Erőből energia.
Amikor egy erő, hatást gyakorol egy anyagi test tömegére, akkor azt az erőt, egy másik test tömege közvetíti, teljesen tehetetlen módon. Így a közvetlen felületi érintkezésük pillanatában, a lendületben lévő második test, átadja egyetlen felületi érintkezésen alapuló impulzus által azt az erőhatást az első testnek, amit a lendületével közölni képes. Megváltoztatva ez által, az első test addig viszonyítható mozgásállapotát. Vagyis, az erő hatása, a tömegek között közlődik, közvetlen felületi érintkezésen alapuló kölcsönhatás révén.
Ezen alapszik Newton I.-törvénye, ami a tehetetlenségről szól. Amely szerint, „Minden test megtartja nyugalmi állapotát vagy egyenes vonalú egyenletes mozgását mindaddig, míg egy másik test vagy mező által kifejtett hatás, nem kényszeríti mozgásállapotának megváltoztatására.” Ennél fogva a tehetetlenség, az anyagi testek olyan alapvető tulajdonsága, amely a teljesen hatásképtelen ellenállásukat fejezi ki, a mozgási vagy nyugalmi állapotuk megváltoztatásával szemben. Illetve, az anyagi testek azon tulajdonságára utal, amellyel ellenállnak a mozgási állapotukban fellépő bármilyen változtató hatás kényszerének. Ezt a kvalitatív hatásokkal szemben tanúsított ellenálló képességet, az anyagi testek kvantitatív kiterjedését biztosító tömegük okozza. Ezért szokták a tömeget, az anyagi testek tehetetlenségi mértékének nevezni. Így a tömeg, az anyagi testek kiterjedését kifejezni képes tulajdonsága.
Bár Newton, a tehetetlenségi törvényét, az anyagi testekre vonatkoztatta, mert nyilván azok fizikai állapotaival foglalkozott, de a mai modern fizika már rámutatott arra, hogy az anyagi minőségektől jóval kisebb kiterjedésű tömegek is léteznek. Anyag alatti részecskék. Oly annyira, hogy Newton korában még az „atomot”, már tovább oszthatatlan tömegű részecskének tekintették. Ezért az atom kifejezés, egyszerűen „oszthatatlant” jelent. Csakhogy, a modern fizika képes lett arra, hogy alkotóelemeire bontsa az atomot. Így a modern kor relatív fizikusai belenyugodtak abba, hogy az „oszthatatlannak” vélt atom, osztható tömeg lett. Fel sem tételezve azt, hogy a régi görögök által feltételezett valós oszthatatlanságot, az atomnál jóval kisebb mértékű alapkiterjedésben keressék.
Mert szerintem, az Univerzum legkisebb, tovább már valóban oszthatatlan alaptömegei, a mágneses alaphalmaz teljes közegét alkotják. Mivel, az elektromos megosztás képességével, csak összetett szerkezetű anyagi részecskék bírhatnak. Így az oszthatatlan alaptömegeknek jutott, a mágneses hatások közvetítésének a kényszere. Ezért az egységnyi méretű oszthatatlan alaptömegek, a közegükben egymásra támaszkodva, csupán rezegni képesek, az amúgy teljesen stabil alaphalmazukat alkotva. Egy egységes mátrix rendszert biztosítva. Amelyben az oszthatatlan alaptömegek, az egyensúlyi helyzetüket folyamatosan keresik. Ezért, állandóan csak rezegnek. A szervezett együttes rezgéseik révén pedig, longitudinális felépítésű mágneses hullámok kialakítására alkalmasak. Mágneses erőtérré alakítva ez által, a teljes mágneses alaphalmazt.
A mágneses hullámokban pedig, a hullámhossz mentén felsorakozott erőimpulzus sorozatok, a mágneses frekvenciát alkotják. Amelyben az energia képes terjedni. A dolog éppen úgy működik, mint Newton soros ingája. Ahol sok egymással érintkező golyót akasztanak fel egy sorban úgy, hogy azok egy hosszú golyósort alkossanak. Így az első golyót meglendítve átadja az, a lendületében megszerzett erőimpulzus értékét a golyósornak. Ez az egyetlen impulzus, végigfut a teljes golyósoron. Majd a golyósor végén, egyetlen golyó kilendülését fogja előidézni. Az utolsó impulzusátadás helyén. Mivel tehát, az utolsó golyó nem képes impulzusértéket továbbadni, ezért az előtte lévő golyótól átvett erőhatást arra használja, hogy annak arányában kilendül. Éppen olyan mértékben, amilyen lendülettel az első golyót rákényszerítettük az első impulzusátadásra.
Ha két vagy három golyóval kezdjük a rezgési folyamatot, akkor két vagy három golyó fog kilendülni a golyósor végén. Szigorúan megtartva a hatásmegmaradás törvényét. Éppen ugyanolyan formában, mint ahogyan Newton első törvényében, a két test impulzusa és lendülete által az erőhatás közlődött, közvetlen felületi kölcsönhatás révén. Vagyis a kölcsönhatási folyamatban, a lendület impulzussá alakul, míg az impulzus lendületet idéz elő. Szigorúan megtartva, a hatásmegmaradás törvényszerűségét.
Lendület és impulzus megmaradási képlete.
Lendület = L = m*v = m*(a*t) = (m*a)*t = F*t = I = Impulzus
Lendületerő à F = m*a = m*(v/t) = (m*v)/t = I/t = F ß Impulzuserő
Ez a mozgásmennyiség megmaradási képlete, ami a hullámokra is igaz.
Másképpen fogalmazva, a mágneses hullámok frekvenciáiban az erőimpulzus sorozatok, éppúgy a hatásmegmaradás törvényén alapulnak, mint ahogyan két anyagi test kölcsönhatása esetében. Azzal az alapvető különbséggel, hogy amíg két anyagi test közvetlen felületi kölcsönhatásba kerül egymással, és egyetlen erőimpulzus által közlődik az erő hatása közöttük, addig a mágneses hullámokban, a hatásközvetítési mód folytonossá vált. Mégpedig azon okból, hogy a frekvencia révén, egymást követő erőimpulzus sorozatok, egymásnak adják át a hullámhossz irányában, a rezgési szintű részerő hatásaikat. Ezért a mágneses hullámokban megvalósult energia áramlása, a frekvencia által közölt erőimpulzus sorozatok folytonossága alapján jön létre.
Vagyis, az egyszeri erőátadás lehetőségén felül a mágneses hullámokban, folyamatos hatásközvetítési mód valósul meg, a frekvencia áltat. Így a mágneses hullám úgy működik, mint egy egyirányú „hatáspumpa”. Mágneses alapú torlónyomást gyakorolva mindenre, amivel csak kölcsönhatásba lép. Mert a mágneses hullám, a frekvencia által közvetíthető energiát, a hullámhossz által meghatározott irányba közvetíti. Folyamatos jelleggel. Ezért az energia hatása nem más, mint a mágneses hullámok által közvetített részerő impulzusok egy irányú folytonossága. Amelyben az oszthatatlan alaptömegek rezgési szintű részerői, a frekvencia által folyamatosan megszaggatott erőimpulzusok révén, egymást követik a hullámhossz irányában. Mágneses alapú torlónyomást gyakorolva mindenre, amivel kölcsönhatásba kerülhetnek.
Az elektromos anyagi részhalmazok elektronjai pedig, ugyanazokból az oszthatatlan alaptömegekből építik fel az elektrosztatikus erőtereiket, mint amelyikből a mágneses hullámok alakulnak ki. Azzal az alapvető különbséggel, hogy a mágneses hullámok által biztosított mágneses erőtérben, lineáris a hatásterjedés módja. Vagyis, egyenes irányú. Míg az elektronok elektrosztatikus erőtereiben mindig centrálisak. Gömb formát alkotnak. Mert az elektrosztatikus erőterek, mindig hűségesen követik az elektronjaik alakját és kialakult mozgásformáit. Így, mint azonos halmazon belül kialakult ellentétes érdekű erőterek, vagy másképpen fogalmazva mezők, mindenképpen egymás ellen dolgoznak. Ezt a mágneses és elektromos erőterek között folyamatosan fennálló kölcsönhatást nevezzük induktív viszonynak. Az Univerzum oszthatatlan alaptömegei tehát, az elektronoktól is jóval kisebb kiterjedésű egységnyi tömegegységek. Ilyen módon képesek arra, hogy az elektronok számunkra láthatatlan elektrosztatikus erőtereit is felépítsék.
Az indukció tehát, azon alapszik, hogy a mágneses erőtér és az elektronok elektrosztatikus erőterei, folyamatos közvetlen kölcsönhatásban állnak egymással. Így a lineáris felépítésű mágneses hullámokban terjedő energia folyamatos hatása, az elektromos anyagi részhalmazok elektronjainak az elektrosztatikus erőtereire fejtenek ki közvetlen fizikai hatást. A kétféle erőtér folyamatosan egymásnak feszül. Így gyorsulnak vagy lassulnak az elektronok elektrosztatikus erőterei. Közvetett módon pedig, gyorsítva vagy lassítva ez által, az elektronjaik fennálló mozgásformáit is.
A dolog éppen úgy működik, mint a gépjárművekbe épített robbanómotorok esetében. Ahol a lineáris mozgást végző dugattyúk, centrális irányú forgómozgást alakítanak ki a főtengelyre vetítve. Így a lineáris mágneses erőtér, a centrális felépítésű elektrosztatikus erőtereken keresztül, állandóan fenntartják vagy megváltoztathatják az elektronok fennálló mozgásformáit.
Az oszthatatlan alaptömegek kényszerű rezgési erőimpulzusai, a mágneses hullámokban egy irányba terjednek. Ezt a frekvencia által folytonossá vált hatásterjedési módot, az energia áramlásának nevezzük. Vagyis, az energia áramlásában gyakorlatilag, az oszthatatlan alaptömegek rezgési szintű részerői terjednek egy meghatározott irányba. Amely irányt a hullámhossz határozza meg. Így az oszthatatlan alaptömegek rezgési szintű részerői, a mágneses hullám folytonosságában, az energia hatásává válnak. Ezért lesz az oszthatatlan alaptömegek kényszerű rezgési szintű részerőiből, energia. Ahogy azt, az írás címe is sejteti.
Az induktív viszony alapján pedig, a mágneses hullámokban terjedő energia hasznosul. Mégpedig olyan módon, hogy a kétféle erőtér közvetlen kölcsönhatása következtében, az érintett anyagi részhalmaz elektronjainak a mozgásállapota változhat meg. A halmazon belül, minden elektroné egy időben. Mert az induktív viszony, minden elektrosztatikus erőtérre egyformán hatást gyakorol, egy érintett anyagi részhalmazon belül. Ennek az induktív hatásnak köszönhetően vesznek fel az anyagi részhalmazok, a mágneses hullámhossz informatív értékeinek megfelelő formációkat. Vagyis, olyan szerkezeti struktúrák alakzatait, amelyek az anyagi részhalmazt jellemezni képesek.
Az elektrosztatikus erőterek megváltozása esetén, változni fog az elektronok mozgási tempója is. Ami az anyagi részhalmaz állapotbéli változását is előidézheti. Miközben az energia induktív hatása, az elektronok tömegeinek a mozgását, elektromos erőhatással vértezi fel. Így a mágneses energia, elektromos erővé alakul az induktív viszonyban. Az indukció tehát modulálja, átalakítja a mágneses hullámhossz informatív értékét, elektromos anyagi formációt biztosító struktúrává. Míg a mágneses energia hatását, elektromos erőhatássá alakítja, az induktív viszonyban érintett anyagi részhalmazon belül.
Vagyis, a mágneses hullámokban terjedő energia, az elektromos tulajdonságú anyagi részhalmazokban, mint elektromos okokra visszavezethető erő jelenik meg. Ezért az elektromos tulajdonságú anyagi részhalmazok, olyan objektumok az anyagi világunkban, amelyek között Newton első törvénye értelmében, a közvetlen fizikai kölcsönhatás révén közlődik az erő hatása. Illetve, az elektromos erőterek, mint erőhatással jellemezhető mezők, mágneses okokra visszavezetett módon, induktív hatást gyakorolhatnak egymásra. Szigorúan megtartva, a hatásmegmaradás törvényszerűségét.
De így Newton első törvénye, átvitt értelemben utal, a mágneses hullámokban terjedő energia kialakulási lehetőségére is. Ahol az oszthatatlan alaptömegek rezgési kényszere miatt, az rezgési szintű részerő impulzusaik egy irányú folyamatos terjedése valósul meg. Ebből persze, az is nyilvánvaló módon következik, hogy a mágneses hullámok által közölhető energia, csupán induktív változásokat képes előidézni, az elektromos anyagi részhalmazokban. Mint a mágneses erőtér aktív mezője.
Vagyis, a kvalitatív energiából, sohasem lesz kvantitatív kiterjedést biztosító tömeg. Mert az energia, csupán a részerő impulzusok egy irányú folytonosságát jelenti. Ez az erő pedig, akár egyetlen impulzussal, akár a mágneses energia által megvalósult folyamatos erőimpulzus sorozatok révén, csak módosítani képes az elektromos anyagi részhalmazok viszonyítható állapotán. Amely változás, nyilván azok kialakult, megnyilvánult tömegein viszonyítható.
De akkor, hogyan kerültek az egységnyi oszthatatlan alaptömegek által biztosított mágneses alaphalmazba, az összetett szerkezetű elektromos anyagi minőségek? Erre ad választ a „megnyilvánulás” kifejezés. Amely arra utal, hogy megnyilvánulni, vagyis jól látható és viszonyítható anyaggá szerveződni, csak a meg nem nyilvánult, számunkra láthatatlan mágneses alaphalmazból lehet. Ezért, az azonos hullámhosszúságú kozmikus szintű mágneses hullámok konfrontációja során, az egymással interferáló hullámok gigantikus méretű torlónyomása, centrális irányú forgómozgásra késztették, a közvetlen kölcsönhatásukban résztvevő oszthatatlan alaptömegeket. Amelyek az állandó rezgésük helyett, forgó áramlásra kényszerültek. A forgómozgás felmelegítette, a teljes forgás áramlásában lévő halmazt. Ilyen módon, az egymással konfrontálódó hullámok torlónyomásának következtében, beindult a fúzió, az anyaggá egyesülés megnyilvánító folyamata. Ezekben a mágneses kölcsönhatásokban alakultak ki az Univerzum „atomjai”. Amelyeket ma csillagoknak, bolygóknak, holdaknak, égitesteknek nevezünk.
Vagyis, nem az egy pontban elképzelt mágneses energia alakult át az égitestek tömegeivé, egy kozmikus szintű robbanást követően. Hanem az interferenciában résztvevő oszthatatlan alaptömegek egyesültek, összetett szerkezetű anyagi részhalmazokká. A fúziónak köszönhetően. Tulajdonképpen, látható módon megnyilvánultak azok. Amelyek az óta is vagy fuzionálnak, mint csillagok, vagy pedig, már csupán anyagi szintű elbomlási folyamatok jellemeznek. Mint például, a mi Földünket is. Így az anyagok elbomlási folyamatainak a végterméke a hidrogén lett.
Tulajdonképpen, háromféle anyag elbomlási folyamat alakult ki a bolygónkon. A fizikai szintű, amit a rádióaktivitás jelent, az ólomig. A kémiai szintű, amit a vegyületképződés lehetősége biztosít a hidrogénig. Majd a biológiai szintű, ami a hidrogén felhasználásán alapszik. Ezért fogyasztunk hidrogénben igen dús szerves vegyületeket. Mert a sejtjeink szerintem, a hidrogént égetik el, vegyileg tiszta vízzé alakítva azt. Mivel azonban a hidrogén égése a sejtjeinkben vízzé alakul, ezért nem igazán nevezhető elbomlási folyamatnak.
Az anyagi szintű elmúlás pedig, azzal jár, hogy az egyre kisebb tömegű atomok, a reájuk ható mágneses energia nélkül, előbb-utóbb felbomlanak, és alapvető összetevőikre esnek szét. Vagyis, egységnyi méretű oszthatatlan alaptömegekre. Amelyek a bomlásuk során egyszerűen, nagy erővel belehatolnak a mágneses alaphalmaz által biztosított oszthatatlan alaptömegek teljes halmazába. Ez az annihiláció fizikai jelensége. Amit szétsugárzásnak neveznek. Az így keletkező energikus oszthatatlan részecskék, a mágneses alaphalmazba hatolnak. A saját halmazukban teljesen megszelídülve, felveszik az oszthatatlan alaptömegekre jellemző nyugalmi állapotukat, amelyben már, csak a rezgési kényszerük maradhat meg.
Vagyis, a tömeg nem válik energiává, és az energia sem válik tömeggé. Ha ezt megtehetné, akkor nem beszélhetnénk, az energia megmaradási lehetőségéről. Ami a fizikában, többszörösen is igazolt állítás. A Newton által meghatározott hatásmegmaradás törvényének engedelmeskedve. Viszont így, az energia megmaradási törvényével párhuzamosan, a tömeg megmaradási törvényét is meghatározhatjuk. Mert, az energia csupán, összetett szerkezetű anyagi minőségeket formál, az oszthatatlan alaptömegekből. Gyakorlatilag, nagyobb kiterjedésű összetett tömegeket. Így tulajdonképpen, megnyilvánítja azokat. Az oszthatatlan alaptömegek, általunk láthatatlan, meg nem nyilvánult mágneses alaphalmazából.
Ebből persze, az is egyenesen következik, hogy a tömegből sohasem lesz sem erőhatás, sem pedig energia. Vagyis, tömegvonzást feltételezve, olyan erőhatást tulajdonítanak az anyagi testek tehetetlen tulajdonságát képviselő tömegeinek, amelyet azok produkálni képtelenek. Hiszen kvantitatív kiterjedésként, éppen a kvalitatív hatásokkal szemben mutatnak tehetetlenséget. Az erő és az erőhalmazt képviselő energiával szemben. Ha a feltételezett vonzódás lehetőségével bírna, akkor a tömeg is kvantitatív tényező lenne a mellett, hogy kvalitatív kiterjedést képvisel.
Albert Einstein az energiát úgy határozta meg, hogy E = m * c2. Vagyis, nem a tömeggel azonosította, hanem a tömeg legnagyobb, elvileg elképzelhető sebességének a négyzetével. De, semmilyen összetett szerkezetű anyagi minőség tömege nem képes fénysebességgel haladni. Még az oszthatatlan alaptömegek sem. Mert a fénysebesség, csak a mágneses hullámokban terjedő energia terjedési tempójára utal. Vagyis, a fénysebesség, kizárólag szubjektív hatássebességnek minősül. Ezért azt, nem érheti el, egyetlen objektív kiterjedésű tömeg sem. Még az Univerzum oszthatatlan alaptömege sem. Így a fénysebesség négyzetével való számolás is irreális dolog.
Illik szót ejtenem még, a mágneses torlónyomásról, amit a mágneses hullámok terhelnek az elektromos anyagi részhalmazokra, az azokkal való induktív viszonyuk közben. Amíg az induktív viszonyban érintett anyagi részhalmaz összes elektronjának az elektrosztatikus erőtereire, közvetlen energikus hatást gyakorol. Így a mágneses erőtér, a benne megnyilvánult anyagi részhalmazokra, az ő kialakult tömegeik arányában terhel, kozmikus szintű mágneses torlónyomást. Vagyis, az égitestek viszonylatában ez úgy érvényesül, hogy mindig azok tömegközéppontja felé fog állandó nyomóhatást gyakorolni. Az anyagi tömeg kiterjedt méretével arányos módon. Szerintem pedig, ez a kozmikus szintű mágneses alapú torlónyomás képviseli, a gravitáció régóta vitatott jelenségét.
A gravitáció fogalma, a görög „gravis” szóból ered. Ami alapvetően nehézséget jelent. Az esetleges vonzás képességére, még csak nem is utal. Mert nehéz, csak olyan anyagi test tömege lehet, amit valamilyen hatás terhel. A kozmikus szintű mágneses hullámok pedig, minden megnyilvánult elektromos anyagi részhalmazra, azok kiterjedésének megfelelő mértékében terhelnek arányos torlónyomást. Ez az égitestek tömegeire gyakorolt mágneses torlónyomás, az ő kialakult mozgási kényszerüket idézte elő és tartja fenn. Amit a sajátságos elektromos erőtereik, eltérítettek az egyenes vonalú egyenletes mozgás irányától. Mégpedig úgy, hogy egyenletes körpályára kényszerítették azokat. Centrifugális forgómozgás miatt kialakult, centripetális keringőmozgással. Így alakult ki az égi harmónia. Mint a relatív egyensúlyon alapuló, állandósult égi mozgásformák lehetősége.
Amit a másik anyagi szintű égitestekkel való közvetlen kölcsönhatás hiányában, az égi mezők hoztak létre. A mágneses erőtér hatásmezőjében megvalósult induktív viszonynak köszönhetően. Amely az égitestek elektromos erőtereire fejti ki a közvetlen induktív hatását. Mivel az égitestek kiterjedését biztosító tömegeik változó, így a hozzájuk tartozó elektromos erőtereik kiterjedése is arányos azokkal. Így az égitestek különböző méretű elektromos erőterei, egyfajta elektromotoros hatásnak engedelmeskednek, az Univerzum mágneses erőterében. Folyamatosan fenntartva ez által, az égitestek kialakult kozmikus szintű mozgásformáit.
Az Univerzum oszthatatlan alaptömegeinek a rezgési szintű részerő hatásai, a kozmikus szintű mágneses hullámokban folyamatosan egy irányba terjedve, megvalósítják az energia áramlási lehetőségét. Így az energia áramlásában, nem az oszthatatlan alaptömegek haladnak a fény sebességével, hanem csak a részerő impulzusaik hatásának a folyamatossága. Az oszthatatlan alaptömegek, csak rezegnek. Miközben, az egyensúlyi helyzetük, számottevően nem változik. Így a fény sebessége, az Univerzum szubjektív hatássebességének minősül. Mert nem objektív kiterjedésű tömegértékek valóságos sebességét jelenti.
Az oszthatatlan alaptömegek által közvetíthető rezgési szintű részerőkből tehát, a mágneses hullámokban terjedő energia lesz. Míg a mágneses erőtér és az elektronok elektrosztatikus erőterei között fennálló induktív viszonyban, a mágneses hullámokban terjedő energiából, elektromos okokra visszavezethető erőhatás lesz. Ami az anyagi tömegértékek mozgásállapotaiban nyilvánul meg.
Matécz Zoltán
2022.11.20.
