Kétréses kísérlet.
A kvantummechanika elméletének kidolgozása során, az anyag legkisebb alkotóelemét, az elektronokat használták „lőszernek”, amelyeket egy zárt fal két függőleges résén engedtek keresztül. Majd azt vették észre, hogy a lövések, az egyenes vonalvezetéstől néha kissé eltérve, szétszóródta a rések mögött elhelyezett céltábla falán becsapódva.
Ilyen módon, olyan helyekre is becsapódva, amit a kiképzett réseken keresztül, nem is lehetett volna eltalálni. Ráadásul, ezek az elszóródott becsapódások, egymástól megfelelő távolságra, egyfajta spektrális vonalazottságot rajzoltak ki. Ami egyértelműen, hullámjelenség. Így a kvantummechanikában az óta, az elektronoknak kettős tulajdonságot tulajdonítanak. Történetesen egyéni részecske, és közegben megnyilvánulható hullám tulajdonságokat.
A magányos lőszerként kilőtt elektron tehát, mint saját tömegértékkel rendelkező részecske, alkalmas volt a kétréses kísérlet végrehajtására. A végeredményét jelképező találati arány azonban, éppen arra uralt, hogy az elektron mégis hullámtermészetű, mert sok találat, egyértelmű interferenciacsíkokat hagyott maga után. Vagyis, a két meghatározott rés találati sávja helyett, vonalkód szerű mintázatot hagyott a távolabbi céltáblán.
Így a vonalkódra hasonlító interferenciacsíkozódás miatt, a céltáblára lőtt elektronoknak, hullámtulajdonságot tulajdonítottak. Ilyen értelemben véve, ez a nyilvánvaló elektronszóródás lett az elektronok kettős tulajdonságának az alapja. Mert csak a hullámokra jellemző az, hogy interferencia jelensége által, egymás hatását befolyásolják. Vagyis, erősítik vagy gyengítik egymás hatását. Így az interferencia által létrejött csíkozódást, a hullámok hullámhosszainak arányos azonossága és különbözősége határozza meg.
Az én véleményem azonban, egészen más. Mert nem értek egyet azzal, hogy a lőszerként kilőtt magányos elektron, amelynek nyilván önálló tömege van, egymagában közegként funkcionálhasson. Mivel szerintem a közeg, azonos tömegértékkel rendelkező részecskék halmaza. Ha tehát, az elektronokat egyenként lőtték ki, és megvárták a találati eredményüket, akkor szerintem azoknak, tömegként kellett célba érniük.
Az egy teljesen más dolog, hogy a részecskeként kilőtt elektronok, milyen közegben haladtak a kiképzett réseken áthaladva, amíg a meghatározott céljukat elérték. Mert minden mozgáshoz, viszonylagos feltételek kellenek. Így az anyag legkisebb alkotóelemét képviselő elektronok, mint tömegek, az anyagi minőségektől jóval kisebb oszthatatlan alaptömegek halmazának a mágneses közegében mozogtak.
Vagyis az elektron, mindig a mágneses alaphalmazban közlekedik. Akkor is, ha az atom magja körül kering, és akkor is, ha lőszerként használja a tudomány. Mert az összetett szerkezetű elektromos anyagi minőségek, a mágneses alaphalmaz oszthatatlan alkotóelemeiből tevődtek össze, így abban különültek el, és abban van lehetőségük bármiféle mozgásra is. Így az atommagok körül, természetes mozgást végeznek. Míg a tudományos kísérletben lőszerként használva, természetellenes módon viselkednek. Ahogy az elektronok természetes viselkedését, a mágneses alaphalmazban uralkodó mágneses hullámok határozzák meg, úgy nyilván, a természetellenes viselkedésüket is a mágneses hullámok fogják befolyásolni.
Míg az atommagok körül létrejött keringés természetes esetében, a reájuk hatást gyakorló mágneses hullámok szerint centrális módon rezegnek, addig a lőszerként kilőtt elektronokra, azok a mágneses hullámok fognak hatást gyakorolni, amelyekben éppen haladnak azok. Mert az elektronok lineáris módon kilőtt állapota, nem rendezett állapota az elektronoknak.
Az elektronok rendezett állapota, az atommagok körül végzett keringéseikben valósul meg. Mert a keringésük közben, az egyensúlyi helyzetük, számottevően nem változik. Ezért, ez a centrális irányú mozgás, az elektronos természetes mozgásállapota. Lőszerként alkalmazva, az elektron egyenes vonalú lineáris mozgásállapotot nyer. Amit a közben érintett mágneses hullámok, természetellenesnek fognak érzékelni.
Ezért, induktív kényszerhatást gyakorolnak a mágneses térben száguldó magányos elektronra. Amely induktív hatás, éppen abban nyilvánul meg, hogy a kilőtt elektron, eltérül kissé az egyenes vonalvezetéstől. Mégpedig, annak alapján, hogy milyen hullámhosszúságú mágneses hullámban halad éppen. Ami azt is jelenti egyben, hogy amilyen hullámhosszúságú mágneses hullámon lövik keresztül az elektronokat, olyan mértékű lesz a spektrális vonalazódásuk a találati táblán. Akkor is, ha a kétréses kísérlet objektív feltételeit, nem változtatják meg.
Ezért szerintem, a lőszerként kilőtt elektronokat, azok a mágneses hullámok térítik el az egyenes vonalvezetéstől, amelyikben éppen haladnak. Ilyen módon késztetik interferencia jellegű sávok kirajzolására a találati táblán. Így a jelenség, nem igazolja szerintem a magányos elektron hullámtermészetét, csupán arra utal, hogy olyan mágneses hullámon halad keresztül, amelyik hatással van, az tudósok által szemlélt meghatározott útvonalára.
https://www.youtube.com/watch?v=Ec4t-a1XHEI
Mivel hullám, csak közegben alakulhat ki, ezért a magányos elektronnak, nem lehet sajátságos hullámtermészete. Ha pedig, az elektronos közegéről beszélünk, akkor már természetesen, nekik is lehet közös hullámtermészetük. De egy magányos elektron, erre képtelen. Mert az, nyilván fizikai képtelenség lenne.
Matécz Zoltán
2020.01.20.
