Kezdet és vég.
A kezdet és a vég, olyan alapvető fogalompár, ami valamilyen fizikai szinten megvalósuló eseményszerűséget, idővel határoz meg. Ilyen módon, igei alapon kezelve, valamilyen cselekvésre, történésre vagy létezésre utal. Így az abszolút Létezésen belül, ami maga is nyilván esemény, relatív módon viszonyítható cselekmények és történések részeseményei valósulnak meg. Amelyeknek nyilván, van kezdete és vége. Hiszen idővel meghatározható részesemények azok, az abszolút Létezésben.
Ahhoz, hogy az idővel meghatározható kezdet és vég lényegét megérsük, előbb az abszolút Létezést kell kétfelé bontanunk elméletben. Mert sz abszolút Létezést, eleve kétféle valóság alkotja. Az elektromos tulajdonságú objektív anyagi valóság, és a mágneses alapú szubjektív valóság.
Az objektív anyagi valóság, összetett szerkezetű és elektrosztatikus, valamint elektromos jellemzőségekkel határozható meg. Az elektronokra visszavezethető módon. Ezek az anyagi megnyilvánulások, maguk is események. Olyan elektromos szekunder események, amelyek primer jellegű mágneses okokra vezethetők vissza. A folyamatosan fennálló induktív hatásnak köszönhetően. Így az elektrosztatikus alapokon nyugvó elektromos erőterek, állandóan mágneses befolyás alatt állnak. Amit az Univerzum szubjektív, azaz mágneses alaphalmaza biztosít. Mivel az elektromos tulajdonságú anyagi minőségeket az átlagemberek is aránylag elég jól ismerik, ezért a mágneses alapú szubjektív valóság felépítését és működését értelmezem inkább.
A mágneses alaphalmaz teljes közegét, az Univerzum tovább már valóban oszthatatlan egységnyi alaptömegei építik fel. Mert az elektromos megosztás képességével, csak összetett szerkezetű anyagi minőségek rendelkezhetnek. Így az oszthatatlan alaptömegek elektromos szempontból véve, szóba sem jöhetnek. Így nekik jutott a mágneses hatások közvetítésének a kényszere. Ezek az oszthatatlan alaptömegek, az elektronoktól is jóval kisebb kiterjedésűek. Szerintem, legalább ezerszer kisebbek.
Az oszthatatlan alaptömegek tehát, tökéletesen kitöltik a rendelkezésükre álló helyet az Univerzumban. Egy egységesnek mondható, mátrix rendszer közegét alkotva. Amelynek minden oszthatatlan alaptömege, folyamatosan csak rezeg. Hiszen a stabil felfüggesztés és a fix alátámasztás hiányában, állandón csak az egyensúlyi helyzetüket keresik. Mindig csak rezegve. Egymást félre tolni vagy félre lökni önerőből képtelenek. Így a szervezett együttes rezgéseik által, longitudinális felépítésű, kozmikus szintű mágneses hullámokat alakítanak ki, a mágneses alaphalmazban. Amely hullámoknak, kétféle összetevője van. A hullámhossz és a frekvencia.
Az én véleményem szerint, a mágneses hullámhossznak informatív értéke van. Mert az határozza meg a mágneses hullám irányát és így a célját. Míg a frekvencia által, az oszthatatlan alaptömegek rezgési szintű részerő hatásai terjednek, a hullámhossz által meghatározott egyenes irányba. Mégpedig, a frekvenciát egymás után felépítő, erőimpulzus sorozatok formáját öltve. Így a kozmikus szintű mágneses hullámokban, az energia terjed. Mágneses erőtérré alakítva, a teljes mágneses alaphalmazt. Ezek a mágneses hullámok, éppen úgy működnek, mint Newton soros ingája.
Mert, a mágneses hullámokban folyamatossá vált egy irányú hatásközvetítési móddal, az energia hatása terjed. Így a kozmikus szintű mágneses hullámok mágneses torlónyomással terhelnek mindent, amivel közvetlen fizikai érintkezésen alapuló induktív viszonyba kerülhetnek. Azok pedig, nem mások, mint az elektronok elektrosztatikus erőterei. Illetve, azok az elektromos erőterek, amit az elektronok elektrosztatikus erőterei építenek fel, egy anyagi részhalmazban és a körül.
Ennek pedig az, az oka, hogy az elektronok, a saját elektrosztatikus erőtereiket, a mágneses alaphalmaz hozzájuk legközelebb álló oszthatatlan alaptömegeiből építik fel. Ezek az elektrosztatikus erőterek azonban, a folyamatos rezgés helyett, az elektronjaikkal együtt áramlanak. Folyamatosan követve, az elektronjaik megszerzett keringő és forgó mozgásformáit. Mivel azonban, ugyanazokból az oszthatatlan alaptömegekből épülnek fel az elektronok elektrosztatikus erőterei, mint a mágneses erőtér, ezért az azonos minőségű alapközegükön belül, egymás ellenhatásait közvetítik. Hiszen a mágneses erőtérben lineáris, míg az elektronok elektrosztatikus erőtereiben centrális a hatásközvetítés módja. Szinuszos alakot öltve. Ennél fogva a kétféle erőtér, ugyanazon az alaphalmazon belül, mindenképpen egymás ellen munkálkodik.
A mágneses alaphalmaz, nem csak attól szubjektív, hogy az Univerzum belső terét alkotja, hanem attól is, hogy az tölti ki az atomok belső térfogatát is. Valamint az atomokból álló anyagi struktúrák rács és kristályrács alapú szerkezeteinek a terét is. Úgy is mondhatnám, hogy az objektív anyagi valóság valójában, objektív és szubjektív egy időben. Hiszen elektromos és mágneses tulajdonságok is jellemzik egyszerre. Így lettek azok a tulajdonságok, Maxwell óta „elektromágnesesek”. De az indukció jelensége, egyértelmű módon utal arra, hogy azért továbbra is, olyan elektromos hatásokról van szó, amit mágneses hatások tartanak, általunk viszonyítható állapotban. Így az anyagi valóság, objektív és szubjektív egyszerre. Elektromos és mágneses egy időben.
Ha azonban, a légterünkben felfelé haladunk, és átlépjük a bioszféránk egyre ritkuló anyagi határát, akkor a bolygó és csillagközi térbe kerülünk. Az űrbe. Ahol már nincsen elektromos anyagi minőség. Az már, az Univerzum tisztán mágneses birodalma. Amelyik, kozmikus szintű mágneses erőtérként, folyamatosan befolyásolja a benne és belőle megnyilvánult, összetett szerkezetű elektromos anyagi minőségeket. Amit az égitestek jelentenek. Mint az Univerzum „atomjai”.
Az Univerzum szubjektív alaphalmazát képviselő mágneses erőtérnek tehát, eleve kétféle „eseménye” van. Az oszthatatlan alaptömegek állandó rezgési szintű alapeseménye, valamint az oszthatatlan alaptömegek által felépült, kozmikus szintű mágneses hullámok eseménye. Ami a frekvencia által közvetített energia hatása által valósul meg. Az energia áramlása, ami mindig fénysebességű. Így az idő, ami a mágneses alaphalmaz eseményeit meghatározhatja, mindig a jelenre korlátozódik. Mert a mágneses alaphalmazban, nem történik viszonyítható állapotváltozás. Amit igei alapú, viszonyítható cselekvés vagy történés eseményeként határozhatnánk meg. Hiszen az Univerzum mágneses alapú Létezési állapotán, nem változtat semmit ez a kétféle esemény. Ilyen módon, mindig a jelenben zajlik. Az örökkévaló jelenben.
Ezzel szemben, az elektromos anyagi minőségeket induktív hatásra, mindig valamilyen viszonyítható állapotban tartják, a kozmikus szintű mágneses hullámok. Ha ezeken a stabilan viszonyítható állapotokon változtatni szeretnénk, akkor munkát kell végezni rajtuk. Állapotbéli változásban kell részesíteni őket. Ami egy kezdeti állapotból, egy végső állapotba rendezi, az érintett anyagi részhalmazt. A két szélső állapot között valósul meg, a fizikai munka folyamatának az eseménye. Amit már idővel határozhatunk meg. Ha minden lehetséges részállapothoz, egy-egy konkrét pillanatértéket társítunk. Így a teljes állapotváltozást jelentő munka, olyan fizikai folyamat, amelyben a cselekvés és a történés valósul meg. A kezdeti és a végső állapotok között viszonyítható munka folyamatában. Ilyen módon, a teljesen különböző viszonyítható állapotpillanatokat összeadva, megállapíthatjuk a teljes állapotváltozásra használt idő mértékét.
Mivel azonban, az állapotok viszonyítása során, mi rendeltük a konkrét pillanat egységnyi időértéket a kezdethez, valamint különböző pillanatértékekkel ruháztuk fel a munka folyamata során változó különböző állapotértékeket is, ezért a munkára fordított időnek, nincsen valós értéke. Csupán a mi szellemi fikciónk terméke az. A memóriánk ugyanis, csak úgy képes emlékeket eltárolni, ha az elménk meghatározott konkrét pillanatot rendel, az általunk éppen viszonyított állapotokhoz. Így az elménk viszonyítási képessége nem más, mint az észlelhető állapotoknak, a jelen pillanathoz való rögzítése. Amit a következő pillanatban már, emlékként képes kezelni a memóriánk. Mert időrendi sorban tárolja a memóriánk az emlékeinket.
Amikor megnézzük azt, hogy mennyi is az idő, akkor az óránk pillanatnyi állapotához rendeljük, a viszonyításunk aktuális elmeállapotát. Mert az óránk, nem az időt mutatja számunkra, hanem mindig csak egyetlen pillanatot vetít elénk folyamatosan. Hiszen az óránk, fel van húzva. Azaz, folyamatosan fizikai munkát végez, miközben az időt mutatja számunkra. Azokat a részpillanatokat vetíti felénk, amelyek konkrét módon jellemzik, az óra fizikai munkájának az aktuális részpillanatait. Amivel, különböző állapotbéli változásokban részesíti az óra mutatóit. Amelyről, az éppen pontos időt szemlélhetjük. Amit, az elménkben megvalósuló lelki jelenlétünk aktuális viszonyítási pillanatával azonosíthatunk. Miközben tudatosítjuk az elménkben, hogy mennyi is az idő.
A már tudatosodott időpillanataink, a memóriánkba kerülnek, mint emlékek. Az emlékeinket képviselő állapotokkal együtt. Valamilyen megtapasztalt konkrét eseményszerűségünk részpillanatait alkotva. A memóriánkban pedig, a szellemiségünk a mentális „raktérkezelőnk”. Jó raktárosként, abszolút értékű mentális adatbázis kialakítására törekszik. Ezért, folyamatosan szemléli a rendelkezésére álló mentális adatbázisát. Amit az emlékeink képviselnek. Ilyen módon, vagy a már megtapasztalt múltunkban kalandozik, vagy az előre megtervezett jövőnkben. Így tudatosítva az elménkben, az idő folytonosságának a szubjektív érzetét. Az idő szellemi szintű mentális illúzióját.
Vagyis, a viszonyítás az elménk jelen pillanatában történik. Itt és most, az éppen aktuális lelki jelenlétünkben. Míg a múltat és a jövőt képviselő időérzetünk, fiktív szellemi termékünk csupán, ami a memóriánkból tudatosodik, az éppen viszonyítást végző elménkben. Ilyen módon, akinek a memóriájával komoly baj van, annak nincsen reálisnak mondhat időérzéke. Oly annyira, hogy még a normális emberek is időzavarba kerülnek néha. Akinek pedig, az aktuális viszonyítást végző elméjével van komoly probléma, az nem képes emlékeket gyártani magának. Az mindig, a lelki jelenlét pillanatában él. Teljesen ösztönös módon. Komolyabb szellemi irányítás nélkül.
Az időnek, valóságos alapja tehát nincs. Mert szellemi szintű fikció az csupán. A memóriánkban aktív szellemiségünk mentális terméke. Amely reálisnak látszó időérzetet biztosít számunkra, az elménk viszonyításának a jelen pillanatában. A lelki jelenlétünkben. A tudatos cselekedeteinket pedig, olyan tervek alapján valósítjuk meg, amelyekben minden pillanatot előre elképzeltünk magunk számára valóságosnak. A számunkra lehetséges jövőnkre irányulva. A szellemi képességeinkkel szinkronban. Így vannak rövid távú terveink, amelyek egy másodperctől, néhány másodpercre vetítik előre az elképzeléseinket. Vannak középtávú terveink, amelyek néhány másodperctől, akár órákra is előre vetíthetik a reális elképzeléseinket. Végül pedig, vannak hosszútávú terveink is, amelyek néhány órától, akár évekre is előre vetíthetik az elképzeléseinket.
A terveinket tehát, a jelenben alakítjuk ki magunknak, de a múltunk mentális adatbázisát terhelik. Mert amit most megtervezek, az a következő pillanatban, már csak emlék a memóriámban. Vagyis jövő, eleve nem is létezhet. Csak az emlékeimben létezik, mint valamikor elképzelt terv. A megtapasztalt múltamat alkotva, az emlékeim között. A jövő, az csak lesz. Ezért, még nem is létezik a jelen pillanatában. A múlt, az csak volt. Ezért, már nem létezik a jelen pillanatában. Míg a jelen, az éppen most van, a viszonyításunk aktuális pillanatában. Amikor az éppen viszonyítható állapotokat szemléljük.
Olyan ez, mint amikor fizikai szintű állapotváltozást akarok végezni munka által. Olyan állapotba hozni valamit, ami nincsen meg a jelen pillanatában. Csupán elképzelni tudom a lehetséges végső állapotot. Tehát, aktív munkavégzés nélkül, nem szerezhetek viszonyítási alapon nyugvó tapasztalatot, az elkészült végső állapotról. Akárhogyan is kívánhatom azt. Mert az új, képzeletbeli állapot elérséhez, aktív állapotváltozásra van szükség. Annak minden lehetséges részpillanatával együtt. Amit majd a viszonyításuk során, az emlékeim között, folyamatosan eltárolhatok magamnak. A memóriám mentális adatbázisába integrált módon. A múltam tapasztalatait bővítve.
Így az egyéni jellegű, szellem szintű időérzetünket, a közös megállapodás szerint szinkronban járó óráink, kollektív időértékké formálták számunkra. Ezért olykor, a valóságosnak elfogadott kollektív időérzetünk rabságában élünk. Mert a szoros időbeosztás alapján határoztuk meg, a szükségszerű napi tevékenységeinket. Ilyen módon, ha bármelyik cselekedetünk elcsúszik az óránk által felénk vetített időben, akkor időzavarba kerülünk. Mert sokkal kevesebb időnk marad a többi, előre megtervezett tennivalónkra.
Ha azonban, egy cselekedetünket a pillanat tört része alatt kell megtennünk, valamilyen veszélyhelyzet miatt, akkor eleve nincs is időnk arra, hogy szellemi szinten átgondoljuk azt, hogy mit is érdemes tenni az adott helyzetben. Mégis megtesszük azt, amit kell. Teljesen ösztönös módon. Mert a lelki jelenlétünknek köszönhetően, hirtelen a jót cselekedjük meg, éppen jókor. Majd, csak a cselekedet végrehajtása után gondolunk arra szellemi szinten, hogy mi is történhetett volna, ha nincsen az igen gyors lélekjelenlétünk készenlétben.
Az elménkben tehát, mindig a lelkünk a tudatos. Ő végzi a viszonyításokat. Tudatos, a memóriánkból érkező szellemi gondolatainkra is a lélek lehet az elménkben. A lelkünk, mint az életünk intelligens energiája, általában aláveti magát, a szellemi szintű irányításunknak. Másképpen kifejezve a lélek, mindig a szellemi szinten eltervezett „életszerepeinket” valósítja meg az életünkben. Vagyis, felvállalja azt az életszerepet, amit szellemi szinten meghatározunk számára. A rövid, közép és hosszú távú terveink alapján. Ha azonban, a szükségszerű cselekvésre, nincsen meg az egy másodpercnyi reakcióidő, amit szellemi szinten is még átgondolhatnánk, akkor automatikus módon átveszi az irányítást, az életveszélyes helyzet kikerülése érdekében. Majd, mintha mi sem történt volna, újra alárendeli magát, a szellemi szinten formált reális elképzeléseinknek.
A lélek tehát, szellemi irányítás mellett éltet bennünket. Így a lélek, mindig az elménk jelen viszonyítási pillanatára lehet tudatos csak. Itt és most, a jelenben. Amikor a pillanatnyi tapasztalataink alapján, emlékeket gyárt a szellemiségünk számára. Amit a memóriánkban tárolunk. Az elménk mentális adatbázisában. Ahol az idő fiktív érzetét, a szellemi képességeink tudatosítják az elménkben. Az emlékezés által. Így az emlékezés, szellemi szinten irányított mentális „időutazásnak” minősül. Amelyben a lélek, tudatos lehet ismét, a már régebben történt és megtapasztalt életeseményeinkre. Ilyen módon, felelevenítve újra, ugyanazokat a lelki érzéseket, mint amelyikkel az adott emléket eltároltuk a memóriánkban.
Az idő mibenléte, nincsen konkrét módon meghatározva a tudományban. Így a tudósok is, általános értelemben használják csupán az idő fogalmát. Egyszerű konyhanyelven. Természetesen, így határozták meg a „téridő” fogalmát is. Ehhez társul még az a tény is, hogy a tér konkrét fogalmának sincsen még tudományos igényű meghatározása. Így a „téridő” fogalmában, nem lehet pontosan tudni azt, hogy mi a tér és mi az idő? De ez, nem egyedi eset a tudományos életben. Hiszen, az energia és az információ fogalmainak a konkrét meghatározása is várat még magára. Mert, azokat az alapvető fizikai fogalmakat is csak, általános értelemben használják a tudósaink.
Pedig, a kezdet és a vég, a valós térben és a fiktív idővel meghatározható események állapotbéli változásainak a folyamatait jelenti. Ahol a térben, a változásra képes objektív részállapotokat határozhatjuk meg, míg az idővel, az esetleges állapotbéli változások szubjektív változási mértékét. Ahol minden változást jelentő részállapothoz, másik viszonyítási részpillanatot rendel az elménk. Éppen azért, hogy az általunk viszonyított munkafolyamat részpillanatait, emlékekként tudjuk hasznosítani a memóriánkban. Szellemi szinten kezelhető mentális adatokként.
Így az információk, amit az emlékeink képviselnek a memóriánkban eltárolt módon, magukban hordozzák az általunk viszonyított részállapotokat, és az elménkben hozzájuk rendelt lelki eredetű viszonyítási pillanatokat is. Így a memóriánkban aktív szellemiségünk, mindig arról kap információt, amit a lelkünk, az elménkben viszonyított módon már megtapasztalt. Ezért, mindig a lelki tapasztalataink alapján szervezi, az életünk előre megtervezett folyamatait a szellemiségünk.
Az abszolút Létezésben, a mágneses alapú szubjektív alaphalmazt tehát, kétféle állandó jellemzi. Mint közeg, állandóan nyugalomban van. Mivel, teljesen kitölti az Univerzumban a helyet. Ilyen módon, nincsen hová, és nincsen mibe mozoghatna. Következésképpen statikus. Mint az oszthatatlan alaptömegek teljes halmaza azonban, állandó dinamikus mozgásban van. Folyamatosan fennálló dinamikus rezgésben. Ezért az Univerzum mágneses alapú szubjektív alaphalmaza, mint kozmikus szintű mágneses erőtér valósítja meg, a mozdulatlan mozgatót. Vagyis, Istent. Aki az Univerzum minden egyes mágneses pontjából képes induktív hatást gyakorolni, az elektromos tulajdonságú objektív anyagi világunkra. Így Ő, maga a mindenható. Nézzük ezt egy kicsit más szemszögből.
Az a szubjektívnek nevezhető mágneses alaphalmaz, amelyikben a mágneses hullámok által információ alakulhat ki, tárolódhat el, és közlődhet induktív módon az elektromos anyagi részhalmazok felé, elmének és memóriának minősül egyszerre. Mégpedig, az Univerzum abszolút Elméjének és Memóriájának. Amelynek sajátságos, szintén abszolút értékű Intelligenciával rendelkező Tudatossága és Öntudata van. Ezt a kozmikus szintű abszolút Tudatosságot nevezi a vallásos filozófia Mindenhatónak. Vagyis Istennek. Aki a kozmológiai állandók révén, beállította azokat a mágneses alapú induktív paramétereket, amelyek alapján az elektromos anyagi világ működhet. Már, vagy 25-30 ilyen kozmológiai állandót ismer a tudomány. Mint amilyen például, a fény sebessége is. Ezért a kvantumpszichológia, már nyíltan intelligens Univerzumról beszél.
A mágneses alapú kozmológiai állandók tehát, úgy vannak tudatosan behangolva, hogy általuk az elektromos anyagi minőségek, induktív módon működhessenek. Ilyen sajátságos kozmológiai állandó szerint közvetíti az Univerzum felénk, a reánk irányuló kozmikus szintű mágneses hullámaink által azt az energiát, ami éltet bennünket. Így a lélek, ami folyamatosan éltet bennünket, nem más, mint a reánk irányuló kozmikus szintű mágneses hullámunk frekvenciája. Amely a mágneses hullámhossz által meghatározott, Intelligens Isteni szándék alapján közvetíti felénk, a frekvenciájában közölhető energikus akaratát. Vagyis, a lélek intelligens. Mert az a kozmikus szintű mágneses hullámhossz közvetíti felénk a frekvencia által, amelyik az abszolút Elmének is az elválaszthatatlan részét képezi.
A lelkünk intelligens alaptulajdonsága pedig, akkor mutatkozik meg számunkra igazán spontán módon, amikor a másodperc tört része alatt kell cselekednünk hirtelen. Amikor ösztönösen cselekszünk. Amikor szellemi szinten nincsen időnk mérlegelni azt, hogy az adott helyzetben, mit is kellene cselekednünk. Így a lélek, saját kútfőből, mindig a jót teszi, jó időben, és jó helyen. Ez nevezzük lélekjelenlétnek.
De a lélek intelligenciája, amit a kozmikus szintű mágneses hullámhosszunk képvisel, előre megtervezett módon is elérhető. Mégpedig, a meditáció mentális lehetőségével. Amikor ugyanis, meditál az ember, akkor tudatosan kiiktatja, mellőzi a szellemi gondolatainak az aktivitását. Így az elméje, a lelki minőségére válik tudatossá. A reá irányuló kozmikus szintű mágneses hullám frekvenciájára. Ami induktív módon élteti őt. De a lelket képviselő frekvencián keresztül, tudatossá válik arra a hullámhosszra is, amelyik a lelkünket felénk irányítja. Így meditatív elmeállapotban gyakorlatilag, „belelátunk” az Univerzum abszolút Elméjébe és Memóriájába. A reánk irányuló, kozmikus szintű mágneses hullámhosszunkon keresztül.
Relatív elmével rendelkező értelmes emberekként, nem vagyunk képesek teljesen átlátni az abszolút Elme mentális adatbázisát, de bármilyen információt „letölthetünk” tőle igény szerint. Így a meditatív elmeállapotnak, igen sokféle fajtája létezik. Hiszen, mindig meditatív állapotba kerül az elménk, amikor a lelki jelenlétünkre vagyunk éppen tudatosak. Amikor tehát, szorgalmasan agyalunk egy adott problémánk lehetséges megoldásán, akkor a szellemi gondolatainkat, a jelenlét lelki pillanatában tartjuk. Itt és most gondolkodunk, a lelki jelenlét aktuális viszonyítási pillanatában. Vagyis az elménk, meditatív állapotban van.
A meditáció nagy előnye, hogy a lelki jelenlétben az emberre, kevésbé hat a szellemi szintű relatív időérzéke. Ráadásul, meditatív elmeállapotban, a szervezet is könnyebben regenerálódik. Így a sokat meditáló értelmes ember, fiatalabb és egészségesebb életet élhet. Sokkal hosszabb életkor lehetőségével megáldva. De ilyen meditációnak minősül például, a képzelet is. Mert képzeletet alkotni az elménkben, itt és most tudunk csak, a lelki jelenlétünk aktuális pillanatában. A szellemi gondolataink informatív értékeinek a segítségével. Amelyek alapján, a vágyott formákat elképzelhetjük valóságosnak már most, a jelen pillanatában megtervezett módon. Így a reális képzelet alkalmával, a szellemi gondolataink informatív értékeit, mentális módon szinkronba hozzuk, a teremtésre méltó pozitív lelki érzéseinkkel. Amelyek a lelki vágyainkban tudatosodtak számunkra.
Így a képzelet jelenre tudatos meditatív elmeállapotában, elképzelhetünk magunknak egészséget, fiatal testi állapotot, anyagi bőséget, vagy bármi mást, ami hasznos lehet az életünkben. De éppen ugyanilyen formában, elképzelhetünk bármilyen szerettünk vagy ismerősünk számára is olyan állapotokat, amit szeretnénk, ha megvalósulna az életében. Gyakorlatilag, szebbé és jobbá képzelhetjük a világunkat.
Ezért az értelmes ember, nem csupán fantáziálgat az elméjében céltalan módon, hanem éppen ellenkezőleg, minden lelki vágyát elképzelheti magának valóságos jelleggel. Előre jól megtervezett módon. Éppen ez, az elménk igazi mentális feladata. A lélek vágyait szolgálni, a reális elképzelés szintjén. Mert minden lelki vágy, csak egy intelligens érzés. Egy mentális módon irányítható lelki erőhatás. Ami arra utal, hogy Isten szerint, mi tenne boldoggá bennünket. Ezért a szellemi gondolataink informatív értékeivel kell, értelmes mentális formát biztosítanunk, az elménkben tudatosodó lelki érzéseink mentális erőhatásai számára. Így kerülhetünk csak összhangba, a lelki vágyaink által reánk irányuló Isteni szándékokkal.
Ezért kedves olvasóm, Te mindig képzeld el a lelki vágyaidat valósgosnak, a szellemi gondolataid informatív értékeivel. Ilyen módon, értelmes célt határozol meg, a lelki vágyadban megjelenő, teremtésre méltó mentális erőidnek. Ezért, minden este lefekvés után, de még elalvás előtt, képzelj el magadnak néhány olyan dolgot és eseményt, amit másnap, a lelki vágyaid szerint szeretnél megtapasztalni. Majd térj nyugovóra azzal a biztos tudattal, hogy másnapra, mindent jól megterveztél magadnak előre. Mert, ez az igazán hatásos esti ima lényege. Másnap pedig, tapasztald meg az életeseményeidben, az általad megtervezett elképzeléseidet. Isteni rendben.
De ilyen reális elképzeléseket formálhatsz az elmédben, a nap bármelyik szakaszában is. Ha már hozzászoktál az esti imáid elképzeléseihez. Amelyben a lelki vágyaidat juttatod, értelmes módon kifejeződésre. Az ilyen értelmes módon kifejezésre juttatott elképzeléseink, EEG-agyi mágneses hullámokként jutnak érvényre az életünkben. Az értelmes módon kifejezésre juttatott hiteinket alkotva. Ezért, az elképzeléseinkbe integrált lelki érzéseink mentális erőhatásai miatt, a hiteink már, a megvalósulásuk felé fognak törekedni. Ez az alapja, az ezoterikus módon értelmezett és szellemi szinten irányított, spirituális jellegű lelki életnek. Amin a vallások is alapulnak.
A mágneses valóságban a kezdet és vég, egyetlen örök pillanatot képvisel. Amelyben nincsen számunkra viszonyítható változás. Ezért mondja Isten Önmagáról, hogy én Vagyok az Alfa és Ómega. A mágneses alapú örök kezdet és vég. Amelyik induktív módon működteti, az elektromos anyagi világ relatív részhalmazait. Amelyeket valóban, már általunk is viszonyítható relatív kezdeti és végső állapotok jellemeznek. De a relatív kezdeti és végső állapotok között, mindig valamilyen, általunk is viszonyítható állapotváltozás történik. Fizikai munka. Mint olyan folyamatok, amelyek igei alapon, a cselekvéseket és történéseket jelenítik meg számunkra, az abszolútként értelmezhető Létezésben. Vagyis, relatív módon viszonyítható eseményszerűségeket, a Létezés abszolút örökkévalóságának a mágneses alapú mentális eseményében. A mágneses alapú, örök Létezés szubjektív valóságban.
Ez a mágneses valóság, teljesen kitölti az anyagi minőségek elektromos okokra visszavezethető szerkezeteit is. Az atomok tehát, egyáltalán nem üresek belül. Hanem a mágneses alaphalmaz oszthatatlan alaptömegeinek a szubjektív alapközege tölti ki őket. Általunk láthatatlan módon. Mágneses erőtérként, vagy az elektronok elektrosztatikus erőtereiként. Mert a sztatikus elektromosság, el sem képzelhető, az elektronok elektrosztatikus erőterei nélkül. Akkor sem, ha az elektronok, dinamikus módon keringenek az atommagjaik körül.
Ezek a forgó és keringő folyamatok, olyan rezgéseknek minősülnek, amelyekben az anyagi részecskék egyensúlyi helyzete, számottevően nem változik meg. Így a mágneses alapú energia, olyan sztatikus módon viszonyítható stabil állapotokat tart fenn, amelyeket dinamikus jellegű elektromos erők tartanak általunk viszonyítható állapotban. Így az elektromos anyagi létezés valójában, induktív módon leképezi, a mágneses valóságban uralkodó alapvető létezési feltételeket. De az anyagi világunk elektromos valóságában, ezt a végtelen nyugalmat, csak relatív módon valósíthatja meg. Amit az égi harmónia jelent számunkra. Az ő látszólagos, folyamatos állapotbéli változásaival.
Mert a keringő és forgó mozgások, éppúgy rezgéseknek minősülnek, mint az oszthatatlan alaptömegek egymáshoz viszonyítható rezgései. Mert a forgómozgásokban, a kezdő és a végpontok azonosak. Hiszen a forgó és keringő mozgásformákban, az állandóan visszatérő perioditások miatt, az egyensúlyi helyzet gyakorlatilag nem változik. Ezért a folyamatosan forgó és keringő égitestek, a periodikus jellegű forgó és keringő mozgásaik miatt, csupán égi rezgéseknek minősülnek. A relatív egyensúlyon alapuló égi harmóniát megvalósítva számunkra. Amelyben a kezdet és a vég, csupán látszat. Mert az állandóan változó égi folyamatok mindig, éppen valamilyen aktuális módon viszonyítható állapotban vannak. Amely viszonyítható állapotokhoz, mi magunk rendeljük hozzá az elménk viszonyítási képességének az aktuális pillanatértékét.
Ezért a folyamatosnak értékelhető szellemi szintű fiktív időérzetünket, az égi mozgásformákhoz rendeltük. Azok periodikus jellegéhez. Így az óráink, azt a végtelen nyugalmat és harmóniát vetítik elénk pillanatról pillanatra, amit a Földről észlelhető, Nap és Holdfázisokkal való pillanatnyi azonosságuk biztosítanak számunkra. Így a szubjektív módon megvalósuló fiktív időérzetünket mutatni képes óráinkat, szinkronba hoztuk az égi jelenségekkel. Amelyek a látszólagos mozgási képességeik ellenére is, végtelen nyugalomban vannak. Azaz, harmóniában. A relatív mozgásaik abszolút nyugalmában.
Az időt, semmiféle műszerrel nem tudjuk mérni. Csupán az óráink, mint az égi mozgásformákhoz igazított szerkezetek képesek azt elénk tárni, pillanatról pillanatra. Így az égitestek relatív mozgásformái, a szellemi szintű fiktív időérzetünket igazolják számunkra. Míg az égitestek abszolút nyugalmát biztosító harmónia, egy örökkévaló pillanatnyi állapotot vetít elénk. Ezért, ha felnézünk az égre, periodikus módon ugyan, de mindig ugyanazt látjuk. Az égbolt változásainak a különböző pillanatértékeit, amelyek folyamatosan visszatérő módon, állandóan ismétlődnek. Akárcsak az óraszerkezeteink. Rámutatva arra, hogy az örökkévalóságban, az idő fiktív illúziója, csupán látszat. Amelyben a kezdet és a vég, ugyanazt a pontot határozzák meg, a keringő és forgó körfolyamatokban.
Matécz Zoltán
2023.02.01.
