Gravitáció I.
Alapvetően az a láthatatlan erő, amelyik az égitestek egymáshoz viszonyított állandó harmonikus mozgásformáit biztosítja és fenntartja. Még akkor is, ha azok az égitestek, az emberek által készített mesterséges holdak.
Gravitáció I.
Alapvetően az a láthatatlan erő, amelyik az égitestek egymáshoz viszonyított állandó harmonikus mozgásformáit biztosítja és fenntartja. Még akkor is, ha azok az égitestek, az emberek által készített mesterséges holdak.
Feltételezéseink.
Relatív elmével rendelkező értelmes emberekként, mindig azok vagyunk, aminek tapasztalati szinten feltételezzük magunkat. Mert ezek a reális feltételezéseink, a mi saját valóságos biológiai szintű érzékszervi megtapasztalásainkból eredeztethetőek. De az érzékszerveink, erősen korlátozott képességekkel rendelkeznek. Így a személyes emberi önazonosságunk, sokszor erősen korlátozott feltételezéseinken alapszik. Ami ennél fogva, nyugodtan feltételezhető, hogy nem is mindig az igazi lehetséges valóságunkat tükrözi vissza számunkra.
Alapdimenzió.
Fogalmi jelentése szerint a dimenzió, kvantitatív kiterjedést jelent. Ebből az adódik, hogyha az anyagi testeknek van jól meghatározható kiterjedése, akkor kell lennie egy alapkiterjedést biztosítani képes alapdimenziónak is, amire az egész dimenzionálhatóság eleve visszavezethető. Mint egységnyi méretű alapkiterjedésre.
Gravitáció.
Egyetemes tömegvonzás. Mivel a tömeg, a gravitáló testek tehetetlenségét kifejezni képes tulajdonság csupán, amelyeknek már nem lehet további vonzó jellemzősége, ezért szerintem, a gravitáció jelensége, közel sem lezárt téma a tudományban.
Isten igéje.
A keresztény tanítások alapján, Isten igéje nem más, mint a Szent Biblia teljes szövege. Amely Isteni kinyilatkoztatás révén került az emberek tudatosságába. Ami valamikor régen, még az írástudatlanság korában, szájhagyomány útján terjedt. Majd Bibliaként megszerkesztve vált a keresztény vallások vezető szövegkészletévé. Jézus kereszthalála után.
Terv és vágy.
Az elménkben tudatosodik, minden szellemi szinten formált tervünk, és minden lelki szintről jelentkező vágyunk. Mint az elvárható jövőnkre utaló, mentális lehetőségeink, a jelen pillanatában. De a gyakorlati megvalósulásuk, mégis teljesen különböző módon jöhet létre az elménkben. Miért?
Bioinformatika.
Ma már az informatika, egy teljesen önálló tudományos ágazattá fejlődött ki. Amely főképpen számítógéppel, laptoppal, táblagéppel, telefonnal, ipari és háztartási robotokkal megvalósítható információkezelést tesz lehetővé. Amely tudomány, az információ szakszerű megszerzésével, tárolásával, kezelésével, feldolgozásával, és továbbításával foglalkozik. Kifejlesztve számukra, a napi rutin szerint folyamatosan használható okos-technológiát.
Vektorok.
A vektor, egy fizikai eredetű fogalom, amely egy erőhatás által előidézett mozgásállapot béli változás irányát és nagyságát is képes kifejezésre juttatni. Így a mozgásállapot változást okozó erő, egy egyenes szakasszal rajzolható le, geometriai formát öltve. Ami a változás irányát, sebességét és gyorsulását is képes kifejezésre juttatni. Amely szakasznak iránya és hosszúsággal meghatározott nagysága van. Ezért a vektort, valamilyen nagyságú irányított szakasznak hívják a matematikában.
Bocsáss meg.
A nézeteltéréseinkből fakadó felháborodás, neheztelés, indulat, düh, méreg, harag, ellenségeskedés, viszálykodás, és gyűlölet, olyan kellemetlen szellemi gondolatokra aktivizált negatív lelki érzéseink, amelyek pszichoszomatikus betegségek előidézője bennünk. Mert, ahogy a pillanatnyi indulat hevében, idegi alapon feszültekké válunk, úgy a memóriánkba ágyazódó negatív emlékeink, az elménk mentális háttértárolójában, tovább dolgoznak és rombolják az egészségünket a nélkül, hogy arra tudatosak lennénk.
Árnyékvilág.
A látható fény, száznyolcvan fokban, egyenes vonalvezetéssel terjed. Mint az oszthatatlan alaptömegek végtelen közegében terjedő longitudinális szerkezetű mágneses hullám. Így bizonyos hullámhossztartományokon belül, fényhatást idéz elő az elektromos, összetett szerkezetű anyagi világunk valóságában. Ha az útjába kerül egy nem átlátszó tárgy, akkor az, árnyékot vet maga mögött.
Megfigyelő.
Az Univerzum mágneses alaphalmazának, mint a mágneses hullámok hullámhosszaiban kódolt információs adathalmaznak, sajátságos öntudata van. Hiszen az a mágneses alapközeg, amelyikben információ alakulhat ki, tárolódhat el, és közlődhet, elmének és memóriának nevezhető. Mégpedig, abszolút Elmének és szintén abszolút Memóriának. Amelynek ennél fogva, a Tudatossága is abszolút jellegű. Abszolút értékű mentális adatbázissal.
Áldás és átok.
A szellemi szinten kifejezett gondolatainkkal, lelki érzéseket aktivizálhatunk. Így a kellemes szellemi gondolataink révén kifejezett áldásainkban a felfokozott, magasabb frekvenciás, pozitív polaritást nyert lelki érzéseink kapnak létezési jogosultságot. Míg az átok kellemetlen szellemi gondolatai révén, éppen ellentétes módon, teljesen lehangolt, alacsony frekvenciás, negatív polaritással aktivizáljuk, a sorsunk változtatására alkalmas lelki érzéseinket.
Kötődés.
A kötődés, egy olyan alapvető pszichológiai fogalom, amely a párkapcsolatban élő élőlények lelki, érzelmi viselkedését határozza meg. A tudomány, főképpen az anya és gyermek szorosabb kapcsolatát elemezve, alapvetően négyféle kötődési típust határoz meg. A közöttük tapasztalható viszonyok alapján. Amely, a szellemi szintű mentális érdekeikkel irányított, lelki minőségű spirituális kötődéseikben, az életük dinamikussága valósul meg. Szabályozva és meghatározva ez által, a megtapasztalható életminőségeiket.
Arkhimédész törvénye.
„Minden vízbe mártott test, a súlyából annyit veszt, amennyi az általa, kiszorított víz súlya.”
Erős hit.
A hitünk informatív értékét, mindig a szellemi gondolatainkkal határozzuk meg. Míg a hitünket megvalósítani képes mentális erőhatásainkat, a lelki érzéseink biztosítják. Amelyek a lelkünkből, az életünk energiájából származtathatóak.
Egészséges gondolatminták.
Az életünk sorsszerű eseményeit, az elménkben tudatosodó és formálódó szellemi szintű gondolatmintáink határozzák meg. Akkor nevezhetők ezek az általunk megtervezett személyes gondolatmintáink egészségeseknek, ha a mi egyéni érdekünket úgy szolgálják, hogy közben elvileg, nem ártanak senki másnak sem.
Belső hang
Az élőlények alapvetően lelki, azaz spirituális ösztönlények. Vagyis, az ösztönös megérzéseikre hagyatkoznak. Az értelmes ember azonban, szellemi szintű mentális lény is egyben. Ami azt jelenti, hogy mi, a szellemi szinten irányított józan eszünkre, az ösztönös lelki megérzéseinkre, vagy a kettő kombinációjára is hallgathatunk, a cselekedeteinket illetően.
Vírus.
Ahogy szép lassan, társadalmi szinten is köztudottá és elfogadottá vált az a tény, hogy az emberi testben természetes életet élnek a baktériumok speciális fajtái, úgy jobb, ha beletörődünk abba, hogy hasonló a helyzet a vírusokkal is. A szervezetünkben való létezésük, természetes előfeltétele az életünknek. A teljes természetes vírusállományunkat viromnak nevezik. Ami a születésünk után alakul ki, és személyre szabottan stabilizálódik a szervezetünkben. Attól függően, hogy milyen anyagcsereviszonyban élünk, az életvitelünket biztosítani képes természetes környezetünkkel.
Vírusra szódabikarbóna.
Nátrium-hidrogén-karbonát a szódabikarbóna. Külsőleg, nagyon sokrétűen használjuk. Főképpen tisztító és fertőtlenítő szerként szolgál bennünket. De a testünk ápolására is használjuk. Nagyon jótékony hatást fejt ki a bőrre, a körömre, a hajra, vagy például a fogakra. Ha pedig, vízzel felhígítva megisszuk, akkor ezt az áldásos hatását, a testünkön belül is kifejti.
Asztrális utazás.
A testen kívüliség élményét, már nagyon sokan megtapasztalták. Főképpen olyan emberek, akik néhány percre meghaltak, de sikerült újraéleszteni őket. Majd a felélesztésük után, olyan eseményekről számoltak be, mint kívülálló tanúk, ami velük történt, a haláluk és a felélesztésük közötti időszakban. Olyan beszélgetésekről, eseményekről, és érzésekről számoltak be, amit az őket újraélesztő személyzet élt át addig, amíg élesztették. Amiről elvileg, a materialista elvű orvostudomány mai tanításai szerint, egyáltalán nem is tudhattak volna.
Biologika.
Ez a fogalom, abból a tudományosnak vélt felismerésből nyeri az értelmét, hogy a biológiai szintű anyagi testünk egészsége, mindig attól függ, hogy a logikus szellemi gondolatainkkal, milyen lelki érzéseket aktivizálunk éppen, a tudatos elménkben.
Szellemi élet.
Az élőlények, lelki tudatosságú ösztönlények. Ezzel szemben az értelmes ember életét, szellemi képességek is meghatározzák. Gyakorlatilag, lenullázott szellemi képességekkel születünk, és az életünk során, folyamatosan változik a szellemi szintű adatbázisunk a memóriánkban. Így minden tanult vagy elfelejtett emlék, megváltoztatja a memóriánk mentális adatbázisának a tartalmát. Egészen a halálunk pillanatáig képes változni a szellemiségünk.
Lelki élet.
A lélek, az életünk energiája. Energiaként pedig, ugyanannak a kozmikus szintű, mágneses alapú oszthatatlan hatóképességnek a szerves része, mint amelyik az elektromos tulajdonságú, összetett szerkezetű objektív anyagi világmindenséget működteti. Szerintem, ezt a számunkra láthatatlan szubjektív mágneses valóságot nevezik asztrális síknak.
Testi élet.
A technika csúcsán aktív orvostudomány, a mai napig nem képes konkrét módon meghatározni azt, hogy mi is az, az élet. Csupán az életjelenségek megállapítása során következtetnek magára az életre. Oly annyira, hogy a mozgás, a légzés, a táplálkozás, a növekedés, és a szaporodás képessége utal arra, hogy az élet éppen zajlik. Így amikor az életjelenségek komplex működése leáll, beáll a halál állapota. Ebből egyenesen következik az is, hogy az élet nem más, mint az anyag magasabb rendű szervezettsége folytán, az életjelenségekkel fenntartott komplex, önfenntartó biológiai működése az élőlényeknek.
Átkristályosítás.
Ahhoz, hogy egy folyadék bekristályosodjon, nem elegendő az, hogy csupán telített oldat legyen. Mert az oldatnak túltelítettnek is kell lennie. Amely túltelített oldatban, kristálymagoknak kell kialakulniuk. Ez a kristálymag képződés, megvalósítható a túltelített folyadék túlhűtésével, keverésével, rázásával, vagy néhány apró oltókristály bejuttatásával. Így oltás esetén a kristályosodás, a túltelített folyadékba juttatott oltó-kristálymagok körül kezdődik meg.