Nyugdíj.
A Magyar Köztársaság Alkotmánya, olyan alapvető törvényeket tartalmaz, amelyekre épül a demokratikus módon folyton változó társadalmi szintű jogrendszerünk. Az Alkotmányunk tehát, jogi szempontból véve, abszolútnak tekinthető. Mert, minden demokratikus módon hozott vagy megváltoztatott relatív társadalmi szintű törvényünknek, éppen az alkotmányos törvényeinken alapuló rendünket kell szolgálnia. A nemzetünk biztonsága és a népünk jóléte érdekében.
Tulajdonképpen arról van szó, hogy a stabilnak mondható Alkotmányunk, a jól működő demokratikus szintű állami vezetéssel, folyton csak finomítható, tökéletesíthető, szigorítható. Ami az alapvető emberi jogainkat, még határozottabb módon képes stabilizálni. Mert a népünk nemzeti szintű fejlődése, csak ilyen módon érhető el. A népjólét és a nemzetbiztonság fejlődő stabilitása, csak ilyen módon tartható fenn.
Hazánk Alkotmányát 2012-től, egyszerűen csak Alaptörvényként emlegetik. Mert, az akkor hatályos kormány és képviselői testület, „önkényesen” megreformálta az Alkotmányunkat. Hivatkozva arra, hogy az eredeti Alkotmányunk, már régen elavult. Így a jelenlegi Alaptörvénybe már, olyan törvényerejű rendelkezéseket „csempésztek” bele az akkori jogalkotóink, amelyek lerontották az alkotmányos alapjogaink stabilitását. Több alkotmányos szintű alapjogunkat, csupán szociális lehetőségként tüntetve fel az Alaptörvényben. Amely feloldani látszik, a személyi alapjogokra irányuló állami kötelezettségeket.
Új Alkotmánynak, azért nem lehet nevezni az akkor formált Alaptörvényt, mert az Alkotmánybíróság, még nem bírálta felül a rendelkezéseit. Ennél fogva, több mint valószínű az, hogy az Alkotmánybíróság, alkotmányellenesnek fogja ítélni azokat az Alaptörvény szerint módosított törvényeket, amelyek az eredeti Alkotmányunk által biztosított nemzeti stabilitást, népjólétet, biztonságot és szociális körülményeinket meggyengíteni próbálják. Mert, ha az Alkotmánybíróságnak az Alkotmányt kell védenie jogi síkon, akkor az Alkotmánynak álcázott Alaptörvényt meg kell szüntetnie. Ezért, nyugdíj mindig lesz hazánkban, mert az, alkotmányos szintű alapjogunk.
Az Alkotmányunk egyik alapvető törvénye például az, hogy „A Magyar Köztársaság állampolgárainak, joguk van a szociális biztonsághoz; Öregség esetén a megélhetésükhöz szükséges ellátásra jogosultak.” Vagyis, nyugdíj szintű járadékra vagyunk jogosultak.
Így az Alkotmányunk, eleve kimondta azt, hogy a demokratikus módon irányított aktuális államunknak, éppen az a feladata, hogy minden állampolgár számára biztosítsa, a neki szükséges szociális ellátást. Mégpedig, minden lehetséges vonatkozásban. Az egészségügyi, az oktatási, vagy bármilyen más szociális ellátást. A megélhetését biztosítani képes munkához való jogával együtt.
Öregség esetén pedig, amikor az ember már ledolgozta a nyugdíjazásához szükséges munkaidejét, a megélhetéséhez szükséges nyugdíjra jogosult. Igaz, hogy a nyugdíjkorhatárt és a nyugdíj összegszerűségének a mértékét, az Alkotmány sem határozta meg és nem védte konkrét módon. Mert az Alkotmány, a népjólétet alapvető módon garantálva feltételezte, hogy a nyugdíjjogosultság és a nyugdíj összegének demokratikus szintű meghatározása során, mindig megfelelő időben és a további megélhetés szükségességének a figyelembevételével fognak rendelkezni, az aktuális módon választott demokratikus vezetőink. Akárcsak a folyamatos nyugdíjemelkedés mértékéről. Amely az infláció mértékének megfelelően, folyamatosan emelkednie kell ahhoz, hogy a megélhetéshez szükséges ellátottság jogilag biztosított lehetőségét fenntarthassa.
Az a tény pedig, hogy nyíltan kisnyugdíjasokról beszélünk, éppen azt jelenti, hogy a demokratikus módon végrehajtott társadalmi törvények, nem veszik megfelelő módon figyelembe, az alkotmányos alapjogokban meghatározott részt. Amely szerint, a nyugdíj összegének, mindig biztosítania kell biztonságos megélhetéshez szükséges mértéket. Vagyis, a nyugdíj összege, irreálisan alacsonnyá vált az évek során. Ez azt jelenti, hogy az éves aktuális nyugdíjemeléskor, sokkal kisebb mértékben emelkedett a nyugdíj, mint ahogyan az, az infláció miatt indokolt lett volna. Így az évről-évre egyre csökkenő nyugdíj, megteremti a kisnyugdíjasok népes táborát. De hogyan lehet ez ellen védekezni?
Tulajdonképpen, minden egyes nyugdíjas, valamilyen ismert és meghatározott munkafolyamat elvégzése után került nyugállományba. A munkája során keresett jövedelme alapján. A nyugdíja összegszerűségét, az aktuális törvények szerint határozták meg. Ennél fogva a nyugdíjának, minden évben olyan módon kellene emelkednie, hogy ugyanolyan összegszerűséget kapjon havi nyugdíjként, mint amennyi, az aktuális évben nyugdíjba vonuló, hasonló foglalkozású emberek nyugdíjjogosultsága éppen.
Ilyen módon, egy régebben nyugdíjba vonult ápolónőnek például, közel ugyanannyi nyugdíj járhatna, mint egy éppen most nyugdíjba vonuló ápolónőnek. Mivel, mindkettőjüknek, hasonló összegre van szüksége ahhoz, hogy a megélhetésüket biztosítani képes szociális ellátásuk biztosított legyen hazánkban. Amit az alkotmányos alapjogok eleve garantálnak. Ilyen módon, a nyugdíjak reálértéke szinten tartható. De csak akkor, ha az aktuális demokratikus rendelkezések, mindig az Alkotmány törvényeit szolgálják.
A nyugdíjba vonulás idejét pedig, a munkával töltött ledolgozott idő mennyisége határozza meg. Amit a demokratikus módon választott államunk, folyamatosan emel. De azt tudni kell, hogy minden nyugdíjkorhatár emelkedés, eleve alkotmányellenes. Mert nem a nemzetünk alkotmányosságát erősíti. Hiszen általa, nem a népjólét és a nemzeti biztonságunk valósul meg. Mivel, nem a nép érdekeit szolgálja. Mert, egyetlen állampolgárunknak sem érdeke az, hogy a jól megérdemelt nyugdíját, minél később kapja meg. Ezért határozottan kimondható az, hogy a nyugdíjkorhatár demokratikus szintű fokozása, egyszerűen alkotmányellenes.
Csupán az a kérdés, hogy az Alkotmánybíróság, amelynek az Alkotmányunk tisztaságáért felelős módon kell munkálkodnia, mielőbb meg kell szüntetnie minden olyan demokratikus módon hozott társadalmi szintű törvényt, amely sérti hazánk Alkotmányának bármelyik rendelkezését. Alkotmányellenesnek kell nyilvánítania azokat. Tudomásul kell vennünk végre azt, hogy az Alkotmányunk alaptörvényei, semmiféle demokratikus módon változó relatív társadalmi törvénnyel nem gyengíthetők. Még népgazdaságinak álcázott érdekből sem.
Az aktuális országgyűlés képviselői, kétharmados többséggel módosíthatják ugyan az Alkotmány törvényes rendelkezéseit, de a népjólétünk és a nemzetbiztonságunk érdekében, csak szigorítani tudják azokat. Mert, ha felelőtlen módon, gyengíteni próbálják azokat, látszólagos népgazdasági érdekből, azt az Alkotmánybíróságnak, mielőbb alkotmányellenesnek kell ítélnie. Különben nemzeti szintű fejlődés, nem is jöhet létre. Így a demokratikus módon választott kormányzati és önkormányzati vezetésnek, mindig az Alkotmányos alapjogok alapján kell végrehajtaniuk azokat a társadalmi szintű törvényeket, amelyeket a képviselőink módosítottak vagy meghoztak a Parlamentben.
Majd a képviselői testületünk alapfeladata az is, hogy folyamatosan ellenőrizzék azt, hogy a kormányzati és önkormányzati munkák, mindig a hatályos társadalmi törvények betartásával jöjjenek létre. Természetesen, nem lehetnek ott minden egyes ügyintézésnél, de a saját fogadóóráikon, kötelesek az állampolgárok jogi panaszait meghallgatni, majd ellenőrizni azok törvényes mivoltát. Ilyen módon kiszűrve a kormányzati és önkormányzati visszaélések lehetőségeit.
A képviselői testületünk, nagyon sok törvénymódosítást hoz meg egy évben. Amit az Alkotmánybíróságnak kell felülbírálnia. Így évekig tarthat, míg eljutnak a jogi felülbírálással, egy-egy aktuális törvénymódosításhoz. De azokat a demokratikus törvényeket, amelyek nyilvánvaló módon sértik az Alkotmányban biztosított alapjogainkat, nyugodtan előrevehetnék. Mert a nemzteti biztonságunk, a békénk, és népjólétünk, éppen ezt várná el az Alkotmánybíróságtól. Akkor, nem kellene évekig várni, egy nyilvánvaló módon alkotmányellenesnek ítélhető, demokratikus törvény felfüggesztésére.
Nem is beszélve arról, hogy a közben jogi alapon károsultak jóvátételéről és kártalanításáról is, mielőbb dönteni kell. Mint például, a rokkantnyugdíjasok esetében, hét év után. Mert az alkotmánybíróság hét év elteltével ítélte csak alkotmányellenesnek az említett törvényt, és szüntette meg a hatályosságát. De a rokkantnyugdíjasok, még a mai napig nem lettek kártalanítva. Sőt, mi több, a hivatalos kártalanításuk, még a kormány terveiben sincs. Ez pedig, már az egész nemzetünk szégyene.
Amíg az Alkotmánybíróság dönt, a demokratikus módon hozott vagy megváltoztatott törvényeink felől, és nem az „Alaptörvény-bíróság”, addig a nemzetünk Alkotmányát kell védenie, nem az azt helyettesíteni próbáló Alaptörvényt. Oly annyira, hogy magát az Alaptörvényt is, éppen az Alkotmánybíróságnak kell elfogadnia ahhoz, hogy hatályos maradhasson. Addig az, csak ideiglenesen „pótolhatja” az Alkotmányunkat. Vagyis addig, az Alkotmányunk hatályossága is érvényes.
Mert az Alaptörvény, már csak annyit állít az öregségi ellátásunkról, hogy „Magyarország az időskori megélhetés biztosítását a társadalmi szolidaritáson alapuló egységes állami nyugdíjrendszer fenntartásával és önkéntesen létrehozott társadalmi intézmények működésének lehetőségével segíti elő.”
Vagyis, ilyen módon elvileg, a nyugdíjhoz való alkotmányos alapjogainkat, felcserélték az Alaptörvényben meghatározott „elősegítés” fogalmára. Amelynek jogi értelmezése során, a nyugdíj bármilyen demokratikus módon alakítható. Vagyis, az Alaptörvény, fondorlatos módon már nem garantálja, az Alkotmányunkban meghatározott öregségi ellátásunk, alkotmányos szintű alapjogi hátterét.
Az „Alaptörvénynek” álcázott Alkotmányunknak tehát, az is feladata, hogy minden tisztességes állampolgárunk, időben és megfelelő összegszerűségben jusson a megérdemelt nyugdíjához. Éppen azért, hogy a megélhetéséhez szükséges Alkotmányos jogai érvényesüljenek. Ezt a szociális feladatot az állam, nem terhelheti át senkire. Sem élettársra, sem gyermekre, sem unokára, sem rokonra, sem barátra, sem pedig ismerősre. Mert ez, a demokratikus államiságunkat biztosítani képes Alkotmányunk által, mindenkinek egyéni szintű alapjoga hazánkban.
Úgy is mondhatnám, hogy az Alkotmánybíróság munkája, egy olyan jogi visszacsatolásként működik, amely folyamatosan védi az alkotmányos alapjogaink állandóságát, a demokratikus módon folyton változó, de felelőtlen módon megalkotott társadalmi törvényeink esetlegesen rejtett jogi „támadásaitól”. Éppen a népjólétünk és a nemzetbiztonságunk érdekében. Ennél fogva, semmiféle aktuális népgazdasági érdek sem lehet olyan hatással hazánk társadalmi életére, amely az alkotmányos alapjogainkat sértheti. Mert az alkotmányos jogok alapján élő népünk számára „A haza, minden előtt.”.
Ez a haza azonban, nem pusztán abból a földterületből áll, amit a határaink körbevesznek, hanem főképpen abból a népből, amelyik egy egységes nemzetként lakja és élettel teljessé formálja az országunkat. Ez a nemzet, a magyarság. Amely demokratikus módon választott kormányzati és önkormányzati tagok vezetésével, saját államiságot tart fenn. Ennek az államnak állampolgára minden magyar ember, azonos szintű Alkotmányos alapjogokat élvezve.
Ha a demokratikus módon választott kormányzati és önkormányzati vezetőink, nem a nemzetünk Alkotmányának a tisztasága alapján irányítják hazánk népgazdasági életét, akkor semmi értelme sincsen az aktuális államiságunknak. Mert akkor, a demokratikus módon jogi síkra emelt aktuális állami apparátusunk, a népünk ellen munkálkodik. Nem tudom, ismerős ez valahonnan? Mert az ilyen politikai visszaéléseket, a népünk megérzi, a saját bőrén. Mivel a népjólét és a nemzeti biztonság ellen irányulnak azok.
Ez a nyugdíjas téma, azért érintett meg most, mert én magam is a nyugdíjazás időszakába kerültem. Elvileg, már nyugdíjas vagyok, de a nyugdíjigazgatóság végső határozatát, még nem kaptam meg. De, ami késik, az remélem, nem múlik. Mert megérdemlem. Ledolgoztam azt az időt, amit a haza megkívánt tőlem. Most azt kívánom csak, amit a hazám, Alkotmányos alapjogomként biztosít számomra.
Matécz Zoltán
2019.03.13.
