Világűr.
Amióta a repülési és az űrhajózási programok elkezdődtek a Földön, valójában azóta érdekli komolyabban az emberiséget a világűr. Az a bolygó és csillagközi tér, amelyikben egyáltalán nincsen elektromos tulajdonságú anyagi minőség. Így, az anyag nélküli tökéletes vákuumot valósítja meg. Amit a földi körülmények között, előállítani nem is tudunk.
Neve alapján a világűr, egy olyan kozmikus teret képvisel az Univerzumban, amelyik bolygó és csillagközi térként teljesen üres. Vagyis, egyáltalán nincsen benne elektromos tulajdonságú anyagi minőség. Ennél fogva, csupán az elektromos anyagi minőségektől megfosztott térről van szó, ha a világűrről beszélünk. Arról a kozmikus térről, amelyikben az űrhajóink utazhatnak.
Itt a mi bioszféránkban, Maxwell óta elektromágnesesnek nyilvánul, szinte minden anyagi jelenség. Mert az anyagi minőségeket, összetett szerkezetű atomok építik fel. Amelyeknek az atommagjai körül, elektronok keringenek. Az elektronok elektrosztatikus erőterei képviselik az anyagi atomokban, az elektromosként megismert tulajdonságokat. Ha tehát, most egy elektront veszünk figyelembe, akkor olyan halmaz közege építi fel az ő elektrosztatikus erőterét, amelyik eleve nem is lehet anyagi minőségű. Vagyis, ugyanaz a halmazközeg van az atomokon belül, mint amelyik a világűrt alkotja. Így az atomokon belüli üresség, csupán arra utalhat, hogy bennük már nincsen egyéb anyagi minőség.
De az a tény, hogy az elektronoknak saját elektrosztatikus erőtereik vannak, azt jelzik számomra, hogy azt nyilván valamilyen egyéb közeg alakította ki. Na, már most, ha elektromos anyagi közeg biztosan nem lehet, akkor az elektromágneses jellemzőségére alapozott módon, már csak mágneses közeg maradhat. Erre utal az indukció jelensége is. Ahol a mágneses erőtér és az elektromos erőtér egymásra fejtenek ki hatást, és együtt alkotják az elektromágneses jelenségeket. Vagyis, a bioszféránk, éppen úgy mágneses, mint ahogyan elektromos. Ezt jelenti az induktív viszony.
Ha azonban, a világűrbe tekintünk, akkor az, az elektromos jellemzőségek nélkül, csak mágneses tulajdonságú lehet. Vagyis, az összetett szerkezetű elektromos anyagi minőségek hiányában, kizárólag az Univerzum valóban oszthatatlan alaptömegeinek a teljes közege építi fel a mágneses alaphalmazt. Mint egy univerzális egységes alapközeget. Amelyben az oszthatatlan alaptömegek, egymással teljesen egyenrangú alapkiterjedések. A fix felfüggesztés és a stabil alátámasztás hiányában azonban, állandóan csak rezegnek. Az egyensúlyi helyzetüket folyamatosan keresve. De egymást félre tolni vagy félre lökni önerőből képtelenek. Relatív módon egymásra támaszkodva rezegnek. E miatt, csak együttes rezgésekre képesek. Ezek a szervezettnek minősülő együttes rezgéseik alkotják, a kozmikus szintű mágneses hullámokat.
A kozmikus szintű mágneses hullámok, éppen úgy működnek, mint Newton soros ingája. Ahol sok egyforma méretű golyó van felfüggesztve egymás után sorban, amelyek egymáshoz érnek. Így a sor elején, ha egy golyót kilendítve a golyósornak ütköztetünk, akkor az a hatás végigfut a teljes golyósoron és a végén, az utolsó golyó látványos kilendülését fogja előidézni. Ha két, három, vagy több golyóval kezdjük a rezgési folyamatot, akkor az inga hullámszerű folyamatának a végén, két, három, vagy több golyó fog kilendülni. Szigorúan megtartva a hullámszerű rezgési folyamatban, a hatásmegmaradás törvényét.
A kozmikus szintű mágneses hullámoknak két alapvető összetevője van. A hullámhossz és a frekvencia. Az én véleményem szerint, a hullámhossznak informatív értéke van. Mert az határozza meg, a kozmikus szintű mágneses hullámok egyenes irányultságát és induktív célját. Míg a frekvencia, a hullámhossz mentén felépült erőimpulzus sorozatok által közvetíti, az oszthatatlan alaptömegek rezgési szintű részerő hatásait. Folyamatos jelleggel. A hullámhossz által meghatározott egyenes irányba. Mint Newton soros ingájánál. Ennél fogva, mágneses torlónyomással terhelve mindent, amivel csak fizikai szintű kölcsönhatásba kerül. Ezt a kozmikus szintű mágneses hullámokban folytonossá vált rezgési szintű részerőhatás közvetítési módot nevezhetjük, az energia áramlásának.
Így a sok kozmikus szintű mágneses hullám, mágneses erőtérré alakította a világűrt. Amelyben a csillagok és a bolygók kialakulhattak az ő holdjaikkal. Mint az Univerzum kozmikus szintű „atomjai”. Amelyek különálló, elektromos anyagi szintű égitestekként, nem különültek el mégsem a mágneses alaphalmaztól. Mert az elektromos anyagi minőségek összetett szerkezeteit belül, ugyanaz a mágneses alaphalmaz tölti ki maradéktalanul, mint amelyik körülöleli őket, akár kozmikus szinten is. Mint kozmikus szintű mágneses tér vagy, mint világűr.
Így lett a világűr, a világegyetemben található égitestek közötti légüres térség. Elektromos anyagi minőségek hiányában, kizárólag mágneses vonatkozás jellemzi. Amely mágneses erőtérként hat az égitestekre. Ezek a kozmikus szintű mágneses hatások képviselik azokat a kozmológiai állandókat is, amelyeket a tudomány már felismert és meghatározott. Már, vagy 30 féle ilyen kozmológiai állandót ismer a tudomány. Amelyek precízen meghatározott mágneses paraméterekként szabályozzák, az elektromos anyagi minőségek rezgési szintű működését.
A mi Földünk légköre és a világűr között e miatt, nincsen konkrét módon meghatározható éles határvonal. Fokozatos az átmenet a légkörünk határa és a kozmikus tér között. Így a Föld felszínétől 80-120 km magasságtól beszélnek világűrről. Ezért a valós átmenetet, mintegy 40 km-es távolság képezi. De, amelyik pilóta eléri a 80 km-es magasságot, azt már űrutazónak tekintik.
Ez a mágneses valóság tehát, nem tartalmaz objektív anyagi minőségeket. Ennél fogva, az Univerzum mágneses alapú szubjektív alaphalmazát képviseli. Ezzel szemben az objektív anyagi valóság, valójában objektív és szubjektív egy időben. Vagyis, elektromos és mágneses egyszerre. Így lett a bioszféránkban elektromágneses, szinte minden anyagi jelenség. Vagyis, olyan elektromos események, amelyeket mágneses okok tartanak rezgési szinten. Erről szól az induktív viszony.
Az indukció alkalmával ugyanis, a mágneses hullámok által biztosított mágneses erőtér, hatást gyakorol az általa érintett elektromos erőterekre. Így például, egy anyagi test esetében, az ő elektronjainak az elektrosztatikus erőtereire fejt ki energikus hatásokat. Minden érintett elektronra egy időben. Ennél fogva, a mágneses hullámok által közvetített energia, térfogati hatásnak minősül az anyagi testek viszonylatában. Ezért hívták a régi tudósok, a mágneses hullámok által közvetített energia hatását, Isteni tettnek vagy bűvös cselekedetnek. Mert szabad szemmel, teljesen láthatatlan volt előttük, a fizikai szintű induktív folyamat.
A mai kor fizikusai számára azonban, értelmes magyarázatot ad az indukció jelensége. Amelynek keretében, a kétféle erőtér feszül egymásnak. Mégpedig abból az okból, mert az elektronok, ugyanabból a mágneses alapközegből építik fel az elektrosztatikus erőtereiket, mint amelyik a mágneses erőteret alkotja. A hozzájuk legközelebb álló oszthatatlan alaptömegekből. Így a mágneses erőtér és az elektrosztatikus erőterek között alapvető különbség van. Mégpedig az, hogy a mágneses erőtérben, egyenes irányú, azaz lineáris a hatásközvetítés módja, míg az elektronok elektrosztatikus erőtereiben, mindig centrális. Mert az oszthatatlan alaptömegek, amíg az elektronok elektrosztatikus erőtereit építik fel, addig mindig hűségesen követik az elektronjaik keringő és forgó mozgásformáit. Így a kétféle erőtér, ugyanazon a mágneses alaphalmazon belül, mindenképpen egymás ellenhatásaiként jutnak érvényre a kialakult induktív folyamatban.
A mágneses hullámokban terjedő energia pedig, mindig az egyensúly kialakítása érdekében munkálkodik. Erre utal, az égboltra tekintve észlelhető látvány is. Ami relatív egyensúlyon alapuló harmóniát biztosít az égitestek számára. Ahol az égitestek állandó mozgása, a Földhöz viszonyítva észlelhető. Egymáshoz képest azonban, mégis mindig nyugalomban vannak az égitestek. Mert az égi mozgásaikat periodikus módon, mindig együtt végzik. Így a perioditás miatt megvalósuló keringőmozgásaik, csupán kozmikus szintű rezgéseknek minősülnek. Amelyekben az egyensúlyi helyzetük, számottevően nem változik.
A bioszféránk azonban, elektromos és mágneses egy időben. Azaz, objektív és szubjektív egyszerre. Így lettek az objektív anyagi minőségek által kifejlődött értelmes embereknek, szubjektív szellemi képességeik. Vagyis, így az ember, az objektív-szubjektumot valósítja meg. Ahol az anyagi minőségű testünkben a szellemi és lelki adottságaink, mágneses alapú mentális képességeink.
Sokat vitatott téma még az, hogy a világűr miért sötét? Amikor tele van a csillagok által biztosított kozmikus szintű fényforrásokkal. A magyarázatot a fény természete adja meg. A fény ugyanis, a mai tudományos állítások alapján, elektromágneses hullám. Ami azt jelenti, hogy a számunkra teljesen láthatatlan mágneses hullámok, a légköri gázok elektromos anyagi minőségeivel induktív kapcsolatba kerülve alakítanak ki, látható fényhatást a bioszféránkban. Vagy fordított helyzetben, ha a Földről egy fényhullámot küldünk a világűrbe, akkor az, csak a légterünk határáig képes világítani. Mert a világűrbe hatolva, elveszíti az elektromos vonzatát és csak, mint számunkra teljesen láthatatlan mágneses hullám terjedhet tovább. Vagyis a fényt, mint mágneses hatást, csak az elektromos anyagi közegekben lehet fényhatásként érzékelni. Amikor a mágneses hullám, már induktív viszonyba kerül a légtér elektromos anyagi minőségeivel.
Így az Univerzum mágneses alaphalmaza, mint mágneses erőtér, kozmikus szintű mágneses hullámként, tovább közvetíti az általunk kibocsátott fény hullámhossz szerinti informatív értékeit és a frekvenciája által biztosított energikus hatását. De valós fényhatásként, csak akkor fog újra érvényesülni, ha ismét anyagi közegbe kerülhet és induktív hatásra, újra elektromágneses hullámként funkcionálhat. Mert a fény maga, mágneses hullámok által generált elektromos jelenség. Így a világűr elektromos anyagi minőségektől mentes vákuumában, nyilván nem érvényesül fényhatásként. Szerintem, ezért sötét az Univerzum kozmikus tere. Amit a világűr képvisel.
Ezek után, beszélhetnék még a „sötét anyagról” és a „sötét energiáról”, de az, csak az írásom mennyiségét növelné. Mert ha a tudományos szakemberek megértik végre azt, hogy mi is az energia, akkor annak a sötét mivolta, már számunkra is teljesen feleslegessé válik. Nem is beszélve a sötét anyagról, amiről a tudomány is eleve azt állítja, hogy nem is anyag valójában. Ez a két fogalom is csak azt bizonyítja, hogy a tudósok is fantáziálgatnak néha, amikor ilyen dolgokat találnak ki vagy beszélnek róluk. Sajnos, a tudományban van még néhány ilyen „sötét” folt. Mert, amíg a tudomány nem fogalmazza meg precíz módon azt, hogy mi az energia, mi a tér, mi az idő, és mi az információ pontos meghatározása, addig ezeket a fizikai szintű alapfogalmakat, a tudósok is csak nagy általánosságban, konyhanyelven használják. Mint az átlagemberek.
Ma például, egyest kap a diák, ha nem tudja azt, hogy mi a téridő? Holott a tanárja sem tudja pontosan azt, hogy mi a tér és mi az idő. Mert ma még a tér, csupán egy matematikai modellnek számít. Ahol az egymásra merőleges három dimenziót reprezentálni lehet. Vagyis, egy szellemi szinten elvonatkoztatott elmélet csupán. Miközben az idő, az emlékeink által reprezentálható, szintén szellemi termék csupán. Mert a múlt és a jövő, egyáltalán nem létezik a viszonyítási képességünk jelen pillanatában. Így az Univerzum mágneses terében, ahol a folytonos jellegű változatlan relatív egyensúly kialakult, csak az állandó pillanat létezik. Így a fiktív idő, nem képes valós módon meggörbíteni a szintén fiktív teret. Ez nyilvánvaló dolog.
Miközben mi a Földről, annak egy stabil pontjából, csak az égitestek örökös változásának az állandóságát szemléljük. Vagyis, a kozmikus szintű végtelen nyugalmat, folyamatos változásként értékeljük. Így a Föld kialakult mozgásformáit, amit az állandó periodikus forgása és a keringése jelent, a Naphoz és a Holdhoz viszonyítjuk. Így a saját kozmikus szintű periodikus változásainkat vetítjük a világűr nyugalmára. Az idő folytonos jellegét értelmezve ez által. De az a tény, hogy az óráink, akármilyen precíz műszerek legyenek is, mindig csak egy pillanatot képesek mutatni számunkra, amikor a pontos időt nézzük. Egy aktuális égi pillanathoz rendelhető időértéket. Ilyen módon vetítve elénk, a folyamatos égi változások általunk meghatározott szellemi szintű időértékeit.
Amikor az égre tekintünk, és változik a látvány, akkor az együttes változás arra utalhat csupán, hogy a mi Földünk is alá van rendelve az égi harmóniának. Annak az állandóságnak, ami minden nap periodikus módon visszatérő látványként tárul elénk. Így a világűrt, nem jellemzi idő. Csak a jelen állapotának a pillanata állandósult benne. Amelyben soha nem a Nap kel fel vagy nyugszik le valójában, hanem a mi Földünk fordul felé. Így az értelmes ember, a Földi időszámítás logikáját vetíti a többi égitestre is. Ezért, azokhoz saját periodikus időértékeket rendelt. De az a tény, hogy önmagunkat odaképzelve, más és más időértékeket nyernek számunkra az égitestek periodikus állapotai, még semmit sem változtat, a világűr égi harmóniáját értelmezhető pillanatnyi állandóságának az állapotán.
Mert az Univerzumot képviselő világűrben, az égitestek relatív egyensúlyon alapuló nyugalomban vannak. Ami a világűr mágneses tréből tekintve, állandó mozdulatlanságot jelent, míg a benne forgó és keringő Földünk egy konkrét pontjából, állandó mozgásnak minősül. De a világűr kozmikus nyugalmát, nem befolyásolja a mi szubjektív véleményünk.
Matécz Zoltán
2023.08.15.
