Tudatosság.
A tudatosság nem más, mint az értelmes létezés egyetlen mentális bizonyítéka. Tulajdonképpen arról van szó, hogy mindig az elménkben vagyunk tudatosak. Ahol a tudatos döntéseink, a tudatalattinkba kerülnek, végrehajtás céljából. Így a tudatalatti már nem gondolkodik, nem agyal, nem latolgat. Mindent úgy fogad el, ahogy azt tudatosan meghatároztuk számára az elménkben. Ezért a tudatalattink, már a feltételek nélküli test és cselekedetvezérlésünket hajtja végre. Amit az elménkben tudatosan meghatároztunk. Valamint a vegetatív, az öntudatlan testvezérlésünkért felelős.
Na, már most, a mindenkori tudatosságunk pedig, úgy alakul ki a tudatalattinkban, hogy azokat a személyes tulajdonságokat, amelyeket az elménkben a „vagyok” szóhoz csatolunk tudatosan, azok együttesen képezik a mi jellemünket. Azt az egyéni szintű identitásunkat, amelyik a mindenkori tudatosságunk alapját képezve, mint hatodik érzék, minden tudatos döntésünkbe „beleszól”. Mint mentális visszacsatolás. Így, ez a mindenkori tudatosságunk, a mi jellemünkként segít nekünk abban, hogy tudatosan felvállaljuk az önként vállalt életszerepeink aktuális egyéni karaktereit.
A tudatosságunkat pedig, azért nevezem mindenkorinak, mert bármikor bővíthető új tulajdonsággal, amit az elménkben tudatosan felvállalva, a „vagyok” szóhoz rendelünk. De az új tulajdonság, csak akkor válik dominánssá az életünkben, ha ellentétes értelmű tulajdonság, nem terheli a tudatalattinkat. Például, nem lehet az ember egyszerre gazdag is, meg szegény is. Aki tudatosan felvállalja a gazdagság tulajdonságát, annak szándékosan el kell fordulnia a szegénység tudatosságától. A szegénységet, a hiányszemlélet tartja életben. Így a megszokott hiányszemléletet, a bőség szemléletével kell kicserélni. Ami a gazdagság lelki érzetének az alapeleme.
Mert az értelmes ember, csak azt tapasztalhatja meg az életében, amire a tudatossága szerint alkalmassá vált. Ennél fogva, az a szegény ember, aki hiányszemlélettel él, eleve kizárja magát a bőségszemlélettel megtapasztalható gazdagság lehetőségéből. Ezért, az a szegény ember, aki változtatni szeretne az anyagi helyzetén, nem tehet mást, mint azt, hogy a hiányszemlélete helyett, elkezd tudatosan bőségszemlélettel élni. Gyakorlatilag, tudatosan elfordul, „meghal” a megszokott hiányszemlélete számára. Éppen a bőségszemlélete dominanciája érdekében.
A kétféle szemlélet, alapvetően abban különbözik egymástól, hogy a hiányszemlélettel élő ember, mindig arra gondol, ami még nincsen meg az életében. Ami még hiányzik az életéből. Gyakorlatilag sóvárog, a számára hiányzó dolgok és események után. Ebben a sóvárgásában, a kellemetlen szellemi gondolatai irányítják a lelki érzéseit. Amelyek ennél fogva, csak negatív értéket vehetnek fel. Destruktív módon, romboló jelleggel befolyásolva az élete megtapasztalható sorsszerű eseményeit.
Konstruktívak, hasznosak, csak az életünk szeretettel teljes alakítására, formálására alkalmas pozitív lelki érzéseink lehetnek. Amit, csak a kellemes szellemi gondolataink generálhatnak számunkra. Ha bőségtudattal élünk. Mindig hálásan örülve annak, amit már eleve elértünk az életünkben. Még, ha egyelőre, kevésnek látszik is az. Mert a hála érzése, megnyitja számunkra a bőség kapuját. Mert a hálás szív, nem a mindenáron megszerezni vágyakozó sóvárgását jelenti, hanem szeretettel való elfogadás lehetőségét biztosítja.
Így az életünkben megnyilvánuló sorsunk, mindig elvesz és ad nekünk, attól függően, hogy milyen szemlélettel éljük az életünket. A hiányszemlélettel, folyamatosan elvesz tőlünk mindent, amit megtapasztalhatnánk. Mert a sóvárgó lelkünk érzései, alacsony rezgésű negatív jelleget öltenek számunkra. Míg a bőség szemléletével, alkalmassá tesszük magunkat arra, hogy szeretettel elfogadhassuk az élet reánk szabott értékeit. Így azok elfogadása után, már értékelni is tudjuk azokat, a szeretettel kifejezett hálánk révén.
Így a mindenkori tudatosságunk, olyan jellemű szemléletet biztosít számunkra, amit mi magunk határoztunk meg saját magunknak. Akarva vagy akaratlanul. Tudatosan vagy úgy, hogy arról tulajdonképpen, nem is tudtunk. Mert a mindenkori tudatosságunk alakulásának a mentális szabályait nem ismertük. Ennél fogva, emberhez méltatlan életre kényszerítettük magunkat. Mert a mindenkori tudatosságunkban honos szemléletünk, az életünk minden lehetséges aspektusára kihatással van.
Például, aki hiányszemlélettel él tanulás közben, az sokkal nehezebben tanulja meg a tananyagot. Viszont, sokkal könnyebben felejt. Vagy például, aki hiányszemlélettel tekint önmaga egészségi állapotára, az gyakran betegnek fogja érezni magát. Amiből nehezebben gyógyul. Aki pedig, a sikerre vagy a szerencsére hiányszemlélettel tekint, ritkán tapasztalhatja meg azokat. Ha mégis váratlan sikerben vagy szerencsében részesül, hamar elveszíti azt, mert a saját maga által választott sorsa, a saját tudatosságában gyökerező szemlélete alapján kezeli a megtapasztalásait. Így a sors, könnyedén elvesz tőle mindent, amit esetleg megszerzett. Éppen azért, hogy a hiányszemléletét szolgálja.
Aki pedig, bőségszemlélettel él tanulás közben, az sokkal könnyebben tanul, és nehezebben is felejt. Mert örömmel tanul. Vagy például, aki bőségszemlélettel tekint önmaga egészségi állapotára, az mindig egészségesnek fogja érezni magát. Ritkábban betegszik meg, és hamarabb is gyógyul fel. Mert az elméjében, hamarabb fordul tudatosan az egészség felé. Aki pedig, a sikerre és a szerencsére bőségszemlélettel tekint, az abban is fog élni. Mert a sorsa, mindent megad számára, amit a bőségszemlélete alapján megérdemel. Éppen azért, hogy a bőségszemléletét igazolja vissza számára.
A mindenkori tudatosságunk tehát, a saját személyes szemléletünket határozza meg számunkra. Azt az egyéni karaktert, amelynek a jelleme alapján meg kell tapasztalnunk a valóságot. Éppen azért, hogy egyéniségek, identitással rendelkező egyéni jellemek tudjunk maradni az életünk során. Külső befolyásoktól mentes egyéniségek, még akkor is, ha az olykor ártalmas is számunkra. Mert a rossznak minősíthető életszerep is szerep, amit végig kell játszanunk, ha már a tudatosságunkban felvállaltuk.
Akinek pedig, nem tetszik a saját magára íródott életszerepe, annak lehetősége nyílik arra, hogy tudatosan „átírja” azt. Mégpedig olyan módon, hogy a mindenkori tudatosságában kialakult hiányszemléletét, a bőség szemléletére cserélheti le. Hálával élve, gyakorlatilag mentális módon „meghal” a hiány számára, hogy a bőséget éltethesse. Ilyen módon az élete sorsszerű eseményeiben, a bőség tapasztalatai fognak megjelenni. Örömöt és boldogságot okozva számára.
Ahogy a sóvárgás hiányszemléletével élő ember irigy, és egoista módon mindent kizárólag önmagának szeretne harácsolva megszerezni, úgy a bőségszemlélettel élő emberből hiányzik az irigység. Könnyebben adakozik másoknak, azok szüksége szerint. Mert határozottan tudja azt, hogy a bőség, éppen a szemlélete alapján, mindig rátalál. Így könnyebben segíti a rokonait, barátait, ismerőseit, és a számára idegen embereket is. Mert a bőség, éppen akkor áramlik az életében, ha egoista módon, nem ragaszkodik a megszerzett javaihoz mereven. Ha a lehetőségei szerint, mindig segít másoknak. Abból a feleslegéből, amit a bőségszemlélete megteremtett számára.
Ezért a bőség szemlélete, a szeretetet képviseli a sorsunkban. Azt a feltételek nélküli szeretetet, amely bármelyik rászoruló felé képes adakozni. Mert a bőségben élő ember azért adakozik, hogy helyet csináljon a bőségszemlélete folytán, a hozzá áramló újabb bőség számára. Boldog ember az, aki ilyen módon tapasztalja meg a bőséget. Mindegy mennyit ad, akkor is gazdag marad. Mert, a felé irányuló bőség áramlatában él.
Mert, aki a bőséget, csak egoista módon birtokolni akarja, az nem képes adakozni. Csupán felhalmozza azt, amit az élet felkínált számára. Legyen bármilyen gazdag anyagi javakban, mégis szegény marad, mert adni képtelen. Mert, ezekre a felhalmozott javakra, foggal és körömmel vigyáznia kell. Ezért, a bőség egoista fenntartása megköti, rabságra ítéli az embert. Miközben maga a bőségszemlélet, valójában szabaddá tesz. Vagyis, aki bőségszemlélettel él, annak sem kell mindenáron bőségben élnie. Mert a bőség, akkor hasznos, ha folyamatosan átáramlik az életünkben. Ha anyagi javakként megreked, akkor éppen a bőségtudatosság nemes érzése hal el benne. Mert a feleslegesen felhalmozott bőség, már feleslegessé teheti azt, hogy bőségtudatos életet éljünk. Hiszen a bőség, már a rendelkezésünkre áll.
Így a bőségtudatosság, nem a bőséget határozza meg, hanem azt az életutat, ami a bőség megtapasztalásával párosulhat. Ezért, a bőség birtoklási kényszere, lehetetlenné teszi azt, hogy az életút szabad résztvevője legyen valaki. Mert, akit a feleslegesen felhalmozott bőség elkápráztat, már nem az életútjára figyel, hanem magára a megszerzett bőségre. Ezt szabályozza, a tudatalattinkban formálódó mindenkori tudatosságunk jelleme.
Az embernek, ez a mindenkori tudatossága relatív jellegű személyre szabva, de mégis abszolút jelleget ölt, a teljes emberiségre vetítve. Mert minden értelmes emberben, ugyanúgy működik. Kivétel nélkül. Mivel azonban, mindenki sajátságos nézőpontból szemléli a megismerhető valóságot, ezért a mindenkori tudatosságunk is, sajátságos módon alakul ki egyénenként. Relatív jelleget öltve. Kérdésként merül fel az, hogy létezik-e a világmindenségben abszolút tudatosság? Ami mindenkor állandó? Ami sohasem változik?
Természetesen létezik. Mert a létezés valósága, alapvetően két részre osztható. A már megismert, objektív elektromos anyagi valóságra, és az őt induktív módon működtetni képes szubjektív, mágneses valóságra. Ami úgy képzelhető el, hogy az elektromos anyagi valóság összetett szerkezetű objektumai, az oszthatatlan alaptömegekből álló mágneses valóságból alakultak ki. Abban működnek rezgési szinten. Így az észlelhető elektromos anyagi rezgések, mindig valamilyen mágneses hullám rezgésére alakultak ki és állnak fenn. Ezért, az objektív anyagi valóság elektromos jellegű objektumai, a mágneses valóságban működnek. Éppen ugyanúgy, mint a szivacs a víz közegében.
Az elektromos anyagi minőségű objektumok összetett szerkezeteit ugyanis, belülről ugyanannak a mágneses alaphalmaznak a közege tölti ki, mint ahogyan körülöleli azokat kívülről. Így a bioszféránkban, a kétféle valóság, mindig együtt mutatkozik meg számunkra. „Elektromágnesesnek” megismert jelenségként. De ahogy a fény például, elhagyja a bioszféránk anyagi közegeit, és az anyag nélküli csillagközi térbe ér, elveszíti az elektromos jellegét. Csak, mint mágneses hullám terjed tovább. Akadálytalanul. Mert a fény számára akadályt, éppen az anyagi minőségű objektumok képeznek.
Az is igaz, hogy a mágneses hullám, csak az anyagi közegekben érvényesül látható fényként. A kozmikusnak minősülő mágneses térben, a fény jellegű hatása megszűnik. Csak, mint mágneses hullám terjed, a fény szubjektív sebességével. 300 000 Km/h sebességgel. Ami nem más, mint a mágneses hullámokban terjedő energia szubjektív sebességértéke. Amit az objektív földi sebességértékekhez viszonyítottak.
A kozmikus szintű mágneses hullámoknak ugyanis, kétféle összetevője van. A hullámhossz és a frekvencia. A hullámhossz révén, a mágneses információ nyilvánul meg. Míg a mágneses frekvencia által, az energia terjed. A longitudinális alapú mágneses hullámok, egymást követő erőimpulzus sorozatai révén. Így az energia nem más, mint a mágneses hullámok révén állandóan fenntartott folytonos erőhatás. Mivel a kozmikus szintű mágneses hullámokban az energia, csak a kialakult hullámhossz mentén képes terjedni, ezért a mágneses hullámhossznak, nincsen szüksége a terjedési sebességre ahhoz, hogy felépüljön. Olyan, mint egy laza húr, ami információként mindig jelen van ugyan, de csak akkor feszül meg és egyenesedik ki, ha éppen energia terjed rajta. A frekvencia állandó erőimpulzus sorozatait közvetítve, a fény szubjektív sebességével.
Na, már most, az a mágneses alaphalmaz, amelyik a mágneses hullámhossz révén, kozmikus szintű információkat képes kialakítani, tárolni, és induktív módon közvetíteni, az elektromos anyagi minőségű objektumok felé, elmének és memóriának minősül. Mégpedig, abszolút értékű Elmének, és szintén abszolút értékű Memóriának. Ennek az abszolút Elmének és Memóriának pedig, teljesen sajátságos, abszolút értékű Tudatossága is van természetesen. Amit Istennek nevez az idealista filozófia.
Isten tehát, mint az Univerzum abszolút értékű Tudatossága, a mágneses hullámhossz alapján, szellemi szintű gondolatokat ébreszt az Elméjében, és a mágneses frekvencia segítségével, induktív módon meg is valósítja azt, az elektromos anyagi világ objektív valóságában. Vagyis, a mágneses hullámhossz informatív értékei azt határozzák meg, hogy a frekvencia energiaértéke, milyen mértékű induktív munkát végezzen, az elektromos anyagi valóságban. Így az Isteni gondolat által irányított energia, olyan induktív hatást gyakorol az elektromos anyagi világunk valóságára, amelyben mindig Isten akarata tükröződik vissza.
Ennél fogva, az elektromos anyagi valóság minden lehetséges objektuma, az Isteni akarat szerint alakult ki, és működik rezgési szinten. Mert az anyagi létezés minden lehetséges megnyilvánulása rezgésnek minősül. Az atomokra visszavezethető rezgésekre visszavezethetően. Amelyek, induktív módon veszik fel, a mágneses hullámok rezgéseiben kódolt kozmikus akarat utasításait.
Az atomokban, az objektivitás mértéke, csupán egy tízezred résznyi. Mert, ha egy atomot alkotó protonok, neutronok, és elektronok együttes térfogatát összeadjuk, azok a teljes atom-térfogatnak, csupán az egy tízezred részét teszik ki. Na, már most, az objektív anyagi valóságot, az ilyen kicsi objektivitással rendelkező atomok sokasága építi fel számunkra. Mégpedig olyan formában, hogy mindig valamilyen rács vagy kristályrács alapú stabil szerkezet által nyilvánulnak meg. Amelyben az atomok, egymástól meghatározott távolságban helyezkednek el. Ilyen módon, tovább csökkentve azt az objektív arányt, ami az objektumok szerkezeteit képviseli. Így az, akár százezrednyi vagy milliomodnyi mértékű is lehet. A mágneses alaphalmazhoz viszonyítva.
Ebből kifolyólag, az objektív elektromos anyagi valóság, a szubjektív mágneses valóságnak, csupán az erősen homeopátiás, azaz elhígított megnyilvánulása. Ami mágneses hatásra, induktív módon, nagyon könnyedén változtatható. Amit a kozmikus szintű abszolút Tudatosság, mint Isteni eredetű teremtői képesség, meg is tehet bármikor. Így a Bibliában lejegyzett Genezis időszakában, Isten megteremtette az emberi élet minden lehetőségét. Majd az emberi testet birtokba véve, megnyilvánult az objektív anyagi világ valóságában is. Ezért az óta, minden teremtési folyamat, az emberekben honos Istenre hárul. Az ő tudatosságukban meghatározott egyéni jellemük szerint.
Így a lélek által, Isten éltet minden embert. A teremtő. Ezért Isten, minden emberben azzá a relatív személyes tudatossággá válik, amit tudatosan a „vagyok” szóhoz rendelünk az életünk során. Ilyen módon Isten, mindenki számára, a mindenkori tudatossága alapján teremti meg a megtapasztalható valóságát. Kivétel nélkül. Mert Isten, mindenkit egyformán szeret. Hiszen bennünk, önmaga megnyilvánulását szereti. Az abszolút szeretetének pedig, a legékesebb bizonyítéka éppen az, hogy a megtapasztalható valóságunkat, a mindenkori tudatosságunk alapján teremti meg számunkra. Még akkor is, ha az esetleg, nem lesz pozitív életélményünk.
Mert az Istent képviselő abszolút Tudatosság számára, a mi relatív emberi tudatosságaink, a további teremtés lehetőségét biztosítják. Így Isten számára elvileg, teljesen mindegy az, hogy azt mi, pozitív vagy negatív élményként éljük meg. Mert, tudomásul kell vennünk azt, hogy a számunkra negatív élmények is a teremtés részeként jöhetnek csak létre. Kivétel nélkül. Mert az emberben Isten él, a teremtő. Akit éppen mi magunk késztetünk arra, hogy a mindenkori tudatosságunk alapján formálja számunkra a megtapasztalható sorsunkat. De, ha megértjük végre az abszolút Tudatosságú teremtőnkhöz fűződő mentális viszonyunkat, akkor a relatív tudatosságunk mindenkori jellegén, bármikor változtathatunk. Mindig tudatosan igazodva, Isten reánk irányuló szeretetelvárásaihoz. Amit a mindenkori tudatosságunkban kódolhatunk.
Mert Isten, sohasem hagy magunkra bennünket. A lelki vágy érzésével, mindig megüzeni számunkra azt az Isteni akaratot, ami képes bennünket kisegíteni egy aktuális problémánktól. Mert a lelki vágy érzése, mindig egy problémánk már megoldott állapotára irányul. A problémánk, már megváltott állapotára. Csupán a mindenkori tudatosságunkat kell felvérteznünk ahhoz igaz hittel, hogy megvalósuljon számunkra Isten reánk irányuló akarata. Mert a hitünkkel, előre feltételezzük azt, hogy a problémánk már meg is oldódott, számunkra kellemes módon.
Mivel a hit nem más, mint a még valóságban nem is létező dolgokról és eseményekről való szilárd meggyőződésünk. De hogyan lehet szilárd meggyőződésünk a felől, ami még nem is létezik a valóságunkban? Hát a reális képzelet segítségével. Hiszen, amit a reális képzelet segítségével elképzelünk magunknak, és beleéljük magunkat annak a valóságába, azt már valóságosnak látjuk az elménkben. Vagyis, szilárd meggyőződésünk lehet a felől, hogy megvalósítható. Amit vagy mi magunk tehetünk meg a cselekedeteinkkel, vagy pedig, Istenre bízzuk a megvalósítását.
Mivel Isten, abszolút értékű Bőségtudattal, megteremtette számunkra azt az anyagi bőséget, amiben alapvetően élhetünk, ezért ahhoz, hogy az Isteni bőséget megtapasztalhassuk benne, nekünk is bőségtudatossággal kell rendelkeznünk. Vagyis, a mindenkori tudatosságunk alapját, a bőségre kell fókuszálnunk tudatosan. Éppen azért, hogy bőségtudatossággal élhessük. Ennek következtében pedig, az Isteni bőséget tapasztalhassuk meg a sorsunk dolgai és eseményei között. Ami örömökkel teljes, boldogsággal ruház fel bennünket.
Így gyakorlatilag, nem a bőség tesz bennünket boldoggá, hanem a mindenkori bőségtudatosságunk. Mert a bőség, a folyamatosan halmozható javaink anyagi eszközei. Míg a bőségtudatosság, egy olyan élet lehetősége, amelyben az anyagi javakat nem szükséges halmoznunk, mert azok, mindig bőséggel állnak a rendelkezésünkre. Csak mindig legyünk hálásak Istennek, az Univerzum kozmikus szintű abszolút Tudatosságának azért, hogy a bőségéből, bőven áraszt felénk anyagi javakat. Így a hálánk, a felé irányuló tiszteletünk, megbecsülésünk, szeretetünk egyértelmű jele. Annak egyértelmű elismerése, hogy az anyagi bőséget, csak a teremtő Isten mágneses alapú abszolút Bőségtudatosságában tapasztalhatjuk meg.
Isten, bőséggel ad annak, aki bőségtudatossággal él. Ezért, nekünk is arra kell törekednünk, hogy a bőséget megtapasztalva, bőven adjunk azoknak, akik rászorulnak. Mert nem ismerik még a bőség megtapasztalhatóságának az Isteni szabályszerűségét. Ezért, amikor adsz, mindig magyarázd el azt is közben, hogy mit jelent, és mit eredményez a bőségtudatosság. Hogy, aki az adományodban részesül, megtanulhassa azt is, hogy mit eredményezhet számára a bőségtudatosság. Az Istennel való mentális szinkronicitás élménye. Mert a bőségben, Isten nyilvánult meg.
Amíg Isten éltet bennünket a lélek által, addig a teremtés lehetőségét, Isteni segítséggel, tudatosan is végrehajthatjuk. Így a tudatos teremtés azt jelenti, hogy minden alkalommal, amikor egy vágy ébred a szívedben, elképzeled azt valóságosnak, és minél jobban beleéled magad az elképzelésedbe. Majd az ÁMEN szó kijelentésével, hozzájárulsz ahhoz, hogy LEGYEN. Mert a megvalósuló létezésről csak Isten, a teremtő határozhat. A lélek által téged éltető Isten.
Az ilyen formában kialakult hited, mint sajátságos agyi mágneses hullámod, a fény sebességével halad a mágneses térben. A nála lassabban történő megtapasztalható objektív elektromos anyagi eseményeid elé kúszik, és beállítja azok induktív feltételeit. Így a sorsszerű megtapasztalásod, már a képzeleted alapján valósulhat meg. Vagyis, a szubjektív hited, valóban az objektív megvalósulása felé törekszik.
Ha pedig, a lelki vágyaidat, a tudatalattidban formált bőségtudatosságod szerint képzeled el valóságosnak, akkor nem léteznek számodra olyan mentális korlátok, amelyek alapján, ne tudnád realizálni az elképzelésedet. Mert a megtapasztalható realitásod része, csak olyan képzet lehet, amit reálisnak képzeltél el. Vagyis olyan valóságosnak, amibe saját magadat is beleképzelted.
Ezért, soha ne felejtsd el, hogy ne korlátozd Istent az életedben. Mert, amíg hiányszemlélettel gondolkozol az elmédben, addig éppen az Isteni eredetű bőségnek határozol meg mentális korlátokat. Ezek a mentális korlátok pedig kizárólag, csak a te életedet teszik próbára. Hiszen az alapján kell megtapasztalnod a valóságot, amilyen szemlélettel élteted azt. Vagyis, a mindenkori relatív tudatosságod az alapja annak, hogy Isten abszolút Tudatosságában, milyen élettapasztalatokat szerezhetsz magadnak. Így a boldogságod, a vágyaid valóságos elképzeléseiben rejlik. Ha bőségtudattal formálod a tudatos elmédben a vágyaidról alkotható elképzeléseidet.
Mert, amilyen változást a természetben észlelhetsz, azt mindig valamelyik értelmes ember képzelte el előtte valóságosnak. Így a civilizált emberek, már egy olyan valóságban élhetnek, amit elképzeltek maguknak. Ez a valóság is állandóan változik. Mert új, modernebb elképzelések látnak benne napvilágot. Szebbé és jobbá téve ez által, azt a valóságot, amiben élhetünk. Ezért, tedd le te is bátran a kézjegyedet ebbe a valóságba. Mégpedig olyan formában, hogy bátran képzelj el bármit, amit a szíved vágyai szerint szeretnél megtapasztalni. Illeszkedj bele te is a valóságba. Mert, minél jobban bele tudsz illeszkedni, annál jobban fogod a sajátodnak érezni.
Ha nem így teszel, akkor éppenséggel elrugaszkodsz a valóságtól. Mert minden, olyan csoda marad számodra, amit mások képzeltek el, a valóság megtapasztalható részeként. De az objektív valóság olyan, mint a gyurma. Amibe te magad is „belegyúrhatod”, a saját szubjektív elképzeléseidet. Szeretettel és bőségtudatossággal elképzelve azt a valóságot, amiben sokkal szebb és jobb lehet az élet megtapasztalásának a lehetősége. Bárki számára.
Amíg ilyen módon, Isteni rendben alakítod a valóságot képzeletben, a lelki vágyaid szerint, addig éppen úgy élhetsz, mint egy tervező. Aki a diplomájával megszerzett szaktudását arra használja, hogy egészen új dolgok és események gazdagítsák az objektív anyagi valóságunkat. Így a vágyaidról alkotható reális képzeleteddel, Isten tervezője lehetsz. Mert a lélek által Isten, éppen ezért éltet téged. Hogy aktív módon vegyél részt az életed minden részeseményében.
A hirtelen, reflexszerű spontán cselekedeteinket, nincs időnk előre átgondolni. Ezért, ezek a lélek által irányított cselekedeteink. Éppen ugyanúgy, mint a tudatunktól független vegetatív testvezérlésünk, amikor alszunk. De miden más cselekedetünket, előre átgondolhatjuk, megtervezhetjük, mielőtt a cselekvés létrejön. Ilyen módon, tervszerűen élhetünk. De ezek az életterveink, az elménkben formált elképzeléseink alapján alakulnak ki számunkra. Ezért, ha mindig a lelki vágyaidat képzeled el magadnak valóságosnak, akkor olyan életterveket készítesz, amelyek megvalósulása boldoggá fog tenni. Amelynek köszönhetően, a cselekedeteid és a tudatos teremtéseid, mindig Isteni rendben fognak alakulni.
Tulajdonképpen az elmédben, csak akkor vagy tudatos, ha a lelki érzéseidet elképzeled valóságosnak, a szellemi gondolataid segítségével. Ilyen elképzelést, bármilyen lelki érzésről formálhatsz az elmédben. De boldog csak akkor lehetsz, ha a lelki vágyaidra szorítkozva formálod az elképzeléseidet. Mert, csak a lelki vágyaink méltóak igazán, a tudatos teremtés által létrejövő megnyilvánulásukra. Mert a lelki vágyaink, a lelkünk által bennünket éltető Isteni minőségünk reánk irányuló üzenetei. Isten kozmikus szintű mágneses Tudatosságának, a reánk irányuló személyes akarata. Így a lelki vágyaink, a boldogságunk útját határozzák meg számukra. Csak követnünk kell őket, a szellemi gondolataink reális elképzeléseivel.
Matécz Zoltán
2021.04.28.
