Súly vagy tömeg?
Ma már, szinte banális dolognak látszik, ezt a kérdést feltenni. Mert már úgy megszoktuk azt, hogy az anyagi testek mért súlyát, az ő tömegértékükkel fejezik ki. Így a mindennapi köznyelvben, ez a két alapvető fizikai fogalom, szinte teljesen összemosódott. Hiszen, bármit veszünk is a boltban, a tömegértéke van rá feltüntetve. Kilógrammban. Mert a súlya, Newtonban lenne meghatározva. Mivel azonban, ez a két fizikai adottság egymással teljesen arányos, ezért a tízes váltószámnak köszönhetően a mért súly, könnyen kifejezhető tömegértékként. Ez azt jelenti, hogy a mérlegünk, ami eredetileg súlyerőt mér, mégis kilógrammban kifejezhető tömegértéket mutat számunkra.
Akkor most nézzük meg azt, hogy mi a különbség a súly és a tömeg között. A súly, azt az erőhatást jelenti, amit az anyagi test nyom az alátámasztási vagy a felfüggesztési pontjára. Vagyis, gyakorlatilag a mérlegre. Ezért az anyagi testek súlyát, súlyerőnek is szokták nevezni. Newtonban kifejezve. Mivel az erő, lefelé nyomja a test tömegét. Ez a súlyerő, a tengerszint feletti magasság fokozásával arányosan csökken. Vagyis, a tengerszinten mért súly, egy magas hegy tetején mérve ugyanazzal a mérleggel, valamivel kevesebbnek mutatkozik. Ami ennél fogva azt jelenti, hogy a súly, az anyagi testek relatív, azaz változó anyagmennyiségi tulajdonsága. Jele, a nagy G-betű.
Ezzel szemben a tömeg, az anyagi testek mennyiségének olyan tehetetlen tulajdonsága, amellyel mindig ellenáll, az őt gyorsítani képes erőhatásoknak. Ezért, ezt az anyagmennyiségi tényezőt, az anyagi test tehetetlenségét kifejezni képes mértéknek szokták nevezni. Mert egy anyagi test teljes tömegének a gyorsítása során, a nagyobb mértékű gyorsuláshoz, nagyobb mennyiségű erőhatásra van szükségünk. Így a tömeg, az anyagi testek olyan sajátságos tulajdonsága, amellyel képes ellenállni, az őt gyorsítani képes erőhatásoknak. Anyagmennyiségi tényezőként értelmezve, a tömeg állandónak mondható. Mert a tengerszinti magasságban is ugyanaz marad, mint a magas hegy tetején. Vagyis a tömeg, az anyagi testek változatlan, abszolút értékű anyagmennyiségi tulajdonsága. Jele pedig, a kis m-betű.
A mi hétköznapi életvitelünk során, nem probléma az, ha összetévesztjük a kétféle fogalmat. Sőt, mi több, az összekeverés tényét, éppen a mérlegünk teszi meg helyettünk. Amikor súlyt mér és tömegértéket mutat számunkra. De egy jól képzett fizikus számára, az a legnagyobb vétek, ha az anyagi testek tömegét és a súlyát összekeveri. Erre igen nagy hangsúlyt fektetnek. Mert ez a kétféle adottság, teljesen különböző módon jellemzi az anyagi testeket. Egymással összetéveszthetetlen módon.
Ha tehát, megmérem egy anyagi test súlyát mérleggel, és megtudom azt, hogy mekkora erővel nyomja a mérleg felfüggesztési vagy alátámasztási pontját, akkor gyakorlatilag, azt az erőhatást mérem meg, amelyik alkalmas lenne arra, hogy valamilyen mértékű gyorsítást okozzon a test vonatkozásában, ha nem lenne éppen a mérlegen rögzített stabil állapotban. Ilyen módon, az anyagi test súlya, és ugyanannak az anyagi testnek a tömege, egymást kifejezve jutnak érvényre a mérés során. Vagyis, az anyagi test relatív súlya, abszolút értéket nyer a mérés idejére. Ezt a mérleggel mért abszolút értéket nevezik, az anyagi test tömegének. Ami a mért súllyal teljesen arányos. Ezért írják rá a kereskedelmi termékekre az ő tömegértéküket. Annak ellenére, hogy a súly megállapítására alkalmas mérleggel mérték meg őket.
Kicsit másképpen fogalmazva, ha egy anyagi testet megmérek mérleggel, akkor az ő tömegértékét nyomó erőt mérem. Amellyel tehetetlen módon nyomja a mérleg serpenyőjét. Aminek nyilván súlya van a mérlegre helyezve. Ilyen módon, éppen az anyagi test tömege az, ami a mérleget nyomni fogja. Vagyis, az anyagi test tömegének a mérlegen való mérése, az ő súlyát határozza meg, amit utána a mérleg, tömegértékként fog mutatni számunkra. Ez nem lehet olyan bonyolult.
Ha valaki, ezt a tudományos szinten egyszerű összefüggést mégsem érti meg teljesen, akkor tovább boncolgatom a témát. Gyakorlatilag arról van szó, hogy a tengerszint feletti magasságban, teljesen mindegy lenne az, hogy a súlyt vagy a tömeget használjuk viszonyított mértékként. Mert ott, ha az erősebb légnyomás-változásokat nem számítjuk, teljesen arányos egymással ez a két agyagmennyiségi jellemzőség. Így a tömeg és a súly között felfedezhető arányeltolódás, csak erős légnyomásváltozás esetén, vagy az anyagi test magasságbéli áthelyezésével válik nyilvánvalóvá. Vagyis, ahogy egyre ritkább szerkezetű levegőközegbe kerül az anyagi test.
Természetesen, ha mi magunk hajtunk végre az anyagi testen közegváltást, akkor is azonnal jelentkezik ez az arányeltolódás. Például, ha vízközegbe merítjük az anyagi testet a mérleggel együtt, akkor a reá ható felhajtóerő arányában, kevesebbet fog mutatni a mérleg. Éppen úgy, mint ahogyan sokkal könnyebbnek érezzük magunkat akkor, ha nyakig merülünk a strand vízébe. De ugyanígy közegváltás történik akkor is, ha az anyagi testet más bolygóra visszük megmérni. Ahol a tömege, nyilván ugyanaz maradt, csak a mérhető súlya változott meg, az adott bolygó légnemű közegében.
Kérdés az, hogy az anyagi test súlya, miért ilyen közegfüggő tényező? A választ, a fizika adja meg számunkra. Mert a tömegnek, van egy olyan képlete is, ami az m=F/a képlettel szemben, az anyagi test „közegét” képes kifejezni számunkra. m=ρ*V Vagyis, az anyagi test m-tömege egyenlő, az ő belső ρ-egységnyi sűrűségének és a V-térfogatának a szorzatával. Ami az anyagi testen belül sűrű lehet, az pedig, nem más, mint az ő közege. Így az egységnyinek mondható közegsűrűséget, a szorzás tényszerűsége terjeszti ki, az anyagi test teljes térfogatára.
Ilyen módon, az anyagi test térfogatában rögzített közegsűrűségét kapjuk meg. Vagyis, a stabil tömegét. Meghatározva ez által, azt az anyagmennyiségi közegértéket, ami az anyagi test stabil térfogatát biztosító tömegértékével is kifejezhető. Vagyis, az anyagi testek tömeg és közegtulajdonsága, egymással teljesen azonos tehetetlen anyagmennyiségi tényezők.
Anyagmennyiség
tömeg = m = F/a = ρ*V = k = közeg
Az anyagok tehát, egymással teljesen egyenértékű tömeg és közeg jellegű tehetetlen állapottal rendelkeznek. Így az anyagi mennyiség, eleve kétféle módon képes viselkedni. Fix tömegként, a reá ható külső erőhatásokkal szemben tehetetlen, és térfogatban stabilizált közegként, igazodva az őt körülölelő egyéb közegsűrűségi viszonyokhoz tehetetlen. Ami arra utal, hogy az anyagi testek, az egységnyi sűrűségük alapján viselkednek abban a közegben, amelyikbe belekerülnek. Mert a légtér vagy a víz is, meghatározott sűrűségű közegeknek minősülnek.
Nézzünk egy egyszerű példát. Két azonos térfogatú fa és vasgolyó közül, a vasgolyónak nagyobb a tömege. Mert az, sokkal sűrűbb anyagszerkezetben van rögzítve. Vagyis, a vasgolyó tömege, sokkal sűrűbb közeget alkot, a vasgolyó térfogatán belül. Ha pedig, vízbe dobjuk őket, akkor a vasgolyó nyilván elmerül, míg a fagolyó a víz felszínén fog úszni. Mert a fagolyó sűrűsége, sokkal ritkább közegszerkezetű, mint a víz sűrűsége. Ilyen módon, egy anyagi test súlyát mérleggel megmérve juthatunk el, az ő tömegértékét biztosítani képes anyagi sűrűséghez. Ahhoz a sűrűséghez, ami meghatározza az ő helyét, a bioszféránk légnemű vagy folyékony közegeiben.
Nézzünk egy másik példát. Egy kilógrammnyi tömegű jég például, akármilyen szilárd tömegű anyagi szerkezetet alkosson is, hő hatására, egy liternyi vízközeggé olvad el. Így a rendelkezésünkre álló anyagi minőség fix térfogatú tömegéből, folyékony közeg lett. Aminek természetesen van tömegértéke is. Ha ugyanis, egy vödörbe rakva cipeljük, akkor rajtunk a tömegértéke érvényesül. Mert az anyagi mennyiségnek teljesen mindegy az, hogy jégként vagy vízként cipeljük. Ha azonban, egy békát helyezünk a vízbe, akkor a béka számára már, közegként érvényesül ugyanaz a vízmennyiség.
Ha ezt a vizet felforraljuk, akkor gőz lesz belőle. Egy kilógrammnyi jégből elolvadt, egy liternyi vízből, légnemű közeg. Amit, ha maradéktalanul fel tudunk fogni, és hagyjuk majd lecsapódni, újra folyékony víz lesz belőle. Illetve, ha újra lefagyasztjuk, akkor visszanyerhetjük azt az egy kilógrammnyi jeget, amivel a kísérletünket elkezdtük. De azt észrevehettük közben, hogy minden halmazállapotában, teljesen másképpen viselkedett az anyagi mennyisége. Mert, hol tömegként, hol pedig, közegként érvényesült inkább az anyagi minősége. Az alapján változott a viselkedése abban a közegben, amelyben a viszonyítást végeztük.
Ebből az is azonnal adódik, hogy súly nem létezhet tömeg nélkül. Mivel, amikor megmérjük az anyagi test tömegét, akkor jutunk el az ő súlyához. Ezzel ellentétben azonban, tömeg nélküli súly nem is mérhető. Mert a súly, mindig az anyagi test tömege által tehetetlenül nyomott erőértéket mutatja a mérlegen. De a súlytalanság, mégsem jelent tömegtelenséget.
Szerintem, kétféle súlytalanság van. Az egyik, a szabadon eső anyagi testek relatív súlytalan állapota. Amelyben a szabadon eső anyagi testre, folyamatosan változó közegerők hatnak. Ebben a szabadon esésben, nem érvényesülhet a mérlegen elvárható felfüggesztés vagy alátámasztás igénye. Ilyenkor az anyagi test közegidegen, mert az anyagi szerkezetének a sűrűsége, eltér attól a közegsűrűségtől, amelyikben szabadon esik. Ezért, ez egy közegidegen állapot.
A másik súlytalan állapot pedig, nem más, mint a lebegés. Ami akkor következik be, amikor egy anyagi test, azonos sűrűségű anyagi közegbe kerülve, sem elmerülni, sem pedig, felfelé törekedni nem képes. Így a saját anyagi sűrűségű közege, a vele azonos sűrűségű közegben, gyakorlatilag mozdulatlan marad. Ez tehát, gyorsulás nélküli abszolút súlytalan állapotot biztosít az anyagi test számára. Ez pedig, közeghonos állapot.
Míg a relatív súlytalan állapotot, a szabadesés állandó mozgása tartotta fenn, addig az abszolút súlytalan állapotot, a teljes nyugalom jelzi. Ha tehát, a teljes nyugalom abszolút súlytalan állapotát, a közegsűrűség azonossága biztosítja, akkor a relatív súlytalan állapot, állandó szabadeséssel magvalósuló mozgáskényszerét, éppen a közegsűrűségük különbözősége tudja fenntartani.
Az anyagi testek tömegeit, különböző sűrűség jellemzi vagyis, különböző sűrűségű belső közegállapot. Így az anyagi testek fix tömegállapota, a reájuk ható erőhatásokkal szemben mutatnak tehetetlen tulajdonságot. Erről szól, az m=F/a képlet. Viszont, az anyagi testek más közegekben, éppen a saját közegük sűrűsége által viselkednek. Erről szól, az m=ρ*V képlet. Ahol a testtömeg helyett, az ugyanolyan mennyiségű testközegük viselkedik tehetetlenül. A testre irányuló közeghatásokkal szemben. Mert a testtömeg, az apró anyagi részecskék közegének, a test térfogatában fixálódott megjelenési formája. Így a tömeg és közegállapot, az anyagi test vonatkozásában, egymással teljesen azonos értékű tehetetlen tulajdonságok.
tömeg = m = F/a = Anyagi test = ρ*V = k = közeg
Objektív, külső tehetetlenség = Szubjektív, belső tehetetlenség
Felületi tulajdonság – Térfogati tulajdonság
Ha tehát, az anyagi test tömege, az anyagi test tehetetlen tulajdonsága, akkor az anyagi test közege, ami a térfogatában fixálódott, éppúgy az anyagi test tehetetlen tulajdonsága. Mégpedig, egymással teljesen egyenértékű tehetetlen tulajdonságok. Ebből az is adódik, hogy amikor súlyt mérve, az anyagi test tömegét viszonyítjuk, akkor azt az erőhatást mérjük, amit az a közeg terhel az anyagi test közegére, amelyikben a mérés éppen történik. Mert az anyagi test tömege testközegként, teljesen tehetetlenül ki van szolgáltatva azoknak a közeghatásoknak, amelyikben a mérés folyamata éppen zajlik.
Ezért állította azt Newton, hogy a földi bioszféránk viszonylatában, egyáltalán nincsen szükség a gravitáció jelenségére. Mert a súlyt, a közegviszonyok biztosítják. Ahol minden közegbe mártott test, a súlyából annyit veszt, amennyi az általa, kiszorított közeg súlya. Így a testtömeg állandósága mellett, a test mérhető súlya fog közegenként változni. Mert a test tömeggel kifejezett közegének, kutya kötelessége tehetetlenül engedelmeskedni a közegtörvényeknek.
Ezek a közegtörvények, a közegekben kialakulni képes hullámok által valósulnak meg. Mint térfogati jellegű, távolba hatónak látszó képességek. Amelyek az emberi szem számára láthatatlanok. Ilyenek például, az elektromos, a mágneses, a hang, a fény, vagy a hő hullámok. De ide tartoznak a rádióhullámok is, sok egyéb hullámfajtával együtt. Amire az anyagi test közege, a tehetetlenségénél fogva belső, szubjektív módon érzékeny.
Egyébként is, a gravitáció fogalma, tömegvonzást jelent a fizikában. Ami szerintem, egy abszurd fogalom. Mert, ha a tömeg, az anyagi testek tehetetlen tulajdonsága, akkor éppen a reá ható erőhatásokkal szemben mutat tehetetlenséget. Ahogyan az m=F/a képlet magyarázza. Vagyis, az anyagi testek erőt nem produkálhatnak, csak tehetetlen módon közvetítik azokat. Ilyen módon, vonzóerővel nem rendelkezhetnek. Ráadásul, ha az anyagi test tömege, vonzó erővel rendelkezhetne, akkor ugyanannak az anyagi testnek a közegében is ki kellene mutatni ezt a vonzó hatást. Mert az m=ρ*V képlet értelmében, minden anyagi test tömege, teljesen azonos anyagmennyiségi tényező, az ő belső közegével.
Ha a gravitáció jelensége, nyilván nem közvetlen felületi érintkezésen alapuló objektív kölcsönhatáson alapszik akkor, csak valamilyen közegben kialakult hullám szubjektív térfogati jellegű kölcsönhatásának köszönhető. Ilyen értelemben pedig, az anyagi testek teljes tömegének, nem sok köze van a dologhoz. Hanem az anyagi testek közegeire fejt ki, térfogati jellegű szubjektív kölcsönhatását. Az anyagi test közegének a belső rész-tömegecskéire. Így a „közegvonzás” fogalma, sokkal találóbb lehetett volna.
A tömegvonzás elvén alapuló gravitáció fizikai értelmezése során pedig, szükségszerű módon, bevezettek két új fogalmat. A tehetetlen és a súlyos tömeg fogalmait. Ilyen módon a fizikusok, nem csupán összekeverték a két fogalmat, de össze is kapcsolták azokat egymással. Nézzük őket nyelvtani szempontból szemlélve.
Tehetetlen-tömeg = Tehetetlen az anyagi test tehetetlenségét kifejezni képes sajátságos tulajdonsága. Az objektív anyagmennyiségi tulajdonsága, a tömege. Vagyis, passzív a test amúgy is passzív tulajdonsága. Nagydolog, de ebből még baj nem lehet.
Súlyos-tömeg = Aktív az anyagi test tehetetlenségét kifejezni képes sajátságos tulajdonsága. Vagyis, aktív lett, a test amúgy passzív tulajdonsága. Ez már így, ebben a formában, egy abszurd fogalmat takar. Mert aktívvá teszi az anyagi test passzivitását. Ráadásul, a súlyos-tömeg fogalma azt jelentené, hogy mérlegen mérni sem kell, mert a nélkül is eleve súlyos a szerencsétlen. Ha ugyanis, az anyagi test mérlegen való mérése során, éppen a test tömegének köszönhetjük a súlymérés eredményét, akkor a tömeg súlyos mivolta, mit keres a mérlegen?
Természetesen, értem én, hogy gőzgép, de akkor mi hajtja? Mert a tehetetlen tulajdonságot mutató tömeg, csak akkor fogja hajtani, ha erőt invesztálunk a folyamatba. Mert, csak azt képes tehetetlen módon közvetíteni. Önerővel a tehetetlen tulajdonság, nem rendelkezhet. Akkor, azonnal elveszítené a tehetetlen mivoltát. A tömeg jellegét. Ezért, vagy a tehetetlenség fogalmát kell megszüntetni a tömeg viszonylatában, vagy a vonzás fogalmától kell megfosztani azt mindörökre. A kettő együtt értelmetlen.
Az nyilvánvaló, hogy a mérés során, az anyagi test tömegére ható erőt mérjük, és így kerül az anyagi test súlya mért állapotba. De a méréstől, még nem a tömeg válik súlyossá. Csupán az anyagi test anyagmennyiségének a súlyos tulajdonsága válik nyilvánvalóvá, a tömeg ismeretében. Így, nem a tömeg a súlyos, hanem maga az anyagi test. Mert az együtt értelmezett súlyos-tömegnek, Newton-kilogramm lehetne csak a mértékegysége. Ilyen módon utalva, az erővel rendelkező tehetetlenség tulajdonságára. Mivel azonban, a súly és a tömeg külön-külön értelmezhető anyagmennyiségi tulajdonságok az anyagi test vonatkozásában, ezért a súly szigorúan Newtonban, míg a tömeg, továbbra is kilógrammban fejezhető ki.
Egyébként is, minden tulajdonság, külön-külön jellemzi az anyagi testet. Egymástól teljesen függetlenül. Így a súly, a tömeg, a közeg, a szín, a szag, a keménység, a lágyság, stb. Ezek önálló testtulajdonságok, nem társíthatók büntetlenül egymáshoz. Ahogy azt a fizikusok megtették. Teljesen összezavarva ez által, a súly és a tömeg reális értelmezhetőségét. Amihez egyébként, éppen a fizikusok ragaszkodnak a legjobban.
Ha pedig, mégis mereven ragaszkodunk a gravitáció jelenségéhez, akkor a vonzás tulajdonságával, az anyagi test rendelkezhet csupán, nem pedig, a tehetetlenségét kifejezni képes tulajdonságaként meghatározott tömege.
Ebből kifolyólag, bátran kijelenthető az, hogy a tömegvonzás elméletén alapuló gravitáció, egyszerűen nem létezik. Mert a tömeg, az anyagi testek tehetetlen tulajdonsága akkor is, ha igen nagy a méretük. Akkor is, ha bolygókról és égitestekről van szó. Mert kvantitatív anyagmennyiségi tényező, kvalitatív erőt nem képviselhet, csak közvetítheti azt tehetetlen módon. Vagyis, a fizikának az a feladata, hogy értelmezze a természet jelenségeit, nem az, hogy ahhoz igazítsa az eltorzult részelméleteit.
Amikor tehát, súlyról vagy tömegről beszélünk, gondosan vigyázni kell arra, hogy ne keverjük össze a két fogalmat. Az arányosságuknak köszönhetően a kétféle fogalom, a térfogat ismeretében kiszámolható, ha már az egyik ismert. Így a térfogat ismeretében, vagy a súlyerő ismeretére van szükség ahhoz, hogy a tömegértéket kilógrammban ki tudjuk számítani, vagy a tömegérték ismeretében tudunk a súlyára következtetni. De összekeverni vagy összekapcsolni a két fogalmat, sohasem szabad. Mert mindkettő tulajdonság, külön-külön jellemző, az adott test anyagi mennyiségére. A súly relatív módon utal rá, míg a tömeg, abszolút értelemben.
Majd, amikor már a tömeg állandósága mellett, az energia megmaradási törvénye is meghonosodott végre a köztudatban, megszületett a tömeggyarapodás fogalma. Amit az E=m*c2 képlet alapján, a nagyon nagy sebességű mozgásoknál fedeztek fel. Az elgondolás szerint ugyanis, minél nagyobb sebességre gyorsítanak egy anyagi testet, a tömege annál nagyobb lesz. Mert a gyorsításába invesztált energia, tömeggé alakul.
A gyorsítás során, a térfogat növekedése volt tapasztalható. Az pedig, nem igazol semmiféle tömeggyarapodást. Csupán arra utal, hogy az anyagi test belső közegének, sokkal nagyobb térfogatigénye lett a kölcsönhatásba invesztált munka miatt. Mert az egyre melegedő anyagi minőség, a fázisátalakulása előtt, egyre gerjedtebb állapotba kerül. Így a térfogata fog növekedni a nélkül, hogy a tömege vagy a közege gyarapodna.
De szerintem, ha az energia tömeggé alakulhatna, akkor az energia a tömeggel lehetne azonos az energia képletében. Nem a tömeg és a fénysebesség szorzatával. Nézzük, mit takar a híres képlet?
E = m*c2 = (m*c) *c Mivel a c- a fény sebességét jelenti, ezért a v-sebesség szimbólumával pótolható. Ez szerint E =(m*v)*v = L*v = W Vagyis, az energia, egyenlő az általa elvégzett munka értékével. Ezért osztozkodik az energia és a munka is, közös mértékegységen. Amit a Joule biztosít. Ami persze, szerintem nem fedi a valóságot. Mert az elvégzett munka, és a munkavégző képesség, nem lehet azonos. Mivel, a munkavégző képesség, addig munkálkodik az anyagi testen, amíg el nem végzi a teljes feladatát. Ezért, az energiát, mint munkavégző képességet, csak úgy számolhatjuk ki, hogy az elvégzett munkát, megszorozzuk a munkavégzésre szánt idővel. Itt van néhány példa.
E = W*t = (P*t)*t = P*t2
E = W*t = (P*t)*t = (F*v*t)*t = F*s*t
E = W*t = (F*s)*t
E = L*s = L*(v*t) = W*t
Ha tehát, a jelenleg ismert energiaképleteket, megszorozzuk a munkavégzésre használt idővel, akkor megkapjuk az energia valós értékét.
E = m*c2*t = (m*v)*(v*t) = L*s
Most pedig, nézzük akkor azt, hogy hogyan módosulnak az energia, a munka, és a teljesítmény képletei.
Teljesítmény, munka, és energia, a mértékegységeikkel.
P = F*v = (m*a)*v = L*a = I*a = I*(v/t) J/s - W (Watt)
W = (F*v)*t = (F*t)*v = I*v = I*(s/t) J - W*s (Watt-szekundum)
E = (F*v)*t*t = (F*t)*(v*t) = I*s J*s - W*s2 (Watt-szekundum négyzet)
Vagyis, a munkánál megszokott Joule helyett az energiának, a Joule-szekundum fog járni. Vagy pedig, a watt-szekundum négyzet, mint hozzá illő mértékegységek.
Ilyen módon a tömeg, energia hatására sem fog gyarapodni. Megtartja állandó jellegét. Az energiával együtt. Így az energia megmaradási törvénye mellett, a tömeg megmaradási törvénye is értelmet nyerhet. Mert tömeg, nem vész el, csak átalakul. Mégpedig, éppen az energia hatására. Erről szól minden fázisátalakulás. Amit a tömeggel értelmezett halmazállapot-béli változások eredményeznek. Amikor a tömeggel rendelkező anyagi testek, azonos anyagmennyiségű közegekké válnak. A reájuk ható hő és nyomásértékek változásának a függvényében. Amelyekben, az energia szubjektív hatása jut érvényre.
Ha az anyagi test tömege, csak úgy magától, az energia által befektetett munkától gyarapodhatna, akkor nyilván a mérés során, a súlya is változna. Mégpedig, az észlelhető tömeggyarapodás mértékének megfelelő arányban. De ilyen súlygyarapodásról, egyáltalán nem tárgyalt a fizika. Mert a látszólagos tömeggyarapodás, a test térfogatában rögzített testközeg térfogatigényének a megváltozására utalhat csupán. Ami a befektetett munka energikus hatásának köszönhető. Így a lassulás után, visszanyeri az anyagi test az eredeti térfogatigényét, és ez által, az eredeti térfogatban rögzített állapotát.
Ha tehát, a súly és a tömeg fogalmait, mint az anyagi testek mennyiségi tulajdonságait, bármilyen módon összekapcsoljuk, vagy egyéb tulajdonságokkal társítjuk, akkor az anyagi test abszolút és relatív módon kifejezhető adottságait keverjük össze. Ami mindenképpen paradoxikus jellegű abszurd fogalmat fog takarni. Ezért olyan kényes a fizika tudománya arra, hogy a súly és a tömeg fogalmai, egymástól teljesen külön legyenek értelmezve. Még akkor is, ha az arányosságuk miatt, egymásból eredeztető adottságai az anyagi testeknek. Hiszen, amikor egy anyagi testet mérünk, akkor azt az erőértéket viszonyítjuk, amelyik az ő tömegére fejti ki a hatását. Így az arány, a mért tömeg és az általa kifejezett súly között áll fenn, az anyagi test vonatkozásában. Amely tulajdonságok, abszolút és relatív módon képesek a test anyagmennyiségére utalni.
Matécz Zoltán
2021.06.28.
