Térhatás.
A szemeink úgy alakultak ki, hogy azok, egymástól megfelelő távolságban helyezkedjenek el. Ez biztosítja számunkra azt, hogy a távoli tájat, mint egy kétdimenziós képet szemlélhetjük, de a közeli kézzel fogható tárgyakat, már térhatású jelleggel értékelhetjük. Mert az egymástól megfelelő távolságra lévő szemeink, más és más pozíciót látnak a közeli objektumokból. Amely vizuális információkat az elménk összegezi. Így, minél közelebbről szemlélünk egy apró tárgyat, annál térhatásúbb képet alkot róla az elménk.
A látásunknak ez a lehetősége, annyira természetes számunkra, hogy fel sem tűnik az bennünk, hogy a közeli tárgyak szemlélésénél, térhatású képességgel bírunk. Csupán azért, mert az egymástól megfelelő távolságban lévő szemeinkkel, különböző vizuális információkhoz jut az elménk. Amit egy közös látási élményként összegez.
Csupán elképzelni lehet azt, hogy a tor nélküli rovarok például, amelyeknek annyi szeme van ahány lába, miféle térhatású látási képességgel rendelkezhetnek. Mert, sokkal több pozícióból érkezik az idegi rendszerükbe vizuális információ. Ilyenek például a pókok, az ő hat szemeikkel. Így a pókokhoz képest az embernek, erősen korlátozott a látási képessége.
A szemünk arányában, eltérő szemszögből fényképezett tárgyakat, embereket vagy tájakat szemléltető képpárokat nézegetve, térhatást tapasztalhatunk meg. Charles Wheatstone angol fizikus, a sztereoszkóp feltalálásával, már 1838-ban bemutatta azt, hogy a két szemünkkel, a közeli tárgyakat egymástól kissé eltérő nézőpontból szemlélhetjük és ezért, háromdimenziós mélységet is képesek vagyunk érzékelni.
Ezek a térhatású képek úgy készülnek, hogy eleve két képet készítenek két kamerával, amelyek éppen olyan távol vannak egymástól, mint az emberi szemek. Így a két kép, együtt alkot felvételt a rögzítésére alkalmas filmen. Ezt a közösített képet, olyan sztereó néző készülékbe helyezik, amelyiken keresztül a különböző szemünkkel, a hozzájuk tartozó különböző képet láthatjuk csak. Ilyen módon a két kép valójában, egy térbeli látás élményét válta ki a szemlélőben. Akkor is, ha egy távoli táj képéről van szó.
Majd a sztereo ráma képekkel, megszülettek az eleve térhatású képek is. Ahol egy bordázott kialakítású képlemezre, a szemeinknek megfelelő két képet vetítettek. Így a kívánt térhatás, egyetlen képen valósult meg. Mert a műanyag szerkezetű bordák a képen olyanok, mint a prizmák. Így minden bordapozícióból, más és más látási élményt nyújt számunkra. A két kép által biztosított térhatású élményeket.
Ezt követte 1947-ben Gábor Dénes felfedezése, a holográfia. Amely két vagy több kamera és tükrök alkalmazásával, egy konkrét tárgy 360 fokos képét kivetítve a tér egy adott pontjába, térhatású kép megjelenési formáját ölti. Amely lebegni látszik a tér egy meghatározott kivetítési pontjában. Ilyen módon, egy teljesen körüljárható és átlátszó, tárgyszerű képi formát kapunk eredményül. Így a jól látható hologramban, a tárgyról készített összes körkörös fotografikus információ, tulajdonképpen jelen van.
Ma már pedig, a 3D-s nyomtatókkal, olyan anyagmegmunkáló gépeket lehet vezérelni, amelyek szerszámokat, speciális munkadarabokat, vagy bármilyen egyéb tárgyat le tud gyártani. A gyártás során, a számítógépbe helyezett kétdimenziós tervek alapján, amelyek a tervezett tárgy minden lehetséges vetületét ábrázolják, háromdimenziós kiterjedésű testet készítenek, szinte bármilyen szilárd halmazállapotú anyagból.
A térérzékelés, a térlátás képessége, szinte minden többsejtű élőlényben kódolva van. A természetes szemszerkezetnek köszönhetően. Éppen azért, mert mindig a háromdimenziós térben érzékelünk. Vagy másképpen fogalmazva, számunkra nincs is más, mint a háromdimenziós módon kiterjedt tér.
Ha azonban, a tér felépítését kívánjuk elemezni geometriai módon, akkor jutunk el a síkokon keresztül a vonalakig, majd a pontokig. Mint alapkiterjedést biztosító oszthatatlan alaptömegekig. De mi, éppen fordítva értelmezve szoktuk, a háromdimenziós teret, gyakorlatilag felépíteni. A pontoktól. De, ha elméletben most, lebontjuk a teret az ő geometriai összetevőire, akkor egy kicsit másképpen értelmezhetjük azt.
A háromdimenziós teret, kétdimenziós síkok építik fel. A kétdimenziós síkokat pedig, egydimenziós vonalak alkotják. Ezeket az egydimenziós vonalakat pedig, éppen az alapkiterjedést biztosító pontok sokasága biztosítja. Ezt állítja a tudomány. Bár a geometriában, a pont fogalma azt jelenti, hogy pont maga kiterjedés nélküli. De valójában, még elképzelni sem tudjuk a pontot úgy, hogy az elménk nem rendel hozzá egységnyi méretű kiterjedést.
Ráadásul, ha a vonalak egydimenziós kiterjedései a pontnak, amit további, egymás mellé helyezett pontok alkotnak, akkor a vonalak egy irányú kiterjedtségét, éppen a pontok alapvető kiterjedései garantálhatják csak. Másképpen fogalmazva, a pontok alapvető egységnyi kiterjedtsége nélkül, a vonalaknak sem lehetne dimenzionálható egy irányú kiterjedése. Vagyis, a vonalak is csak elméleti módon létezhetnének. Vonalak nélkül pedig, nem léteznének persze síkok sem. Mint a pontokból felépült vonalak egymás után elhelyezett alakzata. Így a síkok is, csupán geometriai módon, elméletben létezhetnének. De így, a síkok nélkül, elképzelhetetlen lenne számunkra a tér is. De ez csupán, geometriai szintű elméleti felosztása a térnek.
Ebből azonnal adódik az is, hogy a pont, az Univerzum egységnyiként felfogható alapkiterjedése. Mint, tovább már oszthatatlan egységnyi kiterjedésű alaptömeg létezik. Így a pontok, mint tovább már oszthatatlan egységnyi méretű alaptömegek, teljesen kitöltik az Univerzumban a helyet. Egyfajta szubjektív alaphalmaz teljes közegét biztosítva az Univerzumban. Azért szubjektív ez az alaphalmaz, mert az Univerzumon kívüli vonatkozása már nem létezik. Az Univerzumnak kizárólag belső, sajátságos térbeli mágneses tulajdonságokat biztosít. Így mágneses szempontból véve az Univerzum, zárt rendszernek minősül. Mert benne, az energia megmaradási törvénye érvényesül.
Mivel ezek az oszthatatlan alaptömegek, nincsenek sem alátámasztva, sem pedig felfüggesztve stabilan, ezért relatív módon egymásra támaszkodva, örök mozgásra vannak ítélve. Miközben a teljes halmazukat állandó nyugalmi kényszer terheli. Így, a fix nyugalmi helyzetüket folyamatosan keresve, csupán rezegni képesek a pontok. Egy folyton rezgő, egységes mátrix rendszert alkotva. A szervezett együttes rezgéseik által pedig, longitudinális felépítésű lineáris hullámokat alkotnak. Ezek a longitudinális hullámok, valójában kozmikus szintű mágneses hullámok. Mert az elektromos megosztás képességével, csak összetett szerkezetű anyagi részecskék bírhatnak. Ezért az oszthatatlan alaptömegeknek, elektromos tulajdonsága, eleve nem is lehet.
A mágneses hullámok frekvenciái által, az oszthatatlan alaptömegek rezgési szintű részerő impulzusai, a hullámhossz által meghatározott egyenes irányba terjednek. Ezt a mágneses hullámok frekvenciáiban megvalósult egy irányú hatásterjedést, az energia áramlásának nevezhetjük. Így a kozmikus szintű mágneses hullámok frekvenciáiban, a rezgési szintű részerő impulzusok, periodikus módon rezgő impulzussorozatok formáját öltve, közvetítik az energia hatását. Egy-egy ilyen periodikus módon ismétlődő erőimpulzus sorozatot nevez a tudomány „kvantumnak”. Mint az energia, diszkrét módon meghatározható „hatásadagjának”.
A kozmikus szintű mágneses hullámok tehát, a bennük terjedő energiának köszönhetően, erőtérré alakítják az egész mágneses alaphalmaz által biztosított teret. Olyan mágneses erőtérré formálják, amelyik induktív hatást képes gyakorolni, minden benne és belőle megnyilvánult, összetett szerkezetű elektromos anyagi részhalmazra. Amit alapvetően, az égitestek képviselnek. Mint az Univerzum „atomjaira”. Mint az objektív anyagi valóság kozmikus szintű részhalmazaira.
Ez azt is jelenti egyben, hogy az anyagi megnyilvánulások minden lehetséges formája, rezgésnek minősül. A mágneses hullámokban terjedő szubjektív alaprezgésekre visszavezethető, objektív másodrezgéseknek. Másképpen fogalmazva, az objektív anyagi minőségek szekunder másodrezgéseit, a mágneses alaphalmaz primer alaprezgései idézik elő és tartják fenn, induktív hatásra. Ez a kozmikus szintű mágneses térhatás érvényesül, az elektromos tulajdonságú anyagi részhalmazokon. Egyfajta mágneses alapú induktív hullámnyomással terhelve, minden lehetséges elektromos anyagi részhalmazt.
Maxwell óta, a bioszféránkban „elektromágnesesként” értelmezik az elektromos és a mágneses jelenségeket. Mert közöttük az induktív viszony állandó. De az indukció jelensége, mégis egyértelműen utal arra, hogy azért, mégiscsak kétféle halmaztípus folyamatos egymásra hatásáról van szó. Mégpedig a mágneses és az elektromos valóság folyamatos kölcsönhatásáról. Ez annak köszönhető, hogy az összetett elektromos anyagi szerkezeteket belül, ugyanaz a mágneses alaphalmaz tölti ki, mint amelyik körülöleli azokat. Atomi szinten is. Ezért van az összetett szerkezetű objektív elektromos anyagi minőségeknek térfogata.
Ha azonban, a bioszféránkban felfelé haladunk, akkor az egyre ritkuló anyagi közegsűrűségeket átlépve, a kozmikus szintű tiszta mágneses térbe jutunk. Az anyagi minőségek nélküli mágneses alaphalmazba. Ami a bolygó és csillagközi teret alkotja. Ami mágneses erőtérként az induktív hatásával, közvetlen térhatást biztosít, az összetett szerkezetű elektromos anyagi minőségekre. Folyamatosan fenntartva azok megszerzett mozgásformáit.
A tér tehát mágneses, és nem épül fel, hanem szubjektív valóságként, eleve létezik. Vagyis, geometriai módon lehet ugyan kétdimenziós síkokra és egydimenziós vonalakra bontani elméletben, mint elvonatkoztatott összetevőire, de azt tudnunk kell, hogy ezek az összetevők, önmagukban nem létezhetnek. Mert, csak a háromdimenziós tér geometriai szintű elemeiként lehet őket meghatározni és értelmezni. Kizárólag elméleti síkon.
Vagyis, nem a pontoknak nincsek önálló kiterjedéssel rendelkező létezése a gyakorlatban, hanem a pontok által meghatározható vonalaknak és a vonalak által képzett síkoknak. Mert az egységnyi alapkiterjedéssel bíró pontok teljes közege, éppen a teljes teret biztosítja számunkra. Vonalak és síkok nélkül is. Mert azokat, csak geometriai módon, elméletben lehet csupán értelmezgetni. Így a pont, mint háromdimenziós alapkiterjedés, az összes hasonló egységnyi alapkiterjedésű társával együtt, a mágneses alaphalmaz egységes alapközegét biztosítja számunkra. Létezési, mozgási teret biztosítva ez által, az objektív módon megnyilvánult elektromos anyagi részhalmazok számára.
Ennél fogva, kétdimenziós valóságról beszélni értelmetlen dolog. Épp úgy értelmetlen, mint egydimenziós valóságot értelmezni. Mert a vonalak és a síkok, csak a térben képzelhetők el. De ott elméletben, meg is valósíthatók azok. Mivel a tér, az a mágneses alapközeg számunkra, amelyben a valós, egységnyi kiterjedésű pontoknak köszönhetően, a képzeletbeli vonalak és a síkok is értelmezhetők.
Kicsit másképpen fogalmazva, az elméletben elképzelt geometriai vonalak és a síkok, csak a valós térben nyerhetnek értelmet számunkra. Így, amikor vonalat vagy síkot rajzolunk, akkor azokat, mindig a térbe helyezzük. Mégpedig olyan formában, hogy az értelmezésük idejére, a tér többi dimenzióját, egyszerűen mellőzzük. Nem vesszük figyelembe azokat. Elvonatkoztatunk a számunkra felesleges dimenzióktól.
Attól azonban, hogy a vonalak és a síkok értelmezése érdekében, figyelmen kívül hagyjuk a tér többi dimenzióját, a tér még létezik. Csupán az emberi elme, képes elvonatkoztatni a háromdimenziós tér felépítésétől. A háromdimenzióban értelmezhető kétdimenziós síkok, és a kétdimenziósként értelmezhető síkokon feljelölt egydimenziós vonalak érdekében. De attól, hogy az elménknek van absztraháló, elvonatkoztató képessége, attól a tér még háromdimenziós marad. Nem azért, mert más dimenziójú síkok és vonalak alkotják, hanem azért, mert alapkiterjedéssel rendelkező pontok építik fel. Gyakorlatilag, egységnyi méretű háromdimenziós pontok. Amit az Univerzum oszthatatlan alaptömegei képviselnek.
Ahogy a vonalakat, csak a kétdimenziós síkon képzelhetjük el, úgy a síkokat, csak a háromdimenziós térben. Így valójában, a háromdimenziós tér nélkül, nem beszélhetnénk síkokról és vonalakról sem. Még elméletben sem. A tér geometriai felosztásának, valójában az lett az igazi értelme, hogy eljutott az emberiség a pont megértéséig. De, ha a pontot továbbra is kiterjedés nélküli tényezőnek tekintjük, akkor értelmezhetetlenné válik számunkra az egész geometria. Ha azonban, a pontok képviselik az egységnyi méretű oszthatatlan kiterjedéseket, akkor azokból már elvileg felépíthető, az egy dimenziós vonal és a kétdimenziós sík is, a valóban létező háromdimenziós térben.
Így lett a geometriai szinten értelmezett pontok matematikai megfelelője az egyes szám. Vagyis, ha az oszthatatlan pontokból felépült teret, matematikai szinten szeretnénk kifejezni, akkor azok minden egyes oszthatatlan alaptömege, egy darab egyes számnak felelne meg. Mint a matematikai szinten kifejezhető, létező alapkiterjedések számszerű szimbólumának. Így minden létező oszthatatlan alaptömeg, mint egységnyi méretű alapdimenzió, geometriai szinten pontként értelmezhető, míg matematikai szinten, egy darab egyes számnak felel meg. Ezen alapszik, a matematika számszerű tudománya, amely mindig a valós létezést próbálja kifejezni.
A térként értelmezhető mágneses alaphalmaz tehát, induktív hatást gyakorol, a benne és belőle megnyilvánult objektív anyagi valóság elektromos tulajdonságú részhalmazaira. Ez annak köszönhető, hogy az anyagi szintű elektronok, ugyanazokból az oszthatatlan alaptömegekből építik fel a saját elektrosztatikus erőtereiket, mint amelyik a mágneses erőteret alkotja. Amíg a mágneses erőtér lineáris, azaz egyenes felépítésű, addig az elektronok elektrosztatikus erőterei, mindig centrálisak. Vagyis, hűségesen követik az elektronjaik gömbszerű alakját és azok megszerzett forgó és keringő mozgásformáit.
Így az induktív viszony, eleve arról szól, hogy az elektronok elektrosztatikus erőterei, és a mágneses erőtér, ugyanazon a mágneses alaphalmazon belüli erőterekként, folyamatosan egymásra próbálják erőltetni, a teljes halmazukban kialakult mozgásformáikat. Éppen az oszthatatlan alaptömegek nyugalmának az elérése érdekében. De azt, már csak relatív módon képes az induktív viszony fenntartani. Ez a relatív egyensúly, az a kozmikus szintű harmónia, amit az égboltra tekintve láthatunk, az égitestek megfigyelhető periodikus módon visszatérő mozgásformáiban.
Így az égitestek, mint objektív anyagi részhalmazok, olyan elektromos tulajdonságú objektumok, amelyeknek a harmonikus mozgását, a mágneses alaphalmaz induktív hatása alakította ki és tartja fenn. Így az objektív valóság, a szubjektív tér hatásának köszönheti a létezését. Ha pedig, elhagyjuk a tiszta mágneses teret, és a bolygó és csillagközi tér felől lépünk be a Föld bioszférájába, akkor már a légtér és a mágneses tér kettősségét tapasztalhatjuk meg. Mert az anyagi minőségeket, nem csupán körül öleli a mágneses tér, hanem a belső atomos szerkezeteit is, teljesen kitölti. Így például, egy hidrogénatomot alkotó alapvető, elemi részecskék együttes térfogata, csupán egy tízezred részét teszik ki a teljes atomtérfogatnak. A protonok, a neutronok és az elektronok együttes térfogatának. Az atom belseje tehát, nem üres, hanem a mágneses alaphalmaz oszthatatlan alaptömegei töltik ki.
Ennél fogva, az oszthatatlan alaptömegek egységnyi kiterjedései, az elektronok egy tízezred részét képviselhetik csak. Vagyis, az elektronokhoz mérten is igen apró alaptömegek azok. Pedig, az elektronokat is alig tudjuk érzékelni, még az igen nagy felbontóképességű elektronmikroszkóppal is. Így az anyag, atomi szinten is, olyan a mágneses alaphalmaz számára, mint egy igen lágy szerkezetű, nagyon tágas szivacs. Amit a mágneses alaphalmaz könnyedén átjárhat. Mivel azonban, a mágneses tér is erőtér, és az elektronok elektrosztatikus erőterei is erőterek, ezért az atomok átjárhatóságát, kizárólag az egymás erőtereire gyakorolt induktív hatás befolyásolhatja.
Így a mágneses alaphalmazban kialakult kozmikus szintű mágneses hullámok, olyan erőtérré alakították a mágneses teret, amelynek az induktív hatása, az elektromos anyagi minőségek létezését és mozgásformáit kialakította és fenntartja. Ilyen elektromos anyagi minőség, a szellemi szintű értelemmel bíró ember is. Így a lélek, olyan kozmikus szintű mágneses hullám frekvenciája, amely a mi saját objektív anyagi létezésünket biztosítja, a teljes Létezésben. Induktív módon hatást gyakorolva, az elektromos tulajdonságú anyagi testünkre.
Ez az állandónak mondható induktív hatás, egyfajta kozmikus szintű szubjektív alapnyomással terhel bennünket. A reánk irányuló mágneses hullámunk frekvenciája révén. Ez a kozmikus szintű mágneses nyomásérték, egy átlagemberre vetítve, körülbelül 21 grammnak felel meg. Ami a halál pillanatában fel is szabadul. Ez a súllyal kifejezhető kozmikus szintű szubjektív nyomásérték tehát, a halál pillanatában megszűnik. Vagyis, az a kozmikus szintű induktív térhatás, ami addig élteti a testet, tovább már nem biztosít számunkra olyan mágneses alapú induktív nyomásértéket, amit a lélek jelent nekünk.
A lélek tehát, a mi anyagi testünkre terhelt, kozmikus szintű mágneses hullámunk frekvenciájának az energikus szubjektív nyomó hatása. Így a reánk irányuló kozmikus szintű mágneses hullámunk frekvenciája, olyan energiát közvetít felénk, amelyik induktív módon hasznosul az életünkben. Vitálisként értelmezett biológiai szintű életerőt biztosítva, az elektromos tulajdonságú anyagi minőségünk számára. Ezért a mágneses alapú lélek által, annyi elektromos életerőt meríthetünk a mindennapi életeseményeinkhez, amennyire csak szükségünk lehet. Ezért képes, néhány embertársunk alkalmanként, átlagember feletti teljesítményekre.
A kozmikus szintű mágneses tér tehát, induktív hatást gyakorol az elektromos tulajdonságú anyagi részhalmazokra. Ezt az élőlényekre vetített induktív hatást nevezzük életnek. Mert a lélek által, vitálisként értelmezett, bioelektromos jellegű életerőt kölcsönöz számunkra. Így a lélek, a reánk irányuló kozmikus szintű mágneses hullámunk frekvenciája. Amelyben az energiát, éppen felénk áramoltatja. A hullámhossz által meghatározott irányban. Így induktív módon, ez a kozmikus szintű energia éltet bennünket. Amit egyszerűen, csak léleknek nevezünk. Vagyis a lélek, a mágneses tér reánk vetített induktív térhatása.
A reánk irányuló kozmikus szintű mágneses hullámunk hullámhossza pedig, csupán egyenes irányban közvetíti felénk, a frekvenciájában terjedő energiát. Így a kozmikus szintű mágneses hullámunk hullámhossza, azt a kozmikus szintű információt képviseli, amelyik a bennünk meghatározott célra irányítja, a frekvencia induktivitásra alkalmas energiahatását. Vagyis, a kozmikus szintű mágneses hullámhossznak, informatív értéke van.
Ennél fogva, az a mágneses alaphalmaz, amelyikben a kozmikus szintű mágneses hullámhosszok révén, információk alakulhatnak ki, tárolódhatnak el, és induktív módon közlődhetnek az elektromos anyagi részhalmazok felé, elmének és memóriának minősül. Az Univerzum abszolút Elméjének és Memóriájának. Amelynek, ennél fogva sajátságos, szintén abszolút értékű Intelligens Tudatossága és Öntudata van. Amit a keresztény tanítások Szent Szellemként, Istenként tisztelnek.
A reánk irányuló, kozmikus szintű mágneses hullámhosszunkat tehát, az Univerzum abszolút Intelligens Öntudata irányítja felénk. Éppen azért, hogy a frekvencia által, a benne terjedő energia révén éltessen bennünket. Vagyis röviden, a lélek által éltet, de az Ő személyes, tiszta kozmikus szándéka alapján.
Amikor pedig, meditatív elmeállapotba kerülünk, akkor az elménkkel, már nem a folyamatosan változó szellemi gondolatainkra koncentrálunk, hanem a lelkünkre vagyunk tudatosak. Arra a kozmikus szintű frekvenciára, ami a biológiai szintű létezésünket fenntartja. Csakhogy, a sajátságos frekvenciánkra fókuszálva, az ő hullámhosszára is tudatássá válik az elménk. Arra a kozmikus szintű hullámhosszra, ami a lelki eredetű frekvenciánkat felénk irányítja. Ennél fogva, meditatív elmeállapotban, betekintést nyerhetünk az Univerzum abszolút Tudatosságába. A Szent Szellem tisztaságába. Isten abszolút Elméjébe.
Ezt az abszolút Tudatosságot, teljesen átlátni nem vagyunk képesek a relatív elméinkkel, de bármilyen információt lekérhetünk Tőle, igény szerint. Így az emberi elme meditatív elmeállapotban, olyan kozmikus szintű információkhoz juthat, amit a relatív módon tudatos eszével, nemigen lenne képes a saját szellemi szintű tudása alapján kiokoskodni. Mert a meditációban szerzett kozmikus szintű információt az abszolút, a teljesen tiszta Szent Szellemtől kapja.
A kozmikus szintű Öntudattal, a tudomány is foglalkozik. Mert a kvantumfizika például, már nyíltan intelligens Univerzumról beszél. Aki vagy ami, a mágneses alapú kozmológiai állandókat, éppen úgy állította be, hogy az elektromos anyagi részhalmazok, azok alapján működhessenek. Induktív hatásra. Már körülbelül, 28 ilyen kozmológia állandót ismertek meg. Ilyen kozmológiai állandó például, a fény sebessége is. Így a kvantumpszichológia értelmezése, intelligensnek könyvelte el a teljes Univerzumot. Bár, ezt a kozmikus szintű intelligenciát, még nem határozta meg.
Ez a kozmikus szintű Intelligencia, a térben van. A mágneses térben. A mágneses erőtérben. Amelyben az induktív viszony képes céltudatos hatást gyakorolni, az elektromos tulajdonságú anyagi részhalmazokra. Ennél fogva, mindig a kozmikus szintű mágneses hullámok hullámhosszainak az informatív értékei határozzák meg azt, hogy a frekvenciájukban terjedő energia, milyen mértékű induktív munkát végezhet, az elektromos anyagi részhalmazokon. Ez a mágneses alapú térhatás, minden elektromos anyagi részhalmazt, induktív módon befolyásol. Kivétel nélkül.
Mert az objektívnek megismert anyagi valóság, elektromos és mágneses egy időben. Mivel, az elektromos tulajdonságú objektív anyagi valóság, a szubjektív mágneses valóságban nyilvánult meg. A folyamatosan fennálló induktív viszony miatt lett minden objektív elektromos hullám, „elektromágneses” jellegű. Ez által utalva arra, hogy az objektív valóságunkban, az elektromos és a mágneses erőtér, elválaszthatatlan egymástól. Mert az erőtereik induktív viszonya folytonos. Ezt az induktív viszonyt értelmezgeti a kvantumfizika is, az ő sajátságos módján.
Ha azonban, a légtérben felfelé haladva, elhagyjuk a bioszféránk anyagi szintű határát, akkor a bolygó és csillagközi térbe hatolunk. Ahol már nincsen elektromos anyagi vonatkozás. A tiszta mágneses erőtérbe jutunk. Ami egy egészen más világ számunkra. Az Univerzum szubjektív valóságának a világa. Ami mágneses erőtérként, állandóan induktív kényszerhatást gyakorol, az elektronok elektrosztatikus erőtereire. Azon belül pedig, az objektív anyagi valóságra. Ami ennél fogva, objektív és szubjektív egy időben. Mivel elektromos és mágneses adottságokkal is rendelkezik egyszerre.
Amíg a tudomány, nem hajlandó hasonló módon értelmezni az abszolút Létezés különböző valóságait, addig gyakorlatilag fejlődésképtelen. Mert „bele ragadt” a téves elképzeléseibe, amelyekből mindig egyre bonyolultabb hipotézisek alapján próbálhatnak csak tovább fejlődni. Olyan tudományos jellegű „zsákutcákat” tákolva ez által, amelyek nem vezethetnek sehová. Mert a tér ideális értelmezése nélkül, nem érthetik meg a térhatás lényegiségét sem. Amit az indukció jelensége produkál, folyamatos jelleggel. Mert gyakorlatilag, „nem látják a fától az erdőt”. Vagyis, az objektív valóság téves értelmezése miatt, nem látják a szubjektív valóságot. Pedig, ott van az orruk előtt. Mert az objektív valóságot éppúgy áthatja, mint ahogyan a kozmikus szintű bolygó és csillagközi teret alkotja. Ettől lett az ember, objektív-szubjektum.
Na már most, ezt a mágneses alapú kozmikus teret képes az emberi elme befolyásolni, a reális képzelet segítségével. Mert elképzelni csak azt tudjuk, amiben valóban hiszünk. Ennél fogva, a reális hiteink, a már kifejezésre juttatott vágyaink elképzeléseiben nyilvánulnak meg. Amikor ugyanis, reális elképzelést formálunk az elménkben, akkor a gyakorlatilag kifejezésre juttatott hiteink, mint EEG-agyi mágneses hullámok jelennek meg. Ezek az agyi mágneses hullámok, alkalmasak arra, hogy az Univerzum mágneses terében, megkeressék a hullámhosszukhoz tartozó kozmikus szintű mágneses hullámokat, és azok induktív paramétereit átprogramozzák. Mégpedig, a vágyainkat kifejezni képes valóságos elképzeléseink alapján. Ilyen módon az értelmes emberi elme, hatást tud gyakorolni, az anyagi minőségeket induktív módon működtető kozmikus szintű mágneses térre. A képzelete által kifejezésre juttatott hiteivel.
Egy elképzelés, attól lesz reális, ha önmagunkat vagy azt a személyt, akinek a sorsán változtatni szeretnénk, beleképzeljük az elménkben formált mentális képzeletünkbe. Ennek érdekében, tegyük meg magunknak azt a szívességet, hogy minden este lefekvés után, de még elalvás előtt, képzeljünk el néhány olyan dolgot vagy eseményt, amit másnap, a lelki vágyaink szerint szeretnénk megtapasztalni. Majd azzal a biztos tudattal aludjunk el, hogy az elménkben, már beállítottuk azokat az induktív paramétereket, amelyek alapján, a vágyott dolgoknak vagy eseményeknek történniük kell. Gyakorlatilag ilyen módon, mi magunk írhatjuk a saját sorsunkat.
Amíg alszunk, az elménkben formált EEG agyi mágneses hullámaink, az anyagi szintű eseményeink elé hatolnak, és a lelki vágyaink szerint programozzák át, azok mágneses alapú megvalósulási feltételeit. Mert a mágneses hullámokban, a hatásterjedés sebessége fénysebességű. Míg az objektív elektromos anyagi minőségekben, legfeljebb egyharmad fénysebességet érhet csak el. Így, amíg nyugodtan pihenünk, addig könnyedén megtörténik a vágyaink szerint történő mentális programozás.
Mert, mindig a képzelet formálja a valóságot. Hiszen semmi, de igazán semmi sem alakult ki a természetben emberi alkotásként, amit előtte valaki, el nem képzelt volna valóságosnak. Ilyen módon, mindig az elképzeléseinkbe ágyazott terveink valósulnak meg. Mert a valóságos elképzeléseink, képi vagy filmszerű mentális formát biztosítanak, a kifejezésre juttatott hiteinknek. Így az elképzeléseinkbe, már sokkal több információ sűrűsödik bele, mint amit a kimondott szavainkkal és mondatainkkal tudnánk verbális módon kifejezni.
Ezért, tekintsük az esténkénti elképzeléseinket, olyan imáknak, amelyekben minden lehetséges információt beleszőttünk. Mert, ahogyan imádkozni lehet élő szóban, úgy az elképzelések szintjén is. De az elképzeléseinkben, a lelki vágyaink szerint értelmezett Isteni szándékok nyernek szellemi szintű kifejezést tőlünk. Mert, ha a lélek által Isten élteti az embert, akkor a lelki vágyaink, Isten reánk irányuló szándékai. Lelki adottságokként, csupán erőértékük van a lelki vágyainknak. Ezért kell a szellemi gondolataink informatív értékeivel, valóságos elképzeléseket formálni, a vágyaink lehetséges tárgyáról vagy eseményéről. Mert az elképzeléseinkben így, már az Isteni eredetű lelki vágy ereje, és a szellemi gondolataink informatív értékei egyesülnek, egy közös mentális egységben. EEG-agyi mágneses hullám formáját öltve.
Ennél fogva, ha a lelki vágyainkat, mindig a reális elképzeléseink szintjére emeljük az elménkben, a szellemi gondolataink informatív értékeivel, akkor a reánk irányuló Isteni akarat alapján élhetünk. Isteni rendben. Mert ilyen módon, az EEG agyi mágneses hullámaink segítségével, tudatosan befolyásoltuk azt a mágneses teret, amelyik induktív módon, amúgy is működteti az elektromos anyagi dolgok és események, rezgési szinten megvalósuló történéseit. Másképpen fogalmazva, mentális hatást gyakorolhatunk arra a mágneses térre, amelyiknek az induktív térhatása, az egész elektromos anyagi szintű világmindenséget működteti. Az ő induktív térhatásával.
A kozmikus szintű mágneses erőtér tehát, egy abszolút értékű Elmeként, azt az Isteni mátrixot képviseli, amit az elménkkel mentális módon képesek vagyunk befolyásolni. A vágyainkban jelentkező mindennapi lelki igényeink alapján. A hitünket kifejezni képes elképzeléseinkkel. Ezért a mágneses alaphalmaz, a szubjektívként értelmezhető mentalitás alapja. Ilyen módon, nem csupán a mágneses alapú tér képes reánk induktív hatást gyakorolni, amit a lélek jelent számunkra, hanem mi magunk is képesek vagyunk azt befolyásolni, a kifejezésre juttatott hiteink által. Mert az induktív hatás, két irányú folyamat. Ilyen módon, a mi saját relatív mentalitásunk is képes hatást gyakorolni, az Univerzum mentális valóságára. Így ez is, egyfajta térhatás része. Így lehetünk tudatosak gyakorlatilag, az Univerzum abszolút Elméjében. Amire az abszolút Elme is mindig tudatos.
Matécz Zoltán
2022.10.06.
