Ekvivalencia.
Ez a fogalom egyenértékűséget jelent. Amikor két egymástól eltérő tényező, egymással teljesen egyenértékű. Így Albert Einsteinnek a speciális relativitás elmélete szerint, a tömeg és az energia, egymással ekvivalens. Mert az E=m*c2 képlete szerint, az energiából tömeg, míg a tömegből energia lesz.
Einstein szerint, egy folyamatosan gyorsuló anyagi testnek, amelynek a sebessége egyre csak közeledik a fény sebességéhez, egyre több energiát kell a gyorsításába beleinvesztálni. Mégsem lehet vele sohasem elérni a fény sebességét. Einsteinben felmerült a kérdés, hogy akkor, hová tűnik a sok befektetett energia? Nem tűnhet el, csak úgy nyomtalanul. Így Einstein véleménye az volt, hogy befektetett energia, a test tömegét fogja növelni. Így a gyorsuló test, egyre nehezebbé és nehezebbé válva, tömeggyarapodáson megy keresztül, a felvett energia függvényében. Ezért, az energiából tömeg lesz.
Vagyis, Einstein logikája alapján, az energia és a tömeg, nem függetlenek egymástól. Ahogy a test gyorsítása, az energia felvételével jár és tömeggyarapodást okoz, úgy a lassulása során, az energia leadásával járó tömegzsugorodás valósul meg. Így Einstein állítása alapján, az anyag nem más, mint a végtelen energia, stabil tömegértékbe való besűrűsödése.
Látszólag, nincs is ezzel semmi probléma. Hiszen közel hetven év alatt, már megszokták az emberek, és általánosnak mondható tudományos „igazsággá” vált a köztudatban. De szerintem, egyáltalán nem fedi a valóságot.
Szerintem, alapvetően azért, mert a tömeg fogalmi jelentése szerint, az nem más, mint az anyagi testek külső tehetetlen tulajdonsága. Ami teljesen azonos matematikai mennyiség, ugyanannak a testnek a belső közegével. Vagyis, a belső tehetetlen tulajdonságával. Mégpedig, az m = V * ρ képlet alapján. Ahol a ró értéke, az anyagi sűrűséget határozza meg, amit a test teljes V-térfogatára kiterjesztett Newton. Vagyis, a test közegértékét határozta meg. Ami teljesen azonos matematikai mennyiség a test tömegértékével. Így a test tömege és a közege, teljesen ekvivalens egymással.
tömeg-állapot = m = V * ρ = k = közeg-állapot
Anyagi test tehetetlensége.
Ha pedig, a gyorsítás során, a test tömege valóban gyarapodna, akkor az már, a test arányos közeggyarapodásával járna együtt. De a tudomány ezen a téren, meg sem említi a test közegét. Pedig, ahogy a tömeg, a test objektív, külső tehetetlen tulajdonsága, a reá ható erőkkel szemben, úgy a közeg, a test belső, szubjektív tehetetlen adottsága, a reá ható térfogati szintű energiahatásokkal szemben.
Ehhez társul még az, az apróság, hogy az energia fogalma, még mindig nincsen konkrét módon meghatározva a tudományban. Akkor pedig, honnan tudják azt, hogy a munka által befektetett energia felhasználása gyorsításra, arányos tömeggyarapodást fog okozni? Így ez, csak egy olyan elgondolás, amit egyáltalán nem lehet igazolni. Hiszen a fény sebességét, nem érheti el anyagi test. Akárhogyan is gyorsítják azt.
Ráadásul az energia, szubjektív munkavégző képességet jelent. Ennél fogva, nem lehet azonos, a már elvégzett fizikai munkával. A mértékegységük azonban, mégis teljesen azonos. Vagyis az energia, jobb híján, kénytelen osztozkodni a munka mértékegységén. Mértékegységükben tehát, ma még ekvivalensek egymással. Így a közös mértékegységük alapján, az elvégzendő munkához, nem is szükséges energiát befektetni. Mert a két fizikai mennyiség, egymással azonos vagyis, ekvivalens.
E = m * v2 = m * v * v = L * v = W
Ha pedig, a fénysebességhez közeledve, mégis gyarapodik esetleg az a testtömeg, akkor az, nem a fény sebességén valósul meg, hanem már jóval előtte. Ennél fogva, a fénysebesség négyzetével való szorzás, teljesen irreális. Ráadásul, az Einstein féle energiaképlet, a fény állandó sebességről tanúskodik. Amit nyilván nem érhetett el a test. Hanem, csupán a fénysebesség felé irányuló gyorsulása valósult meg. Ezért a képletben, nem is egy fix sebességértéknek kellene szerepelnie, hanem valamilyen gyorsulási értéknek.
Arról nem is beszélve, hogy ha esetleg, mégis elérné a fény sebességét a gyorsítása közben a test, és stabilizálódna a haladási sebessége, akkor a változatlan sebesség, relatív nyugalomnak minősülne. De, ha nyilván nem éri el a fény sebességét, hanem attól alacsonyabb értéken stabilizálódik a sebessége, az akkor is relatív nyugalomnak minősül. Ha tehát, a gyorsítás során, energiát vesz fel a test és a tömege gyarapodik, akkor a relatív nyugalom állapotában, le kellene azt adnia. Mivel fix sebességértéken, a gyorsítása megszűnt. Az energiaképlet, számomra ezt sugallja.
Ha, a tömeg és az energia ekvivalenciája valóság lehetne, akkor a képlet így nézne ki. E = m Akkor az energia és a tömeg, valóban egymásba számolható, egymással teljesen egyenrangú tényező lehetne. De a képletben, szerepel a c2 szorzótag is. Ami alapvetően arra utal, hogy a test gyorsításába invesztált energia, nem veszett el nyomtalanul, mert az anyagi test, számításba vehető sebességét idézte elő. Ha másképpen nem, hát elméleti szinten. Ennél fogva, teljesen felesleges a tömegének gyarapodnia. Mivel, amikor a test felvette az energiát, akkor a mozgásállapota változott meg a gyorsítása következtében.
Ha az energia és a tömeg ekvivalenciája valóság lenne, akkor az, egyben tagadná az energia megmaradási törvényét. De az energia megmaradási törvénye, nem sérült meg. Mert az energiával párhuzamosan, a tömeg is megmaradó tényező. Ha a test tömegét biztosító tehetetlen tulajdonsága változó lehetne, akkor az energia megmaradásáról, fogalmunk sem lenne.
A fizika állítása alapján, az erő, a testek mozgásállapotát megváltoztatni képes hatás. Ami az egyik testről kölcsönhatás útján közlődik, közvetlen felületi érintkezés során, a másik testtel. Newton törvényei alapján. Míg az energiát, az anyagi testek állapotváltoztató képességének tartják.
Így például, egy asztalon nyugvó tárgy, csak nyugalmi energiával rendelkezik. Míg az asztalról felemelt tárgy már, az emeléssel járó erőnk többletenergiáját is képviseli. Amit elengedés során hasznosít is. Mivel lefelé fog esni, egészen a kölcsönhatása pillanatáig. Ahol az általunk beleinvesztált energiát fogja hasznosítani. Szerintem azonban, az energia egészen más. Ami az energiáról szóló egyéb írásaimban megismerhető. Mint a mágneses hullámok frekvenciája által közölt szubjektív munkavégző képesség. Ami, az anyagi minőségek elektronjaira fejt ki, térfogatinak értelmezhető belső hatást.
Az ekvivalencia még egy helyen foglalkozik a tömeggel. Mégpedig, Eötvös Loránd munkásságának köszönhetően. Amire, Albert Einstein is hivatkozott. Történetesen arról van szó, hogy a tehetetlen-tömeg és a súlyos-tömeg, teljesen azonos fizikai és matematikai mennyiségek.
Ha nyelvtani módon értelmezzük őket, akkor nyilvánvalóvá válik számunkra az, hogy teljesen azonosak egymással. Ha ugyanis, a tömeg, az anyagi testek tehetetlen tulajdonságát jelenti, akkor a „súlyos-tömeg” kifejezés, súlyerővel rendelkező tömegértéket képvisel. Röviden, erővel rendelkező tehetetlenséget jelent. Vagyis, abszurd a kifejezés. Mert aktív erővel aktivizálja, az anyagi test passzív tulajdonságát.
Hasonló a helyzet, a tehetetlen-tömeg kifejezéssel. Ha ugyanis, a tömeg az anyagi testek tehetetlen tulajdonsága, akkor a „tehetetlen-tömeg” kifejezés azt jelenti, hogy tehetetlen az anyagi testek amúgy is tehetetlen tulajdonsága. Vagyis, ez is egy abszurd kifejezést takar. Így mindkét esetben, csak a tömeg fogalmi jelentése marad értelmes, ami teljesen azonos. Így a tömeghez rendelt súlyos és tehetetlen többlettulajdonságok, értelmetlenné alakítják a tömeg fogalmát.
Matécz Zoltán
2020.09.29.
