. Amikor pedig, az örömélményeink már nem szakadoznak meg, akkor boldogok vagyunk.
Így a boldogság fogalma, a kozmikus akarattal való szinkronicitásunkat jelenti. Amely rövidebb időperiódusokban, örömélményeket biztosít számunkra. Tartósan pedig, boldogsághoz vezet. Az örömeink folytonosságához. De a lényeg, az örömérzet időtartamában rejlik. Ezért, amíg a röpke örömélményeink, csupán pillanatokig képesek boldogságérzetet biztosítani számunkra, addig a tartós boldogság, kitágítja számunkra az örömélményünk pillanatát. De, mi ennek a lényege?
Hát, tulajdonképpen ez azt jelenti, hogy a boldogság pillanatában, bármeddig tartson is ez az érzet számunkra, a pozitív lelki érzéseink uralják a tudatos elménket. Amelyek konstruktív hatása, mindenképpen pozitív változást idéz elő az anyagi körülményeinkben. Úgy a belsőnek értékelhető testi, mint a külsőnek minősülő személyes életkörülményeinkben. Vagyis röviden, a boldog ember egészségi állapota éppúgy javul, mint az egyéb megtapasztalható életkörülményei.
Valójában a boldogság, mint az elménk tudatos mentális állapota, az adott pillanat érzetében tart bennünket. Bármeddig tartson is az, egy külső szemlélő számára. Amelyben a testi állapotunk javulása megvalósul. Ráadásul, mivel az elme pillanatnyi mentális állapotának minősül, ezért a boldog ember nem öregszik e miatt. Ha tehát, a boldogság évekig fenntartható, akkor a fiatalság is megőrizhető vele.
De a folyton változó világunkban, hogyan tartható fenn a boldogság tudatosságának a pillanata, ha állandóan új problémák elé állít bennünket a társadalmi életünk? A recept nem bonyolult. A probléma-centrikus gondolkodásmódunkat, tudatosan fel kell váltanunk, a megoldás-centrikus gondolkodásmódra.
A probléma-centrikus gondolkodásmód lényege az, hogy bármilyen szellemi gondolattal fejezzük is ki a problémánkat, azok kellemetlen jellege miatt, csak negatív lelki érzések aktivizálását teszik számunkra lehetővé. Vagy másképpen fogalmazva, amíg az elménk viszonyítási pillanatát, a múlt problémáiról szóló szellemi gondolataink vakítják el jelenben, addig nem láthatjuk a számunkra helyes jövőbéli megoldásokat. Ezt ismeri és tapasztalja meg ma, az emberek nagyon nagy százaléka.
Ezzel szemben, a megoldás-centrikus gondolkodásmód, éppen arról szól, hogy egy probléma ismeretében, mielőbb a számunkra helyes megoldásokra kell gondolnunk. Mert, bármilyen butaságnak tűnik is egy megoldásról szóló szellemi gondolat, kellemes jelleget ölt, és így, pozitív lelki érzések aktivizálását teszi számunkra lehetővé az elménkben. Vagyis, minél hamarabb látunk reális megoldást a jelen viszonyítási pillanatában a múlt problémáira, annál hamarabb tapasztalhatjuk meg azokat.
Nem az a cél, hogy mi magunk jöjjünk rá egy problémánk megoldásához vezető bonyolult folyamatra. Hanem csupán az, hogy a számunkra helyes megoldás végeredményének elképzelésével, tudatosítsuk az elménkben azt, hogy mi lenne számunkra az elfogadhatóan jó megoldás, az adott élethelyzetünkben. Mert egy ilyen reális elképzeléssel, pozitív lelki érzések aktivizálódását tesszük lehetővé az elménkben.
Tulajdonképpen arról van szó, hogy amiben nem hiszünk, az eleve elképzelhetetlen számunkra. Ezt a logikát kifordítva pedig, csak abban hiszünk igazán, amit el is tudunk képzelni valóságosnak az elménkben. Mert, amíg a kellemes szellemi gondolataink informatív értékeinek a segítségével, elképzelünk valamilyen megoldást valóságosnak, addig a lelki érzéseinket, csak pozitív polaritással tudjuk aktivizálni. Éppen a tudatos teremtés érdekében.
Sajnos, negatív hitrendszer alapján élünk. Ami azt jelenti, hogy a számunkra rossz megoldásokat, nagyon jól el tudjuk képzelni. Viszont a helyes megoldások, szinte elképzelhetetlenek számunkra. Így a reális képzeletünkbe, nagyon sok negatív lelki érzést generálunk. Tovább rombolva azt a valóságot, amely a megtapasztalható sorsszerű életkörülményeinket szabályozza.
Ahogy az Isteni teremtés tudatos az Univerzumban, úgy az Univerzum részeként, nekünk is tudatosan kell teremtenünk ahhoz, szinkronban legyünk az Isteni akarattal. Vagyis, közös nevezőn. Azonos hullámhosszon. Hogy a közben felhasznált lelki erőhatásaink, mindig a konstruktív teremtés folyamatát szolgálhassák. Mert, csak ilyen módon tudjuk itt a Földön képviselni Istent, a teremtőt. Aminek a jutalma, nem más, mint a boldogság.
Matécz Zoltán
2018.12.29.
