Önértékelés.
A tudatos értékelés folyamán, kritikai szinten rangsoroljuk azokat a dolgokat és eseményeket, amelyek az életünk során felbukkannak. Attól függően, hogy mennyire szeretjük vagy mellőzzük azokat. Ilyen módon, amit értékelünk, azokat megbecsüljük és előnyben részesítjük az életünk során. Amelyeket pedig, nem szeretünk eléggé, azokat többnyire nem becsüljük meg túlságosan, mellőzzük, elhanyagoljuk, mert értéktelenek lesznek számunkra.
Sajnos, a reális önbecsülésünk miatt, önmagunkat is ilyen értékítéletnek kell kitennünk néha. Éppen azért, hogy egyfajta mentális szintű szeretet rangsorba tudjunk illeszkedni az ismerőseink körében. Ezt az értelmes ember, automatikus módon megteszi. Ha akarja, ha nem. Mert az értékelés kényszere, állandóan kísért bennünket. Így önmagunk sem maradhatunk ki ebből a logikus mentális folyamatból. Ilyen módon, akikre valami miatt felnézünk, azokhoz képest alul értékeljük magunkat. Míg, akiket lenézünk, azokhoz képest felmagasztaljuk önmagunkat.
Az absztrakció, az elvonatkoztatás mentális folyamata. Olyankor az értelmes emberi elme elvonatkoztat, figyelmen kívül hagy olyan konkrét dolgokat vagy eseményeket, amelyek számára, nem igazán lényegesek. Még az emberekkel kapcsolatban is. Így az elvonatkoztatás, az értelmes emberi elme természetes képessége annak érdekében, hogy az ok-okozati szintű világunk viszonyaiban, könnyebben eligazodjon. Ezért, a konkrét dolgok és események felől az általános felé, illetve fordítva, az általános felől, a konkrét felé vonatkoztatunk el. Attól függően, hogy melyiket ismerjük jobban már régóta. Így az analógia, a hasonlóság elve, segít az absztrakciónk elvonatkoztatási folyamatában.
Egy családi vagy baráti körben, vagy éppen a munkahelyen, ahol már elég jól ismerjük a többi embert, ugyanígy működik ez az önértékelési folyamat. Az által ugyanis, hogy másokat negatív módon megítélünk, önmagunk önbecsülését fokozzuk. Míg mások pozitív túlértékelésével, önmagunkat becsüljük alá. Ha akarjuk, ha nem. Mert az átlagembereket, konkrét módon akarjuk megismerni, míg a konkrét módon megismert személyeket, általános értelemben kezeljük.
Tulajdonképpen, ezért mondta Jézus, az ő tanításait hallgató embereknek azt, hogy ne ítélkezzenek. Mert az ítéleteinkkel, mindenképpen rangsorolunk. Vagy magunkat, vagy másokat kezelünk szeretetben méltatlanul. Mert a megfigyelés során kialakuló szellemi szintű ítéletünkkel, mindig a megbecsülésünk szintje ingadozik. Pozitív vagy negatív irányban. Úgy az önmagunkról alkotott ítéletünk, mint a másokról formált mentális döntésünk. Ebben a folyamatos önmegfigyelési kényszerünkben rejlik, az önbecsülési képességünk. Amely a többi embertársunkhoz igazodó magatartásunkat befolyásolja.
Mert a szigorú ítéleteinkben formált szellemi szintű véleményünk, mindig összehasonlít. Éppen azért, hogy logikus következtetéseket tudjunk levonni. Olyan szellemi szintű logikus ítéleteket, amelyek a lelki érzéseinket befolyásolják. Vagyis, szellemi szintű megkötéseket határozunk meg. Mert a lelki érzéseink polaritásai, mindig a szellemi gondolataink minőségéhez fog igazodni. Így, egy kellemetlen szellemi gondolaton nyugvó ítéletünk, negatív lelki érzéseket generál az elménkben. Míg egy kellemes szellemi gondolatokhoz fűződő ítéletünk, pozitív lelki érzéseket aktivizál az elménkben.
Mivel a szellemi szinten kifejezett ítéleteink, a megbecsülési szintünket befolyásolják, ezért a lelki szintű szeretetünk lehetséges fokát manipulálják bennünk. Azt az alapvető lelki tevékenységet, amellyel minden ember felé kellene irányulnunk. Mert a szeretet, három mentális alappilléren nyugszik. A megértésen, a megbecsülésen, és a megbocsátáson. A legideálisabb fokmérője pedig, a türelem. Így az ítéleteinkkel befolyásolt megbecsülésünk, közvetlenül a szeretetünket szabályozza. A lelki életünket. Pozitív vagy negatív irányba.
Amikor valakit megítélünk, valamilyen személyes tulajdonsága miatt, ami nekünk nem tetszik, akkor észre sem vesszük azt, hogy gyakorlatilag, önmagunkat is el kell majd ítélnünk, ugyanolyan tulajdonságokon alapuló tevékenységünk végrehajtása esetén. Ilyen módon, amit elítélünk másokban, azok a tulajdonságok, korlátoznak bennünket is a szabad cselekvésünkben. Ezért, minél több ítéletet mondunk másokra, annál jobban korlátozzuk önmagunkat is. Másképpen fogalmazva, lelki szintű szabadságot, csak az tapasztalhat meg, aki szellemi szintű ítéletek nélkül él. Ezt a lelki szabadságot próbálta magyarázni Jézus, amikor azt tanította, hogy „Ne ítélkezzetek.”.
Jézus intelme, állítólag 365 alkalommal szerepel a Bibliában. Vagyis, az év minden napján aktuális számunkra. Mert az ítéleteink során, a szellemi szintű tudatosságunk mentális zaja, elvonatkoztatja az értelmes elménket, a lelki jelenlét szeretettel teljes csendjétől. Attól a meditatív elmeállapottól, amely az állandóan pozitív lelki érzéseinken alapuló szeretet miatt, elfogadóvá teszi az embert. Amely meditatív elmeállapotban, ítéletek nélkül tudnád elfogadni, az Univerzum számodra teremtett dolgait és eseményeit. A benned aktív lelki szeretet szellemi szintű csorbítása nélkül.
Amikor ítéletek nélkül fogadod el az emberek viselkedését olyannak, amilyenek azok, mert jól tudod azt, hogy szellemi szinten élve, csak ennyi telik tőlük, akkor szabad vagy. De azt is mérlegelni lehet, hogy esetleg, csak ennyit érdemelsz meg másoktól. Mert Te magad is, negatív ítéletre méltó módon viselkedtél valamikor velük szemben. Amit Te már, esetleg el is felejtettél. Vagy esetleg, még a cselekedeteid alapján, nem vagy méltó mások megbecsülésére. Ilyen módon, a Te saját személyed, nem képvisel pozitív megbecsülést, az Ő tudatos elméjükben.
Esetleg, még nem ismered azt a személyt, akivel szemben cselekedned kell, ezért bizalmatlan vagy vele szemben. Ilyen módon, nincsen megfelelő szintű pozitív értékelésed az irányába. Ezért a negatív előítéleted miatt, akaratlanul is alábecsülöd Őt. Mert, még nem viszonyult olyan módon hozzád, ami a Te pozitív értékítéletedet kiválthatta volna. Mivel azonban, másokkal szemben már volt rossz, negatív tapasztalatod, ezért a bizalmatlanságod indokoltnak látszik. Így a negatív tapasztalattól való félelmedben, eleve távolságtartó vagy. Annak ellenére, hogy még nincs is rá egyéb okod.
Pedig, ez a személyes bizalmatlanságod, egyáltalán nem erősíti a természetes önértékelésedet. Mivel egy rendes ember megismerése után, a kezdeti bizalmatlanságod emléke, kellemetlen érzéseket válthat ki belőled. Csak az vígasztalhat, hogy egy idegen ember puszta látványa, még nem lehet garancia arra, hogy Ő egy rendes ember. A veled szemben tanúsított viselkedése után ítélheted csak meg Őt. Ezzel, csupán egy apró probléma van. Mégpedig az, hogy aki a közeledbe akar férkőzni, az is egy rendes ember látszatát kelti eleinte a viselkedésével. Csak később jössz rá, hogy balek voltál és rászedett.
Az ilyen emberek teszik szükségessé azt, hogy az ajánlatos önellenőrzést minden esetben elvégezzük. Hogy az értelmes ember, óvatosan nyíljon meg idegenek előtt. Mert a szellemi szintű beszélgetés során, lelki szinten nyílunk meg mások előtt. Így az idegenek előtt is. Elfeledkezve arról, hogy a legtöbb esetben, éppen azok árulnak el bennünket, akik már jól ismernek minket. Akik, már a bizalmasaink. Nekik van lehetőségük arra, hogy jól kibeszéljenek bennünket.
Ezért, csak olyan általános dolgokról és eseményekről érdemes másokkal beszélgetni, amit bárkinek elmondanánk amúgy is. Ilyen témák az időjárás, a sport, a főzés, vagy például, a politika. Mert a saját konkrét személyünkre vonatkozó túlzott bizalom, teljesen kiszolgáltatottá teszi az embert. Mert a rokonok, a barátok, az ismerősök, jönnek-mennek az életünkben. Az ő életvitelük változásainak a függvényében. A régiek elkopnak az életünkből, míg az újak hozzánk tapadnak. A bizalom természetes kialakulása során. De, ami ebben a folytonos változásban mégis állandó marad, az nem más, mint az önértékelésünket fenntartani képes ítéleteink szüntelensége.
De a szellemi szinten meghatározott ítéleteink, olyan mentális megkötések számunkra, amelyek a lelki érzéseinket korlátozzák. Főképpen, a szeretet pozitív lelki érzéseit. Ami a szellemi szintű ítéleteink nélkül, soha nem következne be. Márpedig, ha a szeretet sugárzása nem csökken az életünk során, akkor tudjuk önmagunkat pozitív értelemben igazán értékelni. Vagyis, a számunkra természetes önértékelésünk során, éppen szeretetünk korlátozottságát határozzuk meg szellemi szinten. Vagyis, az önértékelésünk nem más, mint a szeretetünk pozitív lelki érzésének, a szellemi szintű értelmezése. Egyfajta önkritika, amely olyan önmagunkra irányuló ítéletünk, ami szigorúan csak reánk vonatkozik. Könyörtelen módon.
Aki megérti azt, hogy a lélek által Isten éltet bennünket, így Őt saját magát is, annak számára könnyebb átlátni azt, hogy más embereket is az Isteni eredetű lélek élteti. Így nincsen más dolgunk, mint egymást feltételek, ítéletek nélkül elfogadni. Mivel emberként, teljesen egyenrangú „relatív Istenek” vagyunk akkor is, ha szellemi szinten, még nem tudatosodott tökéletesen ez az igazság az elménkben. Így minden értelmes ember, egészen más és más szellemi szintről tekint a többi embertársára. Megítélve azok dolgait és cselekedeteit.
Amikor azonban, már Isten lelki minőségét keresed az embertársaidban, akkor nincsen szükséged arra, hogy szellemi szinten megítéld azok szellemi vagy anyagi minőségét. Akkor megváltozik a látásmódod, és a személyes aura észlelési lehetőségén keresztül, tökéletesen megmutatkozik számodra az, hogy melyik embertársad, milyen mértékben hagyja érvényesülni önmagában Istent. Hogy szellemi szinten, milyen mértékben nyomja el, a lelki aktivitása szeretettel teljes lehetőségét. Másképpen fogalmazva, aki a lelki szemeivel néz, az már, a szeretet áramlását látja. Vagyis, Isten aktív munkáját.
Ebben a meditatívként értelmezhető mentális elmeállapotban, már nincsen szükség személyes szintű önértékelésre. Mert, mindent Isten konkrét szemszögéből szemlélhetünk. Vagyis, amit konkrét módon láthatunk, azt már szellemi szinten általánosítani tudjuk. Így az általunk látható dolgokban és eseményekben, Isten konkrétumának, általánosan elfogadható teremtői munkáját észlelhetjük. Amely lelki folyamatban már, fel sem merül bennünk, a szellemi szintű ítéleteink és az önértékelésünk kérdése. Mert a szellemi intelligenciánk, tökéletes módon azonosul a lelki intelligenciánkkal. Istennel.
Matécz Zoltán
2022.06.01.
