Egységnyi szám.
A természetes egész számokat a számelmélet, a nullával kezdi és végtelen sok ilyen egész számról beszél. Miközben a nulla, még csak nem is nevezhető valójában számnak. Hiszen a nulla, a matematikai szinten kifejezhető mennyiségek teljes hiányára utal. Így a nulla, a matematika olyan neutrális szimbóluma csupán, amit nem sorolhatunk a természetes számok közé. Ezért, a pozitív és a negatív számok között létrehozható tükrözhetőség miatt nyert csak matematikai jellegű szimbolikus értelmet. Az egyes számhoz viszonyítva. De valóságos, mennyiségileg maghatározható számértéke, gyakorlatilag nincsen. Mert a természetes számok, mindig valamilyen mennyiség matematikai szintű kifejezői.
Az oszthatósági szabály értelmében, minden számot kétféle csoportba sorolhatunk. A prímszámok csoportjába és az összetett számok csoportjába. A prímszámoknak, csupán két osztójuk van. Az egyes szám és az önmaguk valós számértéke. Addig az összetett számoknak, kettőnél több természetes osztója is létezik. Így az oszthatóság szempontjából véve, a prímszámok éppen ellentétjei az összetett számoknak.
Ezért törzsszámoknak, azaz prímszámoknak nevezzük azokat az egynél nagyobb értékű természetes pozitív egész számokat, amelyek csak egyessel és önmagukkal oszthatók. Így a prímszámok osztással, nem bonthatók fel két vagy több, teljesen egyforma mennyiségű egész szám kisebb számértékére. Az egyes szám esetében pedig, nincs is értelme erről beszélni. Mert az egyes szám, nem összetett szám. Ezt állítja a matematika.
Ezzel szemben, összetett számoknak nevezzük azokat az egynél nagyobb természetes pozitív egész számokat, amelyeknek kettőnél több osztója is van. Mivel az egyes szám, csak önmagával osztható, ezért nem tartozik sem az összetett egész számokhoz, sem pedig a prímekhez. Mert a matematikai definíció értelmében, minden egynél nagyobb szám, vagy prímszám, vagy összetett szám. Így az egyes számot, bár természetes egész számnak minősül, mégsem sorolhatjuk a pozitív egész számokat megosztó prím és összetett számok csoportjába sem. Ezért az egyes szám, gyakorlatilag olyan kirekesztett szám lett a természetes pozitív egész számok között, amit mindkét matematikai szintű besorolási norma nélkülöz. Az „egynél nagyobb” definíciós matematikai kifejezéseik miatt.
Az én véleményem szerint azonban, az egyes szám biztosít mennyiségi alapot a matematikában. Vagyis, az egyes szám, maga az abszolút értékű egységnyi számérték. Amivel a végtelen legkisebb viszonyítható mennyiségű egysége, matematikai szinten még kifejezhető mennyiség. Így a számok végtelen halmazából vett egy darab mennyiség fejezi ki az egyes szám valós matematikai értékét. Ennél fogva az egyes szám, abszolút értékű egységnyi számnak minősül. Olyan egységnyi alapmennyiségnek értékelhetjük, ami a multiplikációs sokszorozásra képes szorzás matematikai lehetőségével, bármilyen más relatív egész számot képes mennyiségi szempontból véve meghatározni.
Így alapvetően, kétféle természetes szám létezik. Az abszolútként értelmezhető egyes szám, és a relatívként értelmezhető, egyéb pozitív egész számok. Amely relatív számok, nyilván az egyes szám egész számú többszörösei. Így az ötös szám például, olyan relatív egész számot jelent, amelyiknek a matematikai szimbóluma, öt darab egyes szám mennyiségi értékét takarja. Így a relatív ötös szám matematikai mennyisége, öt darab abszolút értékű egyes számmal azonosítható. Másképpen fogalmazva, az ötös relatív szám abszolút értékét, öt darab abszolút értékű egyes szám biztosítja. Mert azt az elemet, amelyik a szorzás műveletének az elvégzése során, mindent változatlanul hagy, „egységelemnek” nevezzük. Az egyes szám tehát az, az abszolút értékű matematikai alapmennyiség, amelyikkel megszorozva, bármilyen relatív szám változatlan marad. Így a relatív egyész számok alapvető abszolút értékű egységeleme, maga az egyes szám.
Amikor pedig, az egyes szám vonatkozásában egységelemről beszélünk, akkor azt az egységet érjük alatta, amit az azonos értékű egységelemek építenek fel. Az abszolút értékű végtelent. Ami a végtelen egységét, az egységnyinek értelmezett egységelemeivel alkotja, építi fel. Amit matematikai szinten, az egyes számok szimbolizálnak. Amelyek a matematika oszthatósági szabálya szerint, teljesen oszthatatlanok. Mivel önmagukban álló egységnyi alapmennyiségek azok. Így az oszthatósági szabállyal ellentétben, az oszthatatlansági szabály is életbe léphet. Mégpedig, az egyes számra vonatkozóan. Mert, ha az egységelemet képviselő egyesek, az egységet képviselő teljesség legkisebb egységnyi részei, akkor éppúgy abszolút értéket képviselnek, mint maga a teljes egység.
Így a relatív egész számok abszolút értéke éppen annyi, ahány darab abszolút értékű egyest képviselnek azok. Vagyis, nem a nullához viszonyított távolságuk határozza meg azt, hanem az, hogy hány darab abszolút értékű egyesekből lehet felépíteni azokat. Viszont az egyes szám attól abszolút értékű állandóan, mert mindig önmaga stabil alapmennyiségét képviseli. Abszolút jelleggel. Viszont a nullának, nincsen sem relatív, sem pedig abszolút értéke sem. Mert, mennyiség nélküli matematikai szimbólum csupán. Így a matematikai képletek, az abszolút értékű relatív egész számok között létrejövő számszerű események. A természetes relatív egész számok között fennálló matematikai viszonyok alapvető lehetőségeit tükrözve. Mennyiségi szinten. Az abszolút egyes és az abszolút egység között. A relatív számokat felhasználva.
Ha pedig, az abszolút egységet képviselő Létezést kétfelé bontjuk elméletben, akkor az objektívként értékelhető elektromos anyagi valósággal szemben, a mágneses alapú szubjektív valóságot is megismerhetjük. Ez a kétféle valóság azonban, együtt mutatkozik meg az anyagi világunkban. Ezért lettek a benne viszonyítható jelenségek „elektromágnesesek”. Olyan elektromos jelenségek, amit mágneses okok hoztak létre és tartanak fenn. Induktív módon.
Ha azonban, folyamatosan felfelé haladva, elhagyjuk a bioszféránk egyre ritkuló anyagi határát, akkor az űrbe kerülhetünk. A tisztán mágneses valóságba. Ahol már nincsen elektromos anyagi vonatkozás. Ezt az űrt, az Univerzum valóban tovább már oszthatatlan alaptömegei építik fel. Amelyek az elektronoktól is, legalább ezerszer kisebbek. Ezért, teljesen láthatatlanok azok számunkra.
Ezek az oszthatatlan alaptömegek, úgy építik fel a mágneses alaphalmaz közegét, hogy teljesen kitöltik a helyet az Univerzumban. Egy egységes mátrix alapú közeget alkotva. A fix lerögzítés és a stabil felfüggesztés hiányában, állandóan csak rezegnek az oszthatatlan alaptömegek. Mert az egyensúlyi helyzetüket folyamatosan csak keresik. Egymást félre tolni vagy félre lökni önerőből képtelenek. Ezért a szervezett együttes rezgéseink által, kozmikus szintű mágneses hullámokat építenek fel a közegünkben. Amely longitudinális hullámoknak, két alapvető összetevője van. A hullámhossz és a frekvencia.
A hullámhossznak szerintem, informatív értéke van. Mert az határozza meg a kozmikus szintű mágneses hullámok irányát és célját. Míg a frekvencia által az oszthatatlan alaptömegek rezgési szintű részerő hatásai terjednek, a hullámhossz révén meghatározott egyenes irányba. A fény sebességével. Amit az energia áramlásának nevezhetünk. Ezek a kozmikus szintű mágneses hullámok tehát, éppen úgy működnek, mint az egy irányú hatáspumpák. Mágneses torlónyomással terhelve mindent, amivel közvetlen felületi érintkezésen alapuló fizikai kapcsolatba kerülnek. Így a kozmikus szintű mágneses hullámok, mágneses erőtérré alakítják, az Univerzum teljes mágneses alaphalmazát.
Az elektronok pedig, ugyanazokból az oszthatatlan alaptömegekből építik fel a saját elektrosztatikus erőtereiket. A hozzájuk közelebb álló oszthatatlan alaptömegekből. A kétféle erőtér között pedig, az a különbség, hogy a mágneses erőtérben a hatásterjedés lehetséges iránya, mindig lineáris. Míg az elektronok elektrosztatikus erőtereiben mindig centrális jelleget ölt. Mert az elektronok elektrosztatikus erőterei, hűségesen követik az elektronjaik megszerzett keringő és forgó mozgásformáit. Szinuszos jelleget biztosítva ez által, az általuk kialakított elektromos erőterek számára. Így a kétféle erőtér, ugyanazon a mágneses alaphalmazon belül, mindenképpen egymás ellen funkcionál. Ezt a kétféle erőtér között folyamatosan fennálló két irányú hatásközvetítési módot, indukciónak nevezzük.
Az induktív viszony tehát, a mágneses és az elektromos erőterek között valósul meg. Ahol a mágneses erőtér a domináns. Amely két irányú viszonyban, az induktív hatás alakítja át, modulálja, konvertálja, transzformálja a mágneses hatásokat, elektromos okozatokká, és fordítva. Vagyis, a mágneses hullámhossz informatív értékeiből, anyagi struktúrát kialakítani képes formáció lesz. Míg a mágneses frekvencia energiaértékéből, elektromos okokra visszavezethető erőhatások.
A mágneses alaphalmaz, számunkra teljesen láthatatlan. Azaz, nem nyilvánult meg. Ezzel szemben, az elektromos anyagi részhalmazok, már olyan viszonyítható megnyilvánulások, amelyek a meg nem nyilvánult mágneses alaphalmazból fejlődtek ki, a kozmikus szintű mágneses hullámok gigantikus erejű egymásra hatása révén. Így alakultak ki az égitestek, a csillagok és a bolygók, az ő holdjaikkal. Mint az Univerzum „atomjai”. Ilyen égitest a mi Földünk is. Így az összetett szerkezetű elektromos anyagi minőségek számára mozgási, létezési teret, a mágneses alaphalmaz képez.
A bioszféránk tehát, objektív és szubjektív egy időben. Azaz elektromos és mágneses tulajdonságok is jellemzik egyszerre. Így lettek azok, Maxwell óta „elektromágnesesek”. De az indukció jól definiált fizikai jelensége, egyértelműen utal arra, hogy azért továbbra is, a kétféle erőtér folyamatos egymásra hatásáról van szó. A mágneses erőtér és az elektronok elektrosztatikus erőterei által biztosított elektromos erőterek egymásra hatásáról.
Na, már most, a mágneses alaphalmaz oszthatatlan alaptömegei, olyan egységnyi alapmennyiséget képviselő alaptömegek az Univerzumban, amelyeknél kisebb kiterjedésű mennyiség nem létezik. Ezért az igen apró pontszerű kiterjedését matematikai szinten, az egyes számmal lehet kifejezni. Mint a matematikai szinten oszthatatlan, egységnyi mennyiség szimbolikus kifejezőjével. Így az abszolút létezés képzeletbeli számegyenese, kizárólag sok egyes számot jelöl egymás után. A végtelenségig. Ha pedig, ezeket az valóságos egységnyi kiterjedéseket szimbolizáló egyeseket, geometriai szinten szeretnénk ábrázolni, akkor azokat, pontokként írhatjuk le. Végtelen hosszú pontsort alkotva velük.
Abszolút számsor.
111111111111111111111111111111111111111111111111111
…………………………………………………………………………..
Abszolút pontsor.
Így az abszolút számsor egyesei, egy-egy oszthatatlan alaptömeget jelképeznek matematikai szinten. Mint az abszolút Létezés egységnyi kiterjedésű alaptömegeit. Míg az abszolút pontsor, ugyanazokat az egységnyi kiterjedésű oszthatatlan alaptömegeket jelképezik, a matematika geometriát értelmezni képes szintjén. Az abszolút számsort képező egyesek pedig, az abszolút Létezést tükrözve, azért nem tartoznak a prím és az összetett természetes pozitív egész számok közé, mert valóban oszthatatlanok. A szó legszorosabb értelmében véve.
Így az oszthatatlanságot megvalósítani képes abszolút értékű egyes szám tulajdonképpen, tökéletesen megtalálható, az összes relatív természetes egész számban. Mint azok egységnyi szintű sokszorozott összetevői. Amelyeknek ennél fogva, abszolút értékük van. Így a relatív számok abszolút értéke éppen annyi, ahány darab egyes szám rejlik, a matematikai jellegű szimbólumaik mögött.
A nulla osztóit képviseli minden pozitív egész természetes szám. Miközben a nulla, mint osztó, szóba sem jöhet. Állítja a matematika. Mert a nullával való osztás eredménye, mindig nulla lesz. De valójában, hasonló a helyzet akkor is, ha a nullát osztjuk el valamilyen természetes egész számmal. Mert az eredmény, akkor is mindig nulla lesz. Mert a nulla, az én véleményem szerint, nem természetes szám. Még csak számnak sem minősül. Csupán a matematikai szinten kezelhető mennyiségek teljes hiányára utaló szimbólumról van szó a nulla esetében. Ezért, a matematikai szintű nemlétezést valósítja meg. Történetesen azt, hogy a nullával jelzett pozícióban, nincsen matematikai szintű mennyiségnek valós számértéke. Valójában, semmi sincs ott.
Ennél fogva, ahogy a nullával való szorzás értelmetlen, úgy a nullával való osztás, mint a szorzás ellentétes formája, szintén értelmetlen dolog. Mert a számérték nélküli nulla matematikai szimbóluma, sohasem fog valós számértéket képviselni. Amit szorozni vagy osztani lehetne. Akárhogyan osztjuk vagy szorozzuk is. Mert a nulla, nem valós szám. Csak szükségszerű neutrális szimbólum a matematikában. A matematikai szinten kezelhető mennyiségek teljes hiányára utalva.
Így a számelméletben a nullát, nem is szabad a valós számok között megnevezni. Semmiféle számok között. Amíg ugyanis, valós egész számként tekintünk a nullára, addig azt kell figyelembe vennünk, hogy az abszolút értékű egyes számhoz, milyen relatív viszony fűzi. Mert a relatív természetes egész számok valójában, az abszolút egyes szám többszörösei. Aminek a nulla szimbóluma, nyilván nem képes eleget tenni. Ilyen módon, nem nevezhető természetes relatív egész számnak. Csupán szimbolikus jelentősége van a matematikában.
Arról nem is beszélve, hogy a nulla szimbóluma, a matematikai szinten kezelhető mennyiségek hiányára utalva, a nemlétezés lehetőségét valósítja meg a relatív számegyenesen. Mert a kétféle számegyenest egymás fölé leírva azt vehetjük észre, hogy a relatív számegyenes nullája gyakorlatilag, letagad egy darab valós egyest az abszolút számegyenesről.
Abszolút számegyenes.
…111111111111111111111111…
…”-„9876543210123456789”+”…
Relatív számegyenes.
Ez pedig, arra utal, hogy „nem létezni”, csak a relatív számegyenesen lehet. Mégpedig, a nulla által biztosított neutrális pozícióban. Ahol a pozitív és a negatív egész számok között, nincsen semmiféle számmal kifejezhető mennyiségi érték. Úgy síkban, mint térben. Mert az origó, a tér háromdimenziós koordináta rendszerének a relatív kezdőpontjaként, éppen a nullát fejezi ki. A térben való nemlétezés szimbolikus pontját. Ami az abszolút létezésben, természetesen nem valósulhatna meg. Így a relatív matematikának, sokat kell még fejlődnie ahhoz, hogy az abszolút létezést, hűségesen tükrözze számunkra. De azt a változást, a számelméleti alapoknál kell kezdeni. Ahol az egyes szám, abszolút értéket biztosítva, felépítheti a többi relatív egész számot. Természetes módon. Míg a nulla, teljesen elveszíti a természetesnek hitt számértékét.
Matécz Zoltán
2023.02.14.
