Minden nemzetnek más és más karakterkészlet alkotja, a hangjaik megjelenítését szimbolizáló, betûket. Hol több, hol pedig kevesebb az ilyen szimbólum, azaz betû, alakult ki attól függôen, hogy milyen hangkészlet alapján beszélik az adott nyelvet. Természetes ennél fogva az, hogy egy írásmû valamely más nyelvre lefordítva nem adhatja vissza tökéletesen ugyanazt a hangzáshûséget és jelentéshûséget, amely alapján eleve leírták azt. Ráadásul vannak például olyan magyar szavak, amelyeknek nincs is idegen nyelvû megfelelôjük. Ezért, hogy a fordítási hangzáshûség reális legyen, rokon értelmû szavakkal, szinonimákkal oldja meg a problémát a fordító. Ha pedig az nem lehetséges, akkor körülírja a fordító a mondanivalót, mintha rávezetné az olvasót arra, amit az író üzenni kíván az olvasóval. De a betûk sem mindig a hangok megfelelôi voltak, mint manapság, így az írásnak sokféle változata fejlôdött ki. Képírás, szótagírás, szimbólumírás, Stb. Még ma is vannak olyan írásfajták, amelyeket nem vagyunk képesek elolvasni. Ilyenek a hieroglifák például, de nagyon sok kínainak gondot okoz a kínai írás is.